Magyar Péter és Kármán András, a Tisza Párt adó- és költségvetési politikai szakértője nagyívű és komplex nyugdíjprogramot jelentett be kedden. Ennek keretében nemcsak a legalacsonyabb nyugdíjakat emelnék differenciáltan, de egyéb juttatásokat is megígértek, többek között az alacsony nyugdíjúaknak juttatott SZÉP-kártyás támogatást. A nyugdíjasok helyzetének rendezése időszerű, tekintve, hogy egyre többen kénytelenek a létminimum alatt élni, a nyugdíjasok rohamosan szegényednek el. De mire lehet elég a Tisza programja? Ennek jártunk utána. 

Első körben érdemes leszögezni: a Tisza nyugdíjprogramja a jelenleginél jelentősen jobb helyzetbe hozná az alacsony nyugdíjú időseket úgy anyagi szempontból, mint egyéb kedvezmények terén. A párt kormányra kerülése esetén ezzel egy régi adósság törlesztésébe kezdene bele. Ahhoz, hogy ennek lényegét megértsük, lássuk a konkrétumokat:

1. Nyugdíjas SZÉP-kártya: ezt a nyugdíjasok 97 százaléka kapná a párt számításai szerint. 250 ezer forint alatt évi 200 ezer forintot, 250–500 ezer forint között 100 ezer forint járna, havi félmillió felett a jogosultság megszűnne. A kártya élelmiszerre, gyógyszerre, egészségmegőrzésre és pihenésre használható.
2. 120 ezer forintos minimálnyugdíj: az ezalatti nyugdíjakat kiegészítik, a Tisza szerint 280 ezer főt érintene.
3. Célzott emelés a legalacsonyabb jövedelműeknek: a 120–140 ezer forint közötti nyugdíjak differenciált növelése. Például a 120–125 ezer forintos nyugdíjak 12 ezer forinttal, a 135–140 ezer közötti ellátások 6 ezer forinttal nőnének. Ez további 160 ezer embert érint.
4. Az időskorúak járadékának megduplázása azokat érinti, akik nem rendelkeznek a nyugdíjhoz szükséges minimális 20 év munkaviszonnyal. A Tisza számításai szerint így például egy egyedülálló, 75 év feletti idős 56 940 forint helyett 113 880 forintot kapna.
5. Az idősotthonok fejlesztése: 20 ezer új férőhely építése, modern intézményekben. Ezek fele államilag finanszírozott szociális otthon, fele piaci alapon, de államilag támogatott nyugdíjasház lenne a tervek szerint. Ezen beruházások nagy részét uniós forrásból finanszíroznák, így a költségvetés terhei jelentősen csökkennének. A párt számításai szerint – főként vidéken – 13 ezer új munkahely is létrejönne.
6. Az otthonápolási díjak 50%-os emelése: ez közvetlenül 58 ezer embert érintene, köztük mintegy 40 ezer nyugdíjast és családtagjaikat.

A Tisza említi egyéb programpontjait is, melyek könnyítést jelenthetnek a nyugdíjasoknak. Ilyen az ÁFA-csökkentés: az alapvető élelmiszerek áfáját 27-ről 5 százalékra csökkentenék, a vényköteles gyógyszerek áfája megszűnne. Az egészségügyi forrásbővítés keretében pedig évente legalább 500 milliárd forinttal növelnék az állami egészségügy költségvetését.

Mindez milyen könnyítéseket jelenthet a nyugdíjasoknak?

A SZÉP-kártya-juttatás mindenképp előrelépés lenne ahhoz képest, hogy jelenleg ilyet a nyugdíjasok társkártyaként igényelhetnek munkavállaló rokonuk kártyájához kötve. Gyakorlatilag arról költhetnek pénzt a vendéglátó-szektorban, illetve máshol (pl. kiskereskedelem), amikor a kormány éppen úgy dönt. Az alacsonyabb nyugdíjúaknak járó évi 200 ezer forint havi 16 667 forintot jelentene, ráadásul a nyugdíjasok mindennapi megélhetési költségeiket is fedezhetik belőle.

Magyarán a Tisza-féle emelés valamennyi nyugdíjas számára biztosítaná legalább a nagyon szűkös megélhetést. De hogyan?

Ezt érdemes a nyugdíjemeléssel összevetve vizsgálni. Ez a Tisza ígérete szerint differenciáltan valósulna meg. A legnagyobb változás a minimálnyugdíj terén lenne: ez ugyanis 2008. óta nem változott nominálisan, vagyis immár 17 éve 28 500 forint. Ilyen alacsony nyugdíjat ugyan arányaiban nagyon kevesen kapnak, mindazonáltal helyes a Tisza számítása, miszerint a minimálnyugdíj 120 ezer forintra emelése mintegy 280 ezer embert, az összes nyugdíjas nagyjából 12,4 százalékát érintené.

Ahhoz, hogy ez mit jelent a megélhetés szempontjából, a vonatkozó statisztikák segíthetnek közelebb jutni. Bár létminimum-számítást már tíz éve nem láthattunk, a Központi Statisztikai Hivatal évekre lebontva teszi közzé, hogy az egyes megélhetési szintekhez a különböző társadalmi csoportok mekkora havi jövedelmet igényelnének, és bár csak tavalyig ismerjük az adatokat, viszonylag jó iránymutatással szolgálhatnak.

Az adattáblából kiderül, hogy egy kétszemélyes nyugdíjas-háztartás a 120+16,7 ezres fejenkénti havi jövedelemből „nagyon szűkösen” tud megélni, miután ehhez 128,8 ezres összeget társít a tábla, míg szűköshöz 149, átlagoshoz pedig 210 ezres bázisjövedelemre lenne szükség a juttatás mellett. Mindez egészen másképp néz ki az egyedülálló idősek esetében. A nagyon szűkös megélhetéshez ugyanis 155 ezres bázisnyugdíj szükséges az esetükben, a szűkös illetve átlagos megélhetéshez pedig 208 valamint 292 ezres összegek társulnak – utóbbiak esetében ugyanis az egy hóra jutó SZÉP-kártya juttatás 8 333 forintot tesz ki. Az adatokba érdemes beleszámítani azt is, hogy minél kisebb településen él valaki, annál alacsonyabb összeg elegendő a különböző megélhetési szintekhez. A településméret tekintetében torzító tényező, hogy az egészen kicsi, akár néhány száz fős településeken a megélhetési költségek akár a fővárosiakat is közelíthetik a drágább szolgáltatásoknak – például a drágább kisboltoknak – köszönhetően. A fenti tábla alapján a régiós szórás is jelentős.

A fent ismertetett nominális adatok mellett a Tiszának van egy nagyon fontos ígérete: az inflációkövető nyugdíjemelés mellett „hosszabb távon a gazdasági növekedéshez vagy az átlagbérekhez való indexálás bevezetése is megfontolandó.” A gazdaság teljesítményéhez kötött kedvezmény jelenleg is létezik, 3,5 százalék feletti GDP-növekedés esetén nyugdíjprémiumot oszt a kormány, de ez nem emelés. A Tisza utóbbi feltételes javaslata pedig a svájci indexálás visszavezetése lenne; ez Magyarországon 2010-ben szűnt meg. Ahogy a G7 gazdasági portál megjegyzi, a nyugdíjak nettó átlagbérhez viszonyított értéke a 2010-es 65-ről 2024-re 54,6 százalékra csökkent, a GDP arányában pedig 11,1-ről 8,3 százalékra, miközben a nyugdíjasok aránya a teljes népességhez mérve folyamatos csökkenő tendenciát mutat 2004 óta.

De mi lesz azzal, aki nem kap nyugdíjat?

Akinek nincs meg a legalább húsz év – hivatalos – munkaviszonya, nyugdíj helyett úgynevezett „időskorúak járadéka” jutattásban részesül. Ez a nyugdíjnál jóval alacsonyabb összeget jelent, legalacsonyabb összege 24 955 forint – a minimálnyugdíj 80 százaléka. Ennél a juttatásnál nem érdemes különösebben vacakolni a különböző változók alapján kiutalt összegek tekintetében (itt megtekinthető), a törvény által előírt legnagyobb összeg a Tisza példájában is említett 56 940 forint. A párt javaslata szerint ennek a duplája lenne a legmagasabb, törvényileg garantált összeg, ami még mindig kirívóan alacsony. A járadékra még rájöhetnek az adott önkormányzat által biztosított juttatások, de ez olyan mint a kutya vacsorája.

Az nem világos a Tisza nyugdíjasprogram-pontjaiból, hogy ez a csoport részesülne-e a nyugdíjas SZÉP-kártya juttatásból, de ha feltesszük, hogy igen, akkor még ezzel együtt sem érné el a duplájára emelt, legmagasabb járadéksávba tartozók bevétele a nagyon szűkös megélhetéshez tartozó szintet sem, a többiekről nem is beszélve.

Itt az eddigieknél is világosabban ütközünk bele egy fontos ideológiai kérdésbe.

Miszerint akárcsak a jelenlegi rendszer, a Tisza által javasolt is „érdemalapon” határozná meg, hogy egy-egy idős ember akár a legszűkösebb megélhetést biztosító összegben részesüljön. A kérdés viszont inkább az, hogy ha a nyugdíjasoknak – nagyon helyesen – biztosítják legalább a nagyon szűkös megélhetés anyagi feltételeit, a járadékosok miért nem részesülhetnek ebben.

A kérdés inkább költői mint valós. Egyrészről: a járadék megduplázása mindenképp üdvözlendő, hisz mégiscsak könnyebbséget jelent az idősek legkiszolgáltatottabb csoportjának. Másrészről megmutatkozik az intézkedésben, hogy az érdemes-érdemtelen felosztás, ezúttal a ledolgozott évek alapján a Tisza győzelme esetén is a rendszer szerves része maradna az öregségi ellátások terén is. Ez persze nem meglepő. Jelen társadalmi-gazdasági rendszerben ugyanis a javakhoz való hozzájutás eleve ilyen alapon működik; kivált a szociális területen. Gondolhatunk itt a szinte összes társadalmi transzfert átszövő perverz újraelosztásra – vagyis hogy a tehetősebbek könnyebben és nagyobb támogatásokhoz jutnak mint a szegények. Holott a társadalmi transzferek, szociális juttatások kidolgozásának alappillére kellene hogy legyen a szükséget szenvedők megélhetésének és jóllétének biztosítása.

A másik csavar a járadékosok esetében, hogy egyáltalán nem biztos, hogy valóban nem dolgoztak-e le húsz évet – viszont általában épp a legkiszolgáltatottabbak nem tudják ezt bizonyítani a fekete vagy szürke foglalkoztatásnak köszönhetően, ami egyébként leginkább az építőiparban és a vendéglátás területén jellemző. Ahogy vélhetően a rendszerváltás után sem akkor döntötték el a napjainkban például épp 65 éves akkori harmincasok, hogy onnantól kezdve néhány évig nem dolgoznak. A KSH rendelkezik a tartós, vagyis egy évnél hosszabb ideig tartó munkanélküliségre vonatkozó kimutatással is, azonban nem számítható ki belőle, hogy hányan vannak munka nélkül 12, és hányan 240 hónapja.

Ráadásul a tartós munkanélküliségtől sújtottak esetében is hatalmas különbségeket találhatunk. Így a rendszerváltás után leépülő egykori iparvidékeken, kistelepüléseken, hátrányos régiókban a munkanélküliek, kivált a tartósan, akár évtizedes távlatban munka nélkül maradtak aránya jóval magasabb, ahogy a romák között is nagyobb arányban vannak munkanélküliek többek között a rasszizmus és a strukturális okokra visszavezethető, jellemzően alacsonyabb képzettség miatt. Ráadásul a munka nélkül tengődők alacsonyabb anyagi és társadalmi tőkéjük miatt jellemzően kevésbé is mobilak földrajzilag. Plasztikus példával élve: nehéz egy észak-kelet-magyarországi zsákfaluban munkát találni vagy e célból Budapestre költözni.

Ilyen – tartós – körülmények mellett pedig nem meglepő módon épp azok nem tudnak húszéves szolgálati időt felmutatni, akik eleve a legrosszabb helyzetből indulnak.

Jobban kell bánni az idősekkel, de hogyan?

Szintén fontos része a csomagnak, hogy húszezer új idősotthon-férőhelyet hoznának létre. Ez részben üresen álló állami ingatlanok felhasználásával, részben újak építésével, állami, uniós és privát forrásokból valósulna meg. Utóbbiak részben államilag támogatott férőhelyek lennének.

Ez jelentős növekedést jelentene a jelenlegi mintegy 54 ezer férőhelyhez képest, csaknem 40 százalékkal növelné számukat. Mindazonáltal ezzel is csupán a lemaradást sikerülne valamelyest ledolgozni; Magyarországon ma mintegy 40 000 ember vár férőhelyre országosan, ebből jelenleg a borzasztó körülményeket kínáló zugotthonok is profitálnak – ezek felszámolásához ugyancsak szükség van a kínálat bővítésére. Szintén pozitív fejlemény lenne, ha valóban fel tudnának venni mintegy 13 000 dolgozót az otthonokba, ehhez azonban a szociális szférában dolgozók bérezésének és munkakörülményeinek jelentős fejlesztését is végre kell hajtani.

Az otthonápolási díj emelése is előremutató lépés, azonban itt is komolyabb lemaradást kellene ledolgoznia a Tiszának, mint amekkorával számolnak. A díjak 50 százalékos emelése esetén a magasabb otthonápolási díjkategóriában is mindössze az érintettek által követeltnek – vagyis a minimálbérnek megfelelő díjazásnak – nagyjából a felét tenné ki a havi 112 410 forint. Érdemes megjegyezni: épp az alacsony ápolási díjak miatt az egyébként is nehezen munkát találó otthonápolókból szintén elszegényedő idősek lesznek.

A további bejelentett intézkedések – mint az egészséges élelmiszerekre vonatkozó ÁFA-csökkentés valamint a vényköteles gyógyszerek forgalmi adójának eltörlése – bár a társadalom valamennyi csoportját érintik, valóban nagyobb mértékben segítik a nyugdíjasokat a fogyasztói kosaruk alapján. Az alacsony keresetűekhez hasonlóan az általában viszonylag alacsony bevételekkel rendelkező nyugdíjasok is többet költenek jövedelemarányosan élelmiszerre, mint a társadalom tehetősebb csoportjai, és általában több gyógyszerre van szükségük, mint más korcsoportoknak. Az egészségügy fejlesztésének fontosságát pedig talán nem kell hangsúlyozni, vélhetően bárki egyetért vele, akinek volt szerencséje hozzá.

Jó irány, felemás koncepció

A jelenlegi kurzus időspolitikájához képest kétségkívül hatalmas előrelépés lenne a Tisza Párt programjának gyakorlatba ültetése – bár azt is érdemes megjegyezni, hogy a Fidesz nem tette magasra a lécet e tekintetben.

Sokatmondó, hogy az elsősorban a szociális szférát érintő program bemutatóján szociális szakember helyett a párt gazdaságpolitikusa ült Magyar Péter mellett. Bár ebből nehéz messzemenő következtetéseket levonni, ezen a ponton egyértelművé válik, hogy két verzió lehetséges:

vagy nincs még megfelelő szociálpolitikusa a pártnak, vagy gazdaságpolitikai kérdésként közelítik meg a szociális ágazatot.

Ahogy az is szembeötlő, hogy a számok néhány esetben ad hoc-nak tűnnek. Magyarán: bár mint feljebb megjegyeztük, valószínű, hogy a minimálnyugdíj emelését valóban a „nagyon szerény” megélhetési szint biztosítása érdekében lőtték be a közzétett szintre, a többi kedvezmény esetében ez már nem olyan világos. A 200 ezer forintos SZÉP-kártya-juttatás, a legkiszolgáltatottabb helyzetű nyugdíjasok járadékának duplázása, az otthonápolási díjak 50 százalékos emelése, a 20 ezer férőhely valóban fontos fejlesztések lennének, de az is látszik, hogy a jó(hangulatjavító)szándék mellett szükség lett volna még néhány társadalmi adat átnyálazására – vagy ha átnyálazták, akkor a figyelembevételére.

Magyar felismert egy fontos problémacsomagot, amire a Tisza a tőle telhető módon láthatóan igyekszik is választ adni. A kérdés, hogy a csomag végleges-e, illetve ami talán fontosabb: a gazdaságpolitikusok vagy a szociálpolitikusok fognak nagyobb szerepet kapni a szociális területen, amennyiben kormányra kerülnek?