Ritkaságszámba megy Magyarországon, hogy egy szakma kiáll magáért és sztrájkba kezd, de ennél is ritkább, hogy egy sztrájk magas részvétellel zajlik. December 10-11-én a Volánbusz sofőrjei a leghosszabb sztrájkjukat tartották a rendszerváltás óta, ami önmagában is siker, Dobi István szakszervezeti vezető viszont csak részben volt elégedett a munkabeszüntetők arányával. A mintegy 50 százalékos országos sztrájkhajlandóság megyénként eltérő volt. 95 százalékos részvételével a többi megye közül leginkább Somogy tűnt ki, itt szinte minden buszsofőr sztrájkba lépett. Kaposvári túránkon többek közt ezt szerettük volna tőlük megtudni: mi a somogyi sofőrök titka?

Vonattal érkezem Kaposvárra, ahol a Petőfi téren találkozom a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) Somogy megyei titkárával és három sztrájkoló buszvezetővel. Első kérdésem, hogy mit szólnak ahhoz, hogy Lázár János miniszter sokallja a 25 százalékos alapbéremelés követelésüket. Ez azonnali megtöri a bizalmat. „Nem szeretnénk politizálni”, hangzik el. De azért azt is megjegyzik: „Mi meg az ő bérét sokalljuk”.

Az ország legkeményebb sofőrjei

Somogy megyében 2010 óta működik helyben szakszervezet. A tagok ennek a viszonylag réginek mondható szerveződésnek, és a munkavállalók összetartásának tudják be, hogy kimagasló számban vesznek részt a sztrájkban. S amíg más helyeken arról számoltak be, hogy a munkáltató és a munkáltatóbarát szakszervezetek képviselői nyomást gyakoroltak a dolgozókra, Kaposváron nem volt ilyen gondja a sofőröknek, akkora az egyetértés köztük:

„Ha itt a megyében lenne is ilyen nyomás, olyan az ellenállás, olyan magas a támogatottság, hogy nincs értelme. Van egy-két ember, aki valamiért nem mer, nem akar, de őneki ez csak az egyéni meggyőződése” – magyarázzák a sofőrök, akiknek elmondása szerint nem csak a szakszervezeti tagok vesznek részt a sztrájkban, mert a szervezetlen dolgozók is érzik, hogy romlik a fizetésük. Sőt, szerintük azok is sztrájkba léptek volna, akik épp szabadnaposak voltak. Akkora a sztrájk támogatottsága, hogy a munkáltató helyben tehetetlen:

„Ez akkora arány, hogy nincs mit tenni. Van más megye, ahol esetleg gyengébb a támogatottság, ott lehet, hogy próbálkoznak, lelkük rajta.”

A sofőrök bruttó 400-420 ezer forintot keresnek, a szakszervezeti titkár szerint évi 400 óra túlórával, vagyis „15 hónapnyi munkával”.

„Nagyon sok túlóránk van, 250 órákat itt vagyunk egy hónapban”

– teszi hozzá egy dolgozó. Munkakörülményeikkel sem igazán elégedettek, sok busz szervízigényes, a javíttatás pedig nehézkesen megy.

A Volánbusz országos szakszervezete, a SZAKSZ már tavaly óta lebegteti a sztrájk lehetőségét, eddig viszont hiányoztak hozzá a jogi feltételek. A Volán-cégek 2019-es összevonásakor a SZAKSZ ugyanis elvesztette a beleszólási jogát a kollektív szerződésbe, és ezzel a jogszerű sztrájk hirdetéséhez szükséges mozgásköre is jelentősen szűkült. A SZAKSZ jogi helyzete csak 2023-ban rendeződött, amikor az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette azt a törvényt, amely alapján nem volt joga felmondani vagy módosítani a kollektív szerződést azoknak a szakszervezeteknek, amelyek csak a szerződés megkötése után érték el a reprezentativitáshoz szükséges taglétszámot.

A MÁV-Volán vezetése 2024-re még bérajánlatot sem tett, mert a tulajdonos, vagyis az állam nem hatalmazta föl rá, amivel nem is adhatott volna a cégcsoport egyértelműbb alapot a jogszerű sztrájknak. A kaposvári sofőrök mégis tiltakoznak, amikor azt kérdezem, régóta szeretnének-e sztrájkolni: „Nem szeretnénk. Minket belekényszerítettek azzal, hogy nem adtak ajánlatot.”

Dobi István, a SZAKSZ elnöke korábban az ATV-ben is elmondta a sztrájk kapcsán, hogy a dolgozóknak már az ünnepek alatt joguk lenne tudni, mennyivel emelkedik a bérük a jövő évben, ehhez képest a cégcsoport még novemberben sem tett ajánlatot. Nem csak a SZAKSZ vezető tisztségviselője, a tagok is egyetértenek azzal, hogy ha még ajánlat sincs, nem éri meg tovább várni:

„Nem adtak ajánlatot. Innentől fogva nincs más kiút. Ha most várnánk, az olyan lenne, mintha azt várnánk, hogy jobb idő lesz.”

„Szándékosan húzzák az időt. Még az sem biztos, hogy egyáltalán akarnak emelni. De az biztos, hogy ha akarnának is, akkor is csak nevetségesen. Mint a postásoknak, akiknek három százalékot ajánlottak. ”

A beszélgetésnek ezen a pontján egyik beszélgetőtársam mégis visszautalt első, Lázár Jánosra vonatkozó kérdésemre:

„Személy szerint egyébként felháborít, hogy sokallja a fizetésünket. Tök mindegy, hogy kicsoda. Én azt gondolom, hogy mindenkinek a lehetőség adott, kipróbálhatja, hogy milyen ennyi túlórával ennyit dolgozni, és akkor lehet, hogy ő sem sokallná ezt a pénzt. Azért, amit ő sokall, nekünk elég keményen helyt kell állni napról napra, hónapról hónapra.”

A döbbenetes mennyiségű túlóra megtagadása, mint megtudhattam, ennél a munkáltatónál sem valós opció. „Ezekbe a túlórákba mi bele vagyunk kényszerítve, az emberhiány miatt. Meg a pénz miatt is. Ha most valaki azt mondja, hogy köszönöm, én nem akarok túlórázni, sokáig nem fogja tudni csinálni. Ha nem túlórázik, akkor annyi is a pénz. Akkor majd mennyit keres, 240 ezer forintot? Magyarországon mire elég az? A fizetésünk nagyon nagy hányada igazából túlórából van.”

A sofőröknek ezért is lenne fontos, hogy az alapbérük növekedjen, ne pedig a túlórapénzük, és ne is a pótlékaik vagy az üzemanyag-megtakarításból származó pénzük, mert azok „egy tollvonással elvehetők”.

„Azért adják, hogy legalább ennyien meglegyünk. Hogyha ezt nem adnák, ennyien se lennénk. De ha adnának normális fizetést, akkor lennénk, amennyien kell.”

A munkaerőhiányra tehát egyértelműen az alapbér érdemi növelése a megoldás a dolgozók szerint, akik különösen fájlalják, hogy nem csak a nyugat-európai bérekhez képest marad alul a fizetésük, de tudomásuk szerint még Szlovákiában is többet keres egy autóbuszvezető. Jelen körülmények közt viszont azzal is megelégednének, ha legalább a bérük vásárlóerejét meg tudnák őrizni az infláció közepette.

Miért nehéz eljutni a sztrájkig?

Egyik beszélgetőtársam 1998 óta dolgozik buszvezetőként, a Volán jogelődjénél kezdett. Elmondása szerint ittléte óta csak romlanak a munkafeltételek. Arra a kérdésre, hogy akkor miért ez a leghosszabb sztrájk a rendszerváltás óta, így válaszol:

„Sztrájkot igazán nem is lehet csinálni mostani törvények mellett, mint külföldön, ahol leállnak négy-öt napra a teljes szolgáltatással. Itt az elégséges szolgáltatásnak meg kell lennie. Ha például azt mondtuk volna, hogy vasárnap megállunk, és majd csak kedden indulunk el, na ezt nem lehet, mert ez törvénytelen.”

„A mostani menetrendet is a Volán csinálta, nem a szakszervezet” – teszi hozzá kollégája, utalva a sztrájk alatt kötelező elégséges szolgáltatásra.

Tehát csakúgy mint a pedagógusok esetében, a volánosok esetében is felmerül az a probléma, hogy az elégséges szolgáltatás elveszi a sztrájk élét, a vadsztrájk, tehát a szakszervezeti kereteken kívüli, törvényi szabályozásnak nem megfelelő munkabeszüntetés viszont túl nagy veszélyekkel jár:

„Ezért valakinek felelni kell. Senki nem vállalhatja fel, hogy mondjuk a Laci vagy a Pisti, a legnagyobb vezető a börtönbe menjen, vagy a teljes vagyonával feleljen, ezt senki nem várja el tőle.”

„Ez a jogszabály. Mi szívünk szerint lehet, hogy többet tennénk, de ennyit lehet tenni, ezt tesszük meg”, teszi hozzá egyik beszélgetőtársam.

A sajtóban, például a Blikkben is felmerült a sztrájk ellen szóló érvként, hogy mennyi kellemetlenséget okoznak a lakosságnak a sztrájkoló sofőrök. Ennek ők is tudatában vannak, de azt mondják, „nincs más fegyverük”, „nem maradt más megoldás”. A közvetlen környezetükben viszont több támogatást tapasztalnak mint rosszalló berzenkedést.

„Vegyes, de inkább pozitív. Azért az emberek úgy gondolom, hogy egyetértenek vele” – fogalmaz az egyik buszsofőr a sztrájk fogadtatásáról.

„Nem érezzük igazából az ellenséges hangulatot. Én azt gondolom, hogy megértőek az emberek ezzel kapcsolatban. Talán látják ők is, hogy nem nagyon van más megoldás.”

És bár egy-két napig kellemetlenséget okozhat a lakosságnak a sztrájk, az állami szolgáltatások leépülése és a dolgozók kizsigerelése az év többi napján sem áll a Volán utasainak érdekében:

„Amúgy is okoznak kellemetlenséget a járatkimaradások, a létszámhiány miatt, vagy műszaki állapot miatt néha vannak ilyenek. Tehát már hétköznap is, sztrájkon kívül is előfordul.”

Ezzel zárul beszélgetésünk, aminek a végén azt is megtudhattam, hogy a Somogy megyei buszsofőrök olvassák a Mércét, ami rendszeresen beszámol az őket érintő ügyekről.

A sztrájk második napján még a Kaposvárról Budapestre tartó vonat utasai is a buszsofőrök sztrájkjáról beszélgettek. Mintha mindenki örült volna kicsit, hogy legalább a Volánbusznál megteszik a dolgozók, amit kell.