Milyen adatokból dolgoznak, milyen módszerekkel, hogyan számolnak, és mit árulnak el ebből? Mindez egészen biztosan befolyásolja azt, hogy mit tudhatunk meg az egyébként valóban rendelkezésre álló béradatokból a Statisztikai Hivatal közléseiben. A KSH március 22-i közleménye szerint változik a bérstatisztikai kimutatása, bővítik a keresetstatisztikák alapjául szolgáló adatkört. De mit jelent mindez, és örülünk-e? Vajon miért állnak gyakran távol a KSH által közölt béradatok a hétköznapi tapasztalatainktól, és mennyivel lehet reálisabb képünk a módosításokat követően?

„A KSH tradicionálisan a főátlagindexet publikálja keresetnövekedési mutatóként” olvashatjuk a Hivatal tájékoztatását arról, hogy mi alapján közlik a többnyire lenyűgöző bérnövekedésről szóló statisztikákat. A főátlagindex a vizsgált népesség átlagbérének változását mutatja meg a vizsgálati időszakok között, azaz az egyik és másik év átlagos bérei közti változás a bérnövekedésekről szóló híradások alapja. Ez sajnos nem változik meg, ahogy az sem, hogy milyen keveset tudunk meg ebből a számból az életünkre nézve.

Biztosan ez mutatja-e meg a legjobban, hogy mennyit keresünk?

Az átlagszámítás a különböző középérték-számítási módszerek közül jól ismert, széles körben használt, és alkalmas arra, hogy könnyen érthetővé tegyen egyes statisztikai adatokat, így rávághatnánk, hogy persze. (Főleg, hogy a KSH is ezt használja).  De mit mond el az átlagjövedelem, átlagbér az egyes emberek, és mit a társadalom vagy a vizsgálati csoport tagjainak átlagos tapasztalatáról? Ahogy az elmúlt időben egyre nagyobb felhördülés kísérte a KSH által közölt átlagbér-adatokkal dolgozó cikkeket (itt a Mércén is), talán érdemes felhívni rá újra felhívni a figyelmet, hogy

az átlag sokszor meglehetősen keveset árul el az átlagosról.

Tavaly év végén a bruttó átlagbér közel 515 ezer forint volt országosan. Mit érzünk ezt olvasva tanárként, közalkalmazottként, vidéki kisvállalkozóként,amikor a közszféra bérei úgy az adminisztrációban, mint az oktatásban vagy a szociális ellátásokban dolgozók esetében az átlag alatt maradtak, és „a fővárosiak átlagfizetése 75%-kal meghaladta a legalacsonyabb átlagkeresetű Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és 23%-kal az országos átlagot”?

Az átlagértéket az összes adatot összeadva, majd azok számával elosztva kapjuk meg, így  a skála szélein található kiugró értékek erősen torzíthatják. Ehhez képest a medián éppen a skála közepén található értéket mutatja meg: ugyanannyi egyedi érték áll alatta és felette a skálán, azaz ugyanannyian keresnek többet, vagy kevesebbet ennél az értéknél. Sok esetben ez áll közelebb a tömeges tapasztalatokhoz. Jelen esetben a bruttó átlagbér a foglalkoztatottak teljes körére 499 ezer, míg a mediánbér csak 388 ezer forint volt. Amellett, hogy a mediánbér összegében kisebb, a növekedése százalékosan is kisebb volt tavaly az átlagbérénél. Az tehát, hogy a KSH alapvetően a bérátlagokat tekinti a keresetstatisztikák fő számának, nem változik.

Miből élünk?

Ha az emberek bevételeire nemcsak nemzetgazdasági mutatóként gondolunk, hanem arra vagyunk kíváncsiak, hogy miből élünk, azaz jövedelemadatokat szeretnénk összevetni, egyáltalán nincsen könnyű dolgunk. Nem állnak rendelkezésünkre olyan világosan kimutatott statisztikák, mint a munkabérek esetében, csak külön-külön adatsorokhoz jutunk, holott a magyar állampolgárok bevételeinek kb. negyede nem bérből származik, nem ritka az, hogy emberek nyugdíjból vagy gyermekellátásból (csed, gyed, gyes) gazdálkodnak.

Találhatóak ugyan kimutatások bérekről, nyugdíjakról és társadalmi jövedelmekről, azonban olyan összesítéseket, amelyekben a háztartások átlagos, illetve medián bevételei, és az azokat embereket is egybegyűjtő jövedelemadatai szerepelnek, akik nem bérből élnek, nehéz előállítani és találni is. Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy valójában miből élünk meg, össze kellene fésülni például az egymillió családi pótlékra jogosult család bevételeinek statisztikáját a bérekkel.

Kevés szó esik a gyakori fizetésekről is. A módusz éppen ezt, egy adathalmazból a leggyakrabban előforduló értéket nevezi meg, azonban a központi kimutatásoknak ez nem része. Nem tudjuk, pontosan hány forintot visznek haza a legtöbben. Ugyancsak a KSH közlése alapján viszont tisztában vagyunk azzal, hogy az összes foglalkoztatott közül  570 ezren minimálbért vittek haza, a Portfolio szerint ez minden ötödik teljes állásban foglalkoztatott munkavállaló.

Szóval, ha ezeken a dilemmákon átrágtuk magunkat, itt ez a bruttó 515 ezres átlagbéradat. Most már gyanakodhatunk. Magunkra ismerünk? Ennyit keresünk mi, vagy legalább a környezetünkben jellemzően igen? Nem biztos.

Számos bérstatisztikai közlésen alapuló cikk alatt jelentek meg egyre gyakrabban – a fokozódó infláció óta meg különösen – haragos kommentek arról, hogy mi a fene ez az átlagbér, ami sokunk tapasztalatától esik távol. Ahogy az infláció egyre szorongatóbbá teszi immár az úgynevezett középosztálybeli háztartások számára is a leghétköznapibb kiadásokat, úgy egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak az emberek a bérszintek alakulása felé.

A torz, vagy mondjuk célzottan kommunikált munkabérátlagok amellett, hogy alkalmasak egy hamis gazdasági sikernarratíva szajkózására, nem sok jót hoznak. Nyomást helyeznek a munkáltatókra, különösen a kisebbekre, és a munkavállalókra, különösen az átlagbér alatt keresőkre.

Keressek másik munkahelyet? Rosszul végzem a munkámat? Kisvállalkozóként, esetleg civil szervezetként a saját fizetési képességemmel esélyem sincsen a megfelelő munkatársakat toborozni ilyen bérszintek mellett? Ez a probléma nem csak elméletben érdekelt, az Utcáról Lakásba! Egyesület egyik vezetőjeként munkáltatóként is érdemesnek gondoltam a számok mögé nézni.

Kevésbé torzítanak-e ezentúl a kimutatások?

A KSH tehát bővíti a keresetstatisztikák alapjául szolgáló adatkört. Nézzük, mit közöltek átlagbérként eddig, mit fognak közölni ezután, mit tudhatunk meg ebből egyáltalán?

A Hivatal eddigi bérstatisztikai közlései, amennyiben egyéb megjegyzés nincs, nem az összes foglalkoztatottra, hanem a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások, költségvetési intézmények teljeskörűen és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezetek keresőinek átlagára vonatkoztak. Ez jelentette a KSH keresetstatisztikai adatközlésének hagyományos vonatkozási körét 1999 óta. Az atipikus foglalkoztatási formák, egyéni- és kisvállalkozói formák, valamint a minimálbér alatti közfoglalkoztatotti bérek terjedésével ez a szám azonban egyre távolabb állt a munkavállalók többsége által megélt valóságtól.  A hivatal erre reagálva a bérstatisztikákat a hagyományos adatkörhöz képest az összes foglalkoztatott vonatkozásában kezdte vizsgálni visszamenőleg, 2019-től, bár továbbra is csak a teljes állásban, bejelentve dolgozókat nézve.

A 2023. januári bérstatisztikái már az új adatkörrel is elkészültek, így könnyen felmérhetjük a változtatás hatását. Míg a hagyományos adatkörrel a tavaly év végi bruttónk 515 ezer forint, (kedvezmények nélkül nettó 342 ezer forint) volt, a bővített adatkörrel már csak bruttó 499 (nettó 330) ezer. Ha azonban hozzávesszük a tavaly év végi mediánértéket, a bruttó 403 (nettó 267) ezer forintot,

szembetűnővé válik, hogy valójában eleve nagyobb a különbség a különböző középérték-számítási módszerek eredményei között, mint amit ez az adatkör-változás hoz.

Valamit azért megtudunk ezekből az adatokból is. Az új adatkörben a mediánbér bruttó 388 ezer, nettó 258 ezer. Vagyis a teljes állásban bejelentve dolgozó emberek fele ennél kevesebbet visz haza.

 A társadalmi jövedelmek pedig, amiket ebből számítanak – csed, gyed, nyugdíj  – már a képleteknél fogva is csak kevesebbek lehetnek ennél. Valahogy így viszonyul az átlagbérstatisztika a „miből élünk” kérdéshez.

Tanulság nincs, ha valami gyanúsat látunk, érdemes utánajárni.