A magyar kormány pillanatok alatt megtalálta a csodafegyvert, amellyel Szent Györgyként döfi le az inflációt: az ársapkákat.

Ársapka van tíz élelmiszeren (az élelmiszerár-stoppok jelen állás szerint 2023. április 30-ig tartanak!):

• 2022. február 1-től maximált ára van:
  • a kristálycukornak,
  • a búzafinomlisztnek (BL 55),
  • a finomított napraforgó-étolajnak,
  • a házi sertéscombnak,
  • a csirkemellnek, a csirke far-hátnak, a csirkehátnak, a csirkefarnak, a csirkeszárnyvégnek,
  • az ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8% zsírtartalmú tehéntejnek;
• 2022. novemberétől ármaximált termék:
  • a tyúktojás,
  • az étkezési burgonya, az újburgonya kivételével;
• 2021. november 15. – 2022. december 6. között árplafon volt a 95-ös oktánszámú benzinen és a dízel üzemanyagon (480 forint per liter);
• 2022. január 1. – (várhatóan) 2023. július 1. között él a kamatstop, amely a 2021 októberi kamatszinten rögzíti a változó kamatozású jelzáloghitelek kamatát;
• 2022. november 22. – (várhatóan) 2023. március 31. között él a húszmilliónál magasabb hazai forint alapú lekötött betétekre a betéti kamatstop, ami 12,79%-ban maximálja a kifizethető betéti kamatot;
• 2023 májusától indul a „föld ársapka”, amely szerint a termőföld ára nem emelkedhet jobban az előző évi ár 10%-ánál;
• 2022 júliusától új szabályokkal, azaz már csak az átlagfogyasztásig maximált árakkal él tovább a „nagy öreg”, a műfajban példát mutató rezsistop.

Remélem, nem maradt le semmi a listámról.

Először csak utalásszerűen rögzítsük, hogy mi a baj általában – közgazdasági értelemben – az árstoppokkal. Nos, ahogy a benzinárstop gyakorlati működésén, de főleg létezésének végjátékában megtapasztaltuk,

az egyik probléma az áruhiány, amely törvényszerűen fellép

(a közgazdaságtani tankönyvekben), ha és amennyiben a maximált ár a piaci egyensúlyi ár alatt van. Illetve fellép akkor, ha a) a termelők képesek alternatív termék termelésébe és értékesítésébe kezdeni, b) nem kapnak kompenzációt. A termőföld esetében csekély esély van rá, hogy a tulajdonos váltani tudjon, és holnaptól szabad áras beépíthető belterületként, vagy a hazai piac helyett külföldön kezdje árulni, így ott kisebb a kínálat csökkenésének esélye (várható nagysága). Nem így a tej esetében, hiszen a tejtermelő átállhat arra, hogy több terméket árusít kevesebb tej felhasználásával, vagy akár a külföldi piacok felé fordulhat a fix áras hazai piac helyett.

A termelő kompenzációja, mint eszköz azt a célt szolgálja, hogy a termelő által kívánatosnak tartott ár (amely költségoldali meghatározottság, a kiadást és a várt profitot tartalmazza) alatti fogyasztói ár mellet se csökkenjen a termelés (a kínálat). A termelőknek juttatott támogatás kettős árrendszert hoz létre, amelyben elválik egymástól az alacsony fogyasztói ár és a magas termelői ár, és a két ár különbözetét a közös kasszából fizetjük. Sok ilyen jól működő rendszerünk van, a leginkább ismert a gyógyszerek alacsony fogyasztói ára (TB-támogatott ár) és a gyógyszerek magasabb termelői ára (fogyasztói ár plusz TB-támogatás) közti különbség. Fontos megjegyezni, hogy a kettős árrendszerben működő maximált fogyasztói ár csak a hiány problémát oldja meg, de nem orvosol egyéb diszfunkciókat.

A másik probléma jóléti közgazdaságtani: az ármaximalizálás igen rosszul célozza a támogatást. Az árstoppok egyik célja a fogyasztói jövedelem vásárlóértékének megtartása, a reáljövedelem védelme. Egyszerűbben fogalmazva: a szabályt alkotó azt szeretné elérni, hogy a fogyasztók továbbra is ugyanannyit vásárolhassanak a termékből, ne pedig kevesebbet, ahogy az az ár emelkedése esetén bekövetkezne.

A jóléti hatás ugyanakkor egyáltalán nem célzott, illetve, ha megfogalmazódik az alacsony jövedelmű csoportok támogatásának igénye, az árstoppok egy része célt téveszt. Egyszerűen szólva az ármaximálás minden jövedelmi csoportot támogat, sőt a magas jövedelműeket jobban támogatja, mint az alacsony jövedelműeket, ezért igazságtalan.

A benzinárstop például alapvetően nem az alacsony jövedelmű, szegény háztartásokat segítő intézkedés volt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2020-as háztartási vagyonfelmérése^[1] szerint egészen a negyedik vagyoni tizedig 50% alatt van az autóval rendelkező háztartások aránya, vagyis a szegényebb háztartások fele nem rendelkezett autóval. A kilencedik és a tizedik vagyoni tizedben, vagyis a leggazdagabb háztartások esetében 80% felett van az autóval rendelkező háztartások aránya. Ez alapján bizton állítható, hogy a „befagyasztott” benzinár inkább segítette a vagyonosabbakat, mint a szegényeket.

Ugyanez a jóléti igazságtalanság leolvasható a „Kettős árrendszer…” ábráról is: ha a pf a maximált ár, akkor a pD (a keresleti görbe által valamely mennyiségnél mutatott ár) közötti távolság a kereslet origóhoz közelebb eső szakaszán nagyobb, míg az origótól távolodva csökken. Ez a távolság (közgazdászul: a fogyasztói többlet) azt jelzi, hogy mennyit nem kellett a rögzített alacsonyabb ár miatt kifizetniük az egyes vásárlóknak a termékért abból az árból, amit amúgy kifizettek volna.

Az árrögzítés többet hagy azoknak a zsebében, akik a magasabb árat is megfizették volna, mint azokéban, akik csak alacsonyabb áron vásárolnák meg azt. Mivel az, hogy ki milyen áron vásárolná meg a terméket szorosan összefügg a jövedelmi helyzetével, így kimondható, hogy a magasabb jövedelműeket jobban támogatja (jóléti értelemben) a rögzített ár, mint az alacsony jövedelműeket. Itt szokott felmerülni, hogy igen, ez igaz, de az alacsony rögzített ár lehetővé teszi olyan fogyasztók számára is a termék megvásárlását, akik a piaci ár mellett nem lennének képesek azt megvásárolni. Ez igaz, és nem szabad figyelmen kívül hagyni ezt az érvet! A következő kérdések merülhetnek fel:

1. 1. Van-e más eszköz, amely a szegények/alacsony jövedelműek adott termékhez való hozzáférését elősegíti, ám egyben nem támogatja a magas jövedelmű csoportok jólétét?
   2.  Van-e az ármaximálásnak olyan „mellékhatása”, ami fontos a jóléti elemzés szempontjából?
   3. Milyen feltételrendszer mellett működik/működhet jól az ármaximálás, mint az alacsonyabb jövedelmi csoportok hozzáférését (fogyasztását) növelő eszköz?

Az első kérdésre a válasz egyértelmű igen. Igen, van más módszer, több is. Ezek legfontosabbika az alacsony jövedelmű társadalmi csoportok direkt jövedelmi támogatása. Korábban én is írtam már erről, mások is, például februárban éppenséggel az IMF.^[2] Sőt ismert számos olyan ország (nem Orbán Viktornak hívják a miniszterelnöküket), amelyek kifejezetten a szegény háztartásoknak/családoknak juttatott jövedelemkiegészítéssel, juttatással oldják meg éppen a magas árak okozta megélhetési válságot Spanyolországtól Ausztriáig, Romániától Bulgáriáig.

A második kérdésre is igen a válasz. A mellékhatás egyéb termékek, elsősorban a helyettesítő termékek árának magasabb emelkedése. Unalomig ismert tény, amit még a Matolcsy György vezette MNB is megerősít, hogy az ármaximált termékek forgalmazói és/vagy termelői az árstoppos termékeken elszenvedett veszteségeiket egyéb termékek árának a „költség + profit” képlettől elszakadó, magasabb emelésével egyenlítették/egyenlítik ki. Az a jóléti hatás, amely abból származik, hogy az alacsonyabb jövedelmű háztartások így legalább meg tudják venni a csirkemellet^[3], krumplit, lisztet, eltűnik, amikor ugyanezek a háztartások már csak feleannyi sót és kenyeret tudnak vásárolni, mint korábban, harmadannyi káposztát és tejfölt, narancslevet meg csak ünnepnap.

A harmadik kérdés magában hordozza azt az állítást, hogy van olyan keretrendszer, amely mellett az ármaximálás jól működhet (de legalábbis az általa biztosított előnyök meghaladják a hátrányokat, káros mellékhatásokat). A szabott ár ugyanis nem ördögtől való, sőt! Gondoljunk csak bele, hogy bizony sok olyan árral találkozunk nap mint nap, melyek rögzítettek, és egyformán fizeti szegény és gazdag, magas jövedelmű és alacsony jövedelmű.

Tudtommal nem kérnek jövedelemigazolást a múzeumi belépő megvásárlásánál, gazdagnak-szegénynek ugyanannyiba kerül a havi BKV-bérlet, mindenki ugyanannyit fizet a sokadjára elveszített személyi igazolvány pótlásáért, vagy a gépjármű üzembentartójának megváltozásakor. Mindenki számára ingyenes a Városliget, átsétálni a hídon Pestről Budára és vissza, és senkitől sem kér tandíjat az általános iskola az első osztályos beiratkozásnál.

A felsorolt példákban az a közös, hogy az áruk a termelési költség alatt (darabköltség) van rögzítve, a bevételek csak részben fedezik a költségeket, a hiányzó részt pedig a központi állam, vagy az önkormányzat állja. Akárcsak a rezsicsökkentésnél. Ha el tudunk vonatkoztatni attól, hogy a közoktatás (kvázi) ingyenességét megszoktuk, a rezsitámogatás meg új és furcsa számunkra, akkor észrevehetjük, hogy az olcsó vagy ingyenes közjavak és közszolgáltatások jóléti kedvezményezettjei túlnyomórészt ugyanúgy a magasabb jövedelműek, mint a rezsicsökkentés esetében: nem az underclass jár múzeumban, piknikezik a Városligetben, de még a közoktatás erőforrásait sem az elesettek használják fel és ki (amennyire ez még lehetséges).

Ezek a rendszerek a a progresszív jövedelemadóval  párhuzamosan jöttek létre és kezdtek működni.

Ez maga a nagy jóléti állami kompromisszum:

a középosztály és a magas jövedelműek arányosan(!!!) több adót fizetnek, ami lehetővé teszi, hogy olcsón biztosítsunk (köz)javakat és (köz)szolgáltatásokat, amelyeket ők is (sőt néha főleg ők) használnak. A klasszikus rezsicsökkentéssel sem az volt a baj (a társadalmi igazságosság szempontjából), hogy miért járt az olcsó áram Orbán Viktornak vagy Csányi Sándornak is, hanem az, hogy miért jár nekik is olcsón, amikor nem tesznek bele többet a közösbe, mint más, miközben ráadásul nagyobb jóléti transzferhez jutnak a fix rezsiár miatt? Az egykulcsos jövedelemadó a jóléti állam kompromisszumának a felmondása, sőt a feje tetejére állítása.

Véleményem szerint progresszív adózás mellett, valamint a termelői ár elismerésével lehet jól működtetni ármaximumokat. Ebben az esetben az árstop még politikai-filozófiai értelmet is nyer: egyenlőek vagyunk egymással állampolgárként, mert bizonyos javak és szolgáltatások egyaránt elérhetőek a számunkra.

Egyenlőek vagyunk a betegségben, ha ugyanannyiba kerül és mindenki számára megfizethető a szívgyógyszer, egyenlőek vagyunk a biztonságban, ha ugyanolyan gyorsan ér ki a mentő, a rendőr a tűzoltó, és ugyanolyan minőségű ingyenes szolgáltatást nyújt számunkra, és egyenlőek vagyunk bénaságunkban is, hogy már harmadszor veszítjük el a gyerek személyigazolványát, mint a rózsadombi kolléga, és hát neki is ugyanannyiba kerül pótolni, mint nekem itt a nyolcban. De ez úgy nem működik, ha én is 15%-ot teszek a közösbe és ő is.

---

Lezárásképpen pár ötlet adok, hogy mit tehetne a kormány az áremelkedések megfékezése, lassítása érdekében. Világos, hogy jövedelempótló támogatásra lenne szükség, de hogyan tudná (ha valóban akarná) tompítani a hatást? Nyilván más eszközök adódnak rövid- és hosszútávon. Egy évtized elmaradt energiahatékonysági beruházásait nem lehet egyik napról a másikra pótolni, így tehát maradjunk annál, hogy a kormány hogyan járhatna el, hogy azonnal megfékezze az áremelkedéseket.

1.

Például úgy, hogy ő maga nem emel árakat! Nézzük, hogy például az autópálya használati díjak hogy változtak 2022-ről 2023-ra a személyautók esetében:

• • • a heti országos matrica 5500 forint (43,98 százalékos drágulás)
    • a havi országos matrica 8900 forint (70,82 százalék)
    • az éves országos matrica 49 190 forint (5 százalék)
    • az éves megyei matrica pedig 5720 forint (4,95 százalék).

Tényleg úgy küzd a kormány az infláció ellen, hogy ő maga 43,9 és 70,8%-os áremeléseket hajt végre?

2.

Például úgy, hogy adót csökkent, de legalább nem emel, ahogy azt a benzinárstop kivezetésekor azonnal tette. Akár az áfa csökkentése, akár a kiskereskedelmi adó csökkentése eredményezhetne inflációs lassulást. A kormányzati kommunikáció ezt a javaslatot a „nem csökkennének az árak, mert a kereskedelem lenyelné az áfacsökkentést” panellel szokta elintézni.

Érdekes, hogy amikor adót emelnek, akkor milyen határozottan állítják, hogy megvannak az eszközeik az áthárítás megakadályozására, ám ugyanezen eszközök – úgy tűnik – nem alkalmasak a kedvező hatás átengedésének noszogatására.

Mondjuk nem is kell, mert ellentétben a kormány kommunikációs paneljével a fogyasztói árak bizony csökkennének az áfacsökkentés nyomán, méghozzá a verseny miatt. Kételkedők figyelmébe ajánlom, hogy mi történik ezekben a napokban/hetekben a vaj, a sajt és több tejtermék árával a kiskereskedelemben pusztán azért, mert az Aldi elérkezettnek látta az időt piaci részesedése növelésére. Németországban úgy hírlik, működik. Ha pedig nálunk nem működne, az versenyjogi és/vagy piaci szerkezeti kérdés, amin szintén lehet dolgozni.

3.

Például úgy, hogy forint erősítő politikát folytat. Mert az importárak bizony sokat számítanak! Az imént említett árcsökkentés hátterét is az erősödő forint miatt megnövekedett mozgástér adja. Az árfolyamot erősítő politika pedig manapság egyet jelent az EU-forrásokhoz való hozzáférés akadályainak elhárításával, ami stabilizálni tudná a bizalmat és ezzel az árfolyamot középtávon is – megtámogatva az MNB ez irányú erőfeszítéseit. Tudom, hogy most tényleg bekeményített Brüsszel, és nem nagyon akaródzik elfogadni, hogy ők diktálnak, csikorognak is a fogak rendesen, de ha fontos az infláció elleni küzdelem, akkor annak a legjobb eszköze az erős forint, és ennek most ez az ára.

Vagy nem fontos, persze az is lehet, el kell dönteni.

És a kilátások? Nos, azokról a következő részben!