Donald Trump második megjelenése a Fehér Házban azért is okozhatott akkora sokkot Európában, mert számunkra fontos kérdésekben, mint például a demokrácia védelme vagy Ukrajna támogatása, az előző kormányhoz képest 180 fokos fordulat látszik kibontakozni. A kognitív disszonanciát fokozza az is, hogy a politikai folyamatok elemzése a közbeszédben többnyire elválik a gazdasági trendek értelmezésétől, így gyakran a változások legfontosabb mozgatórugói maradnak látókörön kívül.

Pedig a dolgokra van magyarázat, még akkor is, ha az sokszor nagyon távol áll a megszokott sémáktól. Amennyi rendszer van a Trump-féle őrült beszédben, azt leginkább a nemzetközi helyzet politikai gazdaságtana alapján vázolhatjuk fel. Ennek fontos elemei: a plutokrácia önkényuralma, a kereskedelmi deficit lefaragásának szándéka, és a dollár hegemón pozíciójának stabilizálása.

A plutokrácia diszkrét bája

Trump visszatérése a Fehér Házba visszahozta a „birodalmi elnökség” fogalmát, annak minden kellékével együtt. Az elnöki udvartartás, amely január 20-án a világ szeme elé tárult, részben Trump kiterjedt családjából áll, másrészt pedig az amerikai plutokráciából, a legtehetősebbekből.

A leggazdagabb egyéneknek, főleg cégvezetőket, mindig is módjuk volt a politika befolyásolására, de most közvetlenül is belépnek a hatalom gyakorlásába.

A nyelv, amit használnak, és az intézkedések, amelyeket az új Trump-ciklus elejére időzítettek, mind azt jelzik, hogy a változás nemcsak a külsőségekről szól. Azt üzenik, semmi nem korlátozza őket: sem az Amerikai Egyesült Államok Alkotmánya, sem a nemzetközi jog nem állhat az útjukba. Most elérték a maximális elérhető politikai hatalmat, és ezt ki akarják használni arra, hogy még több eszközt és még több piaci befolyást szerezzenek maguknak.

A Trump körül gyülekező plutokraták jellemzően nem a kereskedelmi forgalomba kerülő áruk termelői, hanem mindenki által használt platformok és infrastruktúra tulajdonosai. Üzleti birodalmuk jelentős részét piaci felületek, kommunikációs csatornák és profitközpontok alkotják, amelyek a járadékvadászat és értékelsajátítás új formáit is képviselik. Az új techno-feudalizmus csúcsain levők részben innovatív vállalkozók, de legalább ugyanennyi részben olyan zsivány befektetők és gazdasági hűbérurak, akikről most már jól látható, hogy „a világ nem elég” nekik. Néhányan, mint Mark Zuckerberg, nemrég még a liberális oldalon álltak, de úgy alakult, hogy a hatalomközeliség nekik is „megért egy misét”.

Az elnök Elon Muskot rászabadította az államapparátusra, és rohamléptekben szabja át a nekik nem tetsző kormányhivatalokat. Trump tehát az erős politikai felhatalmazást úgy értelmezi, hogy változnak az államcélok az Egyesült Államokban, és ehhez másfajta államszervezetre van szükség. Már az első hónap intézkedései alapján azt lehet mondani: Trump és Musk háborút indított az amerikai munkavállalók ellen. A fékezhetetlen Musk a februári CPAC konferencián már egy Javier Milei-től átvett láncfűrésszel jelent meg.

Aki ennek a politikai gőzhengernek a szellemi forrásaira kíváncsi, a híres agytröszt, a Heritage Foundation berkeiben kell keresgélnie. Az alapítvány által kidolgozott Project 2025 című dokumentum fejti ki a legrészletesebben azt a koncepciót, amely megadja a vezérfonalat az amerikai államhatalom új birtokosai számára. Ami a belpolitikát illeti,

a HF által szellemi munícióval ellátott radikális konzervativizmus – a „woke” törekvésekkel szembeszállva – visszaforgatná a történelem kerekét az 1968-as lázadások előtti állapotokba.

A HF azt is feltérképezte, mit tehet radikális programja végrehajtása érdekében a hatalomba visszatérve – akár az alkotmányosság kereteit felpuhítva, vagy akár felrúgva – a MAGA-tábor. Az Amerikán belüli átalakítás azonban szorosan összefügg az Egyesült Államok nemzetközi szerepvállalásának újragomobolásával, amire viszont az USA partnereinek jelentős része nem volt felkészülve. Európát most a megdöbbenés és értetlenkedés uralja, pedig Trump valójában csak ott folytatja, ahol 2020 végén abbahagyta.

Vámok és gazdasági háború

Trump már első elnöki időszakában is vámháborúkat indított olyan országok ellen, amelyek kereskedelmi többlete zavaró volt számára. Megszállott ragaszkodása az aktív vámpolitikához nem izolacionizmusról szól, hanem arról, hogy Washingtonban felismerték a kereskedelmi deficit fontosságát. Valamint azt is, hogy az Egyesült Államok a dollárárfolyam alakításával (leértékelés útján) nem tudja korrigálni a kereskedelmi mérleget, mivel a dollár világvaluta, és emiatt az árfolyama sok minden mástól is függ, nemcsak az amerikai gazdaság mindenkori teljesítményétől.

A mesterterv lényege a külgazdasági egyensúlyhiány kezelése és a dollár nemzetközi szerepének stabilizálása. Kanadától Kínáig bármely ország kerül szóba, Trump nagyjából tudja, hogy mekkora az amerikai deficit azzal az országgal szemben. És van terve is szinte minden jelentősebb szufficites országgal kapcsolatban. Az újdonság most az, hogy ha az érintett ország nem fogadja el Trump ajánlását, akkor valamilyen – gazdaságon kívüli – kényszert tud használni, és ebbe akár a katonai erőt is bele lehet érteni. A legkevesebb, amit erről mondhatunk, hogy unortodox.

Amit Trump január végén Davos-ban és azt követően előadott, abból az látszik, hogy számára a vám nem öncél, hanem a zsarolás eszköze. Kína 100 százalékos vámokat kap, ha nem adja el a TikTok 50 százalékát egy amerikai cégnek. Az EU magas vámokat kap, ha nem vesznek amerikai olajat. És így tovább. Elődje, Joe Biden óriási üzleteket hozott össze az amerikai palagáz-exportőröknek és fegyvergyárosoknak, de az új vezetés úgy látja, hogy ennél sokkal tovább tudnak menni.

Amikor Trump a davosi üzleti elitnek tartott videókapcsolaton keresztül előadást, külügyminisztere, Marco Rubio Vietnam külügyminiszterével és miniszterelnök-helyettesével (Bui Thanh Son) tárgyalt. A fő téma ott is a kereskedelmi egyenleg volt. A gyors kapcsolatfelvételen nem lepődünk meg, ha tudjuk: az USA kereskedelmi deficitje Vietnammal szemben nagyobb, mint amennyit Németországgal és Franciaországgal szemben könyvel el.

Marco Rubio régóta tisztában van a dollárhegemónia és a kereskedelmi mérleg közötti kapcsolatnak. 2023 áprilisában kamerák előtt nyilatkozott erről a kérdésről, kritizálva Kína és Brazília megállapodását arról, hogy kétoldalú kereskedelmüket a dollár kihagyásával fogják bonyolítani. Már akkor az fájt Rubiónak, hogy egy ilyen tendencia belátható időn belül aláássa az Egyesült Államok azon képességét, hogy ellenfeleivel szemben pénzügyi szankciókat tudjon alkalmazni.

Lefékezni a dedollarizációt

A dollár és a dolláralapú intézményrendszer fegyverként való használata az elmúlt másfél évtizedben egyre inkább kiváltotta a világ országainak ellenérzését, legelső sorban az érintett országokét (Irán, Kuba, Venezuela, Oroszország), de az ún. Globális Dél számos más országáét is. Biden alatt az USA csúcsra járatta a szankciókat, és ma már a világ egyharmada valamilyen washingtoni szankció alatt áll. Ez azonban csak egyike azoknak az okoknak, amelyek miatt az amerikai dollár hegemón pozíciója megingott.

Jelen időszakban a dollár hegemóniájára fenyegetést jelent az is, hogy az Amerikai Egyesült Államok részesedése a globális termelésből jelentősen csökkent a nagy recesszió óta. A második világháború végén az USA a globális GDP nagyjából felét állította elő, 1960-ban 40%-kal részesedett belőle, 2020-ban már csak 25 %-kal. A jövőre nézve azt mondhatjuk, ez az érték tartósan 20 % alatt lesz. Közben ma az USA kb. 4,2 százalékát adja a világ népességének.

Ami pénzügyi szempontból még fontosabb: az Amerikai Egyesült Államok a vietnami háború óta folyamatosan előállítja az ikerdeficitet (fiskális és kereskedelmi hiány egyidejűsége és egymást erősítő jellege), és külső adóssága folyamatosan nő. Eközben nincs kétpárti megállapodás arról, hogy mik az amerikai eladósodás határai: kiszámíthatatlan, hogy meddig növekedhet még, és mit jelent az USA hitelezői számára (az államkötvények külföldi tulajdonosainak) az időről időre felvillanó csődkockázat.

Az USA igényt tart arra, hogy a dollár világvaluta legyen, mert abból haszna származik, viszont egyre egyértelműbb, hogy a Fed (a szövetségi jegybank) döntései során csak a saját érdekeit követi. A Fed-döntésekre nincs ráhatása azoknak a szereplőknek, akik elvárnák, hogy az amerikai monetáris politikában tekintetbe vegyék a döntések globális kihatását. További fontos fejlemény, hogy az utóbbi években egyre inkább visszaszorul a készpénzhasználat  a világ országaiban – Kanada és Norvégia esetében például a teljes pénzforgalom 5 %-át teszi már csak ki a készpénz. Berobbant a digitalizáció a pénzrendszerben is, ami nagyobb teret nyit a magánszereplők autonóm döntéseinek. Fontos látni tehát, hogy a pénzügyi rendszerben változást generáló fejlemények között a geopolitika csak egy a sok közül.

Gazdasági, technikai és politikai szempontok keverednek egymással. A 2022 februárja óta zajló orosz-ukrán háború – a nyomában felforrósodott globális gazdasági hadviseléssel együtt – előtérbe állította a politikai tényezőket és új fejezetet nyitott. A BRICS országok megkezdték egy alternatív pénzügyi rendszer kifejlesztését, és Washingtonnak új stratégiára van szüksége a dollárhegemónia megőrzéséhez. A kereskedelmi egyenleg javítása gazdaságon kívüli kényszerítő eszközökkel – kezdve az EU ellen újraindított vámháborúval – ennek az új iránynak fontos eleme.