A csütörtöki kormányinfót követően szélsebesen mémmé vált a Magyar Péter által penésznek nézett dolog, ami Gulyás Gergely szerint valójában zsíros por. Ebben a képben ugyanis sűrűsödik mindaz a keserűség, amit a közegészségügyi intézményeket látogatva érzünk. A kórházak állapotával kapcsolatban nem is sokan vitatkoznának: persze, hogy kevés és az orvosok kivételével rosszul fizetett a személyzet. De mi ennek az oka? Hogy a miniszterelnököt idézzük, hol a pénz? Avagy: kinek az érdekében történik mindez, és lesz-e, aki valóban kiáll azokért, akik a közkórházakra vannak kárhoztatva: a társadalmi többségért?  

A kormány aktuális nemezise, Magyar Péter – kollégái társaságában –  több egészségügyi intézményt is meglátogattak a nyár folyamán, hogy az állami egészségügyben uralkodó áldatlan állapotokra – többek között a hőmérsékleti viszonyokra és az infrastrukturális problémákra, hiányosságokra – hívják fel a figyelmet. A kormányinfót vezető Gulyás Gergely csütörtökön készségesen cáfolta – volna – az ellenzéki politikus és a Magyarországon állami egészségügybe kényszerülők tapasztalatait, aminek talán legmókásabb – már ha a témában helyén van a mókázás – eleme az volt, amikor Vitályos mindenki megnyugtatására közölte:

[A Jahn Ferenc kórházban] „azt mondják, hogy nem penész található a plafonon, hanem a főzés során a zsír kicsapódik, és arra esetlegesen por száll, és azt találta Magyar Péter. Semmiképpen sem penészt.”

A kormányszóvivő újságírói kérdésre, miszerint így kellene-e kinéznie egy kórház konyhájának, még azt is hozzátette, „ne haragudjon, nem ott dolgozom, nyilvánvalóan a kórház ki fogja vizsgálni, hogy ez megfelel-e mindenféle egészségügyi körülménynek”. Gulyás azzal próbálta menteni a menthetetlent, hogy mindenhol elvárható a tisztaság, és hogy rend legyen, fertőzésveszély pedig ne legyen. Ha pedig ezek a körülmények nem állnak fenn, azt az egészségügyi kormányzatnak kell kivizsgálnia. Amit mint tudjuk, jelenleg egy rendőr vezet, aki az eddig a területein (oktatás, egészségügy) felmerülő problémákat előfordult, hogy szakmájának megfelelő szemlélettel igyekezett kezelni – gondoljunk csak az iskolarendőrökre vagy az orvosok karhatalmi stílusú vezénylésére.

És igen, drága fenntartani az infrastruktúrát: egy ipari klímaberendezés javítása, vagy ha ez már nem lehetséges, cseréje, költséges és időigényes dolog, ahogy a miniszter is említette. Hovatovább azt is említette, hogy a nyarak egyre melegebbek lesznek Magyarországon is. Ebből a két megállapításból pedig elemi logikai szempontból egy igen aggasztó kérdés következik:

vajon nem látták meg az egyértelmű összefüggést, ezért nem tudtak időben felkészülni a nyár néven ismert, a mi égövünkön emberemlékezet óta ciklikusan visszatérő klimatikus jelenséghez, vagy felismerték az összefüggést, csak éppen nem foglalkoztak vele?

Mivel ismerünk olyan állami tulajdonú intézményt (pl. a MÁV), amely évről évre elbukik a nyár teremtette klimatikus viszonyok akadálypályáján, elképzelhető, hogy ez a helyzet – mármint hogy nem készülnek fel a hőségre – fennáll más területeken, például az egészségügyben is. Ellenben bízhatunk abban, hogy az egészségügyért felelős kormányzati szervekben a hőség hatásainak felmérésére képes tisztviselők dolgoznak, vélhetően a két lehetőség hibridjéről van szó.

Vagyis a kompetencia és az erőforrások szimultán hiányáról. A kormányinfón egy kolléga felvetette a kérdést, ami motoszkál ilyenkor az állapotokat szemlélők fejében: vajon a reptér megvásárlása, a kormányzati negyed megvásárlása és más gigaprojektek mellett ennyire nem jut pénz a kórházakra? Hol vannak végülis a kormány prioritásai? Érdemi választ természetesen nem kaptunk, Gulyás ugyanakkor – egyébként helyesen – megjegyezte, hogy az orvosok száma és bére jelentősen, utóbbi többszörösére emelkedett a covid-járványt megelőző időszakhoz képest, egy kezdő orvos például 465 helyett 1748 eurót keres, ami valóban drámai emelkedés. A tapasztaltabb orvosok ennél még többet. Ugyanakkor – noha a további egészségügyi személyzet helyzetének javulásáról is beszélt – itt már jóval kevésbé rózsás a helyzet. Az ápolók, műtősök ugyanis továbbra is rosszul  keresnek, ráadásul nem mindig sikerül a beígért béremelést betartani, ahogy a túlórák is rendszeresek. Ez pályaelhagyáshoz is vezethet, amint az érdekképviselet rendszeresen szóvá is teszi.

És ez az a rész, ahol a közéleti diskurzus gyakran megáll, pedig mégiscsak érdemes volna leásnunk a gyökerekig.

Mondhat bármit Gulyás Gergely és a többi kormánytag, az állami egészségügy nagy bajban van. Ehhez legtöbbünknek nem kell megnéznie Magyar vérfagyasztó felvételeit a zsíros-poros plafonokról, épp elegendő, ha megpróbálunk időpontot foglalni egy rutinműtétre. Jó esetben csak pár hónap, rosszabb esetben akár több mint egy év határidővel.

Ezzel áll szemben a magánszektor, ahol a szépen csillogó rendelők valamint kifogástalan mosolyú, az államinál vélhetően valamivel jobban fizetett alkalmazottak egy olyan pénzszivattyút takarnak, ami az állami egészségügy lezüllesztésének köszönhetően egyre inkább céloz a középosztályra is.

Persze nem az alkalmazott orvosok, ápolók hibája a helyzet, őket nehéz azért kárhoztatni, hogy jobb fizetésért szerencsét próbálnak a magánban, még ha a többség nem is támogatja ezt az irányt.

Itt magáról a rendszerről van szó, ami lehetővé teszi, és a tulajdonosokról, akik ki is használják az égbekiáltó igazságtalanságot, aminek jegyében a tehetőseknek több esélyük van a gyógyulásra mint a nincsteleneknek. Az pedig nem jó válasz, hogy mindig is volt paraszolvencia és összeköttetések stb., ami korábban is ezzel járt.

Nem legalizálni és még inkább kiélezni kellene az egyenlőtlenségeket, hanem éppenhogy a minimalizálásukra kell törekedni.

Gulyás említette, hogy nem zárnak be kórházakat. Hát dehogynem, amennyi kórházi osztályt bezárnak, az alapján simán ki lehetne mondani a MOK szerint, hogy kórházbezárások történnek. Mert vagy az infrastruktúra, vagy az orvos hiányzik. Állítólag sok orvost képeznek a magyarországi egyetemeken, de valahogy hiányoznak a feltételek ahhoz, hogy többségük az állami egészségügyben helyezkedjen el. Ehhez szintén jobb feltételekre, és talán még több fizetésre lenne szükség.

Innen nézve jobb helye is lenne annak a 26 milliárd forintnak, amit Csányi szuperkórházának építésére locsolt el az állam.

A Mércén évek óta cikkezünk arról, hogyan épül le az állami egészségügy, és hogyan virágzik egyre inkább a magánellátás. (Egy erről szóló kutatást itt szemléztünk.) Magyarországon teljesen meg is érthető, hogy aki csak teheti, messziről elkerüli a legendásan problematikus nőgyógyászati és fogászati ellátásokat, míg másoknak csak bekerülni nincs esélyük. És az sem meglepő, hogy akinek van rá pénze, inkább fizet, hogy rövidebb határidővel végezzék el rajta a rutinműtétet.

Az állam ugyanis évtizedek alatt megteremtette annak a lehetőségeit, hogy pénzért előrébb kerüljön a sorban, és még jobban is lássák el.

És ez a szemlélet a katasztrófa, amit nem szabad a Fideszre kenni. Hisz a NER előtti liberális kormányok vezették be a kétszintű rendszert. Ellenben bárki is a hibás, a mindenkori kormánynak – a magánintézmények támogatása helyett – azon kellene dolgoznia, hogy ne legyen vonzó a magánegészségügy az államihoz képest se minőség, se várólisták szempontjából.

A mai, kétosztatúvá váló pártrendszerben pedig be kell látni: annak, aki alternatívát szeretne építeni a kormánnyal szemben, nem elég kórházak áldatlan állapotára rámutatnia. Magyar Péter láthatóan igyekszik felhívni az állami egészségügy hibáira a figyelmet, de nem vallott még színt: kormányra kerülve szembefordulna-e az elmúlt évtizedek legpusztítóbb trendjével, a közegészségügy magánosításával, az egészségügyön nyerészkedő tőkeérdekeket is sértve, avagy csak a plafont festetné gyakrabban? Mert az már világos, hogy a jelenlegi kormánytól még az utóbbit sem várhatjuk.