A június kilencedikén lezajlott EU-választások a szélsőjobboldal megerősödését hozták a kontinensen. Főleg az EU két legnagyobb gazdaságában, Franciaországban és Németországban volt látványos az idegen- és genderellenes, nacionalista erők előretörése. Ennek fényében különösen reménykeltő volt a finnországi választás eredménye, ahol minden előzetes várakozás ellenére a választások relatív nyertese a szociáldemokratáktól balra álló, stabilan 7-9%-on tanyázó Baloldali Szövetség (Vasemmistoliitto) lett a maga 17, 3%-os eredményével. Ezzel

a párt megtriplázta képviselőit az Európai Parlamentben, maga mögé utasítva a nálánál sokkal nagyobb, örökös partnerüket, a szociáldemokratákat, akiknek ezúttal meg kell elégedniük 2 hellyel.

Összehasonlításképpen: a Baloldali Szövetség a 2019-es választásokon 6,3%-ot ért el, ami akkor egy EP-képviselő mandátumához volt elég, Silvia Modig személyében. A párt 34 éves történetében példa nélküli siker talán magát a pártot lepte meg a legjobban. A pártelnöki posztról leköszönő 37 éves Li Andersson egymagában rekordmennyiségű, 250 ezer szavazattal a zsebében kezdheti meg a munkát ősszel Brüsszelben.

A választást hivatalosan a kormányzó, szélsőségesen neoliberális megszorító politikát gyakorló Nemzeti Koalíció (Kokoomus) nyerte 24,5%-al. A kormánypárt hozta a papírformát, és a 2023-as parlamenti választásoknak nagyjából megfelelő arányban kapott támogatást a múlt vasárnapi voksoláson. A választások egyértelmű vesztese a radikálisan idegenellenes és a Kokoomus megszorító intézkedéseit maximális odaadással támogató Igaz Finnek (Perussuomalaiset) lettek. A párt rekordalacsony, 7,6%-os támogatottsága messze elmaradt a 2019-es 13,8%-tól. A jelenlegi eredmény egy képviselői helyre lett csak elég. A párt elnöke, jelenleg pénzügyminiszter Riikka Purra óriási pofonnak értékelte az eredményt.

A finnországi választások tehát nem követték az európai mintát. A szélsőjobb leszereplésére azonban elég kézenfekvő magyarázatok állnak rendelkezésre. Li Andersson az euobservernek adott interjúja alapján a párt sikerét abban látja, hogy jelenleg a Baloldali Szövetség az egyetlen hiteles alternatíva a klímaválság, a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése, és az emberi jogok egyre gyakoribb sárba tiprása miatt aggódó emberek számára. Ahogy fogalmazott:

„Finnország jelenleg azok közé az országok közé tartozik, ahol az emberek a saját bőrükön tapasztalják meg, mit jelent a valóságban, ha a hagyományos jobboldal és a új szélsőjobboldal összefog.”

Nem kétséges, hogy a Baloldali Szövetségre leadott szavazatok jelentős részben protestszavazatok voltak. A párt támogatottságát messze meghaladó eredmény egyszerre tudható be Li Andersson népszerűségének valamint annak, hogy Sanna Marin leköszönésével a Szociáldemokrata Párt karizmatikus vezető nélkül maradt. Az európai parlamenti választások inkább kedveznek a saját pártjukon kívül is népszerű politikusoknak, Andersson indítása az EP-választásokon pedig eléggé biztonságos döntés volt a párt részéről.

Jelentősen növelhette a Baloldali Szövetség esélyeit a párt NATO-hoz és Oroszországhoz való rugalmas, finn bel-és külpolitikai realitásokhoz alkalmazkodó viszonya. Az ukrajnai háború és Finnország NATO-csatlakozása nem okozott törésvonalakat jobb- és baloldal között. A Baloldali Szövetség hagyományosan Nato-ellenes politikáját sikeresen hangolta át pragmatikus, legalábbis Nato-semleges politikává, elismerve Finnország helyét a nyugati szövetségi rendszerekben.

A párt nem „beszélt ki” az új kánonból, feladva ezzel a finn baloldal hagyományos, orosz érdekeket is figyelembe vevő, kelet felé nyitott külpolitikáját.

Finnország kelet-politikája és a NATO-ban való szerepvállalása utoljára ezév  január-februárjában lebonyolított köztársasági elnökválasztáson dominálta a politikai közbeszédet. Li Andersson is indult az elnöki székért, de a csekély 4,8% -os eredmény megmutatta, hogy a külpolitikai orientációt és a nyugat-kelet közötti balanszírozás manővereit a választók nem a Baloldali Szövetségtől várják.

A végül szoros, de mindvégig barátságos és korrekt kampány eredményeként 27,2%-al Alexander Stubb, a Kokoomus politikusa, egykori miniszterelnök (2014–2015) lett. az új elnök aki mindìg is USA- barátságáról és határozott NATO-pártiságáról volt híres. A 25,8 %- al második helyezett Pekka Haavisto lett (Vihreä liitto / Zöld Liga). Mérsékeltebb NATO- és Oroszország-politikája ezalkalommal nem segítette hozzá a többséghez.  Stubb programjànak vezérvonala az általa „értékalapú realizmusnak” elkeresztelt új külpolitikai irány.

Ez a gyakorlatban a nemzetközi szerződések, a demokrácia és Európa versenyképességének megőrzését jelenti, Oroszország elszigetelését pedig mindaddig indokoltnak tartja, amíg orosz megszálló csapatok tartózkodnak Ukrajna területén. Az elnökválasztás megmutatta, hogy egyrészt az Oroszorszàg felé nyitott, NATO-kritikus attitűd jelenleg politikai öngyilkosságnak minősül az orszàgban, másrészt azt, hogy a baloldali pártok agendái a védelmi-külpolitikai kérdéseken kívül jutnak csak érvényre.

Védelmi-külpolitikai kérdésekben minden politikai erő a külügyekben meglehetős autonómiával rendelkező köztársasági elnökhöz kénytelen igazodni.

Mindezek ellenére a Baloldali Szövetség dinamikusan növekvő párt, igaz, ezzel párhuzamosan a főleg lappföldi, ipari-bányászati központokban való beágyazottságuk veszendőben van. Új fellegváruk a fővárosra, és az egyetemi nagyvárosokra koncentrálódik, egyre inkább értelmiségi, és a prekariátus érdekeit képviselő párt profilját öltve. Erős zöld programjuk pedig jelentős mennyiségben szipkázhatta el a Zöldek szavazóit az EU-voksoláson.

A Baloldali Szövetség győzelmében emellett komoly szerepet játszott az Igaz Finnek irányváltása is. Míg a kormányzó Kokoomus identitás- és arcvesztés nélkül tobzódhat a nagyvállalatokat és a munkaadói oldalt egyoldalúan képviselő, kompromisszumképtelen, szakszervezeti sztrájkmozgalmat letörő tőkebarát politikában, addig az Igaz Finnek kritikátlan partnersége ebben a megszorító ámokfutásban kezdi megbosszulni magát. A Kokoomussal ellentétben ugyanis az Igaz Finnek törzsszavazói általában bérmunkából élnek. Kormányon viszont a költségvetési fegyelem és a szakszervezetekkel való konfliktusvállalás került politikájuk középpontjába, és ezzel óhatatlanul a saját szavazótáboruk érdekei ellen tevékenykednek. Tették mindezt vallásos meggyőződéssel és thatcheri dogmatizmussal.

Érdemes megjegyezni, hogy a költségvetési fegyelem és mérsékelt fiskális politika támogatása sosem volt idegen a finn társadalomtól. Az áldozatvállalás és tűrőképesség mint a jövő jólétének a záloga továbbra is hatalomban tart olyan politikai erőket, amelyek ezeknek az értékeknek az örve alatt lebontják az egyenlőségre, igazságosabb elosztásra és ezáltal egy harmonikusabb társadalomra törekvő skandináv jóléti berendezkedést. Ezt ismerte fel a Baloldali Szövetség és teszi politikájának fókuszába.

Bár a Baloldali szövetség a szociáldemokratáktól balra áll, nem képvisel forradalmi, a kapitalizmus horizontját meghaladó programot.

A párt üzenetének középpontjában az egyenlőség és a szociális igazságosság áll. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy klasszikusan reformista, szociáldemokrata programot képviselnek, és a kapitalizmus játékterén belül mozognak – ugyanis a versenyalapú globális gazdaságot és a GDP-növekedés paradigmáját nem kérdőjelezik meg nyilvánosan. Inkább lehetne őket jellemezni a szociáldemokraták lelkiismereteként. Kisebb párt lévén bátrabban mernek kampányolni például a környezetre káros iparágak adókedvezményei ellen, határozottabban képviselik a prekariátus érdekeit (akik általában kevesebb munkavállalói jogot élveznek, mint a hagyományos munkaidőben tevékenykedő, szakszervezetek által védett dolgozók). Ellentétben a többi európai radikális baloldali párttal a Baloldali Szövetség inkább lehetőséget lát az Unióban, elsősorban a zöld átállás projektjét, és az emberi jogok védelmét tartva szem előtt. Ezek mentén a Baloldali Szövetség európai választási kampányának három fő pontja volt:

1. Biztonság és egyenjogúság nem nélkülözheti egymást.

A párt üzenete, hogy az ukrajnai háború a szélsőjobboldal malmára hajtja a vizet, amennyiben engedjük, hogy a biztonság ürügyén korlátozzák a nemzetközi szerződésekben lefektetett emberi jogokat. A párt összeköti az orosz agressziót és a szélsőjobb térnyerését mint biztosnágpolitikai kockázatot. Hangsúlyozzák, hogy a biztonság elsődleges záloga az emberhez méltó élet és az emberi jogok kiterjesztése, mind országokon belül, mind globálisan.

2. A környezeti és klímaválság korunk elsődleges problémája.

A párt programjában központi szerepet szán egy közös európai alapból finanszírozott zöld átállás projektjére. A program szerint nem lehetséges egy ilyen történelmi léptékű ipari átállást lebonyolítani csupán nemzetállami keretek között. Állítják: a természet élhető állapotának helyreállítása ahol és amennyire lehetséges, a fosszilis energiahordozókra alapuló termelés és fogyasztás és a széndioxid-kibocsátást növelő intenzív erdőgazdálkodás fokozatos leállítása csak nemzetközileg összehangolt és azonos értékalapon álló nemzetek egységes cselekvésként tud csak megvalósulni.

Igazságos gazdaságot.

Az előbbi zöld programpontot a párt szerint csak a tőkekoncentráció megállításával és jelentős jövedelmi átcsoportosításokkal lehet megfinanszírozni. Ezért a párt gazdasági programjának központi tételei közé tartozik az adóparadicsomok felszámolása, vagyonadó bevezetése, és a környezetre káros ipari tevékenységek megadóztatása.

Hogy sikerül-e megőrizni ezt a lendületet a 2027-es parlamenti választásokig, azt még lehetetlen megjósolni. Mindenesetre felvillanyozó látni, hogy a skandináv modellt, az emberi jogokat és az ökokrízist tematizáló politikával lehet még tömegeket urnához vinni Európában.