Eddigi életünk legmelegebb nyarán vagyunk túl, ami jelentősen befolyásolja a társadalom szinte valamennyi szegmensének mindennapjait. Nem látjuk annak nyomát, hogy a magyar kormány átérezné felelősségét azzal kapcsolatban, hogy a hazánkban élők életminőségét, egészségét, sőt, idősebbek, betegek esetében az életét is kockáztatja tétlenségével. Pedig számos eszköze lenne, ha valódi súlya szerint kezelné a problémát, amely mindannyiunkat fenyeget, de a társadalom egyes csoportjait, köztük a már említetteken kívül a szegényebbeket és egyes szektorokban dolgozókat különösen.

Magyarországnak viszonylag kevés tere van a klímaváltozás mérséklésére – bár ambíciói lehetnének, hiszen az egész emberiséget, és benne hazánkat különösen érintő katasztrófát megakadályozni közös feladatunk lenne. Például az energiafogyasztás csökkentése, a megújulók lehetőségeinek jobb kihasználása, vagy a közösségi közlekedés helyzetbe hozása lehetnének az első lépések. Amiben viszont szinte kizárólagos a magyar kormány, állam és az önkormányzatok felelőssége, az a körülmények elviselhetőbbé tétele a lakosság számára.

Mégis, sok esetben láthatjuk azt, hogy a döntéshozók akár állami, akár önkormányzati szinten továbbra sem szánnak elegendő figyelmet, még inkább energiát ezekre a kérdésekre.

Alábbi cikkünkben néhány javaslatot szedtünk össze, hogy milyen intézkedésekkel lehetne csökkenteni a klímaváltozás jelenleg legnyilvánvalóbb hatása, a rekkenő hőség okozta kényelmetlenségeket, vagy egyenesen veszélyeket.

Párologtatás!

A Másfélfok klímaváltozással foglalkozó magazin írt róla, hogy párologtatással hatékonyan csökkenthető a közterek hőmérséklete. A részletek a fent linkelt cikkben olvashatók, de röviden: amint középiskolában megtanulhattuk, a párolgás hőt von el. A városi párologtatás jelentősen csökkenti nemcsak az egészségügyi kockázatokat és veszélyeket, de az energiafelhasználást is, vagyis a légkondicionálás energiaigényét és az épületeken kívüli fűtőhatását, egyszersmind az összesített energiatermelés volumenét is. 

Ezt a zöldfelületek növelésével lehet elérni, illetve csapadékmegtartással. Noha ideális esetben egyenletesen eloszló, 3-4 milliméternyi csapadékkal a városi klímát hűsítő párologtatás terén, jó eredményeket lehet elérni, a realitás ezzel ellentétes: épphogy a klímaváltozás hatására jellemzően hosszú szárazság után zúdul le egyszerre nagy mennyiségű csapadék, amivel a települések sokszor nem tudnak mit kezdeni a lehetőleg mihamarábbi elvezetésen kívül. Arra kellene megoldást találni, hogy ezt a vizet helyben meg lehessen tartani. Ez nagyobb városokban, főképp a régi belvárosokban komoly kihívás, de vízelnyelő burkolatokkal, minél több zöldfelülettel – fákkal, és nem néhány centisre vágott gyeppel, hanem úgynevezett méhlegelőkkel – legalábbis részben megoldható. Ugyanilyen fontos lépés a városi kisebb vizek betonteknőinek felszámolása, hogy a talaj be tudja szívni vizüket ahelyett, hogy csak keresztülzúdulna a településeken.

Sajnos ugyanakkor a kisebb településeken sem egyértelmű a vízmegtartó megoldások alkalmazása. Mint a WWF Magyarország vízmegtartás projektjének felemás sikeréből kiderül, a kisebb települések túlnyomórészt addig érdekeltek a vízmegtartó, életminőséget javító megoldások alkalmazásában, ameddig külső forrásokat biztosítanak nekik. Ez nem meglepő; a viszonylag alacsony költségvetésből gazdálkodó településeknek az állam kellene, hogy forrásokat biztosítson ezen megoldásokra – például a látványberuházások, fölösleges műburkolatok kialakításának támogatása helyett.

Bónuszként pedig szintén az állam dolga lenne a jellemzően XIX. századi folyamszabályozások legalábbis részleges visszafordítása. Ez ugyanis nagyban segítene abban, hogy a folyókon se csak keresztülzúduljon vizük, hanem a korábbiaknak megfelelő kiterjedtebb mederstruktúrákban, például az ártéri erdőknek köszönhetően „érdesebb” – vagyis nem simára gyalult – partok között lassabban hömpölyögnének.  Amellett, hogy a mezőgazdaságra is jó hatása lenne a természetes vízellátásnak – a településeken sem csökkenne a vízszintjük – mint ahogyan például Szegeden láthattuk a Tisza esetében.

Árnyas közterületek

Széll Kálmán tér, Kossuth tér, Baross tér, Kálvin tér… vagy akár Zalaszentjakab, és a sort hosszan lehetne folytatni. Rengeteg olyan közterületünk van, ahol nyáron egyszerűen nem jó lenni, a szilárd burkolat és a minimális árnyékolás nemhogy hőszigetté, egyenesen hőpokollá teszi a városok egyes tereit, amelyek közlekedési csomópont funkciójuk mellett élhető, közösségi létre alkalmas köztérként is funkcionálhatnának. Ráadásul ezeket a tereket a közelmúltban újították fel milliárdos összegekből, pedig ekkor már tudni lehetett, hogy nyaranta milyen hatással van rájuk a kánikula.

Ha kicsi is az esély arra, hogy a hasonló nemrégiben felújított közterületeket újfent átalakítsanak az elkövetkezendő évtizedekben, kezelhetnék az állam és az önkormányzatok kiemelt prioritásként ezen terek élhetőbbé tételét. A jövőben pedig mindenképp fontos szempontként kell figyelembe venniük a zöldfelületek és az árnyékot adó fák minél nagyobb arányát a felújítások, átalakítások tervezésekor.

Ráadásul ez a szemlélet – utcabútorok kihelyezésével – akár valódi, társadalmi funkciót betöltő, a lakosok által közösségi térként használható területeket hozhat létre, nemcsak arra ösztönözné a terek használóit, hogy minél gyorsabban áthaladjanak rajtuk, így nemcsak a jelenleg domináns közlekedési funkciókat töltenék be.

Pluszpont, ha a közterületeken ingyenes vízvételi lehetőségeket alakítanak ki, ami nagyobb városokban egyre gyakoribb. Kisebb településeken pedig az artézi-kutak karbantartásával és szabad hozzáférhetőségének biztosításával tartható fenn.

A közösségi közlekedés vonzóvá tétele – parkolók helyett fákat!

Az egy utazásra jutó alacsonyabb fajlagos szén-dioxid kibocsátás mellett a közösségi közlekedés előtérbe helyezése a városlakók komfortját is nagyban elősegítheti áttételes és közvetlen módon is.

Ha a városban kevesebb az autó, akkor a parkolók helyén zöldfelületek alakíthatók ki – amik, mint láttuk fontos szerepet töltenek be a város élhetővé tételében.

Ahhoz viszont, hogy többen válasszák a tömegközlekedést az egyéni megoldások helyett, az autózás szakpolitikai eszközökkel való háttérbe szorítása mellett nyáron a klimatizált járművek is fontosak. Mert ugyan a klimatizálás a közterületek fűtése miatt sok esetben elkerülendő megoldás, vannak helyzetek, amikor nincs más lehetőség. A nagyvárosokban és a helyközi közlekedésben szerencsére egyre magasabb a klimatizált járművek aránya, a távolsági járatokon, kivált a vasúton azonban sok esetben még mindig nincs megoldva. 

Szintén fontos lenne a megállók várakozóinak utasbarát kialakítása. Vitézy Dávid programjában jogosan vetette fel, hogy a város számos pontján továbbra is esőben-fagyban-kánikulában fedetlen megállókban kell várakozniuk az utasoknak (bár BKK-vezérként anno igazán tehetett volna ez ellen).

A főváros jelenlegi vezetése nyaranta árnyékolópavilonokkal igyekszik orvosolni az áldatlan állapotokat – például a Baross téri forgalmas buszmegállóban – de permanens és hatékony megoldásokra lenne szükség. Ad absurdum akár növényzettel befuttatott vagy ellátott megállói várakozókra.

Energiahatékonysági fejlesztések

Globális szinten ezek a beruházások is minimális szinten járulnak hozzá a klímaváltozás elleni küzdelemhez. Azonban a lakossági energiahatékonysági fejlesztések állami vagy önkormányzati támogatása szintén növelheti az épületek lakóinak komfortérzetét. Nyáron – megfelelő kihasználás, például éjszakai szellőztetéssel, a redőnyök nappali használatával – csökkenteni lehet a lakások belső hőmérsékletét, de télen is kevésbé kell fűteni, ha jól szigeteltek a nyílászárók és az épületek külső falai. 

A panelprogramnak részei ilyen fejlesztések, de még bőven van tér kiterjeszteni a támogatásokat kistelepülésekre és a városok régebbi épületeire – jó esetben a városképi szempontokat is figyelembe véve. 

Míg az energiahatékonyság növelésével a közterületeket fűtő klímaberendezéseket is kevésbé kell használni, maguknak a domináns hőcserélős klímáknak a kiváltására is törekedni kellene, legalább az újépítésű lakások, negyedek esetében. Léteznek ugyanis alternatív megoldások, amelyek anélkül hűtik az épületek belső tereit, hogy a külvilágot fűtenék, mint a hideg levegős- vagy vizes keringetés, ami a 3-4 méterrel talajszint alatti állandó 8-10 fokos hőmérsékletet használja ki. Ez nemcsak az energiaszámlának, de a városlakók közérzetének is jót tesz, ráadásul olcsóbb telepíteni és karbantartani, mint a hagyományos klímaberendezéseket. 

Az energiahatékonyság kérdése ugyanakkor a társadalmi egyenlőtlenségekre is rávilágít, hisz a tehetősebbek el tudnak költözni, jobb hatékonyságú házakat tudnak építtetni, nagyobb, akár személyes zöldfelületeket tudnak kialakítani, és a gyatrán, vagy egyáltalán nem klimatizált közintézmények, mint az állami kórházak, óvodák, stb. helyett magasabb komfortfokozatú magánintézményeket tudnak kialakítani. Nem utolsó sorban pedig az otthonaikat is hatékonyabban tudják klimatizálni.

A vízpartok hozzáférhetővé tétele – a beruházásokkal ne a beépítettséget, hanem a zöld közterületeket növeljék!

Néhány előremutató példától eltekintve – például a Római-strand – a természetes vízfelületeket egyre inkább magánosítják, megszüntetve ezzel a társadalom szabad hozzáférését. Ez megvalósulhat a partszakaszok fizetőssé tétele – például a kopaszi-gáti strand, vagy a Balaton egykori szabadstrandjai esetében – vagy akár teljes elzárása által, amikor korábban hozzáférhető partszakaszokat teljesen elzárnak az egyszerű földi halandóktól, ahogy ez az említettek mellett például Fertőrákoson is történt.

Pedig ezeken a területeken kánikula idején sokkal elviselhetőbb a klíma, a fürdőzési lehetőség pedig ugyancsak jót tesz a közérzetnek a nagy melegben, nem beszélve az ezen partszakaszokra jellemző más kikapcsolódási lehetőségekről, magyarán összességében a strandolásról. 

A rövidtávú vészmegoldás: klimatizált helyiségek elérhetővé tétele

A hőcserélős klimatizálás tehát kontraproduktív abból a szempontból, hogy a helyiségek hűtése mellett az utcát fűti, ráadásul zabálja az energiát. Mégis, vannak esetek, amikor – legalábbis rövidtávon – nincs más gyakorlatban alkalmazható megoldás. Míg a nagyvárosokban, ha más nincs, az emberek bemenekülhetnek a klimatizált plázákba vagy más kommodifikált közhasználatú terekbe, ez kisebb településeken sokszor nem megoldott.

Elég csak a Kelebián hősokkban meghalt postás esetére gondolni. Noha a posta dolgozói elvileg igénybe vehetik a klimatizált helyeket kánikula idején, hogy ott hűsöljenek, ha nem áll rendelkezésre ilyen tér, akkor nem sokat ér ez a lehetőség. Pedig nemcsak a közszolgáltatásokban dolgozók, de mások, például a betegek és az idősek is fokozottan kitettek a hőstressz egészségügyi hatásainak. 

Ezen tűzoltási jelleggel azzal lehetne enyhíteni, ha az önkormányzatok klimatizált közösségi terei (művház, rendezvényterem, könyvtár, stb.) mindenki számára nyitva állnának egyszerűen csak azért, hogy hűsölhessen, akinek erre van szüksége. Amellett, hogy az idősek, betegek egészségi állapotán segítene, az intézkedés a közösségi életet is felpezsdítheti a kistelepüléseken.

+1: A MÁV próbálja nem megölni a dolgozóit és az utasait nyáron

A vasút – amellett, hogy a járművek jelentős része nem klimatizált – a pályák állapotával is veszélyezteti utasai biztonságát. Az, hogy Székesfehérvár és Lepsény között, vagy legújabban Ceglédnél eltört a sín, vagy hogy a kánikulát rendszeresen nem bírják elviselni a pályák, balesetveszélyes körülményeket teremtve, nem kéne, hogy rendszeres legyen. Gondosabb tervezéssel és kivitelezéssel, és az egyébként a menetidők növekedésében látványosan megmutatkozó, elmaradozó karbantartással meg lehetne előzni a hasonló eseteket, ráadásul az utazás is gyorsabbá és kényelmesebbé válhatna.

A fenti felsorolás persze messze nem teljes, hisz rengeteg más módon lehet még elviselhetőbbé tenni a kánikulát a társadalom számára. És természetesen a megoldások között vannak igen költségesek – például közterületek átalakítása – de egészen egyszerűen, alacsony költségvetésből kivitelezhetők is, például a vízpartok hozzáférhetővé tétele. Hisz a rendelet- és törvényalkotás, vagy egyszerűen a létező szabályozások betartatása (pl. Balaton-törvény) közvetlen költségei elenyészők. Ez esetben inkább az a kérdés, hogy a döntéshozók mennyire érdekeltek ilyen intézkedések meghozatalában, és kinek a gazdasági érdekeit sértené a közérdek előtérbe helyezése.

Az mindenesetre biztos: munka van bőven, és az illetékesek nálam sokkal felkészültebb szakemberekre támaszkodhatnak az alkalmazkodási megoldások tervezése és megvalósítása során.

Felelőtlenség nem, vagy alig-alig élni a rendelkezésre álló uniós és hazai forrásokkal, vagy másra fordítani, azt, amiből a fentiekhez hasonló beruházásokat lehetne finanszírozni.

Hovatovább mindennek még jelen rendszerben is lehetne gazdasági haszna – hisz ha javul az emberek életminősége, kevesebbet kell a betegek ellátására költeni, a megtakarított rezsit máshol költhetnénk el. Ráadásul még a NER-nek sem feltétlen kellene lemondania kedvenc GDP-pörgető eszközéről, az egyszeri beruházásokról. Sőt, a kétséges megtérülésű betonozás helyett még akár társadalmilag hasznos és megtérülő lehetne, ha a hőhullámoktól védene meg bennünket, és nemcsak a képzelt veszélyektől.