Ez az esszé Nemes Jeles László augusztusi Népszava-interjúrának hatására készült, amelyben a nyugati palesztinpárti tüntetéseket veszélyesnek tüntette fel, mind az ott élő zsidókra mind az egész európai civilizációra nézve. Emellett más népcsoportokkal való szolidaritás hiányát is számonkérte több nyilatkozatában, köztük a kurdok sorsát is.

Nemes Jeles egy ránézésre meggyőző érvet hoz fel a palesztinok melletti kiállások ellen: a világ nem egyformán, következetesen szolidáris minden elnyomott csoporttal, és ennek az egyik alapja a lappangó antiszemitizmus lehet, a „politikai iszlám” miatt. Ezt az érvet sok másik, szélsőjobboldali izrael-párti közszereplő is felhozta, például a szélsőjobboldali propagandista, Nemes Dániel is.

Magyarországon élő kurd származású magyarként megszólítva érzem magam a témában.

Ezen a képen én vagyok látható, ahogy a Szíriában felemelkedett Nyugat-Kurdisztán, közismertebb nevén Rojava zászlaját tartom, és a kurdok küzdelmét támogatva tüntetek Budapest utcáin, ahol éppen Erdoğan elnököt fogadta Orbán Viktor 2019-ben.

Éppen ezért nem is volt kérdés számomra, hogy amikor Netanjahu Budapesten van, az ellen is fel kell szólalnom – pedig önkormányzati képviselőként nem feltétlenül elvárás a geopolitikai borzalmak kapcsán megszólalni. Egy volt a bibi – utcán nem tiltakozhattam Netanjahu ellen, mivel minden, Izraelt rossz fényben feltüntető, palesztinokkal akár csupán csak szolidaritást vállaló tüntetés tiltva van ma Budapesten.

Itthon 2025-ben, úgy tűnik, maroknyi aktivista akcióit leszámítva általánosan a közöny győzött, miközben Orbán Viktor egy háborús bűnökkel vádolt vezetőt fogadott, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Ehhez képest 2019-ben megteltek Budapest utcái – egy olyan vezető ellen demonstráltunk többezren, aki ellen még csak nemzetközi elfogatóparancs sem volt érvényben.

2019 körül a kurdok mellett nem csak itthon volt szolidaritás, hanem Krakkótól Berlinen át Párizsig mindenhol ott voltak/vannak a „free rojava” matricák, és a tüntetések.

Itt is egy „nemzetközi balos trend” úszott be, amivel sok szempontból lehet kritikusnak lenni, de ebből – még ha felháborodás alapja az Orbán-gyűlölet is volt – egy szép nagy, több ezres tüntetés kerekedett Budapesten is, amire a mai napig büszke vagyok.

Pedig Törökország ezeket a tüntetéseket akkor terroristákat támogató, török-ellenes tüntetésekként írta le. Ennek oka, hogy a Nemes Jeles által leírt „terrorizmus elleni küzdelem utolsó bástyáit” a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) tartja, amely tagsága hatalmas átfedést mutat a Törökországban működő, mai napig nemzetközi terrorszervezetként számon tartott PKK-val.

Törökország Izraelhez hasonlóan a Nyugat fontos szövetségese, a NATO második legnagyobb hadseregével rendelkezik. Szankciók és nemzetközi elszigetelődés nélkül csinálhatta a kurdellenes politikáját az elmúlt jó pár évtizedben – Izrael palesztin-ellenes politikájához hasonlóan.

Törökország ellen nincsenek érvényben szankciók, és Izrael ellen is csupán egy hete javasolt szankciókat az EU – kevés eséllyel.

Ezzel szemben Szíria súlyos szankciók alá került, ahogy Szudán is. Egyiptom is rögtön nemzetközi nyomás alá került, amikor a keresztényeit vegzálta, így nem eszkálálódott a konfliktus.

A kurdok melletti tüntetések alábbhagytak idővel. Beütött a COVID, a káosz, és sok másik konfliktus. Erdoğan sikeres propagandát épített, és Törökország nemzetközi megítélésére nem égett rá a kurd által lakott városok, falvak komplett etnikai tisztogatása. De ez nem egyedi történet. Az iraki „terrorizmus elleni harcban” 1 millió ember halt meg. Ukrajnát 2014-2022 között a Nyugat teljes közönyével rohanta le Oroszország. Több százezer örményen hajtott végre etnikai tisztogatást Azerbajdzsán, az EU asszisztálása mellett.

Gáza otthonainak a 62%-a meg lett semmisítve – több, mint 300 000 otthon. Ezeket az otthonokat nem csak hadműveletek alatt rombolták le, hanem már a harcok leállása után egyesével teszi őket a földdel egyenlővé az izraeli hadsereg, sokszor buldózerekkel. A halottak száma – hivatalosan, a nem hivatalos szám ennél nagyobb lehet – már 65 000 felett van.

Ha végignézi az ember Nemes Dániel kurd városokról posztolt képeit, vagy a sok tudósítást a porrá rombolt ukrán városoktól, és a romokról Gázában, nehéz látni a különbséget.

Csábító az a narratíva, hogy a palesztinpárti aktivisták nem foglalkoznak a többi nagyon is valós geopolitikai konfliktussal. De Nemes Jeles, és a többi szélsőjobboldali izraeli aktivista kérdése nem azt jelenti, hogy „miért mindig minket [mint izraeileket – szerk.] szemeltek ki”. Hanem azt, hogy „miért nem nézitek el nekünk is? „

De miért is kéne elnézőnek lenni azzal az Izraellel, ami ugyanazt tette és teszi a gázai palesztinokkal mint Törökország a kurdokkal, vagy Oroszország az ukránokkal? Ezért tartom fontosnak magyar kurdként azt, hogy ma ne hagyjanak alább az gázai népirtás ellen tiltakozó tüntetések. Sehol sem segítene a kurdokon, ha Izrael állama megúszná azt, amit a gázai palesztinokkal művelt az elmúlt 2 évben a „terror/politikai iszlám elleni harc” nevében.

Ha Izrael számonkérhetővé válik, több esély van arra, hogy Törökország is számonkérhetővé legyen, ahogy egy Azerbajdzsán is – és még megannyi ország, amely rezsimjeinek a Nyugat kétszínűsége tette lehetővé az embertelenséget. Ha viszont nem, akkor azzal nem csak Törökország, de Oroszország is hatalmasat nyer: egy örök, állandó példát a Nyugat gerinctelenségére, ami egy egész generáció hozzáállását fogja meghatározni mind a Nyugathoz, mind Izraelhez. Egy új, modern példát, ami az iraki háborúhoz hasonlóan úgy fog bevonulni a történelembe, hogy igazából tényleg akármit meg lehet úszni, ha azt a „terrorizmus elleni harccal” van megindokolva.

„Nagylelkű Európa”

Nemes Jeles a médiát körbeturnézva gyászolja az „európai civilizáció alapjait” illetve sopánkodik azon, hogy „Európa a nagylelkűségében nem tudja megvédeni magát”, és a legfontosabb: kiemeli, hogy Magyarországon nem létezik a tettlegesség, amit máshonnan importáltak.

Nemes Jeles a „túlságosan progresszív Európa” kapcsán arra utalgat, hogy Európában van egy muszlim diaszpóra, és velük együtt egy baloldali fiatalság, ami sajnos… túl szolidáris a palesztinokkal. Egyébként az előbb említett diaszpórába tartoznak a Bassar- El Assad elnök elől menekülő szírek, vagy az iraki kurdok és arabok, akik szintén egy olyan háború következményei miatt élnek ma Európában, amely ellen sokan tüntettek itt.

De valóban igaza lenne a rendezőnek, és ne létezne Magyarországon az a fajta tettlegesség, ami Nyugat-Európában van? Toljuk le a kötelező felsorolást, hogy mennyi tettlegesség van itt a Fidesz által 15 éve vezetett magyar államban és az antiszemitizmusban:

• Magyarországon van Európa egyik legnagyobb nyílt neonáci vonulása és megemlékezése minden évben, ahol nyilas jelmezben (!) emlékeznek meg a „Budapestet védő hősökről”.
• A magyar kormány külön műemléki védelmet adott egy turul szobornak, aminek a talapzatára nyilas tömeggyilkosok nevei voltak felvésve, s amely alig pár méterre áll egy olyan vérengzés helyszínétől, ahol zsidókat gyilkoltak meg.
• Hogy az elmúlt 10 évben az olyan kampányok, mint a Stop Soros mennyire rájátszottak a magyar társadalomban lappangó antiszemitizmusra.
• Hogy hány Fideszhez köthető szereplő van, aki nyíltan zsidózik
• Hogy hányszor van relativizálva itthon a holokauszt emléke, a magyarságot nem mint elkövetőként, hanem passzív félként ábrázolva.

De Nemes Jeles László nem hülye, valószínűleg tisztában van ezekkel. Ezekkel minden itt élő zsidó származású magyar tisztában van. Magyarországon 2015 óta tombol a gyűlölet minden barna bőrű, igazából Szabadkától délre született ember ellen – legyen az közel-keleti, afrikai, vagy akár csak albán, akár ő maga, akár egy felmenője. Arról nem is beszélve, hogy a romák másodlagos állampolgárként kezelése is konstans Magyarországon.

Én magam 2015 előtt nem gondoltam magamra másképp, mint egy furcsább nevű magyarra. Sosem volt erős bevándorló identitásom – mégis, valamiért 2015 után ez téma lett és téma maradt. Jobb esetben elismerést kaptam mert „én egy jó példa vagyok a bevándorlásra”, rosszabb esetben cikkeket arról hogy miért merek közügyekkel foglalkozni a hátteremmel.

Itthon minden bevándorló hátterű magyar érzi, a „tettlegességet”: azt, hogy a magyar állam – szépen fogalmazva – nemkívánatosként tekint rájuk.

Ami fontosabb kérdés: Nemes Jeles miért nyugtázza ezt bólintással? Miért jó ez neki? Miért közönyös a Magyarországon nagyon is létező antiszemitizmussal szemben, és, ami rosszabb, miért legitimálja a magyar kormány menekültellenes, muszlimellenes politikáját? Miért hirdeti azt, hogy Magyarországon, ahol a szélsőjobboldal minden nap nyíltan zsidózhat a kormánnyal összekacsintva, nagyobb biztonságban vannak a zsidók, mint Londonban vagy Párizsban?

Azért, amiért a francia szélsőjobboldal, aminek az alapítója holokauszttagadó volt, a svéd és spanyol szélsőjobboldallal karöltve lekerült Izrael bojkottlistájáról. És azért, amiért, még ha lassan, óvatosan is, a németországi szélsőjobboldali AFD is elkezdett nyitni Izrael felé. Az osztrák szélsőjobbal együtt.

Ugyanazokon az alapokon, amelyeken az európai antiszemitizmus nyugszik, épül az új európai bevándorlásellenes, és főleg muszlim-ellenes politika, amely hosszú távon ténylegesen a civilizációnk alapjait fogja kikezdeni – az izraeli szélsőjobboldal támogatásával, sok izrael-párti értelmiségi asszisztálása mellett.

Európa válságban van, és kell egy ellenségkép

Európa gazdasági válságban van, stagnál. Elégedetlenségi hullám söpör végig minden országon, a neoliberális elit és az establishment-pártok mindenhol elvesztik a társadalmi bázisukat, az emberek otthagyják őket az elmúlt évtizedek megszorítópolitikái után. Ezeknek a megszorításoknak az eredménye egy jövőkép nélküli, cserbenhagyott társadalom, sok bizalmatlansággal.

A 2015-ös menekültválságot követően mindenhol felerősödött a szélsőjobboldal, és politikájuk egyik közös elemévé vált a muszlimokkal való riogatás. Az Európában akár több generáció óta, sőt, sokszor évszázadok óta élő muszlimok kollektív megbélyegzése, és Európából való kitaszítása azt szolgálja, hogy a társadalomban látható elégedetlenség, jogos düh ne a gazdasági elit érdekeit törje le.

Ez nem új jelenség, a gyökerei megtalálhatóak Európában, megtalálhatóak voltak már abban a politikában is, amit a neoliberális pártok a ’80-’90-es évektől folytattak. Ezt TGM A posztfasizmusról című esszéjében így fogalmazta meg:

„Az egyetemes állampolgárság ellenzése szerintem a fasizmus legfőbb jellegzetessége. És most ennek a mégoly mérsékelt univerzalizmusnak az elutasítását látjuk demokratikus körülmények között (még csak nem is pusztán a demokrácia köntösében) megismétlődni. A poszttotalitárius fasizmus virul a globális kapitalizmus tágas kitinpáncéljának a védelme alatt. Ezt nyíltan ki kell mondani.”

Izrael ma a lehető legkarakánabb módon folytat egy olyan politikát, ami ellenzi az egyetemes állampolgárságot. Ciszjordániában 2006 óta megduplázódott a telepesek száma – az ott élő palesztinoknak pedig katonai átjárókon kell a falvak között közlekednie. Ezeknek a palesztinoknak nincs izraeli állampolgársága, miközben az életüket az izraeli hadsereg által irányított földeken kell leélniük. Az izraeli hadsereg megvéd minden illegális telepest, akiknek a palesztinokkal szemben van izraeli állampolgársága, s ezzel párhuzamosan, a nemzetközi jogot megsértve túr ki palesztinokat a lakóhelyükről.

Az izraeli politika a palesztin önrendelkezés és identitás teljes tagadására épül. Netanjahu nyíltan ki is mondta, miért: demográfia. Fel kell tennünk a kérdést: Mit tervez Izrael azzal a 2 millió palesztinnal, akik számára Gázát teljesen élhetetlenné tette? A konklúzió logikusnak tűnik: kívül tágasabb.

Az európai szélsőjobbnak kell ez. Kell egy kortárs példa, ami megmutatja, hogy a terror elleni harc ernyője alá rejtve, a „politikai iszlám elleni civilizációs harcnak” nevezve végig lehet vinni milliónyi embernek az etnikai tisztogatását és kiirtását. Hogy levektőzhető az a humanista alap, amibe bele volt szorulva az elmúlt 80 évben, főleg a II. világháború következményei miatt. A demográfiával való riogatáshoz pedig az európai szélsőjobb is előszeretettel nyúl.

„A honpolgári és emberi közösség kettévágása: ez a fasizmus.” (TGM)

Európában most már több generációnyi bevándorló származású ember él 1945 óta – az ő állampolgárságuk mostanában ugyanúgy kérdőjeleződik meg, ahogy a palesztinok nemzetisége, identitása, Levant földre való tartozása az elmúlt 80 évben.

A közvélemény és Nemes Jeles úgy tesz, mintha az itt élő palesztin, arab, de a tágabb muszlim közösség fájdalma sem lehetne őszinte, mintha az ő gyászuk kevesebbet érne, mint másoké. Az ő tüntetéseiket nem mozgathatja empátia, azt csakis hátsó szándékkal tehetik, az úgynevezett „politikai iszlám” szele alatt. Ezt a narratívát az európai szélsőjobboldal mindenhol használja, hogy erősödjön a iszlamofóbiára épülő politikájuk.

Ebben a helyzetben állítja Nemes Jeles, hogy „széttárja a kezét és gondolkodik.” Én vitatom ezt. Nemes Jeles az egyik legtörzsibb ösztönhöz tér vissza: vannak „ők”, akiktől meg kell védeni „minket”. Teljes mellszélességgel támogatja azt a narratívát, ami a neokonzervatív, jobboldali politika mozgatórugója évtizedek óta, és ami most csak erősebb lett a szélsőjobbal: lehet választani a „félelem” és az „egzisztenciális biztonság” között. Nincs egyedül ezzel a véleménnyel Magyarországon, sőt, 2015 óta ezt elég sokat hallottuk itt is, és nehéz lenne azt mondani hogy ne lenne társadalmi többsége.

Természetesen a düh, a kétségbeeseés, és az ezzel járó radikalizáció október 7. borzalmai után emberileg érthető. Azt a terrort, amit akkor történt, semmi sem igazolhatja. Sokan viszont keresik is az igazolást arra, hogy akármi áron el lehessen a Hamast törölni, és ennek érdekében Izrael állam akármilyen emberi határt átléphessen. Én magam sajnálattal olvastam arról, hogyan radikalizálódott a magyarországon élő zsidóság egy része.

De számon kell kérni azt, ha a fasizmus igazolást nyer akármilyen szinten, főleg egy olyan rendezőn, akinek a holokausztfilmje engem abba az irányba sodort, hogy a fasizmus ellen küzdjek. Rá kell mutatni, hogy a félelem és a paranoia következménye az, hogy alátámasztjuk az emberellenes gondolatokat. Számon kell kérni azt is, ha valaki azt állítja, hogy kiállni a palesztinok lemészárlása ellen annyit tesz, mint „ az európai civilizáció alapjai” ellen állni ki.

Magyarországról nehéz azt mondani, hogy sok befolyásunk van Gáza sorsára. Orbán Viktort természetesen számon kell kérni, miért támogatja kritika nélkül Izrael mészárlását a legvégsőkig, de itt országunk szerepe eltörpül az Amerikai Egyesült Államok szerepe mellett.

Az ellen viszont küzdenünk kell itthon is, hogy az, amit Izrael ma tesz, akármilyen szinten elfogadható legyen a közbeszédben, és az ellen főleg, hogy az áldozatokkal való szolidaritás démonizálva legyen.

Azon a Magyarországon, ahol idén meghozták a nulladik romaellenes törvényt, és amely ország vezetése Európa-szerte támogatja a szélsőjobboldal erősödését, nem lehet a közöny, vagy elfogadás a válasz a modernkori fasizmus legerősebb normalizálódására – mert ennek a következménye mindannyiunkat el fog érni, itt Magyarországon is.

Ezért is gondolom, hogy például a nyáron 300 magyar zsidó értemiségi által indított, izrael-palesztin konfliktus minden áldozatával szolidaritást vállaló petícónak nagyobb a súlya, mint azt elsőre sokan gondolnánk – a közöny megtörése nem csak a gázai konfliktus függvényében fontos.

Azok a „túl nagylelkű progresszívek” Nyugaton is a közöny ellen küzdenek, ami, ahogy e cikk elején is leírtam, a kurdokat is utolérte. Még ha néha zavarosan is, inkonzisztensen, és teljesen kritizálhatóan fogalmazódik meg: a végcél mégiscsak az, hogy egy népirtás ne válhasson elfogadhatóvá. És én sokkal jobban aggódom amiatt, hogy sikertelenek leszünk ebben, és elfogadjuk a földdel egyenlővé tett városokat járulékos veszteségként a terrorizmus elleni harc oltárán, mint hogy Európát felfalja a nagylelkűsége.