Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gulyás miniszter az eddig ígértnél gyorsabb béremeléssel próbálta tompítani a pedagógusok dühét a kormányinfón

Ez a cikk több mint 1 éves.

Kormányinfót tartott csütörtökön Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. 

A tájékoztató elején az uniós megállapodások függvényében az eddig tervezettnél gyorsabb béremelést ígért Gulyás a pénteken is sztrájkra készülő pedagóusoknak.

Az uniós támogatásokról szóló tárgyalások része az is, hogy „jelentős” pedagógusbér-emelés valósuljon meg – mondta a miniszter. Gulyás Gergely szerint a Bizottság konstruktívan lépett fel. A miniszter – aki korábban az augusztus végi Tranzit-fesztiválon 2027-es távlatban vázolt tanárbérfejlesztést – úgy fogalmazott:

Amennyiben a megállapodás létrejön, már 2025-re elérjük azt, hogy a diplomás átlagbér 80 százalékát keressék a pedagógusok. Ez a mai előrejelzések szerint azt jelenti, hogy jövőre mintegy 21 százalékkal, az azt követő évben a jelenlegi bázis alapján közel 25 százalékkal, 2025-ben pedig közel 30 százalékkal kell megemelni a pedagógusbéreket.

Ez Gulyás szerint jelentős, eddig nem látott mértékű pedagógusbér-emelés. Hozzátette „végig egyetértés volt” a Bizottság és Magyarország között abban, hogy a pedagógusbérek emelésre szorulnak, és szerinte amennyiben megszületik a megállapodás – az első utalást év végén, jövő év elején kaphatjuk meg – már január elsejétől 20 százalékos emelés léphet életbe a tervezett 10 százalékos helyett.

Gulyás Gergely a kormányinfón expozéjában elmondta: az Európai Tanács mai döntése lehetővé teszi az EU-s pénzekről tárgyalások eredményes lezárását, 17 vállalásban állapodtak meg. Vállalták többek között az egyajánlatos közbeszerzések araányának csökkentését, és az Európai Unió csalás elleni hivatalával, OLAF-fal való együttműködést megerősítik. 

A tiltakozó tanárok a  Gulyás által ismertetettnél nagyobb mértkű emelést szeretnének. Követeléseit:

  1. A pedagógus-előmeneteli rendszer szerinti besorolásban dolgozók garantált illetménye 2022. január 1-jétől a kormány által ajánlott 10 százalékon felül további 45 százalékkal emelkedjen
  2. Emelkedjen az oktatási ágazatban nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalók garantált illetménye is.
  3. A pedagógus munkakörben foglalkoztatottak neveléssel-oktatással lekötött munkaideje heti 22 óra legyen.
  4. A pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek legfeljebb heti 35 órát legyenek beoszthatók gyermek vagy tanulócsoportban önállóan végzendő gyermekfelügyeletre.

A 2025-ig tartó bérfejlesztésére már tegnap azzal reagált egyébként a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy a „magasabb árakat most kell kifizetni”.

„A polgári engedetlenség jogellenes kategória”

Az ATV kérdésére a miniszter elmondta, a Bizottsággal ők úgy számolnak, hogy a diplomás átlagbér 972 ezer forint lehet, így 2025-ben a pedagógus átlagbér 777 673 forint lesz majd. A kormány erre vállal kötelezettséget. A bizottságnak van még egy speciális igénye, hogy ott, ahol halmozottan hátrányos térségekben dolgozó tanárok vannak, nem 80, hanem 90 százaléka legyen a diplomás átlagbérnek a pedagógus átlagbér legyen, ebben a bizottsági kérésben egyetértettek. 2021-ben a pedagógus átlagbér 400 ezer forint volt – mondta el a miniszter.

Arról, hogy méltányosnak tartja-e a tanárok kirúgását Gulyás Gergely elmondta, a tanárok magasabb bérkövetelései indokoltak és jogosak, Magyarországon senkinek nem lehet baja abból, hogy sztrájkban vagy tüntetésen jogszerűen vesz részt.

„Ezeket figyelemfelhívó tüntetéseknek tartjuk, ami nem a kormány ellen irányul, hanem felhívja a figyelmet egy jelenségre. Ezért dolgozunk azon, hogy a tanárok bérezése magasabb legyen.”

-mondta el a miniszter, hozzátéve, ugyanúgy ahogy bármely munkavállalónak, úgy a pedagógusoknak is be kell tartaniuk a jogszabályokat. Ha valaki nem megy be, annak kötelező következményei vannak. Polgári engedetlenség, olyan nincs, az jogellenes – mondta el Gulyás.

A Fidesz 2007-es kordonbontásával kapcsolatos kérdésre úgy fogalmazott, az magasabb morális cél érdekében történt, és a bíróság is megszüntette az eljárást, mivel csekélyen veszélyt jelentett a társadalomra.

A polgári engedetlenség az egy jogellenes magatartás, és nem anyagi célokat, hanem erkölcsi, morális, etikai célokat szolgál.

Gulyás Gergely nem válaszolt azt RTL arra vonatkozó kérdésére, hogy ő személyesen jogosnak tartja-e a polgári engedetlenségben résztvevő tanárok rendkívüli felmentését. A miniszter azt mondta, a polgári engedetlenség jogellenes kategória, és mindenkitől elvárható, hogy „a jogszabályokat tartsák be”. „Ha valaki nem megy be a munkahelyére, az nem tartja be a rá vonatkozó jogszabályokat” – ismételte meg Gulyás.

A HVG kérdésére aminiszter azzal érvelt: a sztrájkszabályokon valóban változtatott ugyan a kormány, de azt szerinte nem teszik kötelezővé, hogy a tanár tanítson sztrájk alatt – azt nem cáfolta, hogy a tanárnak dolgoznia kell munkabeszüntetés helyett.

A 24.hu kérdésére válaszolva Gulyás azt mondta, a múlt heti tüntetésnek „abszolút nem volt szerepe” a béremelés lehetőségének a kormányinfó elején vázolt megteremésében. Az etyeki fideszes polgármester tanárokra vonatkozó, hírhedté vált reakciójával kapcsolatban Gulyás azzal válaszolt: minden ilyen „túlzó, érzelmeket felkorbácsolni akaró” véleménnyel nem ért egyet, szerinte higgadt párbeszédre és béremelésre van szükség.

Nem lesz nemzeti energiacsúcs

Nem tesz eleget az önkormányzatok azon kérésének a kormány, hogy nemzeti energiacsúcson találjanak megoldást a rezsiproblémákra. Gulyás Gergely szerint a kormány így is reagált az önkormányzatok segélykiáltására: Balla György személyében kineveztek egy kormánybiztost, illetve egyesével le fognak ülni a szerinte különböző helyzetben levő városokkal tárgyalni. A miniszter úgy véli, kisebb önkormányzatoknál lehetne egységes megoldások, de egyébként külön tárgyalásokat terveznek.

A kormány a tegnapi ülésén az energetikai kérdéseket is tárgyalta. Gulyás szerint inflációt és árfolyamproblémákat jelent, hogy az energiaárak elszabadultak Európában. A miniszter úgy látja, most a két legégetőbb kérdés a kontinensen, hogy van-e elérhető energia, különösen földgáz, a másik pedig, hogy ha van, akkor mennyibe kerül.

„Nem mindenhol tudják az elsőre azt mondani, hogy van elegendő. Magyarországon van elegendő, a gázellátás fél évig akkor is biztosított, ha egyetlen molekula sem érkezik.”

-mondta el a miniszter, aki szerint ettől függetlenül az energiarendszerben sok változtatásra van szükség, erre hívja fel a válság a figyelmet. A kormány döntéseivel kapcsolatban elmondta, ha sikerül megállapodni a Bizottsággal, akkor a helyreállítási alap hitel részét a zöld átállásra és az elektromos hálózat fejlesztésre fordítanák. A cél, hogy a hálózat az eddiginél jelentősen több zöld energiát tudjon befogadni, mivel ez a kapacitás a határához érkezik. Elmondta, hogy a kormány eddig is a zöld átállásra igyekezett ösztönözni a háztartásokat.

A napelempályázátokról Gulyás azt mondta: több az igény, mint amit a hálózat jelenleg be tud fogadni.

Az eddig benyújtott igényeknél szabályozás változás nem fog történni. Eddig betáplálási kötelezettség állt fent, vagyis akinek napeleme volt, az a megtermelt energiát  betáplálta a rendszerbe, és onnan kapott vissza a fogyasztás idején. Az eddig be nem jegyzett igényekre ezt a rendszert már meg fogják változtatni – náluk a betáplálást felfüggesztik, ezután a saját háztartásában tudják felhasználni az energiát. Ez Gulyás szerint egyrészt egyszerűsíti a helyzetet, mert nem kell a szolgáltató engedélye, közvetlenül a háztartás tudja felhasználni, kevesebb bürokráciával is jár együtt. De a háztartásoknál a megtérülést lassítja, mert az energiafelhasználást a megtermeléshez kell igazítani, vagy akkumulátort kell venni, ami nagyobb beruházás. A betáplálási felfüggesztést a rendszer felújítása után beszüntetik, és ismét lehetővé válik majd a fogyasztás idejében a rendszerből való kivétel.

A Napi.hu kérdésére válaszolva Gulyás Gergely egyértelművé tette, hogy a gáztározók töltöttségére vonatkozó adatok azt a mennyiséáget is tartalmazzák, amit más országok számára tárolunk.

A TV2 kérdésére a miniszter elmondta, mivel az észlelt szivárgás nem veszélyezteti érdemben a Barátság vezeték szivárgását, ezért Magyarországot az nem érinti.

Gulyás Gergely szerint a kukaholding eleget fizetett a fővárosnak

A kormányközeli Metropol hozta szóba a hulladékszálítók sztrájkját, amellyel kapcsolatban Gulyás Gergely reagált Karácsony Gergely főpolgármester hivatkozására, amely szerint azért sem tudja a főváros fejleszteni az FKF-dolgozók bérét, mert az állami kukaholding kisebb összeget ad vissza a budapesti szemétdíjból. A miniszer azt állította:

minden évben pontosan elszámolt az állam, és eleget fizetett a kormány a fővárosnak a hulladék elszállításért a két fél közti szerződésnek megfelelően.

A Hír TV azon kérdésére, hogy elegendő rezsitámogatást kaptak-e az FKF-dolgozók, Gulyás Gergely úgy felelt: a „jelenlegi helyzetben” semmilyen rezsitámogatást nem lehet elegendőnek tekinteni.

24.hu kérédésre Gulyás Gergely azt mondta a megszorításokról: tisztázni kell, mi megszorítás, és mi nem. Szerinte korábban is halasztottak már el állami beruházást, azok nem számítanak megszorítások. Nem gondolja, hogy a cégek által befizetett extraprofit megszorításnak számít, az legfeljebb „a bankárok megszorítása”. 

Gulyás: Magyarországnak nem érdeke egy oroszfüggő, leigázott Ukrajna

A telex.hu kérdésére Gulyás Gergely elmondta, a magyar kormány legitimnek tartja az ukrán kormányt, további kérdésre hozzátette, hősiesnek tartják azt a küzdelmet, amit Ukrajna a saját területeinek megóvásáért és visszaszerzéséért folytat. Arra azonban már nem adott ennyire egyértelmű választ, hogy a kormány szerint a hősies ellenállásnak segítségére voltak-e a nyugati fegyverszállítmányok. Gulyás szerint az az ellenállást segíti, a háborút meghosszabbítja – a miniszter szerint az lett volna szerencsés, ha a nagyhatalmaknak (Oroszország és USA) sikerült volna megállapodnia úgy, hogy az nem eredményezi az ukránok szenvedését.

Arról, hogy erősíti-e az ukrán vezetést, annak tárgyalópozícióját a tény, hogy a fővárostól több száz kilométerre sikerült visszaszorítani az orosz csapatokat és jelentős területeket sikerült felszabadítani, Gulyás elmondta, ezt most még nem lehet megítélni, mert nem lehet tudni, milyen reakciót vált ki.

„De bízzunk benne, hogy a válasz igen lesz”

-tette hozzá, majd azzal folytatta, hogy ők senkit nem ítéltek el más országok közül azért mert fegyvert szállítottak, de Magyarország ilyesmiben azért nem vett részt, mert Kárpátalján keresztül olyan területeket is kitettek volna fenyegetésnek, ahol viszonylagos nyugalom van, és ahol sok a belső menekült, valamint ahol nagy létszámban élnek magyarok.

Arról, hogy Magyarországnak egy Euro-atlanti integrációra törekvő vagy pedig egy Oroszországtól függő, fegyveresen elfoglalt Ukrajna az érdeke, azt mondta: semmiféleképpen nem az utóbbi.

„Az, hogy a független és szuverén Ukrajna kihez és hogyan akar, ha egyáltalán integrálódni, az egy szuverén állam döntésének a következménye kell hogy legyen.”

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán