Már mosolyog, ha kedvesen beszélünk hozzá, vagy ha a csörgőjén lévő színes állatkákat mutogatjuk neki. Eddig jól aludt, de most épp 20 percenként felkel éjszaka, mocorog, sír, éhes, sokat kell foglalkozni vele, miközben ő minden energiájával fejlődik, és a maga korlátozott eszközeivel próbálja kifejezni, mire van szüksége. Napközben a saját tengelye körül forgást gyakorolja és a combizmait erősíti lelkesen. Gügyögök a barátaim kisbabájának, most 4 hónapos. Arra gondolok, mennyire keveset ért és érzékel ez a pici gyerek a világból, és közben máris mennyire elképesztően sokat is.

Tavaly még „csak” 50-100, jelenleg már kb. 300 hozzá hasonló kisbaba él kórházi osztályokon hónapokon vagy akár egy éven át – van intézmény, ahol anyátlanok kórtermének nevezik az ott dolgozók a magukra hagyott csecsemők „életteréül” szolgáló, ingerszegény helyiségeket. Az pelenkázza, veszi fel őket, ha sírnak, gügyög vagy mutogat saját zsebből bevitt játékokat nekik, aki éppen arra jár, aki éppen „ráér” – mindenkinek a saját fantáziájára bízom, ez hány egybefüggő percet és valódi törődést jelenthet egy nap fejenként a végletekig túlterhelt egészségügyben.

Ha nem tudnánk, hogy a gyermekvédelmi rendszer darabokra hullásának egyik helyszínén járunk, könnyen nézhetnénk az egészet valamiféle morbid emberkísérletnek is.

Hiszen még a legjobb szándékú ápolók, rezidensek, orvosok lopott percekben tett erőn felüli próbálkozása sem elég egy újszülött igényeinek kielégítésére, fejlődésének biztosítására, kézről kézre adásuk pedig épp azt a biztonságot, kötődést nem adja meg a babáknak, ami a lételemük. Könnyelműen azt mondhatnánk, úgysem fognak emlékezni az egészre ezek a gyerekek, pedig elképesztő károkat okoz a családjuk hiánya életük első hónapjaiban, még ha konkrét emlékeik nem is lesznek róla.

„Az érzelmi, értelmi és testi fejlődésükre hatással lesz az érintés, ölelés, a szabad mozgás és a friss levegő hiánya, az újszülötteknek ezekre szükségük van az idegrendszeri érési folyamatok egészséges fejlődése miatt. Még 24 óra is számít a neuronok, idegpályák épülésében. Ami ezekkel a kisbabákkal történik, nagyon fájdalmas, és hosszú távú hatása lesz a gyerekek fejlődésére, ami költséges terápiákkal, fejlesztésekkel lesz csak korrigálható”

– olvasható Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetőjének szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozatában. Lássuk be, költséges terápiára és fejlesztésre pedig nem sok esélye van egy állami gondozásba vett gyereknek, de még ingyenesre se nagyon, mert az iskolákban ugyebár se fejlesztő pedagógus, se iskolapszichológus, gyermekpszichiáter meg jó, ha megyénként egy akad.

Kötődési, fejlődési nehézségeik megértéséhez és mérsékléséhez felnőttként tehát jó eséllyel majd megint csak segítség nélkül kell egyéni megküzdési stratégiákat találniuk – ahogy már életük legelején is, amikor nem ért rá senki se megbabusgatni őket, ha sírtak, vagy kitették őket a kórházi folyosóra, hogy majd ott lefoglalja őket a fel-alá rohangáló emberek látványa (igen, ez tényleg így történik.)

Szakemberek szerint a kórházban hagyott gyerekek egy részéről lemondanak, többségüket azonban látogatják családtagjaik, csak életkörülményeik miatt nem vihetik haza őket a szülők

– a WMN-nek nyilatkozó gyermekvédelmi szakember szerint az esetek többségében lakhatási problémák állnak a háttérben, az anyagi problémák okozta lejtőn pedig „sokkal könnyebb lecsúszni, mint utána visszakapaszkodni”. A szegénység állami büntetésének számos formája közül talán az egyik legkegyetlenebb, legnagyobb veszteséget okozó a gyermekek kiemelése – vagy ahogy azt több száz esetben láthatjuk, annak a megtiltása, hogy egyáltalán bekerüljenek a családjukba.

A kórházban ragadt gyerekek számának brutális növekedése egyik évről a másikra pedig súlyos indikátora lehet a lakhatási válságnak.

„A cél az, hogy megszülethessen minden vágyott gyermek”

– mondta Gulyás Gergely egy tavalyi kormányinfón. Eltekintve attól, hogy a miniszter ezt a középosztálybeli nők méhét zsaroló CSOK Plusz bejelentése kapcsán mondta, visszakérdeznék: mi lenne, ha minden vágyott gyermek a saját családjában nevelkedhetne? Világos, hogy a szerető, felkészült, biztonságos családon túl is vannak követelményei annak, milyen körülmények közt kell gondozni egy újszülöttet, de ha „csak” a biztos fedél, az összkomfort vagy az étel hiányzik, miért nem az a rendszer válasza, hogy képessé teszi a rászoruló családokat, a bántalmazásból menekülő nőket, vagy a hajléktalanná váló szülőket a gyermekeik felnevelésére?

Hiába a gyermekvédelmi dolgozók minden igyekezete a babák családban tartására, vagy a bizonytalan lakhatású szülők elhelyezésére családok átmeneti otthonában vagy anyaotthonban (amelyekbe amellett, hogy szinte lehetetlen bejutni a túltelítettség miatt, nem nyújtanak hosszú távú, biztos lakhatást), erre iszonyú kicsi esély van, ha a rendszernek nem elemi érdeke, hogy a szegénység miatt ne szakítson szét családokat.

Ha a kormány legalább emberszámba venné a bizonytalan lakhatású embereket, akik Orbán Viktor meggyőződésével szemben sok esetben hiába dolgoznak, nem tudnak megélni a bérükből a jelenlegi albérlet, energia,- és élelmiszerárak mellett, és elismerné a nem csak a CSOK-kompatibilis családoknak járó jogukat a „vágyott gyermekekhez”, valamint hozzáférhetőbbé tenné a nem kívánt terhesség és az abortusz elkerülését elősegítő fogamzásgátló és sürgősségi fogamzásgátló gyógyszereket, eszközöket (amelyekre hajléktalan nők körében például jelentős igény mutatkozik), jó eséllyel máris jóval kevesebb újszülött sínylődne kórházakban.

Persze azoknak a csecsemőknek az életét sem könnyítik meg, akik más okból nem térhetnek haza, vagy lemondtak róluk: a látogató hozzátartozók nélkül kórházakban ragadt babákat elvileg már az eddiginél hamarabb, hat hét elteltével örökbe vagy nevelőszülőkhöz lehetne adni, de ez a nemrégiben született engedmény tulajdonképp halottnak a csók: nevelőszülőkből ugyanis óriási a hiány, a gyermekvédelmi dolgozókkal pedig összességében is annyira rosszul bánik a rendszer, hogy képtelenség betartani a törvényt, mely szerint 12 év alatti gyermekek nem kerülhetnek gyermekotthonba, csak nevelőszülőhöz.

Így marad a hónapokon át tartó, láthatatlan lebegés a senki földjén több száz újszülöttnek a családbarát Magyarországon.