Idén nagyobb nyilvánosságot kapott a nőkkel szembeni erőszak az egészségügyben: nők tucatjai kezdtek nyíltan arról beszélni, hogyan alázzák meg és akadályozzák őket szándékosan, amikor esemény utáni tablettát próbálnak beszerezni; arról pedig maga a kormány kezdett kommunikálni, mennyire elavult és általános gyakorlat a magyar kórházakban a szülések siettetése és fölösleges beavatkozások végzése, ezért figyelembe kell venni az ezzel ellentétes társadalmi igényeket. Az év egyik legmegrázóbb története, a halott magzatát idén júliusban egy kórházi wc-ben megszülő nő tragédiája pedig végképp arról árulkodik: a rendszer alapjaiban hibás, embertelen működése pedig valamilyen formában jó eséllyel bármelyik nőt érintheti.

Mindent összevetve nem jelenthetjük ki, hogy 2024-ben jobb lett Magyarországon szülni – vagy épp nem szülni.

Idén soha nem látott mélypontra zuhant a születésszám, a nők igényeire reagáló szociálpolitika helyett azonban csak a nőkre helyezett nyomás egyre nagyobb. A kormány továbbra sem tekinti őket a saját testükről dönteni képes felnőtt embereknek akkor, amikor szeretnék elkerülni a terhességet, sem akkor, amikor szeretnék úgy megszülni a gyermeküket, ahogy nekik jó.

A társadalmi igényeket ugyanis sajátos módon értelmezi és veszi figyelembe a kormány. Jól szemléltetik ezt azoknak a várandós nőknek a petíciói, akik hiába kérték az ország tucatnyi kórházában, hogy szülésüknél ott lehessen egyszerre az apa és egy általuk felfogadott dúla is: a kórházak nagy többsége nemhogy nem engedett a kérésüknek, de információink szerint még keményebb ellenállást is kezdtek tanúsítani a dúlákkal szemben. Bár a Belügyminisztérium is elismerte, hogy nem tiltja törvény a két kísérő jelenlétét, láthatóan nem tartja annyira fontosnak a nők jogainak érvényesítését, hogy emlékeztesse erre a dúlákat saját hatáskörben sokszor túlszabályozó kórházakat.

Annak ellenére tehát, hogy az Uzsoki kórházban nagyon lelkesítő sikert értek el az ott elsőként petíciózó nők kb. egy évvel ezelőtt, az ezt követő petícióhullám sajnos nem hozta meg a remélt rendszerszintű áttörést. A dúlák helyzete ráadásul egyre rosszabb: nem ritkaság például, hogy már orvosi konferenciákon is nyíltan szapulják őket, emiatt az egyre ellenségesebb hozzáállás az ellátóhelyeken is erőteljesebben megjelenik a gyakorlatban. Persze, a döntéshozók próbálhatják valid érvként eladni, hogy a nőknek csak egy szűk kisebbsége szeretne egyszerre két kísérő támogatásával szülni, ezért nem foglalkoznak velük, csakhogy jogokat nem létszám vagy szimpátia alapján szokás biztosítani.

Nem mintha a nagyobb tömegeket megmozgató, szélesebb nyilvánosságot elérő ügyek meghatnák a kormányt. Az esemény utáni tabletták receptkötelességének eltörlése például minden eddiginél nagyobb nyilvánosságot kapott 2024-ben.

Rengeteg nő számolt be a sürgősségi fogamzásgátló beszerzéséhez szükséges receptkéréssel menetrendszerűen együtt járó megalázásról, valamint közel 50 ezren aláírták a PATENT Egyesület petícióját, sőt járt az ügy a parlamentben is több alkalommal, azonban a kormány továbbra is szigorúan szakmai kérdésként keretezi az ügyet, ami kizárólag az orvosok terepe.

Szakmai ellenérvek azonban nehezen merülhetnek fel, tekintve, hogy az Európai Unióban Magyarország majdnem az utolsó, ahol még mindig nem lehet patikába besétálva, vádló keresztkérdések nélkül megvásárolni a sürgősségi fogamzásgátlót, melynek így épp a sürgősségi funkciója vész el a legtöbb esetben (hiszen 24 órán belül beszedve a leghatásosabb). Az ítélkezés és időhúzás fiatal lányoktól többgyermekes anyákig minden nőnek kijut. Mindeközben lassan egy éve várjuk, hogy valaki elmondja végre, mi a pontos szakmai oka a receptkötelesség fenntartásának – és nem mellesleg a nők módszeres megalázásának.

Ez a valaki minden jel szerint az Egészségügyi Szakmai Kollégium Szülészet és Nőgyógyászat tagozata,

a kormánynak tanácsot adó öttagú orvosi testület azonban úgy tűnik, némasági fogadalmat tett az ügyben. A válasz kicsikarása a doktor urakból minden bizonnyal 2025 egyik fő nőjogi kihívása lesz.

Az idei év egyik meglepetése volt viszont, hogy tavasszal maga Takács Péter egészségügyi államtitkár kezdett arról nyilvánosan beszélni, mennyire problematikus, hogy a nők „futószalagon”, „kórházgyárakban” szülnek. „A társadalmi igényeket felismerve” az államtitkár be is jelentette tavasszal, hogy új, anyabarát szülészeti osztályokat vezetnek be, aminek az előkészítése már meg is történt.

Amellett, hogy ebből egy az egyben kihagyták a nőket, érdemes azt is hozzátenni, hogy – ahogy Keszler Viktória, a Másállapotot a szülészetben! mozgalom alapító tagja is hangsúlyozta a Mércének – a korszerű, nem siettetett, bántalmazástól és felesleges beavatkozástól mentes szülészeti ellátás már rég nemcsak társadalmi igény Magyarországon, hanem szakmai sztenderd kellene legyen, amihez rengeteg nemzetközi jógyakorlat, irányelv, orvosi evidencia áll rendelkezésre. Politikai érdek szempontjából azonban sokkal kényelmesebb ezt elhallgatni, és azt éreztetni a nőkkel: most végre meghallgatják őket.

Hogy ez hogyan fog megvalósulni: képezni fogják-e például a 30 éve ugyanazokat a végtelenül elavult módszereket alkalmazó szakembereket, valamint a jelenlegi bántalmazó rendszerben szocializálódó fiatal orvosokat, vagy lesz-e minden kórházra egységesen érvényes, korszerű szülészeti irányelv, homály fedi.

Törvény szerint június 10-e óta éles az új, „anyabarát” szülészeti ellátás, de a gyakorlatban ennek azóta sincs nyoma.

Minden a régi, amiről a szülő vagy épp a magzatukat elvesztő nők történetei egyaránt hitelesen tanúskodnak.

Miközben a rendszerszintű szülészeti erőszak létezésének ténye legalább időről időre szélesebb nyilvánosságot is elér a sajtóban, a szülés körüli veszteség tabujánál már csak azt övezi nagyobb csend, hogy milyen körülmények közt vetélnek el nők: a magyar szülészetek jelentős részén az életadást és a gyászt is ugyanaz a kegyetlen bánásmód kíséri. Ezt a csendet törte meg Juhász Renáta története júliusban, aki arcát és nevét vállalva osztotta meg a nyilvánossággal, hogy a SOTE klinikájának egy elhagyatott wc-jében szülte meg halott magzatát, ahova eredetileg csak mosakodni ment be, miután senki sem foglalkozott azzal, hogy erősen vérzik. A nő és férje, aki végig vele volt, hangsúlyozta: mindössze emberséges hozzáállást kértek volna az osztályon dolgozóktól, de ennek még a szándékát sem érzékelték.

December elején egy másik megrázó történet is napvilágot látott a Másállapotot a szülészetben Facebook-oldalán. Az érintett nő és férje hasonló poklot járt meg, mint Juhász Renátáék. Semmi okunk azt gondolni, hogy ezek elszigetelt esetek, ráadásul sokatmondó, hogy mindkét eset az „anyabarát” szülészeti ellátás törvénybe iktatása után történt.

A jövő év másik nagy kérdése lesz tehát, hogy megjelenik-e végre a gyakorlatban is a kormány által ígért anyabarát szemlélet, egyáltalán mit gondolnak anyabarátnak, és hogyan valósítják meg a reformot.

Összességében nem könnyű bizakodóan tekinteni a jövőbe a reproduktív jogaink és egyre átpolitizáltabb méhünk szempontjából, de óvatosan örülhetünk azért apró elmozdulásoknak. Bár nagy sikereket nem ünnepelhetünk idén, jelentős fejleménye az évnek, hogy kb. tíz év után újra ügy lett az esemény utáni tabletta vénykötelességéből, és hogy kezdjük az ezzel kapcsolatos jogsértéseket a nők reproduktív jogait korlátozó nagyobb rendszer részeként látni.