Öt szülésznőt kapcsolt le november végén a rendőrség, akik egy fővárosi kórházban két év alatt összesen nyolcmillió forint hálapénzt fogadtak el kismamáktól konzultációkért, tanácsadásokért, szülésfelkészítésért és szüléslevezetésben való részvételért.

„Az őket előzetes konzultációra felkérő kismamák szüléseinek levezetésében akkor is részt vettek, ha az nem az ő munkaidejükre esett”

– olvasható a rendőrség hétfői közleményében.

Ez az egyetlen mondat tökéletesen szemlélteti, hogy az egész ügy jócskán túlmutat a diadalmas nyomozáson.

Ordít belőle a szülő nők igénye a bizalomra és a biztonságra, amit a szülészeti ellátás jelenleg csak elvétve, véletlenszerűen képes megadni.

Miközben a rendőrség – mást nem is igen várhatunk – a sikeres nyomozásról és a bűnösök bűnhődéséről ad – a továbbiakban reményeik szerint minden egészségügyi dolgozót hasonló cselekmények elkövetésétől elriasztó – hírt, a Belügyminisztérium és az Egészségügyi Államtitkárság számára ez sokkal többet kell jelentsen. Bár ne legyenek illúzióink: az egészségügyi dolgozók nyakára mostanság ellenőröket küldő Pintér-minisztérium nem feltétlenül akar ennél többet látni az ügybe, mint puszta fegyelmi/büntetőjogi kérdés.

A hálapénz adását és elfogadását 2021 óta tiltja törvény, ami nagyon fontos lépés volt, ugyanakkor semmi jobb nem érkezett a helyébe. Semmilyen érdemi intézkedéssel nem tömte be a kormány azt a szakadékká szélesedett hézagot, amely a szülő nők alapvető jogai és igényei és a rossz minőségű, rendszerszinten bántalmazó szülészeti ellátás között tátong. A hálapénz kivezetésével a fogadott orvos és szülésznő intézményét is megszüntették – mint azt megszokhattuk, a nők megkérdezése nélkül – az egyébként is bizonytalanságokkal teli koronavírus-járvány kellős közepén.

Az egyik pillanatról a másikra bevezetett új rendszerben az éppen ügyeletben lévő, könnyen lehet, hogy teljesen idegen orvossal és szülésznővel kell szülni, csakhogy maga az ellátás nem javult ezzel párhuzamosan. Az egészségügyi szakemberek továbbra sem országszerte minden kórház minden szülészeti osztályára ugyanúgy érvényes, egységes szakmai protokoll szerint kísérnek szüléseket, így mára végképp a szerencsén múlik, hogy valakinek felesleges beavatkozásokkal, megalázással, súlyos traumákkal kísért szülésélménye lesz-e vagy sem.

Jelenleg ugyanis az számít a magyarországi szülészeteken kuriózumnak, aminek már rég megszokottnak, alapvetésnek kellene lennie: szabad testhelyzet választás kötelező hanyatt fekvés helyett; a nő saját tempójának tiszteletben tartása, amivel elkerülhető a legtöbb, jelenleg nagyon nagy számban feleslegesen végzett, akár a természetes folyamatokat megakasztani képes beavatkozás; folyamatos informálás a nő lehetőségeiről; csak a nő beleegyezésével végzett vizsgálat, beavatkozás; emberséges hangnem és bánásmód; a nő saját teste felett dönteni képes felnőtt emberként kezelése és még nagyon hosszan sorolhatnánk…

A hálapénz, valamint az orvos- és szülésznőfogadás betiltásával elvették a nők utolsó esélyét is, hogy legalább minimális kontrollt (vagy annak illúzióját, hiszen sok esetben ez semmiféle garanciát nem jelentett) szerezhessenek a saját szülésük fölött, a szülészeti ellátás részleges reformját pedig ugyan beharangozta, sőt törvénybe is foglalta idén nyáron a kormány, ebből információink szerint egyelőre semmi sem érzékelhető a gyakorlatban.

A pénz kivezetése a szülészetekről ráadásul a dúlák (avagy „asszonytársi segítők”) kijjebb szorítását is eredményezte, akiket ugyan továbbra is felfogadhatnak a nők a kórházaktól és egészségügyi személyzettől független kísérőként, az intézmények jelentős része nem örül a jelenlétüknek és annak, hogy ezért esetleg pénzt is kapnak (amennyiben ez a hivatásuk). Sőt, indokolatlanul szigorúan kezdték szabályozni a dúlák beengedését a szülőszobákba.

Érdemes hozzátenni, hogy a Másállapotot a szülészetben! mozgalom számítása szerint közel kétezer szülésznő hiányzik a biztonságos ellátáshoz, a dúlák kiszorítása pedig – a nők jogainak megsértésén túl – azért is abszurd, mert tudományos tény, hogy a jelenlétük pozitív hatása (az úgynevezett „dúla-hatás”) számokban is mérhető, ugyanis nagy részben csökkenti a különféle beavatkozások arányát, ráadásul a dúlák úgy javítják az ellátás minőségét, hogy az az államnak egy forintjába se kerül.

A rendszer tehát közel sem volt jó eddig, most viszont végképp nem az.

Pláne, ha valakinek nincs pénze, hogy magánúton legalább kicsit jobb esélyekkel induljon, vagy nincs legalább egy jó adag szerencséje – amire igen nagy szüksége is van minden nőnek a magyar szülészeteken.

Takács Péter egészségügyi államtitkár idén márciusban nyilvánosan elismerte, hogy a nőket nem szabadna „futószalagon”, „kórházgyárakban”, felesleges beavatkozások közepette szüleszteni, érdemi megoldás viszont nincs a láthatáron. Az egészségügyi kormányzat által nemrég beígért anyabarát szülészeti átalakítás, és ami sokkal fontosabb: az egészségügyi személyzet korszerű képzése és folyamatos továbbképzése, illetve egységes, nemzetközi gyakorlatokon, ajánlásokon, evidenciákon alapuló szülészeti irányelv létrehozása híján tehát

ne csodálkozzunk, ha a hálapénz vissza-visszakúszik a rendszerbe.

Azok a nők, akik jobb eszköz híján az utolsó fűszálba is belekapaszkodva igénybe vették a rendőrség által most korrupcióval vádolt szülésznők szolgáltatásait, akik örültek, hogy egy általuk felkért szakember kiszámíthatóan ott volt a szülésüknél, fontos jelzést adtak a kormány számára: Magyarországon a nőknek nem sok okuk van bízni abban, hogy szép élmény lehet a szülésük.