„Ha amikor a feketéket üldözik, nem érzed magad feketének, ha amikor a nőket vagy a munkásokat megvetik, nem érzed magad nőnek vagy munkásnak, az egész életedben a semmiért voltál buzi.”

(Jean Genet – L’enfant criminel)

Ahogy arról a Mérce is beszámolt, január elején Emmanuel Macron köztársasági elnök leváltotta Élisabeth Borne miniszterelnököt, és Gabriel Attalt ültette a helyére. Attal homoszexualitása ezután hír lett a nemzetközi sajtóban és Magyarországon is: a Telex például 34 éves és nyíltan meleg az új francia miniszterelnök címmel írt a kinevezéséről, amit aztán a Háttér Társaság is megosztott egy szivárványos emojival, illetve Donáth Anna is, az alábbi kiegészítésekkel:

Nem állítom, hogy Gabriel Attal homoszexualitásának (illetve saját szavaival: „vállalt, de nem revendikált” homoszexualitásának) nincsen hírértéke a queerek szempontjából: ahogy a Libération írja, korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy néhány szűk ultrakonzervatív körön kívül semmiféle ellenállást vagy vitát ne váltson ki egy nyíltan meleg miniszterelnök a francia társadalomban.

Ennek kellene örülni, de ne tévesszünk küzdelmet: a képviselet továbbra sem felszabadítás, a „négy fal közül” valójában nem jutottunk túl messzire.

Attal homoszexualitása egyelőre a pinkwashing egy eszköze Macron kezében, amellyel az egyre nyíltabban rasszista, szegényellenes és autoriter politikájáról  igyekszik elterelni a figyelmet (és ez miniszterelnöki kinevezésekor a nemzetközi sajtóban kimondottan jól működött).

Az „európai liberálisok nagy reménységétől”, Donáth Annáék „fontos partnerétől” valójában nem sok jóra számíthatunk a kisebbségek jogvédelme szempontjából. Ahogy Trung Nguyên Quang szociológus doktorandusz fogalmazott,

Attal olyan tipikus meleg férfi, akit a ciszheteronormatív választó szívesen elfogad, azonban aki a fehér és felsőosztálybeli heteroszexuálisok szolgálatában működik, és a nekik kényelmes törvényeket támogatja.

Ilyen törvény volt Macronék bevándorlásról szóló törvénye 2023 végén, amelyet nem ellenzett Attal, noha a törvény idegenellenessége több miatt több akkori minisztertársa is megfontolta, vagy be is adta a lemondását. Ahhoz, hogy a törvényt megszavazzák, a Renaissance (Újjászületés, a korábbi LREM – a párt, amelybe Macron és Attal tartozik) nem volt rest hozzáigazítani azt a szélsőjobboldal ízléséhez: a Nemzetgyűlés által elfogadott változatot Marine Le Pen is „ideológiai győzelemnek” nevezte. A törvénytervezet következő elemeit végül az alkotmánytanács törölte, de érdemes lehet áttekinteni őket, hogy megértsük mi zajlik Macron és Attal fejében bevándorlási kérdésekben:

• törölték volna a „talaj jogán” szerezhető állampolgárság (droit du sol) automatikusságát (eddig ezt megkapták a külföldi szülők Franciaországban született gyermekei, ha 18. életévük betöltésekor Franciaországban laktak és 11 éves koruk óta legalább öt évet éltek itt);
• az „irreguláris tartózkodás” ismét bűncselekményné vált volna (a tartózkodási engedély nélküli, illetve a lejárt tartózkodási engedéllyel való franciaországi tartózkodást jelenti, amiért 3750 eurós bírság kiszabható);
• szerepelt benne a családtagok tartózkodási jogának szigorítása, a tartózkodási jog rendszeres jövedelemhez és alapszintű nyelvtudáshoz kötése;
• szerepelt továbbá a „préférence nationale”, vagyis a francia állampolgárok előnyben részesítése a tartózkodási engedéllyel Franciaországban dolgozókkal szemben egyes szociális juttatások területén (köztük lakhatási, családi, időskori támogatások);
• tervben volt „hazautazási kaució” beszedése a külföldi hallgatóktól, amit azért kellene fizetni, hogy a külföldi hallgatók biztosan el is tudják hagyni Franciaországot;
• migrációs kvóta bevezetése, amivel három évente előre meghatároznák a kiadható tartózkodási engedélyek maximális számát;

Gabriel Attal emellett végigbólogatta, amikor Macronék rendkívül erőszakosan átnyomták a francia dolgozókat sújtó nyugdíjreformot: a tüntetőket szétverve, preventív (tehát többnyire véletlenszerű, elrettentő) előállításokkal, illetve a queer-feminista szcéna megfélemlítésével és zaklatásával is (a rendőri razziák mellett a queer-antifasiszta találkozópontokat sújtó kényszerbezárásokra is gondolhatunk). Továbbá kiüresítették azt az alkotmány 49. cikkelények harmadik paragrafusa által biztosított lehetőséget, amelynek értelmében egy törvénytervezetet a parlamentet megkerülve fogadtathat el a kormány. Noha a 49.3-t (quarante-neuf trois) sürgős esetekre vagy végképp elakadó nemzetgyűlési vitákra találták ki, Macron újraválasztása óta napi gyakorlattá vált: az előző miniszterelnök, Elizabeth Borne 18 hónap alatt 23-szor használta (havi 1,3-szor, időarányosan a legtöbbször).

Attal mint oktatási miniszter

Attal miniszterelnöki funkciója előtt nem egészen fél évig oktatási miniszter volt (bár a különböző belpárizsi elitiskolák védő falai őt viszonylag megkímélték a francia közoktatás egyre drámaibb gondjaitól). Hogy miniszterelnökként mire számíthatunk tőle, azt ennek a rövid időszaknak a mérlege is előrevetíti: a rendszerproblémákat (mint a tanárhiány) tulajdonképp érintetlenül hagyta, de

megtalálta azokat a jobboldali oktatáspolitikai kliséket (mint az egyenruha), amelyekkel el lehet róluk terelni a figyelmet.

Egyik első intézkedése szeptemberben a főleg muszlim nők által viselt abaja betiltása volt az iskolákban (egy többnyire könnyed és bő, köntösszerű, válltól lábfejig érő ruhadarab), persze a laicitás nevében. Ahogy Attal fogalmazott: „amikor belépnek egy tanterembe, nem szabad, hogy a tanulók vallási hovatartozását ránézésre meg tudják állapítani.” Csakhogy az abaja alapján vallási hovatartozásra következtetni nem mindenki szerint ennyire egyszerű, mivel inkább kulturális, mint vallási öltözet: viselete nem általános a muszlimok körében és nem is korlátozódik rájuk. Hogy az abaját értelemszerűen vallási megfontolásból viselnék, például a Francia Muszlim Tanács is cáfolta egy közleményben.

Az abaja kapcsán természetesen pont az a mérgező és iszlamofób pánik uralta le a közbeszédet, amelyre Attal is számíthatott – épp a tanévkezdés időszakában, amikor a több, mint 3000 betöltetlen tanári állás kapcsán is szívesen hallottunk volna valamit egy oktatási minisztertől. Néhány héttel később aztán az egyenruha bevezetését is bejelentette, egyelőre kísérleti jelleggel; ettől is a szekularizmus és az intézményi tekintély megerősödését várná.

Decemberben azonban Attal kénytelen volt szembenézni a PISA-felmérés eredményeivel, amelyek az OECD-átlagnál is jelentősebb visszaesést jeleztek Franciaország esetében. Erre a kompetenciaszint szerinti csoportbontás bevezetésével válaszolt, amivel bár a jobboldalon természetesen nyert némi szimpátiát, a tanári szakszervezeteket nem sikerült meggyőznie, mivel a már 11-12 éves korú gyermekekre bevezetni kívánt szintcsoportok leginkább egy szociális szortírozást jelentenének.

LMBTQ+ szempontból is jut egy nagy csalódás Gabriel Attal oktatási miniszterként eltöltött öt hónapjára. Bár az iskolai zaklatás elleni küzdelmet szerette „abszolút prioritásként” hangoztatni, nem indította el azt a vizsgálatot, amit még elődje, Pap Ndiaye jelentett be Lucas ügyében. Lucas 13 évesen, az iskolájában megélt homofób zaklatás miatt lett öngyilkos.

Meleg miniszterelnök, homofób miniszterek

Megér egy körképet az is, hogy milyen miniszterekkel fog együtt dolgozni Gabriel Attal, mégcsak nem is (teljesen) önszántán kívül, hiszen elviekben a köztársasági elnök őket a miniszterelnök javaslatára nevezi ki. Néhány kulcsfontosságú minisztérium élén nem történt változás, és a helyén maradt például Gérald Darmanin belügyminiszter, Bruno Le Maire gazdasági és pénzügyminiszter és Eric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter is. Azonban csatlakozott hozzájuk a chiracista jobboldalról érkező Catherine Vautrin (munkaügyi, egészségügyi és szolidaritási miniszter), illetve aki az igazi meglepetést jelentette, Rachida Dati is, mint kulturális miniszter. A korrupcióval is vádolt, Sarkozy-vonalas politikus (aki EP-képviselőként 900 000 euróért lobbizott a Renault-Nissan csoportnak) maga is rácsodálkozott új pozíciójára: mint mondta, a hadügyi tárca például jobban érdekelte volna. Ami pedig a legjobban érdekli, az Párizs főpolgármesteri széke, reményei szerint a Macronnal kötött alkuja a kulturális miniszterségről is ehhez viheti közelebb.

Az új kormány miniszterei közül több, mint féltucat esetében tudunk felidézni korábbi vagy frissebb LMBTQI-fób állásfoglalást. Leginkább a házassági egyenlőség elleni mozgalomban vettek részt (Manif pour tous) 2013 környékén, például Christophe Béchu ökológiai átmenetért és területi kohézióért felelős miniszter, aki azon rettegett, hogy az azonos neműek házasságát a testvéreké követheti. Béchu kapcsán azt is érdemes elmesélni, amikor 2016-ban Angers polgármestereként leszedette a városban az egészségügyi minisztérium HIV-prevenciós kampányának plakátjait, mert azonos nemű párokat ábrázoltak.

Rachida Dati EP-képviselőként harcosan ellenezte a mesterséges megtermékenyítés (PMA) engedélyezését a leszbikus pároknak, illetve távol maradt az LMBTQ+ csoportokba tartozók értelmetlen kínzását jelentő konverziós terápiák szavazásakor. Az oktatási miniszterként villámgyorsan megbukott, de sportminiszterként továbbra is kormánytag Amélie Oudéa-Castéra egy olyan integrista tendenciákat is mutató katolikus magániskolába járatja a gyerekeit, amely évek óta olykor nyíltabban, olykor diszkrétebben népszerűsíti a konverziós terápiákat és a homoszexuális önmegtartóztatást. Aurore Bergé, az esélyegyenlőségért és a diszkrimináció elleni küzdelemért (!) felelős miniszter pedig úgy írná az abortuszhoz való jogot az alkotmányba, hogy abból a transz férfiakat kizárná (a „senkit sem lehet megfosztani a terhesség önkéntes megszakításához való jogától” megfogalmazást cserélték az „egy nőt sem lehet megfosztani…” megfogalmazásra), miközben a szélsőjobboldali oldalak kedvenc transzellenes aktivistákkal találkozgat.

Gabriel Attal miniszterelnöki programnyilatkozata: jó végrehajtó lesz Macron mellett

Az új miniszterelnök január 30-án a nemzetgyűlésben tartott programbeszédet, amelyben méltatta a macroni politika folytonosságát 2017 óta. Az első bejelentett intézkedések fényében sem számíthatunk rá, hogy az új miniszterelnök bármennyire útjába állna az egyre inkább autoriter macroni neoliberalizmusnak: Attal a szegények, bevándorlók, szociális juttatásban részesülők további üldözését vetítette előre. Eltörölné például az ASS (allocation spécifique de solidarité) nevű juttatást, amelyben jelenleg azok részesülhetnek, akik elérik a munkanélküli-járadékra való jogosultságuk végét. Továbbá amellett is elkötelezte magát, hogy még a nyár előtt korlátozzák a legalább három hónapja Franciaországban tartózkodó, de „papírok nélküli” (sans-papiers) bevándorlók hozzáférését a társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi ellátáshoz.

Egy másik bejelentett intézkedéssel azoknak az önkormányzatoknak segítene, akik nem hajlandók elégségesen tenni a szociális lakások arányának emeléséért.

Egy jelenlegi törvény alapján tulajdonképpen minden városnak el kellene érnie 2025-re a 25%-os hányadot: hogy ezt ne valóban szociális lakások létesítésével kelljen, Attal a kalkuláció módján változtatna (az arányba a szabályozott bérleti díjon kiadott lakásokat is bele lehet majd számítani).

Bár oktatási miniszterként nem maradt sokáig, Attal számára a közoktatás továbbra is prioritás marad. Hogy értsük, be is jelentette a kötelező „nemzeti szolgálatot” a 16 évesek számára, amely az egyenruhához hasonlóan a „köztársasági kohéziót” erősítené, és fakultatív alapon már az első Macron-ciklusban bevezették. A nemzeti szolgálat kétfázisú: az első egy 12 napos látogatás egy eltérő megyében, ahol a „köztársasági rítusok” gyakorolása (zászlólengetés, Marseillaise-éneklés) mellett főleg képzéseken és sporttevékenységeken vennének részt; a második pedig tulajdonképp egy minimum 12 napos közösségi szolgálat.

Attal programismertetője végén kicsit személyesebb hangot ütött meg: „franciának lenni 2024-ben azt jelenti, hogy lehet valaki úgy miniszterelnök, hogy vállalja homoszexualitását.” Valóban lehet, de egyelőre csak azok a privilegizált helyzetűek örülhetnek neki, akiket nem érintenek majd az intézkedései – mégsem nyelhetünk le mindent, amit rózsaszín pirulában tesznek elénk.