A következő egy év Irén néni és Brüsszel küzdelméről fog szólni. Nem egymás ellen harcolnak azonban.

Versengésük arról szól, hogy melyikük dönti el a választásokat: Irén néni napi szintű gondjai vagy ismét az orbáni kozmológia azokat háttérbe szorító érvei.

Irén néni az a havi 146 ezerből élő nyugdíjas, aki egy kampányvideóban elmesélte nemrég Magyar Péternek, hogy mit tud enni ennyi pénzből, és hogy neki egy meggybefőtt is luxus. Az előzetes várakozásoknak megfelelően Irén néni a szimbóluma lehetne annak a kampánykörútnak és „népszavazásnak” hívott mozgósító akciónak, amelyet március 15-i beszédében Magyar Péter bejelentett. A TISZA gyakorlatilag versenyt hirdetett a Fidesz nemzeti konzultációjával: ugyanolyan ellenőrizhetetlen, jogi kötőerővel nem rendelkező, bár hitelesítetlen kérdésekről van szó, ugyanolyan sugalmazó és már lejátszott kérdésekről (e tekintetben hajaz a pártelnök EP-képviselői helyéről szóló voksolásra is) szavaztatnak Magyarék, mint ahogyan a kormány rendszeresen jó sok közpénzből megvalósított, később hivatkozási alapnak használható kérdőívei.

Van azonban egy óriási különbség: a nemzeti konzultációk jelképévé váló Soros-terv és „nemváltó” gyerekek témáihoz képest látványosan kézzelfoghatóbb és a magyarok problématérképén dokumentáltan rajta levő, túlnyomórészt szociális kérdésnek tekinthető dolgokról szeretne „beszélgetni” a szavazókkal Magyar Péter. Az emberek mindennapi tapasztalataihoz a legközelebb a 2024. őszi gazdasági-szociális fókuszú fideszes konzultáció járt a TISZA megközelítéséhez, a gazdaság állapotát és a makrogazdasági mutatók változását figyelve nyilván nem véletlenül. A Nemzet Hangja nevet viselő tiszás kezdeményezés 12  (plusz 1) pontját elnézve talán csak a sorban 6. számú, szja-ra vonatkozóhoz nehéz társítani a nyugdíjas Irén néni alakját (ennél a pontnál inkább egy fiatalabb családtagját), ahogy a hó végén az asztalnál ülve kesereg. (Óriási kakukktojások a némileg meglepő módon az Ukrajna EU-tagságáról és Magyarország EU- és NATO-tagságáról szóló kérdések besuvasztása.) Orbán Viktor mindehhez képest homályosan azonosítható, fenyegető birodalmakról, „poloskákról”, tavaszi nagytakarításról beszélt.

A legutóbbi fideszes konzultáció már lecsengett, a Fidesz most Ukrajna EU-s csatlakozásáról kérdezi az embereket, látszólag tehát szabad a pálya Magyaréknak, hogy ezt az űrt betöltve szociális problémákról szóló kérdésekkel megszólítva az embereket szántsa fel az országot. A helyzet azonban nem ennyire tiszta.

A kozmikus csatazaj elnyomta a lényeget

A délelőtti miniszterelnöki beszéd eddigi interpretációi a sajtóban főleg Orbán Viktor „poloskázását” és politikai ellenfeleinek újabb megfenyegetését emelték ki. Abból a szempontból jogosan húzták alá a kormányfő dehumanizáló fordulatát, hogy az amúgy nem különösebben hosszú beszédének legnagyobb hányadát tényleg a birodalom elleni kozmikus harc töltötte ki. Mégsem felejtette el ugyanakkor az eszmei és fizikai mellett az anyagi biztonság tétjét is beemelni beszédébe:

„Munka, gyarapodás, jólét, biztonság csak akkor jut nekünk, ha az elnyomók nem zsebelnek ki bennünket. Itt Magyarországon 15 év alatt felépítettük Európa egyetlen patrióta nemzetgazdaságát.”

Összességében a miniszterelnök igen keveset szólt saját országáról, a magyar emberek aktuális helyzetéről. Múltbéli választási győzelmekről beszélt, jelenlegi ajánlatáról azonban alig. Ebben a legerősebb kivétel a két- és háromgyerekes anyáknak ígért személyijövedelemadó-mentesség volt. Ezenkívül gondosan ügyelt arra, hogy a szabadságharc tétjeként ábrázolt „munka, gyarapodás, jólét, biztonság” tartalmát, mindezeknek a fogalmaknak a nominális béreken túlmutató, az állam felelősségi körébe tartozó vonatkozásait – társadalombiztosítás, nyugdíjak, egészségügy stb. – ne bontsa ki.

Mégis: fontos látni, hogy minden Soros-ügynökökről, Weber-fiókákról, birodalmakról és poloskákról szóló eposzi körítés alárendelődik annak a röviden, de jelentőségteljesen megfogalmazott intelemnek, hogy a jövő évi választáson ebben a kozmikus harcban kockán forog az Orbán-rendszer által garantált mindenünk, bármilyen sok vagy kevés és bármilyen minőségű legyen is az a minden.

Amennyire fontos ezt a tétet leszögezni, annyira kevés újdonság van benne: így megy ez legkésőbb a 2016-os – érvénytelen – kvótanépszavazás óta. A 2018-as választással szemben most nem a menekültek jelentik a legnagyobb veszélyt a magyarok munkájára, hanem az Ukrajnával – egyszer, valamikor – potenciálisan kiegészülő Európai Unió, hiszen abba „belerokkannánk”. Az „elnyomók által kizsebelésről” ugyan részleteiben csakugyan keveset beszélt Orbán, a Fidesz viszont egyértelműen nem csak egyszerű toposzként tekint rá. Hogy még jobban aláhúzzák, mennyire nem elsősorban kulturális, hanem gazdasági kérdésként keretezik Ukrajna lehetséges csatlakozását, tételes listát készítettek arról, hogy mi mindent kell féltenie a magyaroknak az ukrán emberektől:

Orbán a beszédben a nemrég beígért „véleménynyilvánító szavazást” nevezte meg a „belerokkanás” ellenszereként. Mindazonáltal nemigen tett arra utaló, lelkesítő gesztust, hogy nagyobb mozgósítást vár ettől a legújabb akciótól, mint bármelyik eddigi nemzeti konzultációtól. Sőt a március 15-én reggel közzétett 12 ponttal azt is világossá tette, hogy a szavazás végeredményét már előre ismeri.

A megélhetési témák ellenzéki hagyománya

A szociális biztonságra fókuszáló ellenzéki kampányolás nem spanyolviasz a NER-korszakban, országos méretű, sikeres választási kampányt azonban eddig még nem sikerült belőle csinálni.

2017-ben még a pártpolitikai baloldal önfelszámoló pánikja darálta le Botka László próbálkozását, felháborodva azon, hogy a szegedi polgármester osztálykérdést csinált abból, ami kétségtelenül osztálykérdés. A gazdagok aztán később már csak elvétve „fizettek” volna Orbán kihívóinak kampányában – a Szikra Mozgalom 2022. őszi-téli budapesti akciósorozatát és a DK egy évvel későbbi furcsa reboot-kísérletét leszámítva.

2022-ben volt megélhetéssel kapcsolatos leágazása a Márki-Zay Péter-féle kampánynak: Karácsony Gergely mozgósítási szándékkal hivatalosan beadott kérdései a Diákváros megépítéséről és az álláskeresési járadék folyósítási idejének meghosszabbításáról az egyesült ellenzék következetlen és tétova szándékát szimbolizálták arra vonatkozóan, hogy akár szociális kérdésekkel is lehetne választást nyerni. A konkrét választási végeredményt leszámítva a 2021-2022-es összellenzéki nekifutás egyik legdicstelenebb pillanata volt, amikor a felülről tessék-lássék módon szervezett aktivizmusnak köszönhetően, a szociális kampányolásra való igazi (de legalábbis egyhangú) szándék hiányában éppenhogy csak elvánszorgott a kétszer kétszázezer aláírás a Nemzeti Választási Irodáig ebben a két elképesztően fontos, ám előkészítetlen és az időszerűségét tekintve is minimum kétes kérdésben.

A Magyar Péter által elmesélt történetben eddig – bár annak populista jellege korábban is egyértelmű volt – csak elvétve és csak legújabban fizettek a gazdagok, nekik is csak egy bizonyos hányaduk, s továbbra sem nevezte őket „gazdagoknak”. Sokáig az sem volt teljesen világos, hogy végül is ki a csuda fog fizetni, s most sem száz százalékig az. Március 15-i beszédében azonban már egy kicsit többet árult el az újraelosztási szándékairól: mivel szerinte a nép vagyona jelenleg az Orbán-dinasztiánál és 3000 „janicsárjánál” van, ezért logikusan onnan is el kell elszedni. Ez lényegében alig különbözik a korábban Márki-Zay Péter nevével fémjelzett tervektől. Ezek az antikorrupciós és elszámoltatásról szóló ellenzéki narratívák önmagukban eddig nem voltak sikeresek.

Azonban a Tiszának a nagyrészt szociális jellegű „népszavazása” – s talán nem véletlen, ha az ilyen akcióra való igényt önkéntelenül is a Fidesz 2008-as, ellenzékből, „élesben” végigvitt, nagy sikerű, mítoszteremtő szociális népszavazásával társítjuk –

sikeréhez több olyan eszköze is van, amely ellenzéki „elődjeinek” nem volt. Van szervezett, régen nem látott méretű, mozgósítható aktivistahálózata, na meg persze nincsen párton belüli vagy szövetségesi konkurenciája, aki egy adott ponton jól hátba szúrhatná.

Nem teszi függővé a „népszavazás” sikerét a választási hatóság és az Alkotmánybíróság szeszélyeitől sem. Egy ideje azonosíthatóan és fegyelmezetten igyekszik az Irén néni által megtestesített tömegekre fókuszálni, bármilyen szerepet is oszt rá Orbán Viktor a saját előadásában. Ezt előtte országos szinten kevesen próbálták ki, mióta a NER-ben élünk.

Habár Magyar Péter bizonyos értelemben a már javarészt eldöntött kormányprogramját szavaztatja meg, azonban ha mindez legalább a saját életünkről és a saját problémáinkról szól – bármilyen homályosak is legyenek a rájuk adott válaszok – akkor már beljebb vagyunk. Legalább Irén néni végre előzheti Brüsszelt.