Ez az augusztus 20-a számos szempontból teljesen más volt, mint az eddigiek. Nem csupán azért, mert végül az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) figyelmeztetései miatt a kormány lefújta az előtte óriási csinadrattával beharangozott katonai légiparádét és elhalasztotta a tűzijátékot. Noha ez már önmagában is meglepő, hiszen a szimbolikus és jól kommunikálható esemény rovására a hatalom a valóságra hallgatott, és a 2006-os, öt ember életét követelő augusztus 20-i tragédia megismétlődésétől félve inkább lemondta a fél Szent István Napot.
De mint kiderült, ha a kormánynak a szimbolikus nemzetépítés karneváli felvonultatásáról le is kell tennie, akkor is akad, aki visszavezeti elménket a baudrillard-i szimulákrumba. Feltűnt ugyanis egy régi botrányhős: Szabó Bálint, és bejelentette, hogy augusztus 20-ra olyan óriási gazdatüntetést szervez, amilyet eddig nemhogy Magyarország, hanem Közép-Európa sem látott.
A bejelentés találónak bizonyult annak ellenére is, hogy akinek egyáltalán mondott valamit Szabó neve, az is csak annyit tudott róla, hogy lehetetlen és elég kevéssé hihető kalandokba és botrányokba szokott keveredni Szegeden, ezenkívül pedig egyszer ügyvédként képviselte a bácskai kacsa- és lúdtenyésztőket, amikor azok a kormánytól akartak jogos támogatást és kompenzációt kijárni.
Ugyanakkor Szabó bejelentése egybeesett a megszorító intézkedések miatti elégedetlenséggel, illetve a hollandiai és a szerbiai, igen látványos, komoly helyi, kormányzati reakciót is kiváltó, monstre gazdatüntetésekkel, így a magyar „gazdatüntetés” terveiről szóló hírek felfokozták a várakozásokat.
És ahogyan az a szimulákrum terepén lenni szokott, a várakozás során a valós világból származó több apró részlet és hír azt látszott erősíteni, hogy augusztus 20-ára, az új kenyér ünnepére valóban megannyi traktor vonulhat fel a fővárosba. Az emberek elkezdték így értelmezni még azt is, hogy a Honvédség katonai konvojai, nyilván nem függetlenül a szomszédban dúló háborútól, folyamatos mozgásban voltak az elmúlt hetekben is.
Az a sejtés terjedt, hogy a „traktorok ellen” kell majd bevetni őket.
Ezeket a képzeteket Szabó Bálint folyamatosan erősítette. A beharangozott eseményig egyre sokasodó videós bejelentkezéseiben az összes, időközben a közösségi médián folklórszerűen terjedő hiedelemre igyekezett ráerősíteni.
Eközben – noha erre még figyelmeztettek is páran – a követők és a kiüresedett politikai ellenzék jobb híján csodavárásba feledkező, maradék hívei tökéletes célpontnak bizonyultak. Az ellenzéki pártok ugyanis még a júliusi katatörvény elleni tüntetésekből sem tudtak jelentékeny politikai tőkét kovácsolni, és noha a fakivágás elleni tiltakozások nem maradtak következmények nélkül, mindez a legújabb kétharmad miatt csalódásba kergetett és tehetetlenségre kárhoztatott, megtépázott szavazóbázisnak nem volt elég. Megváltó, isteni beavatkozásra vártak.
Most éppen Szabó Bálint sietett a valóságtól elszakadt képzelet segítségére, de ha ő nincs, vagy időben lelepleződik, megteszi helyette más. A felfokozott igények között pedig nem igazán tűnt fel senkinek, hogy a fehér paraván előtt videókban prédikáló ügyvéd mögött szó szerint és átvitt értelemben sem áll senki. A média egyetlen elégedetlen, tüntetni készülő kisgazdát sem talált. Nagy részben azért, mert amúgy a földalapú támogatások rendszerének átalakítása és az állami földbérletek újraosztása nyomán 2010-2011 után ilyen alig maradt.
A magyar mezőgazdaság jelentős része mostanra a romantikus képzetekkel szemben már a kormányhoz és miniszterelnökhöz igen hű nagybirtokosok tulajdonába ment át. A magyar agrárpopulizmus hagyományos bázisa, a Torgyán József pártját is vállon vivő kisgazdák társadalma pedig 2022-re jóformán a tankönyvekben létezik csak – no meg az elégedetlen ellenzékiek reményektől fűtött képzeletében.
De kellett más is ahhoz, hogy az átverés sikerüljön. A mára kissé elavult magyar politikai képzelet szerint a népet szimbolizáló gazdák, a kisbirtokosok, a tisztes megélhetését féltő, jóravaló vidéki emberek eddig nem látott tömege egyfajta autentikus, az eddigieknél jobb, érdemesebb és így hatékonyabb „rendszerváltó erőt” képez, mint a városi elégedetlenek. Ez a kép ugyanolyan naiv, mint amilyet az Orbán-rezsim propagandája szokott felfesteni: az eddig a Fidesz-KDNP mellett álló, romlatlan vidék megelégelte a népnyúzást, és ellentétben a „belvárosi”, a „körúton belüli”, avagy a „belpesti” dekadens, tüntető tömeggel, a „gazdák” megérkezése valóban azt fogja jelenteni, hogy Orbán Viktor napjai meg vannak számlálva.
De végül nem jöttek, és semmi nem lett megszámlálva a Hősök terére érkező Szabó mintegy hatvan hívén kívül, ami lényegében egyszerű munka volt.
Számos társadalmi okot lehetne felsorolni, amiért mindez így alakult, és amiért a „gazdatüntetés” támogatói a legalapvetőbb tények ellenére mégis csupán az utolsó pillanatban döbbentek rá, hogy semmi nem volt igaz az egészből. Ebben az előbb említett történelmi okok mellett egyértelműen kitüntetett helyen áll a politikai cselekvés hiánya és iszonyatos nehézsége a jelenlegi körülmények között.
Mint azt a 2018-as és a 2022-es választások és a közöttük eltelt néhány év végérvényesen megmutatta, a központosított kormányzati tájékoztatási rendszer és a közösségi média eluralása miatt egyre több politikai vállalkozó, innovátor és politikai csoport volt kénytelen egy-egy választási vereség után rájönni, hogy az általuk ismert módszerek, politikai tudás, eszközkészlet és tapasztalat egyszerűen elégtelen az Orbán-kormány legyőzéséhez.
Nem is arról van szó, amit Márki-Zay Péter volt miniszterelnök-jelölt, vagy Hadházy Ákos képviselő szoktak előszeretettel emlegetni, hogy a kormányzati propaganda túlsúlya a nyilvánosságban leküzdhetetlen akadályt jelent. Hiszen láttunk már más országokat – csak Srí Lankára avagy a 2020-as Belaruszra is elég itt utalnunk — amelyekben ilyen, vagy még kedvezőtlenebb körülmények között az Orbán-rendszernél is monolitikusabb rezsimek is meg tudtak bukni tüntetések, vagy egyenesen egy elnökválasztás következtében.
Ugyanakkor, mint az az elmúlt 2-3 évben látványossá vált, a magyarországi ellenzéki pártok tudása, mozgósító ereje, társadalmi beágyazottsága a belarusz ellenzékhez, vagy a srí lanka-i, szervezett munkásságra épülő ellenálláshoz képest is igen csekély.
Inkább tűnik úgy a külső szemlélőnek, mintha mind a hagyományos, mind az új ellenzéki erők tétováznának átlépni a valódi és érvényes politikai cselekvés küszöbét. Ehelyett még a zárat sem tudták egyelőre kinyitni, csupán a kulcslyukon bámulják az egész műsort. A társadalmi beágyazottság megszervezése helyett a közösségi médiában való tevékeny jelenlétet és az adatbázis-szoftvereket kiáltották ki megváltó eszközöknek, de végül ez az elképzelés sem működött, mert hiányzott mögüle a társadalomnak szánt, érvényes mondanivaló és a szervezettség.
Alapesetben a már sokszor extrém módon forráshiányos ellenzéki törekvéseknek sem idejük, sem pedig elég vonzerejük nincs a profi működés kiépítésére. Marad mindezek helyett egy elég bizonytalan lábakon álló és bizonytalan eredménnyel kecsegtető virtuális jelenlét.
Szabó Bálint eddigi egész politikai karrierje arra épült, hogy lényegében – tudat alatt avagy tudatosan – ezt a zsákutcás gyakorlatot parodizálta. Régen az ilyesmik még egynyári slágernek sem voltak jók. Páran azok közül, akik a magyar politikai életet mániákusan követik, talán még emlékezhetnek rá, hogy közel tíz évvel ezelőtt ő volt az, aki bizonyítékok nélkül azt állította, hogy kiszivárogtatta Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét. Szabó 2021 elején került be tartósabban az országos híráramba, amikor a Botkára ígért, terhelő adatok feltárása helyett – saját állítása szerint – elrabolták és megkötözték egy határmenti szalmabálánál, de erre sem sikerült bizonyítékokat mutatnia.
Ilyen előzmények után 2022 tavaszi, aktív szerepe a kacsa- és libatenyésztők mellett akár meglepőnek is számíthatott. Még akkor is valódi cselekvésnek tűnt. Még akkor is, ha tudjuk, hogy végül a gazdák és közötte nézeteltérés támadt, amely jogvitává fajult.
De Szabó csúcsteljesítménye mégiscsak a szombati esemény volt: a tömegtüntetés, a csodavárás, a virtuális jelenlét, sőt virtuális valóság ellenzéki szóhasználatot utánzó, közel tökéletes megteremtése. Olyannyira, hogy akad olyan követője és híve is, aki az augusztus 20-i börleszk után is kitart mellette.
Nem érdemes rajtuk nevetni, gúnyolódni. Az Orbán-rendszer tizenkettedik esztendejének vége felé beleélhették magukat abba, hogy 1800 cukorból öntött traktor tart a főváros felé megpúpozva az árrobbanás, a rezsikáosz és az aszály terheivel. Nagy kár, hogy a hirtelen kerekedő vihar meglepte őket, és még mielőtt a város határán felmentő seregük megjelenhetett volna, cukortraktoraik a semmibe olvadtak.
A rájuk még mindig várók pedig abban reménykednek, a nap majd újra kisüt, a mézédes álom pedig ennek fényénél ismét igaznak bizonyul. Mert ilyenek vagyunk: ha a valóságban nem morajlik a tenger, akkor kagylóból véljük hangját kihallani.
