Magyarország vagy Románia nevezhető a fejlettebb országnak? Milyen fejlődési modellek rajzolódnak ki Magyarországon, illetve Romániában? Egyáltalán miként hasonlítható össze a két ország gazdasági stratégiája? És a gazdasági működés/fejlettség mit jelent az ezekben az országokban dolgozó munkásokra nézve? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Cornel Ban közgazdász a Partizán Feledy Botond által vezetett külpolitikai műsorában.
Románia és Magyarország fejlődését 1989-es rendszerváltás óta újra meg újra összehasonlítják. Az elmúlt évtizedben a két ország egy főre jutó GDP-je idén volt először egyenlő. Az Európai Unió országaiban átlagosan 2,7 százalékkal nőtt a GDP az elmúlt évben, a régió országainak rangsorában a legjelentősebb változás Romániában volt tapasztalható: megnőtt a minimálbér és az átlagkereset is.
„Tehát egy magyarul beszélő erdélyinek már nem éri meg Magyarországra jönni minimálbérért dolgozni”
– mondta Ban.
A GDP önmagában azonban nem egyértelmű mutatója sem a fejlettségnek, sem a társadalmi jóllétnek.
Ban további két szempont alapján vizsgálja a fejlődés mértékét: az egyik a gazdasági komplexitás, a másik a társadalmi fejlődés. A gazdasági komplexitás alatt azt érti, hogy az állam képes-e a gazdasági teljesítményről és startégiákról hosszú távon gondolkozni. Társadalmi fejlődés terén pedig az ország szegénységi rátáját, a mélyszegénységben élők arányát, és az egyenlőtlenségi mutatókat érdemes górcső alá venni. A közgazdász szerint e szempontok tekintetében már nem teljesít olyan jól a román állam.
Mindkét ország „gyárország”, mindkét ország az autóiparra koncentrál. Magyarország gazdasági komplexitásra fejlettebb, mint Romániáé: törekszik az értékes réspiacok elfoglalására, ami jelenleg az akkumulátorgyártást jelenti. E törekvéssel az ország vezetése a gazdaság hosszú távú stabilitásának megőrzését célozza meg – Ban szerint Magyarország máig Kelet-Európa egyik legkomplexebb gazdaságával rendelkezik. Társadalmi fejlődés terén Magyarország „sikerességét” abban látja, hogy egy sokkal egyenlőbb országot örököltek a kormányok rendszerváltás után. A mélyszegénység (mélyszegénységben élőkön azokat értjük, akik kevesebb, mint napi 2 dollárból – megközelítőleg 680 forintból – élnek) mértéke Romániában jelenleg 2 százalék, míg Magyarországon 0,2 százalék, ami azt jelenti, hogy Romániában a mélyszegénységben élők száma akkora, mint Debrecen és Szeged lakossága összesen. Továbbá a 2021-es adatok alapján Románia lakosságának mintegy egyharmadát veszélyezteti szegénység vagy társadalmi kirekesztés kockázata, ez az arány a legmagasabb az EU-ban.
Tagadhatatlan, hogy a rendszerváltás óta a román politikum erősen fókuszál a gazdaságra és „a városok nagy része sem annyira nyomasztó már” – fogalmazott Ban. A fejlettségi mutatók közeledésének okát a két ország esetén a szakértő elsősorban mégsem Románia feltörekvésében látja. Ban szerint Magyarország korábban a visegrádi országokkal volt egy szinten, most is Szlovákiához és Lengyelországhoz kellene közelítenie, nem pedig Romániához.
Románia fejlődött, s eközben a magyar bérek stagnálnak, és a magyar dolgozókat érintő megszorítások sorozata zajlik az elmúlt 10 évben az országban.
Kelet-Európában a magyar bérek emelkedtek a legkevesebbet, az átlagkereset jelentősen kisebb mértékben emelkedett a régió más országaihoz képest. Ennek ellenére a magyar munkavállalók általános helyzete még mindig jobb, mint a romániaiaké, de ez annak tudható be, hogy Románia társadalmi fejlettsége nagyon mélyről indult.
Románia gazdasága kevésbé összetett Magyarországéhoz képest, viszont Ban szerint a román gazdaság szerkezete kétségtelenül fejlődést mutat: növekedett az export és a fogyasztás is. Ehhez képest Magyarországon csak az export nőtt, a fogyasztás pedig nem, ami azt jelenti, hogy pörög a gazdaság, de az dolgozók nem részesülnek akkora arányban a megtermelt tőkéből, hogy többet is fogyasszanak. Furcsaság a két ország összehasonlításában, hogy míg az egyik kevésbé jól működő és kevésbé stabil gazdaságot működtet, a másik egy stabilabb, előre gondolkodó gazdaságot, de mégsem „csurgat belőle a dolgozóknak”.
Ban állítja, hogy a kormány joggal vonható kérdőre. A magyar bérek alacsonyan tartása nem gazdasági kényszer, hanem politikai döntés.
És ezt a kormány sem tagadja: hallottuk már Szijjártó Pétertől, hogy az alacsony átlagbér a magyar gazdaság egyik legfontosabb eleme, amivel a nagyvállalatok versenyképességét segíti; láttuk már, hogy a bérek emelését rezsicsökkentéssel helyettesítik.
A kapitalista rendszerről általánosan elmondható, hogy szorongatja a munkavállalókat, de a magyar gazdaság növekedése kirívóan a dolgozók kárára történik. Az elmúlt éveknek a munkavállalók jogait és jóllétét sértő kormányzati intézkedés volt például a 2018-as és 2020-as rabszolgatörvény, és a munkajogok Covid-19 ürügyén való csorbítása, majd pedig a kata-törvény.
Az állam nem tartja egyensúlyban az ország exportjának versenyképességét a dolgozók jutalmazásával. Románia azon stratégiája, hogy hangsúlyosabban támaszkodik a dolgozók fogyasztására, eltér a visegrádi országok stratégiájáról. Olyan eszközökkel ösztönözte a fogyasztás növekedését, mint a több hullámban történő minimálbér-emelés, a közszféra megfizetése, és így sikerült is mérsékelni az elmúlt 30 év kivándorlási hullámát, de ennek ára, hogy egy kockázatos gazdasági rendszere van, amely problematikus adósságokhoz vezethet.
A két ország gazdasági növekedésének mértéke és útja nagyon különbözik, de fontos szempont, hogy mit tudnak nyújtani ebből a dolgozóknak. Ban szerint a magyar gazdaság komplexitása és kifinomultsága, a kutatás-fejlesztésre szánt erőforrások, az iskolázottság magas aránya mind azt mutatja, hogy a magyar dolgozóknak többet kellene kapniuk. Emelést kellene követelniük, hogy a gazdaság által kitermelt tőkéből arányosan részesüljenek, ugyanakkor a munkaerő érdekérvényesítésének leépítése ellen is fel kell emelniük a hangjukat.
