Ha egy általános tanulságot vonhatunk Orbán Viktor szombati évértékelő beszédéből, az talán az, hogy kénytelen volt a megszokottnál árnyalatnyival többet és olyan módon foglalkozni a társadalmunkat valóban aggasztó kérdésekkel, ahogyan az neki a legkevésbé kényelmes. Persze ezt a maga sajátos módján, néha csak lábjegyzetként odavetve tette, nem is mindig a megnyugtató gesztus szándékával. Mégis: az általa „szuperválasztási évnek” titulált 2024 elején – s attól bizonyosan nem függetlenül – megértük, hogy a kormányfő maga hosszasan értekezzen végre az akkugyárakat érintő tényleges félelmekről, érintse a nők politikai képviseletének kérdését, és még a gyermekvédelemről sem a kormánypropaganda által harmadik éve szajkózott „átműtőlobbi” kontextusában beszéljen, hanem annak sokkal realisztikusabb vonatkozásairól.

Kizökkent idő, kizökkent Fidesz

Persze mindezek előtt a hazai nyilvánosságot felforgató kegyelmi botránnyal kapcsolatos feszültségeket igyekezett oldani. Az várható volt, hogy olyan alapvető és aggasztó kérdések megválaszolásával nem fog további magas labdákat adni a kormánykritikus nyilvánosságnak, mint hogy ki és miért adta be a kegyelmi kérvényt, és hogy hogyan lehetett az, hogy Gulyás Gergely csütörtöki állítása szerint ő maga csak a sajtóból értesült az egész ügyről.

Ami történt, annak Orbán szombati elbeszélésében a hatalom is passzív szemlélője, sőt elszenvedője.

Magát és kormányát olyan kívülálló szereplőként ábrázolta beszédében, amely a – statisztikailag és természetszerűleg előforduló, egyszerűen megtörténő – hibás döntéseknek nem részese. Ezeknek a „hibáknak” a miniszterelnök meséjében racionális magyarázata sincs: „A politikai hiba persze akkor is bosszantó, ha van rá magyarázat. Hát még ha nincs.” Mindezzel persze a ma is nyitott kérdések további firtatását söpörte le az asztalról, deklarálva, hogy a nemzet kibillent egysége azonmód helyreáll majd, amint az új köztársasági elnökről döntést hoz a kormányzó parlamenti többség.

„Jó emberek (mármint Novák Katalin és Varga Judit– B.B.) is hoznak rossz döntéseket. A legjobbakkal is megesik. Ha létezne időgép, és visszarepülhetnénk a múltba, biztos vagyok abban, hogy kijavítanák a hibát. De időgép nem létezik. Így a kormányra vár a feladat, hogy a kizökkent időt helyretolja, az erkölcsi rendet helyreállítsa, és a kialakult helyzetet jogilag is orvosolja.”

Bár a kegyelmi botrányhoz nem kapcsolódó témában, de a beszéd későbbi pontján egyébként éppen ugyanez a szereposztás köszönt vissza az infláció elleni harc értékelésében, ezúttal kissé incselkedően: „az inflációt a jegybank segítségére sietve sikerült a rekordmagas 25 százalékról 4 százalék alá szorítani”.

Varga Judit – s így a kormány – felelősségének elkenése külön mulatságos volt a miniszterelnök előadásában. Orbán Gulyás Gergely csütörtöki érveléséhez hasonlóan arról beszélt, hogy az elnök kegyelmi határozatának ellenjegyzése magától értetődő, „alkotmányos szokás”, „25 év töretlen gyakorlata”. Arra az akkori miniszterelnök is valószínűleg pontosan emlékszik, hogy éppen 26 éves az ellenpélda: 1998-ban történt, hogy Dávid Ibolya igazságügyi miniszter nem ellenjegyezte Göncz Árpád államelnök kegyelmi határozatát (ez akkor azt jelentette, hogy Kunos Péter, az egykori Agrobank vezérigazgatója nem úszta meg a kétéves börtönt). Orbán itt sem utalt az ellenjegyzés morálisan problematikus jellegére, sőt, Varga lemondását „államélet törvényeinek elkerülhetetlen”, de szerinte igazságtalan következményének nevezte.

Volt miniszterére pedig, az azóta a botrányba két lábbal beleragadó Balog Zoltánra egy szóval sem utalt, annak ellenére sem, hogy a zsinati elnöki posztjáról pénteken lemondott püspök az évértékelőt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület tiszteletbeli elnöke. 

Ami a legkiábrándítóbb volt Orbán kegyelmi botrányra adott reakciójában, hogy még egy ilyen széles körű felháborodást kiváltó ügyben is teljes nyíltsággal csak a Fidesz-szavazók aggályaira, s csakis az ő nézőpontjukból reagált:

„A kegyelmi döntés miatti felháborodást az növelte dühhé a jobboldalon, hogy nem egy bonyolult helyzetben hozott döntésről van szó, hanem egy ki nem kényszerített hibáról.”

A kormányfő megfogalmazásában a morális felháborodás is csak „a jobboldal” sajátja e helyzetben. Azt, hogy mennyire bántóan csak az „övéihez” beszélt, az is mutatja, hogy egy villanásnyira még a Fidesz belső hatalmi harcait is „kivitte” a pódiumra, amelyeket Magyar Péter, Varga Judit exférjének Partizán-interjúja tett újra divatos beszédtémává:

”A nemzetszolgálat személyes alázatot is követel. Tudnod kell, akármilyen magasan is vagy, egyedül sohasem lehetsz elég okos. Nincs védett hely, még a legmagasabb hivatalban is lehet hibázni”

– ezeket a sorokat nehéz nem úgy értelmezni, mint hogy mindenki járhat úgy a Fideszben, mint a „hibázó” Novák és Varga. Kérdés csupán az, hogy a miniszterelnök is ebbe a kategóriába tartozik-e?

Itt nem jogászkodni kell, mégis csak jogászkodni sikerül

Az évértékelő szónoklat is alátámasztotta, hogy a kegyelmi botrányt övező felháborodásnak legalább egy nagy pozitív következménye biztosan van. Ez pedig az, hogy maga Orbán Viktor is kénytelen volt a „gyermekvédelem” szót többé-kevésbé annak tényleges jelentésével használni, nem pedig a Fidesz által 2021 óta erőltetett, homofób fogalmi keretben.

Ez akkor sem alábecsülendő siker, ha a miniszterelnök a szükséges gyermekvédelmi intézkedések terén láthatóan rossz következtetéseket vont le. Bár a jó irányba tett „babalépés”, hogy a múlt héten bejelentett – abszolút haszontalan, és amúgy a Mi Hazánk kívánságát valóra váltó – alkotmánymódosító javaslaton túl a Fidesz hajlandó azzal is foglalkozni, hogy az állami gyermekotthonokban mi történik. Mégis, hiába állapította meg Orbán szombaton, hogy „tanulni” kell a kirobbant botrányból, az általa emlegetett (egyébként csütörtökön már a kormányinfón bejelentett) törvénycsomag a szombaton elmondottak szerint csak az intézmények vezetésének és dolgozóinak szigorúbb ellenőrzésére irányul. Az egyetlen tanulság, amit a miniszterelnök az állami intézményrendszerben uralkodó állapotokat újfent kidomborító botrányból levont, hogy „át kell fésülni és ki kell egészíteni a gyermekeink védelmét hivatott jogszabályainkat az alkotmánytól a miniszteri rendeletekig.” Ellenben semmi olyasmire nem volt tekintettel, mint a potenciális áldozatok jogai, jólléte, a nem működő jelzőrendszerek, a szociális szakma alulfinanszírozottsága, vagy azok az elképesztő körülmények, amelyek között nevelkedni kényszerülnek az államra bízott gyerekek, s amiről legutóbb péntek este beszélt százezrek előtt Osváth Zsolt, az „influenszer tüntetés” egyik szónoka.

Ez pont az a jogászkodás, amitől ő maga intett óva az alkotmánymódosítást bejelentő videójában.

Sőt, még azzal is kérkedett szombaton a miniszterelnök, aki néhány perccel korábban a nemzet újraegyesítését sürgette, hogy az új gyermekvédelmi törvénycsomag egy újabb alkalom az ellenzék megleckéztetésére. Ismét megbélyegezheti politikai ellenfeleit a kormánypropaganda azzal, ha nem szavazzák meg a javaslatot, amely amúgy aligha fog ténylegesen javítani a bicskei áldozatokhoz hasonló állami gondozott gyermekek sorsán.

Zaklatott szív, kizökkent idő – a kormányfő nem spórolt a drámai érzésekkel, épp csak arról feledkezett meg, amiről a kormánypárt képviselői következetesen hallgatnak: hogy bocsánatot kérjen azoktól az áldozatoktól, akiknek évtizedes küzdelmét vette semmibe a kegyelmi döntés. 

A nők pótolhatatlan érzelemvilága

A Mércén is sűrűn tárgyalt téma volt Varga Judit és Novák Katalin, a Fidesz két, tudatosan felépített női politikusának karrierje és annak ellentmondásai. Az ő hidegvérű „kiiktatásuk” a rendszerben betöltött szerepüktől függetlenül jogosan ébreszthetett kételyeket arról, hogy ezek után hogyan alakul a női politikai képviselet a kormánypártban. Egyértelmű választ szombaton nem adott erre Orbán, de az már maga említésre méltó, hogy foglakozott a kérdéssel beszédében, különösen „a magyarok jobbik énjét megtestesítő”, „családanya, aki kedves és felkészült” Novák Katalin kapcsán. Egyfelől igyekezett hangsúlyozni, mennyire imponált neki, hogy a lemondott elnök „nem a férfiakkal szemben és nem az ő mércéjük szerint akarta bizonyítani a rátermettségét”. Rögtön a következő mondatában azonban sikerült visszafokoznia a nőket, akiket csak a férfival közös egész, a család és egyúttal a haza életet teremtő párjaként definiált. S akiknek „az érzelem- és gondolatvilága”, egyfajta női princípium, a politikában sem pótolható, legalábbis Orbán Viktornak ezt bizonyította Novák Katalin munkássága.

Fekete, fehér, igen, nem, akkumulátorgyár

Az évértékelő legörömtelibb fejleménye volt, hogy a kormányfő viszonylag terjedelmes részt szentelt az akkumulátorgyárak miatti aggodalmak tárgyalására. Orbán Viktor először beszélt ennyire hosszan és részletesen erről a témáról nyilvánosság előtt. Vélhetően a választási évre akkorára duzzadtak az egyre csak szaporodó akkumulátoripari beruházásokkal kapcsolatos lakossági aggodalmak, hogy már ő is úgy érezte, ezzel valamilyen formában foglalkozni kell. 

A Mércén tavaly egy podcastadásban vontuk meg egy maratoni parlamenti vitaülés mérlegét, miután hosszan hallgatunk fideszes képviselőket (is) arról, hogy mi az álláspontjuk az akkumulátorstratégiát ért kritikákról. Az egyik fő tanulság az volt, hogy a kormánypártok – legalábbis a parlamenti képviselőik – nem érezték úgy, hogy a valós lakossági ellenérzésekre reagálniuk kellene. 

Ezt most Orbán másképp vezette fel: sokat beszélt a zöld átállásról, energiatermelésről és -tárolásról, meg arról, hogy a Fidesznek „értenie kell” az ezzel kapcsolatos hazai vitákat. Mint az össze többi témában, itt is volt persze egy csavar: 

a miniszterelnök úgy beszélt percekig minderről, hogy egyáltalán nem mondta ki az „akkumulátor” vagy az „akkumulátorgyár” szavakat.

Ez véletlen is lehet persze, de ennek ellentmond, hogy korántsem egyedi esetről van szó. Szerda este például az állami tévé egyperces propagandahíradója úgy számolt be a Debreceni Szakképzési Centrum (DSzC) és a cívisvárosba akkugyárat telepítő kínai CATL-lel kötött együttműködési megállapodásáról, hogy ugyancsak kihagyta a hírblokkból az „akkumulátor” szót. Helyette az „energia tárolására alkalmas rendszer” kifejezést használták. Az MTI aznap lelkiismeretesen, kontextust is adva, az „a betűs szó” sűrű használatával adta le ugyanezt a hírt. A kormányközeli Mediaworks által kiadott Hajdú megyei lap, a HAON.hu azonban megint csak tökéletesen „akkumulátormentesen” írta meg fejleményt a DSzC közleménye alapján, sőt, még arra sem tett utalást a cikkben, hogy a CATL-nek amúgy mi a fő tevékenysége.

Mindez akár lehetne véletlenek sorozata is. De ha Orbán Viktor – és/vagy Rogán Antal – úgy gondolná, hogy az „a betűs szó” kényes kerülésével feloldhatók az olyan lakossági feszültségek, mint amilyenek legutóbb Sóskúton okoztak példátlan botrányt, akkor minden bizonnyal súlyosan tévednének. A miniszterelnöknek szombaton ráadásul azzal is sikerült tévútra vinnie az akkumulátortémát, amikor a gyárakkal szembeni ellenállást a „dollárbaloldal” ármánykodásának termékeként tüntette fel. 

A szombati évértékelőn tehát minden adott volt ahhoz, hogy Orbán Viktor elmagyarázzon egy botrányos ügyet, ami a szekértáborokon átívelő módon sokakat felháborít és nyugtalanít; hogy a nőket ne a férfi másik felének láttassa; hogy a gyermekvédelem témáját igazi tartalommal töltse fel; s hogy az akkumulátorgyarmattá válásunktól tartókat megnyugtassa valamivel. Mindez azonban kihagyott lehetőségek sorozata maradt.