Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A kapitalizmus nem fogja a saját válságait megoldani: hogyan érdemes újragondolni a migrációt?

Május 26-án és 27-én a Polányi Károly Kutatóközpont szervezésében valósult meg a New Times? Confronting the Escalating Crisis of Global Capitalism című konferencia. A program öt tematikus kerekasztal-beszélgetésből állt, amelyek olyan aktuális globális jelenségeket vizsgáltak, mint a háború, a migráció, az illiberalizmus (1. rész, 2.rész), a lezáró panel pedig a jövőbeli lehetőségekkel, megoldásokkal foglalkozott.

A második nap első kerekasztala a migráció komplex kérdéskörével foglalkozott, a felszólalók között volt Melegh Attila, a Polányi kutatóközpont vezetője, Soltész Béla, az ELTE oktatója és a Menedék Egyesület munkatársa, valamint Nina Glick-Schiller, a Manchesteri Egyetem professzora. A beszélgetést Szántó Diána vezette, a panel résztvevői fejenként tíz percig szólaltak fel, ezt követően lehetőségük volt egymásra reagálni, illetve a közönségnek is alkalma volt kérdezni, hozzászólni a beszélgetéshez.

A felszólalók sorát Melegh Attila kezdte, fókuszában az állt, miként ágyazódik be a migráció a globális társadalmi viszonyokba. Állítása szerint a legnagyobb hiba, amit véteni lehet a jelenség vizsgálatakor, épp az, ha megkíséreljük leegyszerűsíteni, és figyelmen kívül hagyjuk beágyazottságát. Felszólalásában kiemelte, hogy a migráció elválaszthatatlan a globális kapitalizmus fejlődésétől a nyolcvanas évektől kezdődően, bár fontos hozzáfűzni, hogy ez a fejlődés nem lineáris. Így következik be a jelenség, amit migrációs fordulatnak (migration turn) nevez, és ami több dolgot is magába foglal. Az egyik a migráció egyre növekvő mértéke, a másik jelentős változást pedig a körülötte kialakult diskurzusokban láthatjuk.

Mi áll a hátterében az első jelenségnek, vagyis miért látjuk azt, hogy egyre intenzívebb a migráció? Több különböző folyamat érhető tetten: egyrészt a piac liberalizációja: a külföldi tőke nagymértékben hozzájárult a globális gazdaság átstrukturálódásához. Emellett fontos jelenség az egyre erőteljesebb piacosodás is, vagyis hogy a társadalom olyan részei is piaccá válnak – vagy ténylegesen, vagy csak akként viselkednek –, amelyek korábban nem voltak azok.

Ezen kívül demográfiai okai is vannak a folyamatnak: a termékenység csökkenése, valamint az egyre inkább idősödő társadalmak megteremtik az igényt a bevándorlókra, hiszen az állami ellátórendszer leépülésével a gondoskodási munkákat is a piacon keresztül lehet biztosítani. Itt fontos szempont a különbség a globális dél és észak között: előbbi esetében több mint 4 milliárd emberről beszélhetünk, akiknek a legalapvetőbb szociális biztonsági intézmények sem állnak a rendelkezésükre. A szociális biztonság ígérete gyakran erősebb ösztönzője a migrációnak, mint a magasabb jövedelem reménye.

A másik jelenséget, vagyis a migráció körüli diskurzusok alakulását szintén több faktor befolyásolja. A bevándorló vagy migráns fogalma egyrészt egy absztrakt, mondhatni „mitikus” fogalommá vált, ami alatt a migráció szélsőségesen eltérő formáit érthetjük.

Egy szíriai menedékkérő és egy globális menedzser ugyanúgy bevándorlónak számít, mégis teljesen egyértelmű, hogy drasztikusan más élményekkel rendelkeznek.

Emellett észrevehetjük azt is, hogyan befolyásolja a piaci logika a migráció értelmezését, miként kezdünk a migrációról a piac logikája szerint gondolkodni. Melegh Attila itt az ukrán menekültek példáját hozza fel: azonnal elkezdődik a kalkuláció, mennyire hasznosak a menekültek az ország számára.

Talán a legfeltűnőbb változás a migráció körüli diskurzusban a jelenség egyre erőteljesebb polarizációja. A fentebb vázolt piaci logika szerinti értelmezés nem tud maradéktalanul érvényesülni, valamilyen ellenmozgás elkerülhetetlen.

Az ellenállás elméletben érkezhetne a baloldalról, szocializmus formájában; ezt nem igazán látjuk megtörténni, ellenben annál sikeresebbnek tűnik a nacionalista oldalról érkező ellenmozgás. Bár a nacionalista oldalon is megjelenhet a piac és a neoliberalizmus kritikája, ez az irány nem célozza a piaci struktúra megváltoztatását,

inkább a következményeit próbálja kezelni, jelen esetben például a migráció jelenségét. A kérdés tematizálására befolyást gyakorolnak olyan örökölt diskurzusok, mint az eurocentrizmus és a rasszizmus.

Soltész Béla felszólalásában a magyarországi helyzetre fókuszált, kiemelve, milyen szélsőségesen átpolitizált a probléma, főleg 2015 óta. A kormány határozott bevándorlás-ellenes politikát képvisel, a nemzeti kultúra megőrzésére hivatkozva, viszont ez a diskurzus nem vonatkozik minden bevándorlóra, hanem csak egy szűk csoportra, jelesül a Közel-Keletről érkező menedékkérőkre.

Rendre kimarad a migrációt övező vitából a többi Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgár: uniós tagállamok lakosai, akik nyugodtan járhatnak ki-be az országból, diákok, különböző típusú letelepedési kötvénnyel rendelkezők. A Magyarországon élő külföldiek túlnyomó többségét őt képezik, mégse kerülnek a mára stigmatizálttá vált migráns jelző alá. A politika teljesen máshogy kezeli őket: a közel-keleti menekültekkel szembeni ellenséges bánásmóddal ellentétben rájuk vagy nem vonatkozik semmilyen korlátozó jogszabály, bizonyos esetekben pedig kifejezetten bátorítva vannak arra, hogy Magyarországra jöjjenek.

Soltész Béla kiemelte, rímelve az előző felszólalásra, hogy

a magyar migrációs politika mögött két hajtóerőként működő elv húzódik: az etnonacionalizmus és a gazdasági hasznosság. Az országnak érdekében áll, hogy olcsó munkaerő áramoljon ide, rugalmas, rövidtávú szerződések keretében. A vonatkozó irányelv ezekre az úgynevezett láthatatlan bevándorlókra tömören összefoglalva ennyi: gyere ide, dolgozz, és maradj csendben. Ez a politika számol azzal a következménnyel is, hogy a magyarok egy része éppen emiatt kényszerülhet kivándorlásra.

Soltész Béla említi felszólalásában a magyar menekültügyi ellátórendszer helyzetét is, amit az elmúlt években gyakorlatilag teljesen leépítettek. A háború miatti menekültválság kezelésében ennek látható volt az eredménye: elsősorban civil és egyházi szervezetek tudtak azonnal reagálni, a kormánynak egy hónapig tartott megszervezni a menekültek megsegítését.

Az ukrán helyzet kapcsán érdemes még kiemelni a kormányzati diskurzus szintjén bekövetkezett száznyolcvan fokos fordulatot 2015-ös helyzethez képest. Az éles váltás mögött Soltész Béla két lehetséges magyarázatot lát: egyrészt a rassz kérdését, vagyis azt, hogy az ukránok esetében nem merül fel az aggály, hogy teljesen más kultúrájukkal veszélyt jelentenek a nemzeti egységre. A másik lehetséges magyarázat pedig a fennálló helyzet váratlanságából adódik, mivel a háború kitörésével egyik napról a másikra érkeztek tömegével a menekültek, a kormánynak nem volt lehetősége előkészítenie egy narratívát, gyorsan kellett reagálnia.

A harmadik felszólaló, Nina Glick-Schiller elsősorban elméleti keretezést adott a migráció kérdéséhez. Egyik fő állítása szerint

a migrációt nem különleges eseményként, krízisként kell értelmezni, hiszen a jelenség mindig is az emberiség történetének természetes velejárója volt.

Már az őskori vadászó-gyűjtögető közösségek is vándoroltak, a birodalmak létrejöttekor, az államok megalakulásánál is látható, milyen mértékben függtek ezek a bevándorlástól.

Gondoljunk csak a távolsági kereskedelemre, diákokra, zarándokokra. A nemzetállamok vagyonát soha nem kizárólag az adott nemzet halmozta fel: ehhez kellett a kereskedelem, befektetések, erőforrások kivonása és egyéb kizsákmányoló folyamatok.

Érvelése szerint a migráció alapvető szükség a kapitalizmus fejlődéséhez és a tőkefelhalmozáshoz. Hiba, hogy

a kisemmizés általi felhalmozás elemzésekor nem fordul megfelelő figyelem a migrációra. Ha különálló problémaként kezeljük, az ellehetetleníti, hogy érdemben szerveződni lehessen az egyre erősödő fasiszta mozgalmakkal és kormányokkal, a kapitalizmus dominanciájával és a kizsákmányolással szemben.

Nina Glick-Schiller arra buzdít, hogy az adott történelmi helyzetre (historical conjuncture) fókuszáljunk, vizsgáljuk globálisan a különböző hatalmi struktúrákat összefüggésben a tőkefelhalmozással.

Ehhez pedig szükséges, hogy találjunk egy átfogó kategóriát azokra az embercsoportokra, akik a kapitalizmus átstrukturálódása miatt elmozdulásra kényszerültek, abban az esetben is, ha ezek mögött nagyon eltérő élettapasztalatok rejlenek. Véleménye szerint felesleges, sőt, ártalmas külön kategorizálni ezeket a csoportokat, migránsként vagy nem migránsként. Külön felhívja arra a figyelmet, hogy még az etnicitáson alapuló megkülönböztetés is önkényes, olyan jelző, ami változhat, és változott is a történelem során a politikai érdekektől függően, például korábban a kelet-európaiak különböző rasszként voltak számon tartva az „igazi” angolszász fehér emberektől.

A feladat tehát nem az, hogy a migrációt önmagában vizsgáljuk, hanem átfogóan értelmezzük a globális kisemmizés jelenségét.

A kerekasztal végén egy kérdés hangzott el a közönség soraiból, ami a klímamenekültek helyzetét firtatta. Rímelve a korábban elhangzottakra, Melegh Attila kiemelte, hogy a klímaválság is összefüggésben áll a piaccal, nem lehet elválasztani a két dolgot egymástól, és a baloldal részéről fontos lenne leszögezni, hogy ebben a rendszerben nem lehet ezt a krízist megoldani. Ezt Nina Glick-Schiller is támogatta, aki ismét arra hívta fel a figyelmet, hogy a kategorizálás elvonja a figyelmet a valós problémáról. A kapitalizmus nem fogja a saját válságait megoldani.

A Mérce oldalán is közvetítettük a teljes konferenciát, a fenti beszélgetés itt tekinthető meg:

 

 

Kiemelt kép: Egy nõ beszél a ditrói pékségben két Srí Lanka-i vendégmunkás alkalmazása és az ezért kialakult közfelháborodás miatt tartott, a polgármester által összehívott falugyûlésen a székelyföldi Ditró mûvelõdési házában 2020. február 1-jén. Az eseményen kiderült, hogy elsõsorban nem a pékségben alkalmazott két vendégmunkás megjelenését kifogásolja Ditró lakossága, hanem annak a helyi vállalkozónak a magatartását, aki nem becsüli meg a helyi munkaerõt. MTI/Veres Nándor