Eddig legalább távoli, kompromisszumos választási mézesmadzagnak el lehetett könyvelni a szociális szféra – köztük a gyermekvédelmi szakemberek – dolgozóinak Orbán Viktor által személyesen beígért béremelését, ám a májusi hírek alapján most leginkább délibábnak tűnik. 

A 2026-ra előirányzott költségvetésben sincs nyoma a 2024-es év egyik legnagyobb társadalmi és politikai vihara mentén előtérbe került szféra lehangoló körülményei rendezésének. Így ismét romlottak az ágazat esélyei arra, hogy belátható időn belül megállítható legyen az elvándorlás a szakmából.

A „kegyelmi ügy” volt az, ami szélesebb nyilvánosság előtt rávilágított az állami gondoskodásban élő gyermekek sebezhetőségére, és a gyermekvédelmi rendszer hiányosságaira, többek között arra, hogy alacsony fizetés, magas fluktuáció és munkaterhek, valamint a megbecsülés hiánya jellemzi mintegy százezer ember munkáját ezekben az intézményekben. Ilyen körülmények között pedig az is gyakori, hogy nincs megfelelő képesítésű szakember az egyes intézményekben.

A szociális ágazat utoljára 2022-ben részesült „rendkívüli” béremelésben, átlagosan 20 százalékos mértékben, ami azonban tartalmazta az az évi minimálbér- és garantáltbérminimum-emelést is. Azóta a kormányzat csak a minimálbérek évenkénti emelésére hagyatkozik, ami messze nem tartott lépést sem a nemzetgazdasági szintű bérkiáramlással, sem a közszféra más területein végrehajtott bérrendezésekkel. Az elmúlt években tapasztalt magas infláció – különös tekintettel az élelmiszerárak vágtató emelkedésére – az ágazat dolgozóinak mind nagyobb hányadát súlyos megélhetési gondok elé állította. A szociális ágazat bérszintje a közszféra más ágazataitól is elmarad, ráadásul az egészségügyi és pedagógus bérfejlesztések miatt a szociális terület hatalmas bérhátrányba került.

Talán soha egyszerre annyi embert nem érdekelt még, hogy mi zajlik a gyermekotthonok zárt ajtói mögött, mint tavaly. Egy korábbi gyermekotthon-igazgató nyilatkozta találóan a Szabad Európának: „Most van rajtunk egy őrületes fókusz, ha ezt nem használjuk ki, hamarosan összedőlhet az egész.” Emlékezetes módon annyira megkerülhetetlenné vált a téma, hogy Jámbor András országgyűlési képviselőnek 2024 végén még azt is sikerült elérni, Orbán Viktor ne „Boldog karácsonyt!”-tal reagáljon rá, éppen ellenkezőleg: 2026-ra áttörést ígérjen a szociális szféra bérei tekintetében.

Tette mindezt az után, hogy a rendszer problémáira a „kifogástalan” életviteli és pszichológiai alkalmassági vizsgálat volt a válaszuk. Sovány vigasz az érintettek számára, hogy az Alkotmánybíróság a napokban kimondta, hogy még a „kifogástalan-életvitel” ellenőrzését visszautasító dolgozóknak sem lehet végkielégítés nélkül felmondani. Arra viszont ez az ítélet is jó volt, hogy Pintér Sándor egy a döntéshez írt tájékoztató véleményben ismerte el, hogy a magyar gyermekvédelem súlyos létszámhiánnyal küzd.

A miniszterelnök béremelésről szóló szóbeli ígérete még 2024 végén is lassúnak és megkésettnek hatott, ám, mondhatta sok érintett, legyen, addig csak kihúzzuk valahogy.

Most azonban még a jövő évi remények is füstbe menni látszanak, miután a szociális terület béremelése nem szerepel a remélt, 2026-os helyén sem. Hogy az ominózus tétel nincsen ott, a makrogazdasági adatok tükrében messzebbre mutat: ahogyan a miniszterelnök péntek reggeli interjújában fogalmazott, vakarta a fejét, amikor meglátta a jövő évi büdzsét. Az persze ennyiből nem dönthető el, hogy az ígért tétel hiánya annak köszönhető, hogy – szigorúan nem megszorításképpen – esetleg más jövő évi ígéreteket is el kell-e sumákolnia, vagy pusztán nincs már ezen a témán az ország szeme, már nem K. Endre és Novák Katalin nevével van tele a sajtó.

Talán ma már azt, hogy a szociális dolgozók nem kapják meg a pénzüket, kevesebben fogják látni, olvasni, mint ahányan Orbán Viktor erről szóló ígéretét látták, hallották.

Kérdés viszont, hogy ha most sem, akkor mikor jöhet el újra a szociális dolgozók pillanata, amikor újra rajtuk lehet a „fókusz”? Mikor lesz újra „időszerű”, széles körben tárgyalt téma, hogy méltó körülmények között méltó bérért tehessék a dolgukat?

Egyfelől az az ellenzéki párt, amelyik a gyermekvédelmi botrány habjaiból kiemelkedett, és most kormányzásra aspirál, kétségtelenül odaállt például az Orvosi Kamara mellé, amikor most tavasszal jobb egészségügyért tüntettek. Magyar Péter maga gyermekotthonok előtt konfrontálódott a Fidesz embereivel, ezzel így vagy úgy, de napirenden tartva a szociális szféra állapotát. Az viszont ugyanúgy igaz, hogy ennek a pártnak az agendájában a gyermekvédelemből jelenleg mindösszesen annyi fér bele, hogy gyermeknapra ajándékokat juttassanak a gyermekotthonokba. Fontos azonban kiemelni, hogy a MOK tüntetését a MOK szervezte, tematikáját a MOK találta ki, Magyar Péter pedig nem helyettük kampányolt, hanem értük, anélkül, hogy rátelepedett volna a küzdelmükre. A másik lényeges eleme annak a kiállásnak az volt, hogy az ellenzék vezére elsősorban az egészségügyi szolgáltatásokat igénybe vevő állampolgárokat képviselte, nem az intézményekben robotoló egészségügyi dolgozókat.

A szociális dolgozókéhoz hasonló „csikicsuki” – a kormány akkor emel, amikor majd „tud” – játszódott le a pedagógusoknál, csak éppen minden, a státusztörvénnyel jövő adminisztratív rettenet és például a nevelést segítő dolgozók kihagyása mellett annak a történetnek valóban látható méretű béremelés lett a vége. Azt a béremelést hosszú hónapok tüntetései, verejtéke, sztrájkja, tanárok engedetlensége és diákok áldozata előzte meg, na meg a manapság meglehetős hiánycikknek számító EU-s pénz.

Összességében jelen állás szerint bármennyire is kizsigereltek, elcsigázottak a szociális szféra hoppon maradt dolgozói, csak a szakma együttes fellépésében bízhatnak (amelynek számos sajnálatos korlátjáról nemrég írt nekünk Mihály Bulcsú és Meleg Sándor). Orbán Viktor ígéretében – ha eddig tették is – már nem.