A héten lezajlott Menczer-performansz megmutatja, milyen az, amikor Orbán Viktor szerez egy diplomás Bede Zsoltot. És a végén mégsem Magyar Péternek lett vége, hiszen az akció inkább üzenet volt egy tágabb közönségnek.

A gyermekotthon bejáratánál két államtitkár, egy volt állami vezető és miniszter-férj (ma már ellenzéki vezető), kezében (ellenzéki vezetőhöz méltó módon) egy nagy doboz, tele mikuláscsomagokkal, és egy tehetetlennek, és tanácstalannak tűnő gyermekvédelmi igazgató áll egymás mellett.

Az egyik államtitkár a Fradi Security csendes, megfontolt, de éber tagját játssza, a másik a becsületsüllyesztőből két feles után munkába érkező társát, aki már nem bír jogos indulatával. Az ellenzéki vezetővel kell beszélnie persze, hiszen agytekervényeit már hónapok óta feszíti megannyi jogos sérelem, amiket most nagy hangon próbál kiadni az ellenzéki vezető előtt. Az ellenzéki vezető a hirtelen kialakult, a szándék szerint fenyegetőnek szánt hőbörgésre megpróbált az elmúlt napokban már bekészített kommunikációs panelekkel reagálni.

Az ellenzéki vezető az egyik, róla kiszivárogtatott, kínos hangfelvételt felidézve most a kiabálós államtitkárt vádolja azzal, hogy szájhigiéniája az ápoltság alapvető részét kellene hogy képezze, meglátása szerint viszont erre nem fordított kellő figyelmet. Na jó, nem éppen ezekkel a szavakkal jelezte mindezt, ehelyett inkább úgy fogalmazott: „Büdös a szád”.

Amikor viszont az államtitkár erre sem hagyta abba sérelmeinek az ellenzéki vezető arcába kiabálását, végül másik, híressé vált módszeréhez fordulva rázendített – az állítólag Víg László által a KISZ-táborok és a Kádár-kori polbeat-fesztiválok világához kapcsolódóan szerzett – népszerű slágerére, „A börtön ablakában”-ra. A módszer a Hír TV megszeppent riporterével szemben pár napja még működött, de a verőember-államtitkárral elbánni már nem volt ilyen egyszerű.

Ő ugyanis a végén már olyan mondatokkal kezdte sarokba szorítani a szegény, kampányolni érkező ellenzéki vezetőt, amelyek után valóban a pillangókések szoktak kivillanni a malaclopó alól. Ahogyan az esetről készült számos videó is rögzítette, a nála nagyjából egy fejjel alacsonyabb vezért az államtitkár – a másik államtitkár gondos, de szigorú tekintetétől kísérve – a „Mi van, kicsi?” és a „Vége van, kicsi!” felszólításokkal igyekezett elhallgattatni. Éneklése közben pedig annyit jegyzett meg: „Már reszketsz, kicsi!” Verőemberhez méltóan a hagyományos családi értékek tiszteletére is felhívta a vezető figyelmét, amikor hozzátette: „a saját gyereked sem áll szóba veled! Elárultad a családodat!”

Majd rövid lökdösődés kezdődött. Azért volt rövid, mert az előadás nagyjából 15. percénél

az ugrálósabb kevű, sportkommentátori múltjából nyilván a szurkolói balhékat felidéző államtitkár – a drukkerkocsmák törzsközönségéhez némileg méltatlanul – hirtelen a pufikabát alá rejtette el addig a felszínre bugyogó minden mérgét, hiszen 15 percnyi balhé már minden kormánypárti híradónak és internetes felületnek bőven elég lesz.

Azok pedig, akiknek mindezt némi kattintásvadász kényszer hatására végig kellett, hogy nézzék, sajnos nem kérhetőek számon azért, hogy a hírekből még az is nehezen derül ki, hogy az ellenzéki vezető, Magyar Péter, éppen a pécsi, Szikla utcai gyermekotthonnál próbálta ismét felhívni a figyelmet arra: a brutálisan alulfinanszírozott gyermekvédelmi rendszer problémái immár olyan akuttá váltak, hogy azt nem lehet az intézmények fala közé zárni. Erről lett volna szó akkor, ha Menczer Tamás emberkedésügyi államtitkár nem érkezik meg időben az ajtó elé, és nem kezd vakmerő akcióba. Az ajtónál – a pécsi intézmény igazgatónője mellett a központi hatalomnak nyomatékot adó – Fülöp Attila „gondoskodásügyi” államtitkárnak már csupán az a  hálásabb feladat jutott, hogy Magyar élőben sorolt vádjait („a gyermekek a földön alszanak”, „a sellyei lakásotthont már bezárták”, „a gyermekvédelmi dolgozók is az én tüntetéseimre járnak, onnan tudok erről”) megpróbálja statisztikai adatok és nemzeti konzultációs szlogenek bekiabálásával érthetetlenné tenni. De erről az incidensről szóló cikkek nagy többsége vagy nem számolt be, vagy háttérbe szorította ezeket a kellemetlen tényeket.

A teljes performansznak azután az elégedett főnök szavai adták meg a keretet. Péntek reggel, rádióinterjújában Menczer államtitkárról elmondott dicsérete viszont maró gúnynak is beillett saját emberével szemben. Közölte ugyanis, miközben magyar miniszterelnökként Ferenc pápával tárgyalt a békéről, észrevette, „hogy Menczer Tamás fogta, aztán leállította ezt a rém kellemetlen, agresszív politikát, és annak képviselőjét. Ezt jól tette. Meglátjuk, hova fejlődik mindez, de a politikának az a szabálya, hogy amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten”.

Abból, hogy Orbán azt állítja, Menczer akciójáról csak utólagosan szerzett tudomást, már eleve sejthetjük, pontosan az ellenkezője igaz mindennek.

És sejthető, hogy miután sok eszköz hatástalan maradt az új, ügyesebb ellenzéki kihívó ellen, a Tisza Párt lassan valamilyen formában mindenki szerint Orbán Viktor pártjának kihívójává vált, közben a régi, hagyományos módszerek mégsem mondtak csődöt, csupán kitartóan kell őket használni. Magyar Péter ugyanis a Fidesz köreiből jön. Az óellenzéktől átpártolt támogatói szemében nyilván még népszerűbbé is teszi az, ha a képviselő-államtitkár agresszívan kiabál vele, miközben mikulás-csomagokat visz a gyerekeknek.

Viszont – úgy tűnik – már a Fidesz saját szavazói, a keménymag, és a pártbázis is elkezdett felőlük tájékozódni, nekik szólt a számonkérő akció is. Ennek folytán Menczer a lehető legolcsóbb trükkel érzékeltette az egykori fideszes pártkatona-pajtással, hogy ő és a régi haverjai gerinctelen árulónak tartják, hiszen a legnagyobb tabut szegte meg: velük és Orbán Viktorral szemben kezdett el – mondjuk így – politizálni, nyílt kritikát megfogalmazni, hovatovább, rajta gúnyolódni is.

A példa pedig ragadósabbá vált mint a késő őszi influenzajárvány: a Partizánban csupán egy hete jelentkezett Bátonyi Péter kormányfőtanácsos és műemléki referens  – épp a Magyar Péterrel egykor közeli barátságot ápoló Gulyás Gergely egyik fő beosztottja – azzal: elege van abból, hogy munkája értelmetlen, és hogy a műemlékvédelmet a kormányzati ingatlanlobbi a jogszabályok áthágásával számolta fel az országban. Ezek után pedig egy bíró is akadt: a Fővárosi Törvényszékről Laczó Adrienn közölte, a legújabb bírósági „reformok” (azaz csonkítás) után távozik, végleg.

Mindannyian tapasztalhattuk már: egy magyar kormánytag számos, akár súlyos kihágást, bűnt is elkövethet, nem lesz semmi baja. Tapasztalhattuk ezt már az ereszen lecsúszó és így politikusként megbukó Szájer József esetében is. Hiába akadt fenn a horgon botrányos körülmények között: nem kellett túl sokáig bűnhődnie. Botránya után négy évvel, egyrészt ismét közfeladatot kapott régi barátjától, Orbán Viktortól, másrészt még médiainterjúkat is adott azzal a nyilvánvaló céllal, hogy rehabilitálja saját magát az illegális melegpartin való részvétel miatt a Fideszben és (jobbára homofób) szavazói között esetleg rárakódott balítéletek alól. Sokan kérdezték: mire jó ez a Fidesznek, akiknek éppen most súlyos politikai problémáik vannak?

A választ Menczer államtitkár úr kirohanása adja meg: a kormánypártokban a legfontosabb érték a lojalitás, a hűség, az egyetlen valóban megbocsáthatatlan bűn pedig az Orbán Viktor személyét érintő árulás. Ezek után pedig minden újabb „árulónak” (lett légyen kormánytisztviselő, az államapparátusban dolgozó főtisztviselő, de akár egy állami gyermekotthon igazgatója, vagy felháborodott nevelője is) , éreznie kell: legalább olyan, ha nem súlyosabb árat fog fizetni ilyen jellegű tevékenységéért, mint Magyar Péter.

A dolog tehát nem feltétlenül kampányelem csupán: belülre szól. Persze kevéssé lehet csodálkozni azon, hogy az elmúlt, balliberális ellenzék tagjai, vagy akár a Tisza körül jelenleg legyeskedő ellenzéki megmondók kevéssé értik a Szájer-ügyet. Hiszen a 2010 előtti világot a 2010 utánitól – sok minden mellett – éppen az is elválasztja, hogy míg az antiorbánista kormányok jóformán a hűséget is sokszor büntették, addig a Fidesz éppen úgy épített számtalan kétharmadot és saját parancsuralmi rendszert, hogy lebukhatott náluk bárki: súlyos családon belüli erőszak ügyben, elnöki titulusban eltitkolt plágiummal, covid alatti melegpartival – ha Orbán Viktor személye ellen nem követett el az ügy folyamán felségsértést, akkor vétkét kisebb hibaként kezelték. Ugyan mindig hangoztatták: ennek náluk következménye van, de a lojalitás mégis vízválasztóvá vált annak tekintetében, kinek megy tönkre az élete és kinek nem.

Az üzenet tehát azoknak szól, akiknek még mindig van szerencséjük, hivatástudatuk, őrülettel határos elszántságuk a magyarországi állami szektorban dolgozni: akármilyen borzalmasak a körülmények, akármilyen súlyossá válnak is a megszorítások, akármilyen tomboló igazságtalansággal is kell szembesülni a rendszerben, jól tartsák a szájukat. Így talán nem kerül a teljes magánéletük a terítékre, nem kell mindenhol a róluk szóló lejárató cikkeket olvasniuk, nem kell tehát szembesülniük a belügyes Fülöp kimért, szigorú, és a pattogó Menczer agresszív, lökdösődős megvetésével.

Mert a Fidesznél, és általában Magyarországon is, úgy tűnik, minden bűn bocsánatosabb mint a saját ólmelegből kibeszélni, közhelyesen „árulóvá válni”. Pedig mind tudjuk, számtalan olyan helyzet adódik, amikor „árulóvá” válni az egyetlen megoldás.

Nem kell tehát félni tőlük. Mert ha így teszünk,mindenkinek, aki szerintük kicsi és gyenge, egyszerre vége lesz. Legalábbis a fenyegetés szerint.

Hiszünk nekik?