Alig négy hónapja egy washingtoni think tank, a Center for Strategic and International Studies beszélgetésén egy republikánus (Mike Waltz) és egy demokrata (Jason Crow) kongresszusi képviselő annak esélyeit latolgatták, hogy lesz-e háború az Egyesült Államok és Kína közt.

A beszélgetésen a két politikus a háborúról szinte elkerülhetetlen, bekövetkezendő tényként beszélt.

A demokrata Jason Crow még azt is felvetette, hogy el kéne törölni a Tajvan szigetén tartózkodó amerikai katonák felső határát, tehát több segédet, haditervezőt és katonai attasét kellene küldenie az Egyesült Államoknak.

Vészjósló jel az is, hogy az USA képviselőházának választott bizottsága a Kínával való versenyről már tucatnyi lehetséges szcenáriót vázolt fel arról, hogyan nézne egy az USA és Kína közti nyílt fegyveres konfliktus. A legutóbbi lehetséges forgatókönyv idén áprilisban készült. Minden verzió szerint a háború nagy hatótávolságú rakétákkal folytatott konfliktusból tömeges emberáldozatot megkívánó állóháborúvá alakulna át – és még ez is optimista előrejelzés, amely nem számol a nukleáris háború lehetőségével.

Becca Wasser, aki a kínai vezetés szerepét játszotta a választott bizottság szcenáriójában, és a Center for a New American Security nevű washingtoni think tank laborjának vezetője, így nyilatkozott ezekről a kísérletekről:

„Az ilyen gyakorlatoknak jellemzően az a közös pontja, hogy az Egyesült Államoknak azonnali lépéseket kell tennie az indo-csendes-óceáni térségben annak érdekében, hogy ne forduljon elő konfliktus a jövőben. Nagyon le vagyunk maradva ebben. Ukrajna figyelmeztető jelzés. Ez a mi vízválasztó pillanatunk.”

A háborúnak elvileg megálljt parancsolhat, hogy gazdasági szempontból egyik nagy hatalom számára se lenne előnyös. Máig érezteti hatását, hogy a nyolcvanas évek óta Kína és az Egyesült Államok ellátási láncai egymásba fonódtak, és ugyan az elmúlt pár évben elkezdett szétválni a két nemzetgazdaság, még mindig függenek egymástól. Tehát ha ezek az ellátási láncok hirtelen megszakadnának, az óriási gazdasági visszaesést okozna.

Lásd, az USA F-35-ös vadászgépei olyan mágneses alkatrészt tartalmaznak, amelyek szinte kizárólag Kínában gyártott ötvözetből készülnek. Hasonlóan, a kínai gazdaságnak nagy szüksége van a Tajvanon előállított félvezetőkre, ahol a világ legfejlettebb és legkiterjedtebb félvezetőgyártása zajlik. A példákat lehetne sorolni.

Azonban a kapitalista logikát nem csak a profitmaximalizálás jellemzi, hanem az is, hogy az uralkodó elitek a válságokra újabb válságokkal válaszolnak, a gazdasági válság elől háborúba menekülnek.

Volodimir Iscsenko ukrán szociológus és teoretikus az ukrajnai háborút az orosz kapitalizmus mély válságára vezeti vissza.  Hiába okoz a háború gazdasági visszaesést a Putyin-közeli oligarcháknak, a hosszútávú érdek felülírja a rövidtávút. A csökkenő befolyás a térségben (2020-as belarusz lázadás, 2022-es kazahsztáni lázadás) a Navalnij-affér, és az azt övező tüntetések, valamint az orosz gazdaság zsugorodása mind-mind olyan fenyegetést jelentenek a Putyin-rezsimhez köthető „politikai kapitalisták” számára, amelyek csak egy háborúban odázhatók el ideiglenesen.

Malcom Kyeyune, a Compact magazin szerzője hasonló indokokra vezeti vissza az USA és Kína közti konfliktus elmérgesedését. A  rohamos léptékben fejlődő és a világgazdaságban egyre több szövetségessel rendelkező Kínával szemben az USA „lassú hanyatlásnak” van kitéve – hacsak nem indít háborút, amely ugyan akár „katasztrofális bukással” is végződhet, de legalább esélyt ad a befolyásszerzés megőrzésére. Ergo fontosabb annál, hogy akar-e az uralkodó elit háborút vagy sem, hogy milyen kényszerek közé szorult.

A Compact szerzője az I. világháborúval von párhuzamot. A II. Vilmos német császár és a II. Miklós orosz cár közt váltott telegramm-üzenetek tanúsítják, hogy a két uralkodó pontosan tudta, hogy a háború egzisztenciális veszélyt is jelenthet a dinasztiájukra, ugyanakkor – és talán épp ezért – elkerülhetetlennek tartották a háborúba való belépést… A kocka tehát el volt vetve.