41 szavazat. Karácsony Gergely ennyivel nyerte meg a főpolgármester-választást Vitézy Dáviddal szemben. A pénteki újraszámolás már jogilag nem változtatott az eredményen, de az leszögezhető, hogy nehéz lenne ennél gyengébb legitimációval nekilátni egy főpolgármesteri ciklusnak. Az újraválasztott főpolgármester saját „demokratikus” renoméját is kevés módszerrel rombolhatná effektívebben, mint hogy bizonyítékok nélkül gyanúsít csalással egy olyan intézményt, amelynek tevékenységéről nem kormánypárti tagjai is elismerően nyilatkoznak, miközben jogi nonszenszként megismételt választásokat követel.

Nagy kérdés az is, hogy a radikálisan megváltozott összetételű, ősszel összeülő közgyűlésben milyen alkukat kell majd kötniük az egyes frakcióknak, illetve milyen lesz a főpolgármester viszonya saját eddigi, és reményei szerint jövőbeni szövetségeseivel, akik népszerűségvesztésük miatt valószínűleg már többet ártanak mint segítenek, és akiket vasárnap a választók is elküldtek a francba. Karácsony tehát sarokba szorított pozícióból, a lehető legkisebb legitimitással folytathatja a kormányzást.

Sikerülhet-e Karácsonynak belöknie a villamos alá az óbaloldalt, és vajon képes lesz-e megfelelni a vele szemben támasztott reményeknek, vagy végül Demszky Gábor nyomdokaiba lép?

A kompromisszumok embere

Karácsony Gergely főpolgármester imázsa a „kompromisszumkészségre” alapul, erre a képességére támaszkodott az elmúlt 5 évben, koalíciós partnerei is ezért az erényéért dicsérték. A színes koalícióban feszülő ellentéteken többé-kevésbé sikerült is felülemelkedni, és a közgyűlés eddigi működése is ennek volt megfelelő – mint ő maga is elmondta interjúnkban és más fórumokon is, a konfliktusokat sikerült belül tartani, nem kerültek ki a nyilvánosságba.

„Mivel mi nagyon erősen ki vagyunk téve egy propagandagépezetnek, nekem az volt a célom, hogy ezeket a vitákat lehetőleg ne a nyilvánosság előtt folytassuk. Lehet, hogy ha nem ilyen lenne nyilvánosságszerkezet, akkor lehetne ezekről érvelni a nyilvánosságban is. Én büszke vagyok arra, hogy ezeket a konfliktusokat belül tartottuk”

– mondta el lapunknak a főpolgármester. Ezzel Karácsony akarva-akaratlanul is azt a képet erősíti, hogy a fontos döntéseket füstös hátsó szobák homályában hozzák meg.

Csakhogy kérdéses, hogy ha ezen kérdéseket a nyilvánosság előtt tárgyalják meg a szereplők, azzal nem éppen nép, a választói informáltságát és kontrollját segítenék-e elő? És nem a hatalomról való lemondást jelenti-e a nagy legitimációval, közvetlenül megválasztott politikus részéről, ha a hatalom előállításáért mindig a zárt ajtók kezeskednek, sosem a választók megerősítő felhatalmazása, akár szövetségesei ellenében. Mert – mint a kikerült hangfelvételeken is ecseteli – a budapesti konzultáció nem megerősítő felhatalmazás, hanem egy Fidesztől lopott kommunikációs, állegitimációs eszköz.

A zárt ajtók mögötti tárgyalgatás mindig a domináns szereplő érdeke, mert így nem látszik, hogyan nyomja le a többiek torkán az akaratát. Ez is a csapdahelyzet része: ha a gyengébbik szereplő kibeszél a közös vonalból, kegyvesztetté válhat, és ha nincs alternatív hátországa, – mint esetünkben Karácsonynak – belebukhat. Ha nem beszél ki, és mindent alárendel a többség előállításának, akkor a karakterét, és önállóságát veszíti el.

Ez történt Karácsony Gergellyel is, aki az ország valaha legtöbb szavazatot kapott politikai szereplőjeként, szemünk láttára vesztette el azt az imázst, mellyel ambiciózus baloldali, zöld jelöltként 2019-ben elnyerte pozícióját. Bár történtek lépések, nem hozott radikális megoldásokat a lakhatási válság enyhítésére, félszívvel és félénken állt neki az autós közlekedés visszaszorításának, és a tömegközlekedési hálózatot sem fejlesztette még csak annyira sem, mint Tarlós idejében sikerült, hogy csak néhány példát említsünk. Mindeközben valóban kínosan sok főpolgármester-helyettes és tanácsadó grasszált a városházán, akikről a plénumnak nem mindig sikerült megmagyarázni, hogy tulajdonképpen miért is vannak ott, hacsak nem azért, hogy a mögöttük lévő pártérdekeknek is legyen már valami pozíciója.

Karácsony első ciklusa nem a fővárossal kapcsolatos víziójáról lesz emlékezetes, hanem arról, hogy miután az óbaloldallal szembeni ellenzéki csatában alulmaradt, végül az óbaloldali ellenzék előretolt helyőrségeként vívhatott kiélezett csatát esélytelennek tartott kihívójával.

Bár sok még a bizonytalanság, ennek a politikának a választók mindenesetre véget vetettek.

A vasárnapi, rendkívül szoros választást követően a komolyabb tétekkel kapcsolatos zárt ajtók mögötti tárgyalásokra Karácsonynak a következő ciklusban aligha lesz lehetősége. Bár a technikaibb jellegű döntésekben eddig sem volt feszültség a közgyűlési többséget magáénak tudó koalíciója és a Fidesz között, az immáron – legalább – hárompólusú döntéshozó szervben még ha saját, hatfős képviselői csoportjával meg is tud egyezni zárt ajtók mögött, az így született megállapodásokkal a háta mögött is kénytelen lesz több politikai erővel nyílt vitába szállni.

Karácsony ezúttal kapott még egy esélyt, de könnyen lehet, hogy ebben már nem lesz köszönet

Saját szövetségi rendszerének megreccsenése is látványos ugyanakkor. És nemcsak azért, mert az LMP egyértelműen és teljes mértékben kihátrált mögüle, de félig még a mostanra látványosan eljelentéktelenedett Momentum is. Hanem azért is, mert hiába próbál ellentartani a DK-nak – a napokban nyilvánosságra hozott hangfelvételek tanúsága szerint afféle „füllentős” fiú módjára –, politikai közössége aligha szabadulhat a Gyurcsány-párt egyre bizonyosabban halálos öleléséből, és még ha a lelkeket könnyebbé is teszi, nincs annyi Unicum, ami ezen segíthetne. Ráadásul minél többet kell belőle elfogyasztani a politikai realitás lekíséréséhez, annál fájdalmasabb lesz a másnap. És annál reménytelenebb lesz a választókat újra politikája támogatására kérni.

A Párbeszéd immáron – miután az elmúlt években egyre inkább az MSZP szatellitpártjává vált – teljesen feloldódni látszik a DK-ban. A pártja számára végzetesnek tűnő választási szövetség fontosságát a főpolgármester többek között azzal magyarázta a Telexnek, hogy nélkülük aligha lett volna elegendő forrása a kampányra. Beszédes ugyanakkor, hogy Tordai Bence, a Párbeszéd – korábbi – társelnöke szerint ez a választási szövetség pártja végét jelenti. Önállóságát elveszítve és korábbi politikai elveit feladva a Párbeszéd „matrica lett a DK bukósisakján”.

Úgy tűnik, az egy időben antiorbánista csodaszernek tartott – és néhány valódi sikert, például a 2019-es ellenzéki győzelmeket is elért – nagy összefogósdi azon kritikusainak volt igaza, akik attól tartottak, hogy végül csak a domináns erő marad. Ez Karácsony budapesti szövetségi rendszerében is erre az eredményre vezetett: a túlélés záloga a DK-val való aszimmetrikus együttműködés lett. Ráadásul éppen akkor, amikor Gyurcsány Ferenc pártja országos szinten maga is a rétegpártok sorsára jutott, miközben relatív hatalmát az ellenzéken belül igyekezett megőrizni, többek között épp viszonylag erős önkormányzati pozíciók uralásával.

Persze Karácsony érezhette magát kiszolgáltatva az elmúlt 5 évben, kérdés ugyanakkor, hogy lett volna-e lehetősége valamivel önjáróbbá válni?

A legitimációját a minimálisig romboló újraszámlálási folyamatot követően nem lehet eléggé hangsúlyozni annak a jelentőségét, hogy milyen gyenge kampányt vitt Karácsony. Szemben Vitézyvel, aki a főpolgármesterrel szemben folyamatosan kint volt a terepen, változatos társadalmi csoportokat igyekezett megszólítani, és számos, továbbra is fennálló, valódi problémát vetett fel, gyakran borzalmas válaszokat adva. Ez már csak ráadásként szolgált ahhoz, hogy a mögötte álló szövetség – okkal – lehetett sokak számára riasztó, akik így jobb híján nem Karácsonyért, hanem a Fidesz ellenében szavaztak rá. Ebben bizonyára az is játszott némi szerepet, hogy Vitézyt végül nem kellett Karácsonynak agyoncsapnia azzal a bizonyos lapáttal, megtette helyette ugyanis Szentkirályi Alexandra.

Azt, hogy a választók számottevő része mennyire megveti az óbaloldalt, mi sem mutatja jobban, mint hogy Zuglóban bármilyen népszerű is Karácsony, két éven belül kétszer küldték el az általa nyilvánosan támogatott, amúgy sokak szerint teljesen vállalhatatlan és gyanús üzleti tevékenységükről ismert MSZP-s jelölteket. Ezúttal nem is egy Hadházy Ákos kaliberű, országosan is kirívóan népszerű politikusra cserélték le az MSZP veterán nehézfiúját, Tóth „elás, ha visszamegyek” Csabát, hanem a Momentum jóformán ismeretlen politikusa váltja Horváth Csaba polgármestert.

A DK-univerzum népszerűtlensége meglátszik a fővárosi listás eredményeken is. A fővárosban legjobban szereplő óbaloldali lista a XIII. kerületben – ahonnan az MSZP&Co. évtizedek óta kirobbanthatatlan, és mint láthattuk, még a legendás hegyvidéki Fidesznél is nagyobb a beágyazottsága, vélhetően a párt megszűnése után is hatalmon lesz – szóval itt is mindössze 15 százaléknyi EP-listás szavazatra futotta. Nagyítóval kell tehát az országban azokat a helyeket keresni, ahol 2026-ban a Fidesz helyi jelöltjeinek legyőzéséhez szükség lenne a DK-ra, vagy az ellenzéki főpolgármester kétes meggyőző erejű telefonhívásaira.

Nem azt mondták, Feri! Vajon sikerül elvarrni a háttérben megbúvó Gyurcsány-szálat?

Múlt vasárnap világossá vált, hogy kényszerű, óbaloldali szövetségesei a kampány finanszírozásától eltekintve inkább vitték, mint hozták Karácsony számára a szavazatokat – bár a számok alapján ez Vitézyre is igaz, akinek Karácsony megszorongatására sem lett volna esélye az LMP (Ungár Péter) százmilliói nélkül. Miközben finanszírozója szemlátomást úgyszintén nem volt különösebben népszerű a választók körében, egyszersmind – amennyiben veresége véglegessé válik – jó időre eltávolíthatja Vitézyt a komolyanvehető jelöltek sorából.

De Karácsonynak emellett a programja is vérszegény volt. Persze Szentkirályi Alexandra gyurcsányozásánál jóval komplexebb, de meglehetősen hasonlított Vitézy Dávidéra – miközben sokak számára ronthatta hitelességét, hogy az LMP-s jelölt többször kérte számon Karácsony 2019-es vállalásait. A főpolgármester persze sok esetben hivatkozhatott a főváros csapnivaló anyagi helyzetére, a kormányzati elvonásokra és a COVID-ra, valamint az energiaválságra, mint valóban súlyos hátráltató tényezőkre. De Vitézynek igaza van abban, hogy az ígéretek közül nem mindegyik – például a női vezetők arányának növelése – volt pénzkérdés, míg mások – mint a Bajcsy-Zsilinszky úti villamos tervezésének megindítása – nem csapták volna földhöz a fővárosi költségvetést.

Karácsonynak jelen állás szerint van öt éve bizonyítani, hogy hatékonyan tudja képviselni a választók érdekeit, hogy egyfajta botcsinálta Botkát faragjon magából.

És minden eddiginél nagyobb szüksége van arra, hogy megmutassa: a város működőképessége érdekében képes kompromisszumos döntések meghozatalát facilitálni a füstös szobák helyett immár a nyilvánosság színe előtt, miközben saját, úton-útfélen hangoztatott politikai elveit sem dobja sutba.

Ami eddig zárt ajtók mögött folyt – és nem mindig a főpolgármester által képviselt álláspontok kerültek ki győztesen, lásd az AirBnB-szabályozás fájó hiánya – most kikerül a plénum elé, és mindannyian tanúi lehetünk majd annak, hogy érzékeny kérdésekben hogyan alkudoznak egymással a különböző politikai csoportosulások képviselői. Kénytelenek lesznek a választók vigyázó szeme előtt színt vallani, így végre az is kiderülhet, hogy az egyes formációk valójában mely társadalmi csoportokat és érdekeket képviselik. Avagy rosszabb, de nem elképzelhetetlen esetben: hogy az egymásra korábban kígyót-békát dobáló politikai csoportosulások is képesek paraván mögé vonulni saját szűk köreik és holdudvaruk érdekeinek képviselete érdekében, hogy létrejöhet a fővárosi 70-30 – vagy esetünkben talán inkább 35-35-30.

És az is kiderül, hogy Karácsony képes lesz-e olyan távolságban – de a DK-s tempójú karaktergyilkolás elkerülése érdekében egyelőre nem túl távol – tartani magát a DK-tól, ami biztosíthatja közép- és hosszútávú politikai túlélését, vagy végül Demszky Gábor sorsára jut, akit a vége felé talán már csak legelkötelezettebb rajongói tartottak kompetens és önálló figurának. E tekintetben talán értékelhető afféle óvatos lépésként, hogy az említett telexes interjúban kifejtette: ha egy főpolgármester-helyettese lesz, akkor Kiss Ambrus lesz az. Kérdés, hogy az ehhez hasonló személyi, vagy más apróbb döntésekkel mennyire tudja önálló mozgásterét, autonómiáját növelni.

Az pedig a jövő zenéje, hogy tud-e olyan ügyesen játszmázni a DK-val, mint ahogy a napvilágra került hangfelvételek alapján szeretne, és tud-e olyan, önállóságról és agilitásról tanúskodó politikát csinálni, amiről a budapestiek elhiszik, hogy nem Gyurcsány Ferenc irodájában dolgozták ki, sőt: ne adj’ isten még a városnak és lakóinak is javára válik. Ehhez arra is szükség lesz, hogy amikor eljön a pillanat, képes legyen legalább olyan hanyag eleganciával átvetni Gyurcsány Ferencet és szövetségeseit a Lánchíd korlátján, ahogy anno Márki-Zay Péterrel tette.

Persze lehetséges, hogy már ez sem menthetné meg.