„[A burzsoázia] áruinak olcsó ára az a nehéztüzérség, amellyel rommá lő minden kínai falat, amellyel kapitulációra bírja a barbárok legmakacsabb idegengyűlöletét is.”– Marx & Engels ^[1]

Egyre gyakrabban hoz olyan törvényeket a kormány, amelyek megkönnyítik a munkáltatók számára vendégmunkások alkalmazását. Az ukrajnai háború kitörése után pénzzel jutalmazta azokat a munkáltatókat, akik ukrán menekülteket foglalkoztatnak, ahelyett, hogy közvetlenül azoknak a menekülteknek adta volna ezt a pénzt, akik munkát szeretnének vállalni hazánkban. De a menekülésre kényszerült ukrajnai munkaerő sem elégítette ki a tőkés igényeket. 2022 júniusában a parlament törvényi szintre emelte azt a korábbi vészhelyzeti rendeletet, amely lehetővé teszi a harmadik országbeli munkavállalók korlátlan beutaztatását az országba, majd rövidesen törvényileg korlátozta a vendégmunkások itt tartózkodásának hosszát és jogaikat.

A törvény november elsején lépett volna életbe, és a héten derült ki, hogy a kormány végül azt ígéri, az alkalmazására egyelőre nem kerül sor.

Még nem tudni, hogy ez pontosan mit is jelent, de az eddigi szabályozásokkal az egyébként militánsan idegenellenes kormány fölülírta saját logikáját – míg a határokat „megvédi” a menekültektől, szélesre tárja a kapukat a „gazdasági bevándorlók” előtt. Utóbbiról nem önhatalmúlag dönt, hanem a kapitalizmus vastörvényeinek nyomása alatt, amely válságok idején először mindig a munkaerő költségeit vágja meg.

A vendégmunkások behozatala várhatóan nagy társadalmi felfordulást fog okozni. Az egyre nagyobb számú munkásszállók ipari telepekké változtatják a kertvárosokat, a munkahelyeken pedig szabadon kizsákmányolható vendégmunkásokra váltják le a renitenskedő, jogaikat számonkérő helyi munkavállalókat. Ez természetesen súlyos etnikai konfliktusokhoz is vezethet hosszútávon.

A külföldi tapasztalatok szerint azonban az akkumulátorgyárak elsősorban nem a vendégmunkások és a helyi munkások között vezetnek etnikai konfliktusokhoz, hanem az anyacég „telepesei” és a helyi lakosság között szítanak inkább feszültségeket. Lásd, Indonéziában a CATL megjelenése elsősorban a kínaiakkal szemben váltott ki ellenszenvet, amiért a kínai felsővezetők kvázi gyarmatosítókként viselkednek az országban. Nemcsak a helyiek által gyűlölt céget működtetik, de külön társadalmi szigeteket hoznak létre, saját igényeik szerint alakítják át a várost, és elzárják magukat a helyi lakosságtól. Ez a tapasztalat egybevág azzal, hogy Iváncsán, ahol a dél-koreai SK Battery-nek van akkumulátorgyára, egy koreai éttermet üzemi konyhává nyilvánítottak át, feltehetően azért, hogy ne mehessenek be oda helyiek.

Az ellenzék, a Mi Hazánktól egészen az MSZP-ig mégis fontosabbnak tartja a leggyengébb láncszemek, a vendégmunkások jelenlétét kritizálni. Ezzel olyanokat támadnak, akik eleve kiszolgáltatottak, és olyanok ellen mulasztanak el felszólalni, akiknek túlhatalma van.

A vendégmunkások sorsa lényegileg modernkori rabszolgaság.

Sem tényleges munkáltatójuk, sem az állam nem vállal értük felelősséget, más szóval nincsenek sem alkalmazotti, sem állampolgári jogaik. Munkaerő-kölcsönző foglalkoztatja őket, idegen országban.

Az egyetlen mozzanat, amely megkülönbözteti a vendégmunkást az elhurcolt rabszolgától, hogy a vendégmunkás egy ponton beleegyezett önnön kizsákmányolásába.

És még ezt is könnyen elveszítheti. A szerbiai Nagybecskereken – alig 100 kilométerre a magyar határtól! – a vietnámi vendégmunkásokat szó szerint rabszolgává tette a kínai gumifeldolgozó cég: elvette tőlük az irataikat és költőpénzüket, s efölött a szerb állam könnyelműen szemet hunyt.

A vendégmunkás ugyanazért egyezik bele sorsába, amiért számos magyarországi honfitársunk is egyre nagyobb számban vállal munkát külföldön: tönkretették a szülőföldjüket.

Jó eséllyel pont ugyanazok, akik most Magyarországon készülnek őket alkalmazni. Lásd, Indonézia természeti környezetét és lakosságát ugyanaz a kínai akkumulátorgyártó cég, a CATL tette tönkre és mérgezte meg, amely éppen Debrecenbe készül települni. Hogy, hogy nem, a Magyarországon alkalmazott vendégmunkások jelentős hányada is Indonéziából származik.

A vendégmunka se a vendégmunkásoknak, se az „őshonos” munkásoknak nem áll érdekében. Az „őshonosoknak” mégsem mondhatjuk, hogy azzal járnak legjobban, ha kevesebb vendégmunkás behozatalát követeljük a Fidesztől.

A vendégmunkás a munkáltatók egyik eszköze a helyi munkás helyettesítésére, fegyelmezésére. De nem ez az egyetlen, és nem is ez a legfontosabb eszköze. Ennél sokkal fontosabb az önszerveződés meggátolása. Az önszerveződéshez azonban tisztában kell lenni azzal, hogy ki a valódi ellenség – és az bizony nem a vendégmunkás.