Amikor legutóbb, még a járvány kitörése előtt kellett egy ellenzéki önkormányzati tulajdonú lakás kilakoltatásáról közvetítenem, az végül a kerület vezetésének döntése miatt szerencsésen elmaradt. Kedden, a moratórium vége utáni egyik első budapesti kilakoltatásnál is úgy tűnt, A Város Mindenkié aktivistái bíznak abban, hogy a XV. kerület vezetése, vagyis egy személyben Cserdiné Németh Angéla is úgy dönt majd, mégsem teszi utcára a kiskorú lányát egyedül nevelő Gizellát.
De nem ez történt. Sőt, a „Mindenkire vigyázunk!” szlogent a logójára tűző kerületi vezetés alatt tapasztalták meg az aktivisták a legbrutálisabb rendőri fellépést. Sokkoló, nyak- és fejszorítás, végtagok kicsavarása és egy rászoruló család két óra alatt hajléktalanná tétele lett az elvileg mindenkire vigyázó önkormányzat keddi mérlege.
Mint arról a Mérce társoldalaként működő blogján A Város Mindenkié is beszámolt, Gizella és kiskorú gyermeke 2015 novembere óta lakott ebben a XV. kerületi, önkormányzati tulajdonú, egy szobás bérlakásban. Az ingatlant eredetileg Gizella nagyobbik lánya kapta bérbe az önkormányzattól.
Amint azt a tegnapi, brutális kilakoltatás utáni, bizonyítvány-magyarázó sajtótájékoztóján Cserdiné is elmondta, 1+3 évre, felújítási kitétellel kapták bérbe a lakást. Ennek a polgármester asszony szerint is eleget tett a család, az ingatlant felújították. A fizetési problémák a bérleti szerződés 2017-es lejárta után jelentkeztek, miután azt Cserdiné szerint a család az önkormányzat kérése ellenére, az AVM pártfogoltjai szerint az önkormányzat a család többszöri kérésére sem hosszabbította meg, és így Gizella és kiskorú lánya jogcím nélküli használókká váltak.
Gizella a járvány alatt, mivel korábban főleg iskolatakarításból szerezte bevételét, elvesztette munkáját. Ezt a polgármester is megerősítette: információi szerint az asszony egyetlen bevétele egy ideig csak a családi pótlék volt (ez egy gyermekét egyedül nevelő szülő esetén 13 700 forint). A lakás bérleti díja valamivel több mint 5000 forint.
Azaz a járvány alatt hosszabb ideig a család bevételének közel felét tette volna ki a lakbér.
A kilakoltatás előtt Gizella elmondta, hogy senkije sincs, a férjére nem számíthat – ez kiderült abból is, hogy lánya csak rövid ideig tartózkodhat a férfinél. Az önkormányzat is tisztában kellett legyen tehát azzal, hogy a családnak nincs megoldva a további lakhatása, így az utcán végezheti.
A DK pont úgy teszi utcára a kilátástalan helyzetű családokat, mint a Fidesz
A Demokratikus Koalíció, amelynek Cserdiné elnökségi tagja is, és amelynek a színeiben 2019-ben elnyerte a polgármesteri címet, 2020 júliusában a járvány első hulláma után, „Visszatér a kilakoltatás – Az embertelen Orbán-rezsim kegyetlenül utcára rakná az embereket azonnal a veszélyhelyzet után” című közleményében még úgy fogalmazott:
„Idén a koronavírus-járvány miatt július elején járt le a kilakoltatási moratórium. Azaz ismét utcára kerülhetnek családok, ami a gazdasági válsághelyzet miatt egyre többeket érint.
A Demokratikus Koalíció szerint kegyetlenség a kormánytól, hogy ebben a helyzetben utcára tennének embereket. Lehet, hogy a járvány elvileg megszűnt, a gazdaság viszont romokban hever. Rengetegen maradtak állás nélkül, családok vannak kilátástalan helyzetben, ez pedig nem fog magától megoldódni. A kormány azonban a járvány ideje alatt bebizonyította, nem akar segíteni az embereken, inkább még mélyebbre taszítja őket.”
A tegnapi kilakoltatás alapján mintha valami változott volna a legnagyobb ellenzéki párt hozzáállásában. Mintha már nem gondolnák kegyetlenségnek a kilakoltatást. Pedig a gazdaság nincs kevésbé romokban, sőt. Most ugyan nemcsak a koronavírus járvány okoz válságot, hanem a háború miatt (is) elszálló infláció és az elképesztő mértékben megnövekedett energiaárak is, aminek a hatását majd csak ősszel fogjuk érezni igazán.
De addigra, ha csak nem történik nagyon gyorsan valami, Gizella és gyermeke – egy járvány alatt állás nélkül maradt, kilátástalan helyzetbe került család – már az utcán lesz, és nem a kormánynak, hanem az őket még mélyebbre taszító ellenzéki kerületvezetésnek hála.
Pontosabban a kerület vezetőjének, akivel A Város Mindenkié aktivistái az utolsó pillanatig is kapcsolatban voltak, és különböző felajánlásoknak hála a család tartozásaink egyösszegű rendezését is felajánlották. Aztán a kilakoltatás előtt nagyjából fél órával megszakadt a kapcsolat a polgármesterrel. A sajtó és az önkormányzat helyszínen lévő kollégájának még felvette a telefont Cserdiné, de az AVM részéről az lakót képviselő aktivistának már nem elérhetőt jelzett a telefonszám.
Együttműködő „jó szegény”, nem együttműködő „utcára való szegény”?
A polgármester, akinek még a Mérce élő adásában is többször üzentek az aktivisták, hogy még a sokkolós, fojtogatós oszlatás után is arra kérjék, hogy állítsa le a kilakoltatást, végül egy délutáni sajtótájékoztatóban adott magyarázatot a döntésére. Az utolsó pillanatban a szigorlatára tanuló diák feleletére emlékeztető eseményen, ahol önigazoló biodíszletként kísérte a kerület két alpolgármestere is, Cserdiné elsősorban azzal indokolta a rászoruló család utcára tételét, hogy ők „nem voltak együttműködőek”.
Nem reagáltak az önkormányzat megkereséseire, és nem tették meg a megfelelő lépéseket azért, hogy segítséget kapjanak az önkormányzattól akkor, amikor megszűnt a bevételük a járvány alatt.
A rászorulókkal szemben gyakori vád az, hogy miért nem tettek meg mindent, miért nem járták végig a bürokratikus utakat, miért nem rendezték időben, miért nem jelezték, amikor gond volt. Aki még nem volt hasonló helyzetben, az nem biztos, hogy tisztában van vele, hogy az ember nem mindig ismeri fel, melyik az a pont, melyik az a helyzet, amikor segítséget kell és lehet kérni. Akkor kell jelezni, amikor két havi lakbérrel maradunk el, hogy gondot jelent a fizetés? De hát bármelyik pillanatban véget érhet a járvány, a nehezebb időszak, és majd akkor tudjuk rendezni. És még ha látjuk is, hogy segítségre szorulunk, segítséget kérni rettenetesen nehéz, hiszen azzal elismerjük, hogy
tehetetlenek vagyunk. Egyedül nem tudjuk megoldani.
Különösen nehéz ezt elismerni egy olyan helyzetben, amikor egy másik életért is felelősek vagyunk. Amikor azért kell a számlák ki nem fizetése mellett döntenünk, hogy valakiről gondoskodjunk. Amikor a magyar példák azt mutatják, hogy elsősorban anyagi okokból (nem pedig mondjuk fenyegetettség miatt) szakítanak el gyermekeket a családjuktól.
Gizelláék ügyével kapcsolatban is elmondta a kerület polgármestere, hogy az önkormányzati családsegítő már a 2020-as, első kilakoltatási kísérletnél is azért kereste meg a családot, mert „kiskorúról volt szó”.
Ez a tény kedden már nem zavarta ugyanezt az önkormányzatot.
Hiába volt meg a tartozás rendezésére az összeg, alapítványi támogatásoknak hála (540 ezer forintot követelt az önkormányzat és 260 ezret a végrehajtó) csak azért, mert a kisgyermekes család a bürokrácia szemében nem volt együttműködő, rögtön „utcáravaló rászorulóvá” vált.
Mindent megtettek érte, csak az egyösszegű fizetést nem fogadták el
Cserdiné többször is elmondta tegnapi sajtótájékoztatóján, hogy mindent megtettek a családért. Csak épp azt nem akadályozták meg, hogy hajléktalanná váljanak.
Pedig ehhez csak annyi kellett volna, hogy elfogadják az általuk követelt összeget. Egyben.
A lehetőség elutasítását Cserdiné azzal indokolta, hogy az nem lenne fair a többi, mintegy 2000 önkormányzati lakás bérlőjével szemben.
Nem gondolom, hogy bárki ezen bérlők közül azt gondolhatja, hogy „így is van, helyes”, hogy a járvány alatt az állását elvesztő, gyermekét egyedül nevelő, védőháló nélkül élő családot egy mindenkit egyre fenyegetőbben fojtogató válság előtt utcára tegyenek. Hiszen a rendszernek arról kellene szólnia, hogy aki nehezebb helyzetben van, annak jelentősebb segítséget nyújtunk, hogy aki jobban rászorul, azzal szemben még körültekintőbben járunk el.
Ahogy mondjuk a Pikó András vezette 8. kerületi önkormányzat ugyanaznap, amikor város másik oldalán kilakoltattak, szociális veszélyhelyzetet hirdetett, hogy a hátrányos helyzetű családoknak segítsenek a fokozódó és többfrontos válságban.
Erről szólna a szociális érzékenység, amit elvileg Cserdiné önkormányzata és a DK is képviselne.
Az elmúlt 10 év legbrutálisabb kilakoltatását jegyzi: a Demokratikus Koalíció és Cserdiné Németh Angéla
Ahogy arról az AVM is beszámolt tegnap esti közleményében, eddig még nem volt olyan ellenzéki vezetésű önkormányzat, amely a tegnapihoz hasonló eszközökhöz folyamodott volna azért, hogy valakit utcára tegyen. Itt az utolsó pillanatos megoldás elutasítása mellett a megdöbbentő rendőri erőszakra is kitértek. A saját szememmel láttam, ahogy a fejüknél, a nyakuknál fogva rángatnak embereket, hatvan körüli férfit, huszonéves lányt egyaránt.
Életemben eddig egyszer láttam testközelből sokkolót, a hírhedt józsefvárosi piacon, az azóta már elbontott, MÁV területen felállított bódévárosban mászkáltunk kamaszkoromban egy haverommal, amikor az egyik kalyiba előtt ülő árus egy ilyen fegyvert próbált meg ránksózni. Be is mutatta, hogyan működik. Én, aki ilyesmit addig csak amerikai filmekben láttam, megdöbbentem az iszonyatos, libabőröztető hangján.
Nem gondoltam volna, hogy második alkalommal egy elvileg szociálisan érzékeny önkormányzati bérlakás előtt látom bevetni ezt a fegyvert – védtelen, békésen ellenálló, testi erőben az eljáró rendőrökkel szemben bőven alulmaradó aktivistákkal szemben. Nem gondoltam volna, hogy a kilakoltatás elmaradása helyett egy fiatal apukát látok majd a földön önkívületben hörögni és rángatózni, alig fél méterre a lábamtól, aki azért kulcsolta össze a karját huszonéves aktivistákkal, hogy valaki ne válhasson egy megélhetési válság kapujában hajléktalanná. Ráadásul ő, akivel szemben bevetették az eszközt, nem védekezett, „küzdött” jobban, mint bárki más az élőláncban.
A cél, ahogy az első bevetésnél a héten, a Fidesz antiszociális kata és rezsi törvényeivel szemben tüntetőknél, úgy Cserdiné kegyetlen döntésénél is egyértelmű volt:
a megfélemlítés, a példastatuálás.
Ahogy a polgármester fogalmazott, nem teheti meg 2000 lakóval szemben azt, hogy egyetlen családnak engedményeket ad. Ezzel az eljárással valójában azt üzente ezeknek a családoknak, hogy jöhet válság, jöhetnek elszálló rezsiárak, kerülhet ezer forintba a kenyér, és maradhat 13 ezer a családi pótlék, ők sem tehetik majd meg, hogy ne fizessenek.
