Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Felmentett igazgatóhelyettes, éneklő diákok, megfenyegetett tanárok – vége az első hétnek az iskolában

Ez a cikk több mint 1 éves.

Mozgalmas hetet zártak az iskolák szerte az országban. Sorra érkeztek a hírek az engedetlenkedő tanárokról, ám a hét végére már kirúgással fenyegették azokat a pedagógusokat, akik beálltak a tiltakozó akcióba, egy igazgatóhelyettest pedig fel is mentettek posztjáról.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, hétfőn több iskolában is polgári engedetlenségi akciók zajlottak. Volt, ahol csak az első órák maradtak el, más iskolákban egész napos volt a sztrájk. A Tanítanék Mozgalom még múlt héten jelentette be, hogy gördülő polgári engedetlenségi akciókat javasolnak. Ez azt jelenti, hogy minden héten más és más napokon szüneteltetik a munkát a tanárok.

Hétfőn a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium 33 tanára nem vette fel a munkát reggel 8 és 10 óra között, mellettük a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, a Komáromban működő Petőfi Sándor Általános Iskola, a Szentistvántelepi Általános Iskola, a Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium tanárai, a Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, az Ócsai Bolyai János Gimnázium tanárai és a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárai csatlakoztak a tüntetéshez, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban a tanárok pedig egész nap sztrájkoltak. Utóbbiak délelőtt a budapesti Nyugati térre mentek, ahol flashmobot tartottak.

Szerdán a  a Kispesti Károlyi Gimnázium tanárai engedetlenkedtek, valamint a Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában is sztrájkoltak a pedagógusok. Pénteken a Radnóti Miklós Gimnáziumban a nevelőtestület kétharmada vett részt a polgári engedetlenkedésben.

A hét utolsó tanítási napján azonban a tankerületek sorra küldték ki névre szóló leveleiket az engedetlenkedő tanároknak, amiben kirúgással fenyegették a tiltakozó pedagógusokat.

A rendkívüli tanárhiány miatt azonban különösen érdekes a fenyegetés, hiszen van olyan iskola, ahol már a szülők tartanak órákat. Az utánpótlás hiánya is kritikus, az egyetemeken több tanárszakot már el sem indítanak, mert senki nem jelentkezik rájuk. A kormány pedig a béremelések helyett inkább nyugdíjazott pedagógusokat akar visszacsábítani a tantermekbe.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete felhívta minden tanár figyelmét, hogy amennyiben levelet kaptak a tankerülettől, ne írják alá az átvételt igazoló dokumentumot, nehogy olyan értelmezése legyen, hogy tudomásul vették a benne foglaltakat és egyet értenek vele. A PDSZ aazt is hangsúlyozta, hogy a fenyegetés jogszabályba ütközik, ugyanis az engedetlenségért járó szankciónak egyenesen arányosnak kell lennie annak súlyosságával.  Már pedig pár órás engedetlenségért nem arányos a jogviszony azonnali hatályú megszüntetése.

Szintén mai hír, hogy a miskolci tankerület felmentette Dezsőfi Györgyöt, a Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét, mert a szóbeli indoklás szerint élére állt a polgári engedetlenségnek, holott ezt vezető pozíciója miatt nem tehette volna meg.

A tankerület vezetője szerint a hatályos törvényekben a polgári engedetlenség nem definiált fogalom, a munkabeszüntetés veszélyezteti a tanulók érdekeit, az igazgatóhelyettesnek pedig kiemelt felelőssége van az iskola jogszerű működésében.

Dezsőfi a Telexnek elmondta, ő nem állt élére a tiltakozásnak, csak részt vett benne. Tíz éve az iskola igazgatóhelyettese, szerinte a menesztése nem áll arányban az elkövetett vétséggel.

A tanárok gördülő polgári engedetlenségi akciója a jövő héten tovább folytatódik, melyet a Mérce továbbra is folyamatosan követ majd.