Eddig legalább távoli, kompromisszumos választási mézesmadzagnak el lehetett könyvelni a szociális szféra – köztük a gyermekvédelmi szakemberek – dolgozóinak Orbán Viktor által személyesen beígért béremelését, ám a májusi hírek alapján most leginkább délibábnak tűnik. 

A 2026-ra előirányzott költségvetésben sincs nyoma a 2024-es év egyik legnagyobb társadalmi és politikai vihara mentén előtérbe kerülő szféra lehangoló körülményei rendezésének. Így ismét romlottak az ágazat esélyei arra, hogy belátható időn belül megállítható legyen az elvándorlás a szakmából. 

A „kegyelmi ügy” volt az, ami szélesebb nyilvánosság előtt rávilágított az állami gondoskodásban élő gyermekek sebezhetőségére, és a gyermekvédelmi rendszer hiányosságaira, többek között arra, hogy alacsony fizetés, magas fluktuáció és munkaterhek, valamint megbecsülés hiánya mellett dolgozik mintegy százezer ember ezekben az intézményekben. Ilyen körülmények között pedig az is gyakori, hogy nincs megfelelő képesítésű szakember az egyes intézményekben.

A szociális ágazat utoljára 2022-ben részesült „rendkívüli” béremelésben, átlagosan 20 százalékos mértékben, ami azonban tartalmazta az az évi minimálbér- és garantáltbérminimum-emelést is. Azóta a kormányzat csak a minimálbérek évenkénti emelésére hagyatkozik, ami messze nem tartott lépést sem a nemzetgazdasági szintű bérkiáramlással, sem a közszféra más területein végrehajtott bérrendezésekkel. Az elmúlt években tapasztalt magas infláció – különös tekintettel az élelmiszerárak vágtató emelkedésére – az ágazat dolgozóinak mind nagyobb hányadát súlyos megélhetési gondok elé állította. A szociális ágazat bérszintje a közszféra más ágazataitól is elmarad, ráadásul az egészségügyi és pedagógus bérfejlesztések miatt a szociális terület hatalmas bérhátrányba került.

Talán soha egyszerre annyi embert nem érdekelt még, hogy mi zajlik a gyermekotthonok zárt ajtói mögött, mint tavaly. Egy korábbi gyermekotthon-igazgató nyilatkozta találóan a Szabad Európának: „Most van rajtunk egy őrületes fókusz, ha ezt nem használjuk ki, hamarosan összedőlhet az egész.” Emlékezetes módon annyira megkerülhetetlenné vált a téma, hogy Jámbor András országgyűlési képviselőnek 2024 végén még azt is sikerült elérni, Orbán Viktor ne „Boldog karácsonyt!”-tal reagáljon rá, éppen ellenkezőleg: 2026-ra áttörést ígérjen a szociális szféra bérei tekintetében.

Tette mindezt az után, hogy a rendszer problémáira a „kifogástalan” életviteli és pszichológiai alkalmassági vizsgálat volt a válaszuk. Sovány vigasz az érintettek számára, hogy az Alkotmánybíróság a napokban kimondta, hogy még a „kifogástalan-életvitel” ellenőrzését visszautasító dolgozóknak sem lehet végkielégítés nélkül felmondani. Arra viszont ez az ítélet is jó volt, hogy Pintér Sándor egy a döntéshez írt tájékoztató véleményben ismerte el, hogy a magyar gyermekvédelem súlyos létszámhiánnyal küzd. 

A miniszterelnök béremelésről szóló szóbeli ígérete még 2024 végén is lassúnak és megkésettnek hatott, ám, mondhatta sok érintett, legyen, addig csak kihúzzuk valahogy. 

Most azonban még a jövő évi remények is füstbe menni látszanak, miután a szociális terület béremelése nem szerepel a remélt, 2026-os helyén sem. Hogy az ominózus tétel nincsen ott, a makrogazdasági adatok tükrében messzebbre mutat: ahogyan a miniszterelnök péntek reggeli interjújában fogalmazott, vakarta a fejét, amikor meglátta a jövő évi büdzsét. Az persze ennyiből nem dönthető el, hogy az ígért tétel hiánya annak köszönhető, hogy – szigorúan nem megszorításképpen – esetleg más jövő évi ígéreteket is el kell-e sumákolnia, vagy pusztán nincs már ezen a témán az ország szeme, már nem K. Endre és Novák Katalin nevével van tele a sajtó. 

Talán ma már azt, hogy a szociális dolgozók nem kapják meg a pénzüket, kevesebben fogják látni, olvasni, mint ahányan Orbán Viktor erről szóló ígéretét látták, hallották.

Kérdés viszont, hogy ha most sem, akkor mikor jöhet el újra a szociális dolgozók pillanata, amikor újra rajtuk lehet a „fókusz”? Mikor lesz újra „időszerű”, széles körben tárgyalt téma, hogy méltó körülmények között méltó bérért tehessék a dolgukat? 

Egyfelől az az ellenzéki párt, amelyik a gyermekvédelmi botrány habjaiból kiemelkedett, és most kormányzásra aspirál, kétségtelenül odaállt például az Orvosi Kamara mellé, amikor most tavasszal jobb egészségügyért tüntettek. Magyar Péter maga gyermekotthonok előtt konfrontálódott a Fidesz embereivel, ezzel így vagy úgy, de napirenden tartva a szociális szféra állapotát. Az viszont ugyanúgy igaz, hogy ennek a pártnak az agendájában a gyermekvédelemből jelenleg mindösszesen annyi fér bele, hogy gyermeknapra ajándékokat juttassanak a gyermekotthonokba. Fontos azonban kiemelni, hogy a MOK tüntetését a MOK szervezte, tematikáját a MOK találta ki, Magyar Péter pedig nem helyettük kampányolt, hanem értük, anélkül, hogy rátelepedett volna a küzdelmükre. A másik lényeges eleme annak a kiállásnak az volt, hogy az ellenzék vezére elsősorban az egészségügyi szolgáltatásokat igénybe vevő állampolgárokat képviselte, nem az intézményekben robotoló egészségügyi dolgozókat. 

A szociális dolgozókéhoz hasonló „csikicsuki” – a kormány akkor emel, amikor majd „tud” – játszódott le a pedagógusoknál, csak éppen minden, a státusztörvénnyel jövő adminisztratív rettenet és például a nevelést segítő dolgozók kihagyása mellett annak a történetnek valóban látható méretű béremelés lett a vége. Azt a béremelést hosszú hónapok tüntetései, verejtéke, sztrájkja, tanárok engedetlensége és diákok áldozata előzte meg, na meg a manapság meglehetős hiánycikknek számító EU-s pénz. 

Összességében jelen állás szerint bármennyire is kizsigereltek, elcsigázottak a szociális szféra hoppon maradt dolgozói, csak a szakma együttes fellépésében bízhatnak (amelynek számos sajnálatos korlátjáról nemrég írt nekünk Mihály Bulcsú és Meleg Sándor). Orbán Viktor ígéretében – ha eddig tették is – már nem.