Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A szakszervezet szerint egyértelmű kudarccal végződött a MÁV-Volán első bértárgyalása

Ez a cikk több mint 1 éves.

Egyértelmű kudarcnak ítélte a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet(SZAKSZ) a csütörtöki napon megtartott MÁV-Volán csoport bértárgyalását. A szakszervezet Facebookon adta hírül, hogy az esedékes Csoportszintű Érdekegyeztető Tanácson a munkáltató ismertette bérfejlesztési javaslatát, amelyet a SZAKSZ nem tudott elfogadni.

Dr. Pafféri Zoltán a MÁV és a Volán csoport elnök-vezérigazgatója is jelen volt a tárgyaláson aki elmondta, átlagosan 10,7 %-kal nőne a dolgozók bére 2023-ban. A SZAKSZ elmondása szerint korlátozott bérfejlesztési lehetőség mellett, munkahelyek megszüntetéssel nem számolnak a munkáltatók. Azt is kijelentették, hogy az alacsonyabb keresetűeket jobb helyzetbe kell hozni a béremelés során.

A MÁV-Volán csoport sávos bérfejlesztést tervez, ahol a legalacsonyabb bérkategóriában, 15 %- ot meghaladó béremelésre kerülhet sor, ami 1 153 fő munkavállalót érint. 10 %-ot meghaladó béremelésben 36 900 munkavállaló részesülhetne, míg 5-10 % közötti bérfejlesztést 18 000 munkavállaló fog kapni. 900 munkavállaló, aki 728 000 Ft feletti keresettel rendelkezik 5%-os béremelésben részesül. Pafféri számításai szerint ezzel a MÁV-Volán csoport átlagában 10,7 %-os béremelés valósulna meg és minimum 36 400 forintos bérfejlesztésben részesülne minden munkavállaló.

A SZAKSZ ezt az ajánlatot egyértelműen nem tudta elfogadni, és felszólította a vezérigazgatót, hogy a következő tárgyalási napon egy sokkal magasabb mértékű bérfejlesztésre tegyen javaslatot.

A cégcsoport decemberben még egy 5%-os béremelésre tett ajánlatot, amely az infláció okozta reálbércsökkenést sem fedezte. A volánosok akkor sztrájkkészültségbe léptek, és január elejére kilátásba is helyezték a munkabeszüntető akciót. A decemberi tárgyalások eredményéről Dobi Istvánt, a SZAKSZ elnökét is megkérdeztük, aki az emelkedő nyudíjak és infláció mellett  húsz százalékos béremelést tartana reálisnak a Volánnál. Barsi Balázs, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke akkor úgy nyilatkozott a Mércének, teoretikusan legalább 15 százalékos emelést tudnának elfogadni.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, tavaly októberben a Volánbusz dolgozói több százan tüntettek Budapesten a megélhetésükért. A közlekedési társaság dolgozói tavaly ősszel tartottak kétórás figyelmeztető sztrájkot, akkor Dobi István, a SZAKSZ elnöke azt nyilatkozta lapunknak, hogy noha a figyelmeztető sztrájk jogszerű, és a szakszervezet valamint a munkáltató közötti tárgyalások részét képezi a sztrájktörvény alapján, a Volán megfélemlítéssel és kérdéses jogszerűségű eszközökkel igyekezett befolyásolni a munkavállalókat.

A szakszervezet október végén kezdett ismét bértárgyalásokba kezdett a munkáltatóval és ezzel egyidőben megkezdte a sztrájkhajlandóság felmérését is. Közölték azt is, akkor jelentenek be újabb sztrájkot, ha az egyeztetések sikertelenül zárulnak és a 18 ezer munkavállaló harmada, legaláb 6 ezer fő aláírja a támogatói ívet. November 30-ig végül 6 318 Volánbusz dolgozó írta alá a támogatói melletti ívet. A sztrájkkövetelések akkor a bérek mellett kiterjedtek hét másik pontra is.

A januárra bejelentett sztrájk végül elmaradt, miután abban a két kérdésben, amelyben  a bíróság  jogszerűenek minősítette jogszerűnek a munkabeszüntetést, megegyezésre jutott a Volán a szakszervezettel.

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán