Az intézményi felelősségvállalásnak gyakorlatilag egyetlen feltételét sem sikerült teljesítenie a Böjte Csaba vezette dévai Szent Ferenc Alapítványnak – állapíthatjuk meg, ha elolvassuk Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, a Hintalovon Alapítvány alapítójának a wmn.hu-n megjelent cikkét.

A szakember a Böjte-alapítvány 28 év börtönre ítélt nevelője, valamint a Mércén és az Átlátszó Erdélyen megjelent, újabb gyermekekkel való visszaélést feltáró cikkek kapcsán hívja fel a figyelmet a gyermekotthonok felelősségére a gyermekbántalmazás megelőzésétől kezdve egészen a kríziskezelésig.

Mint azt Gyurkó leszögezi, ideális esetben fel sem merülne a gyermekekkel szembeni erőszak gyanúja, a legjobb megelőzési forma ugyanis az edukálás: minden gyermeknek, nevelőnek és szakembernek alapos tudása kellene legyen arról, hogy milyen jogai vannak a kiskorúaknak, milyen az erőszakmentes működés, ezért már a határátlépés első jelére képesek lennének beavatkozni.

„Ha mégis bekövetkezne bántalmazás, egy ideális világban az érintett gyerek védelme lenne az elsődleges, de az egész közösség részesülne azokból a támogató szolgáltatásokból, amelyek a feltárás és felelősségre vonás után a megbékélés és jóvátétel elvei mentén segítenék a továbblépést. Egy ideális világban nem a médiában jelennének meg először ezek az ügyek, a vádak, a gyanúk. Senkinek nem kellene beáldoznia a magánéletét azért, hogy egy elkövető végre elnyerje méltó büntetését”

– fogalmaz Gyurkó.

Ehhez képest a szovátai Szent József gyermekotthon egykori neveltje arccal, névvel vállalva fordult a nyilvánossághoz végső reményként, hátha lesz végre következménye az otthonban feltehetően hónapokon át ellene elkövetett szexuális zaklatásnak és bántalmazásnak. Az otthon dolgozói és legfőbb felettesük, Böjte Csaba ugyanis nem jelezték a hatóságok felé az akkor 15 éves Mónikával szembeni erőszak nyilvánvaló gyanúját annak ellenére, hogy ez törvényi kötelezettségük lett volna. Sőt: Böjte olyannyira nem vette komolyan a vádakat, hogy míg a Mércének nyilatkozva először csak arra utalt, nem tudja, kinek higgyen, nemrég egy anyák napi rendezvényen már nyilvánosan a feltételezett erőszaktevő mellett állt ki, pusztán emberismeretére, érzéseire hagyatkozva.

Véleménye szerint az, hogy „egy tizenhat éves lány szíve hova vezet és hova nem, ez egy nagyon érdekes kérdés, nagyon ingoványos kérdés. Én meg vagyok győződve, hogy nem életszerű az egész. Egyik szobában lakik egy édesanya a három gyerekével, a férjével, a másik szobában lakik a nevelt lány, és őt meg lehessen többször erőszakolni. Ezt én akkor se hittem el, és most se hiszem el. Úgyhogy én ezt visszautasítom”.

Az erdélyi szerzetes mondatai tökéletesen példázzák azt, amiről Gyurkó is ír: mivel az ügyhöz kapcsolódó valódi tudás igen csekély, minden azon múlik, „hogy »kinek hiszünk, kit szeretünk«, és nem azon, hogy »mi történt«, így aztán sosincs valódi párbeszéd, a figyelem elterelődik az áldozatról, így esélytelen, hogy tanuljunk és fejlődjünk az ügy által”.

A szakértő hangsúlyozza: az elkövető egyéni felelőssége nem elvitatható, a bántalmazás az ő felelőssége. De ahol évekig tud gyerekeket bántalmazni valaki, ott senki sem ártatlan: mindig felelős az az intézményi és szervezeti keret, ami körülveszi őt. Különböző szinteken, különböző dolgokért, de mindenkinek felelősséget kellene vállalnia, mert csak így előzhető meg egy újabb eset, csak így lehet helyreállítani a bizalmat és a biztonságot a szervezeten belül.

A valódi felelősségvállalás része, hogy:

• minden gyereknek és felnőttnek tudással kell rendelkeznie arról, hogy mi számít erőszaknak, hogyan működik egy szexuális ragadozó, milyen tünetei vannak egy bántalmazásnak, hol kezdődik a határátlépés.
• van észlelő és jelzőrendszer a szervezeten belül – és az jól is működik: tudja mindenki (gyerek és felnőtt egyaránt), hova fordulhat, és kinek jelezheti, ha felmerül a bántalmazás gyanúja, vannak kijelölt felelősök és határidők. Megfelelő következménye van annak, amikor a gyanú helytálló volt, és annak is, ha nem. Biztonságban érezheti magát az, aki jelzést tesz, és kaphat segítséget és támogatást az, akinek a működése egy helyzetben nem volt megfelelő, de azért felelősséget vállal, hajlandó és képes a változtatásra.
• átláthatók a szervezet működésének keretei: lehet nyíltan beszélni a problémákról, van valódi reakció a jelzésekre, van valódi és pozitív következménye annak, ha valaki jelzett egy nehézséget, problémát, kihívást, és nem az a válasz, hogy „bírja ki”, „ez van”, „máshol se jobb a helyzet”, „nincs mit csinálni”, „tehetetlenek és eszköztelenek vagyunk”.
• ki lehet mondani a problémákat, nehézségeket, és azokért közösen is felelősséget vállalnak a dolgozók, és nem az elhallgatás, a félrenézés, illetve a félelem kultúrája igazgatja a szervezetet, a közösséget. Az intézmény „jó hírnevének” védelme nem lehet mindent felülíró alapelv

– olvasható a szakember felsorolása, melyből egyértelműen kirajzolódnak Böjte Csaba, az általa kialakított intézményi keretrendszer, és a félelemből vagy tudatlanságból többnyire behódoló szovátai nevelők vétkei is.

„A transzparencia hiánya belülről mérgezi a szervezetet, így melegágya a bántalmazásnak és a visszaéléseknek. Esélyt ad az elkövetőknek, hogy kihasználják a rendszer sötét sarkait, és ott elbújva, másokat manipulálva kerüljék el a felelősségre vonást”

– fogalmaz Gyurkó.

Böjte Csaba a minap a Válasz Online-nak adott interjút, melyben ismét hárította az otthonaiban történt bántalmazásokkal kapcsolatos intézményi és személyes felelősségét is.

„Általános értelemben persze mindenért felelős vagyok, de olyan értelemben, hogy ki tudtam volna szűrni, ami történt, vagy hogy mulasztást követtem volna el… Nem, ebben az értelemben nem érzem magam felelősnek”

– mondta a lapnak az alapítvány nemrég 28 év börtönre ítélt nevelője kapcsán, aki tíz éven át bántalmazta „észrevétlenül” szexuálisan és fizikailag a rábízott gyerekeket a kászonimpéri és tusnádfürdői gyermekotthonokban. A május elején nyilvánosság elé került újabb, szovátai szexuális bántalmazási ügyről továbbra is állítja: szerinte nem történt meg, bár – itt egy nevelt személyes leveléből idéz – a nevelőnek „volt egy »deréksimogató« szokása”.

Nem tanúsított megbánást azzal kapcsolatban sem, hogy nem fordult a gyanú felmerülésekor azonnal a hatóságokhoz, hiába kötelezték erre egyértelműen a román törvények.

Arra pedig, hogy a gyermekotthonban feltételezhetően további szexuális visszaélések, fizikai bántalmazások történhettek, valamint a nevelteket rossz minőségű étellel láthatták el és dolgoztathatták, érdemben nem reagált, csak azt sérelmezte, hogy az Átlátszó Erdély és Mérce tényfeltáró cikkeiben megszólalók nem vállalják az arcukat és nevüket.

Bár tavaly nyár óta történtek pozitív változások a Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban – pl. a nevelők alaposabb képzéseket kapnak –, a 20 éves gyermekvédelmi tapasztalattal rendelkező Gyurkó Szilvia által felsorakoztatott alapelvektől, a szakmaiságtól és a szembenézéstől továbbra is távol állnak Böjte Csaba nyilatkozatai.