Annak ellenére használta következetesen a „forradalom” szót az 1956-os magyarországi eseményekre Orbán Viktor Zalaegerszegen, a Mindszentyneum megnyitóján, hogy beszéde, illetve annak kontextusa több szempontból is szembement a forradalom eszmeiségével.

Egyfelől mondható ez némi iróniával arra a körülményre, hogy ennél támogatóbb környezetben valószínűleg régen beszélt már a miniszterelnök állami ünnepen. Lehet ezt úgy magyarázni – ahogyan a meglehetősen szűk helyi és a valamivel szélesebb országos ellenzéki nyilvánosság is tette kissé felajzott állapotban, a kormányfő látogatását megelőző napokban –, hogy Orbán „elbarikádozta” magát a haragos pesti nép elől, egy viszonylag néptelen vidéki zugban.

Ezzel szemben a leginkább az történt, hogy a miniszterelnök pont annyira volt megközelíthető, mint bármely korábbi, fővárosban rendezett állami ünnepségen a Terror háza előtt, a Múzeum körúton vagy a Deák Ferenc téren, azaz semennyire, ami kevéssé meglepő. Ahogyan azon sincs nagyon mit csodálkozni, hogy egy miniszterelnök érkezésére lezárnak néhány utcát a helyszín biztosítása céljából.

A rendőri biztosításnál többet nyomott a latban az a nyilvánvaló politikai fölény, amelyre az érkező kormányfő támaszkodhat a városban. Ez az ünnepség napján abban nyilvánult meg, hogy bár az az elkerített  utcafront, ahol Orbán Viktor a beszédét tartotta, alig bír el 1-200 embernél több résztvevőt, így sem sikerült megközelítő számú ellentüntetőnek sem összegyűlnie a kordonon kívül a miniszterelnök és a belépéshez szükséges karszalaggal rendelkező, meghívott vendégek fogadására. Így aztán a mintegy két tucatnyi – részint a megyei MMM és Momentum részéről érkező – ellenzéki demonstráló távolinak tűnő, bágyadt sípolása és dudálása az M1 helyszíni közvetítésébe is csak egy-egy csendesebb pillanatban hallatszott be.

Az erős politikai hátországnak Orbán Viktor beszéde is jelentőségteljes mondatokat szentelt.

„A magyar állam tartozik Mindszenty József emlékének, mint ahogy tartozásunk van a gyakran mellőzött zalai emberek felé is, akiket előbb a trianoni diktátum, a II. világháború után pedig a vasfüggöny szorított az ország peremére. Az elmúlt években a nemzeti kormány sokat tett azért, hogy Zalaegerszeg és Zala vármegye visszatérjen a történelem főutcájára, és ismét fejlődésnek induljon. A város egyre szebb, a megye pedig világszínvonalú ipari központtá válik, ahogy egymás után nőnek ki a gyárak a földből„

– mondta Orbán rögtön beszéde elején. Azt egyelőre nem tudni, hogy a trianoni sérelmek újbóli felemlegetése miatt ismét rapportra kell-e mennie a horvátországi magyar nagykövetnek.

Ám ennél fontosabb, hogy a miniszterelnök világos – tulajdonképen hűbéri – struktúrában jelölte ki Zalaegerszeg kitüntetett helyét, aminél kevésbé forradalmi dolgot ugyancsak nehéz elképzelni.

A hatalom szerinte „tartozik” a városnak és a térségnek a fent említett történelmi sérelmekért. Aztán a zalaegerszegi dolgozók 1956-os szerepvállalása mellett egy olyan olyan politikai teljesítményt is felidézett, amely történelmi távlatban is jutalmazandó: „A zalaiak azon kevesek közé tartoznak, akik még a rendszerváltoztatás előtt, 1989 szeptemberében ellenzéki képviselőt juttattak a kommunista parlamentbe” – idézte fel a jelenleg 92 éves Dr. Marx Gyula Országgyűlésbe küldését a kormányfő, akinek ő maga is kampányolt annak idején. Orbán Viktor a zalaiak „bölcsességét, kitartását és éleslátását”  csak ennyiben dicsérte, a ‘90- és évek második felétől tartó folyamatos fideszes választási sikereket nagyvonalúan nem is említette. De így is világosan körbeírta a tényt: ma ott „nőnek ki gyárak a földből”, ott lesz „világszínvonalú” ipari központ, és „szép” a város, az „térhet vissza a történelem főutcájára” ahol a lakosság „bölcs, kitartó és éleslátó”, na meg persze sértett.

Mindez kitűnően a rímel a konzervatív ‘56-os ikon, a beszéd helyszínéül szolgáló múzeum névadója, Mindszenty József felfogására is, amelyet Orbán úgy jellemzett,

„Ő volt az, aki először nevezte nevén a gyermeket: nem felkelésről, hanem szabadságharcról beszélt”.

Érdekes egyébként, hogy a miniszterelnök éppen ezen a ponton vonakodott forradalomnak nevezni ‘56-ot, míg számos másik mondatában teljesen magától értetődően használta ezt a szót.

Az Orbán Viktor által Zalaegerszeg példáján keresztül vázolt, az alávetettek lojalitását díjazó világ nem áll messze a legitimista Mindszenty víziójától, akiről éppen ma írta meg a Telexen Ungváry Krisztián, hogy „[a]z ő világképe a jobbágyok és főispánok világa, a tömjénnel telefüstölt társadalmi egyenlőtlenségeké, amelyben a szegényeknek és elnyomottaknak a „tekintély” alapján kell elfogadniuk nyomorúságos sorsukat.”

Pontosan ez a feudális, patrónus-kliensi szemlélet az, amely ma nemcsak a vármegyék és főispánok névleges restaurációjában tükröződik, hanem minden érdemi gazdasági és társadalmi folyamatban a közbeszerzések elnyerésétől az oktatáson és a szociálpolitikán át az önkormányzatok és minden más autonóm szereplő jogfosztásáig, szelektív büntetéséig és jutalmazásáig, mindenben. És pontosan ez az a felfogás, amelyet az ‘56-os forradalom elutasított.

A forradalmárok nem csak a szovjet birodalomtól kívántak szabadságot (ennyiben Mindszentyvel tartott a nép), de a társadalmi fölszabadulás kiteljesedését is remélték, a sztálinizmus helytartóival és a régi rend képviselőivel szemben.

A fentiek fényében talán a miniszterelnök beszéde végén tett ígéretét érdemes próbára tenni. Orbán Viktor ugyanis így fogalmazott a jövő évre az EU-ban – tehát logikusan hazánkban is – általa prognosztizált pénzügyi válság és gazdasági visszaesés kapcsán: „Megőrizzük a gazdaság stabilitását, mindenkinek lesz munkája, a rezsicsökkentést meg tudjuk védeni, a családok pedig nem maradnak magukra”. A kérdés az: mennyire lesz végül inkluzív a „mindenki”? Ha abból indulunk ki, hogy a rezsicsökkentés részleges elengedése már most óriási terheket jelent sokaknak, és a családokért vállalt felelősségről az állam máris lemondott, erős kétségeink lehetnek.

Mi lesz vajon azokkal a közösségekkel, amelyek nem delegáltak Marx Gyulákat az 1990 előtti parlamentbe? Mi lesz azokkal, amelyek nemcsak Trianon és a vasfüggöny, hanem a rendszerváltás vesztesei is; ahol nem kinőnek a gyárak a földből, a hanem megeszi őket a rozsda?