Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Akik még mindig harcolnak – négy ember az oktatásügyi küzdelmek mögött

Március 14-én és 15-én kétnapos rendezvénnyel tiszteleg a ‘48-as hősök polgárjogi törekvései előtt a Civil Bázis számos egyéb szervezettel karöltve. A Civil Sugárút című esemény során a kötelező érvényű ünnepi megemlékezés mellett részt vehetünk táncházon a Hősök terén, L. Ritók Nóra kiállításmegnyitóján, Beck Zoltán koncertjén és számos beszélgetésen és workshopon, melyeken fókuszba fog kerülni többek között a civil szféra, az egészségügy és a tavalyi év talán egyik legtöbb figyelmet kapott témája is: az oktatás. Ez utóbbi apropóján az oktatásügyi törekvések négy képviselőjét kerestük fel, hogy beszéljenek a mozgalom jelenéről és jövőjéről.

Akik együttesen kiállnak – Horgas Péter (Civil Bázis Egyesület elnöke)

Horgas Péter a 2021-ben létrejött Civil Bázis politikai mozgalom szervezeti elnökeként a Civil Sugárút egyik fő szervezője. Elmondása szerint az esemény fő célja a „büszke állampolgárság attitűdjének” újbóli megteremtése és közös megélése, amelyet ez a nap képvisel. Fontosnak tartja ezentúl, hogy a rendezvény teret ad a civil szektorban született tudás megosztására és a különböző szervezetek egymással való megismerkedésére, melyek mellőzöttségük ellenére az ország egy komoly erőforrását képezik. A kormány részéről a civil szervezetekkel, szakszervezetekkel és így a tanárokkal szemben is a párbeszédtől való teljes elhatárolódást látja jellemzőnek, mely hozzáállás véleménye szerint nem fér bele egy demokratikus ország kereteibe. „Azt érezzük és azt tapasztaljuk, hogy a magyar társadalmat ez a politikai elit oly mértékben szétszakította, hogy ezt valamilyen módon gyógyítani kell” – fogalmazott. És hogyan lehetséges ez a gyógyítás? A Civil Bázis hosszútávú céljának az önkormányzati választásokon való indulást tűzte ki – „ahogy mondani szokták: gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan”, jegyzi meg.

„[A jelöltek] képzésére szeretnénk most hangsúlyt fektetni, és a továbbiakban is különböző politikai akciókban szeretnénk megmutatni, hogy talán így 2023-ban létre lehet hozni egy olyan új politikai közösséget, amely tanult az eddigi esetleges hibákból, és ezeket a hibákat, vagy akár adott esetben tévedéseket, frusztrációkat tapasztalatokká tudjuk szelídíteni, […] de ehhez egy nagyon strukturált, nagyon fegyelmezett, higgadt, és egymásra figyelő közösséget kell létrehozni”.

Az utóbbi évre visszatekintve az orvosokat és tanárokat ért retorzió egy pozitív hatásának tekinti, hogy egyre inkább előtérbe kerül a társadalom különböző csoportjai közötti szolidaritás – „egy ilyen típusú rendszer mindig megtanítja egy ország lakóit, hogy előbb-utóbb nincs más mód, mint az együttműködés”.

Aki a felnőttek helyett csinálja – Strbka Anna (Egységes Diákfront (EDF), országos elnökségi tag)

Strbka Anna a diáktüntetések tavaly tavaszi kezdetétől aktív szereplője az oktatásügyi mozgalomnak, először a Diákok a Tanárokért, majd az EDF elnökségi tagjaként. Az elmúlt év őszének lendületét, a probléma egyre szélesebb rétegben való tárgyalását óriási sikerélményként élte meg, azonban szerinte az utóbbi hónapok csendesebb időszakára sem kell negatívan tekinteni – „nagy szükségünk volt rá nekünk, mint szervezetnek, és szerintem nagyon sok más szervezetnek is, ami ezzel a témával foglalkozik, hogy legyen egy időszak, amikor egy kicsit jobban tudunk tervezni, anélkül a nyomás nélkül, hogy mondjuk minden héten akciókat szerveznénk”. Azt nehezményezi, bár nem lepődött meg rajta, hogy a kormány az elmúlt egy év során nem reagált érdemben a tanári követelésekre, elmondása szerint „mostanra már elég egyértelművé vált, hogy annyi problémáról, és olyan rendszerszintű problémákról beszélünk, amik egy teljes szemléletbeli változást igényelnek”. Az új jogszabálytervezetet inkább vissza-, mint előrelépésnek tartja, mivel az iskolák és tanárok autonómiáját, személyi szabadságát a korábbinál is jobban korlátozza, bár azt is elismerte, hogy sok olyan pont van, melyet még sem ők, sem az újságok nem tudnak pontosan értelmezni. Pozitívumként említi azonban, hogy „ez megint csak az utolsó csepp lehet a pohárban nagyon sok embernek, mert ez már tényleg olyan szinten embertelen, hogy akikben esetleg motoszkált sokáig a felmondás, mint opció, azok lehet, hogy ezzel úgy fognak dönteni az év végén, hogy ennyi volt”, ami a továbbiakban egy elég erős nyomásgyakorlási eszközt jelenthet.

Beszéltünk ezentúl a Corvin Diákszövetség az EDF-ből való távozásáról is, melyet szomorú fejleménynek tart, azonban reméli, hogy mindkét szervezet működésének szempontjából ez lesz a legjobb.

„A Corvin fogalmazott meg jogos kritikákat az elnökség és az egész szervezet működésével szemben, ezekre mind reagáltunk, és ezeket egyeztettük az országos tanáccsal, hogy mikben tudunk fejlődni e téren. Eddig ezt próbáljuk is tartani, és szerintem eddig működik is”.

Az egyik felmerülő feladatnak a kommunikáció javítását emelte ki – „ez egy mostanra háromszáz fős szervezetnél egy folyamatos probléma”. A belső párbeszéd mellett a kifelé való kommunikációt tartja még fontosnak, mivel szerinte ezzel lehet részükről leginkább hatékonyan elősegíteni a reformlépéseket – „a Fidesz azzal foglalkozik, amit a társadalomban mondjuk a top három problémának mérnek, mert egy populista kormány így működik. […] Országosan sajnos még mindig nem került bele [az oktatásügy] eléggé a köztudatba, tehát továbbra is edukálni kell”. E téren fontos feladatnak tartja a vidéken való további terjeszkedést, új bázisok alakítását és a már létezők megerősítését – ez utóbbiból fontos eredmény a nemrég megvalósult első vidéki EDF fórum, mely Győrben kapott helyet. Jövőbeni kihívásként említi még, hogy az érettségik közeledte miatt az elnökségben jelentős változások fognak bekövetkezni április során, de bizakodó ezzel kapcsolatban, mivel elmondása szerint „az egy évvel alattunk járók közül is vannak nagyon aktív tagok, akik már készülnek arra, hogy esetleg jövőre még jelentősebb, hivatalosabb szerepet is vállaljanak, annak ellenére, hogy eddig nem voltak feltétlen annyira az előtérben. Mi szervezeten belül tudjuk, hogy nagyon hasznos munkát végeztek”.

Aki még folytatja – T.L. (aktív budapesti gimnáziumi tanár)

T.L. jelenleg is magyartanárként dolgozik egy budapesti gimnáziumban, az utóbbi év oktatásügyi kiállásainak, sztrájkjainak aktív szereplője volt. Bár az elmúlt őszt nagyon pozitívan élte meg, mind magán, mind tanártársain azt érzi, hogy fáradnak – „eleve nem arról volt szó, hogy egy kellemes, jó munkaterhelésű tanévbe érkeztek ezek az események. Nagy fizikai és szellemi megterhelést jelentett, […] én is most kicsit visszább vettem a tempóból, azt éreztem magamon, hogy ha még ennél is többet tennék, akkor kiégnék”. Elmondása szerint ez a kimerültség és a rengeteg, akár eddig az akciókban hangadó szereppel rendelkező tanár pályaelhagyása is nehezíti a tanári kiállást, pedig eleve nehéz helyzetből indulnak.

„Nálunk tanároknál nincs akkora „fegyelem”, mint mondjuk az orvosoknál. Amikor a MOK azt mondja, hogy ne írjanak valamit alá, akkor nem írják alá. A pedagógusoknál meghirdette a szakszervezet a tüntetést és a sztrájkot, a fél tantestület pedig bele sem állt”.

Ennek az inaktivitásnak szerinte több oka is van: egyrészről hiányol egy egységes szakszervezetet, ami akár jobban tudna erőt felmutatni a kormánnyal szemben, másrészről sokaknál azt látja, hogy a beletörődnek a jelenlegi helyzetbe. Nagyon változó, hogy ki miért nem indul el a tiltakozás útján – „vannak tanárok, akik még mindig azzal vigasztalják magukat, hogy „de mindenki keveset keres, vagy most rossz a gazdasági helyzet, én pedig még mindig ahhoz képest jól keresek. Vidéken pedig sokszor nincs alternatíva értelmiségi munkát végezni”.

A magyar oktatás teljesítménye szerinte sokat romlott, azonban fontosnak tartja kiemelni, hogy Budapesten erről nem mindig kapunk teljes képet – „borzasztó állapotban vannak egyes vidéki iskolák. Ez alatt azt értem, hogy nincsenek tanárok, vagy ha vannak, azok sem feltétlen szaktanárok. Ha valakinek tanári diplomája van, az már nagyon jó. Ötletként felmerült, hogy 20-30%-kal magasabb bért adnának azoknak a tanároknak, akik elmennek halmozottan hátrányos helyzetű diákokat oktatni, de ez önmagában kevés. Oda speciális oktatók is kellenének, különböző módszertannal kell felzárkóztatni őket, és borzasztó nagy emberi erőforrás is szükséges ehhez”.

Véleménye szerint a magyar társadalom számára roppant fontos lenne, hogy ráébredjen, az oktatás helyzete mennyiben befolyásolja a teljes országot akár GDP, befektetések és általános jólét szintjén is. Amíg ez a felismerés nem történik meg, addig nem lesz elég figyelem ezen a problémán, és nem fogunk megoldást találni rá.

A kormány részéről leginkább a konzultáció hiányát sérelmezi, ahogy ki is fejtette: „az oktatás reformja ne úgy történjen, ahogyan most, azaz megírják a NAT-ot, és bevezetik konzultáció nélkül. Ebben az esetben az történik, amit most látunk, hogy én például nem jókedvvel tanítom a saját tantárgyamat, mert senki nem egyeztetett velünk arról, hogy mi lehet az alaptanterv vagy az érettségi követelmény része. […] Ha most 2023-ban elkezdenénk [egy valós reformról] leülni és gondolkodni, nagyon sebtében összeülne egy grémium, ahol szakemberek erről konzultálnának, az legalább három évbe telne, míg elkészül, mert ennél nem lehet gyorsabban. Ezt végig kell gondolni, le kell tesztelni, tankönyvet kell hozzá írni, azt is letesztelni, majd megbeszélni az esetleges változtatási igényeket. Ausztriában ez megtörtént, Magyarországon nem. Ez akár 5 év is lehet, csak a kipróbálásig. Azután ezt be kell vezetni, és amíg azok a gyermekek elvégzik, és az a kompetencia érvényesül, az összesen legalább húsz év. Én akkorra nyugdíj előtt állnék”. Mindezért tartja fontosnak, hogy ezek a változások, tárgyalások minél hamarabb elkezdődjenek.

Aki más utat választott – Weszely Kinga (felmondott tanár)

Weszely Kinga 23 évig dolgozott tanárként, és évek óta aktívan szólal fel az oktatás kritikus helyzetével szemben. Másfél hónap eredménytelen ülősztrájk után mondott fel a munkahelyén idén februárban, azonban a Pedagógus Egység tanári közösségének továbbra is tagja. „Évtizedek óta hanyatlást tapasztalunk az oktatásban. […] Eljött az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy nekem kell cselekednem ahhoz, hogy a gyerekeknek szakszerű órái legyenek”.

„Másfél hónapig ültem az aulában tiltakozásként az ellen, hogy a kollégáimat, akik felhívták a figyelmet az oktatás problémáira, eltávolították. Úgy éreztem, hogy ez egy olyan pont, ahol egyszerűen nem lehet tovább menni, és radikálisabb megmozdulásra vagy kiállásra van szükség. Ez az akció arra irányult, hogy induljon el valós párbeszéd a kormányzat, illetve tankerület és a pedagógusok között. Ez nem valósult meg. A tiltakozó akcióm alatt a tankerület a diákok számára a szakszerű helyettesítést sem oldotta meg, ezért is kényszerültem a végső döntésemet, a lemondást meghozni”.

Az egyik legnehezebb döntés volt iskoláját ott hagyni, de úgy érzi, nem volt más választása. Ha az oktatásügyről érdemi konzultáció indulna, és megkezdődnének a kellő lépések a rendszer hibáinak kijavítására, szívesen dolgozna újra tanárként, azonban a kormány jelenlegi válaszait elfogadhatatlannak tartja. „A hatalom reakciója egy ideig a tagadásban vagy a hallgatásban merült ki, aztán beindult a retorziós gépezet, aminek azt hiszem, hogy legutóbbi pontja például ez a néhány napja megszületett státusztörvény-javaslat, ami tovább nyírbálja a tanárok és a diákok jogait és lehetőségeit.” Strbka Annához hasonlóan azonban ő is lehetőséget lát az új jogszabálytervezetben, véleménye szerint „ez a rendelkezés megint hozzájárul ahhoz, hogy akik bizonytalanok, de már elgondolkodtak azon, hogy megválnak a tanári pályától, azok kapjanak egy újabb löketet”, ezt pedig a Pedagógus Egység egy még korábban kiküldött kérdőívére érkező újonnan fellendült visszajelzések is igazolják.

A felmondásokon túl kiemeli, hogy rengeteg pedagógus nyugdíjba fog vonulni az elkövetkezendő években, így a tanártársadalom további elöregedése és csökkenése lesz megfigyelhető annak ellenére, hogy a helyzet már ma is súlyos – „ma Nógrád megyében a kémiatanároknak nagyjából a 70%-a hiányzik, ami borzasztó nagy szám. Tehát ha Nógrád megyébe születik egy Karikó Katalin, akkor nem tudom, hogy meddig jut el a történetében. De Budapesten sem olyan jó az arány, itt 38%-a hiányzik a kémiatanároknak, szóval szerencsésnek tudhatja magát az, akinek van”. Valószínűnek gondolja az oktatásban a magántanárok és magániskolák szerepének növekedését, azonban ezt a tendenciát károsnak tartja, hiszen „ez gyakorlatilag az elit újratermelődését jelenti, hogy kizárólag az fér hozzá majd a minőségi oktatáshoz, aki ezt anyagi értelemben megengedheti magának”.

A mozgalom jövőjét tekintve így nyilatkozott: „Látok a társadalomban egyfajta tudatosulást. Azok, akik ma diákok, látnak mintákat arra, hogy ki kell állni a jogaikért, hogy milyen eszközökkel lehet tiltakozni, hogy elnyomó akciókra milyen reakció adható. Ebből a szempontból tehát bizakodó vagyok, lehet fejlődés a szolidaritásban, összefogásban, jogtudatosságban.” Szerinte érdemi változások eléréséhez leginkább „a társadalom széles rétegeit kell informálni arról, mi történik ma az oktatásban, és milyen lehetne, ha jól működne. Ha az emberek többségének felnyílik a szeme, az olyan erőt tud képviselni, amit már nem lehet figyelmen kívül hagyni”.