Nehogy már külföldről mondják meg nekünk, mi az az alapjogi sérelem!

Bogatin Bence

„…a reakkreditációs albizottság az emberi jogok védelmének más megközelítését nem ismeri el.”

A héten megtudtuk, hogy az alapjogi sérelem egészen máshogy néz ki az országhatárokon belülről, és azokon kívülről nézve. Mindez akkor derült ki, amikor Lőcsei Lajos momentumos roma ellenzéki képviselő kedden a parlamentben számon kérte az alapvető jogok biztosát, Kozma Ákost annak apropójából, hogy májusban a Nemzeti Emberi Jogi Intézmények Világszövetsége (GANHRI) A-ból B státuszúvá minősítette a magyar emberi jogi állami intézményt. (A leminősítés egyébként azt jelenti, hogy a mi ombudsmanunknak nincs szavazati joga és nem viselhet tisztséget a Világszövetségben, csak megfigyelőként vehet részt a szövetség találkozóin, és nem vehet részt aktívan az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának munkájában.) A GANHRI albizottsága a döntést azzal indokolta, hogy bár egyes, politikailag semleges ügyekben a biztos aktív, amikor igazán szükség lett volna rá, Kozma nem védte meg a civileket, a sajtószabadságot és a bíróságok függetlenségét, és politikailag érzékeny kérdésekben nem fordult az Alkotmánybírósághoz.

Az ombudsman parlamenti válasza kicsiben leképezte egész, kritikák sorozatát kapó tevékenységét: mindennel foglalkozott felszólalásában, csak a lényeggel nem.

Egyrészt a legapróbb jelét nem mutatták a gesztusai annak, hogy bármilyen mértékben is zavarnák őt a munkásságát ért vádak. Továbbá azzal hárított, hogy a magyar ombudsmani intézménnyel szemben a GANHRI által megfogalmazott kritikák jelentős részben 2019 szeptemberét, tehát az ő hivatalba lépését megelőző időszakra, illetve elődje munkájára vonatkoznak. Ugyanakkor büszkén hivatkozott arra, hogy ő hivatalba lépése óta azon dolgozik, hogy országos látogatássorozatán „közvetlenül ismerje meg az emberek problémáit”, létrehozott hat területi ombudsmani irodát, és sikeresen kezelte a menekülthullám során felmerült emberi jogi kérelmeket.

Ez igazán nagyszerű, valamivel fontosabbak azonban azok a Lőcsei által felvetett témakörök, amelyekre Kozma egy árva szóval sem reagált.

Az ombudsman ugyanis csak az elmúlt két évben

• nem vizsgáltatta felül a „lex Göngyöspata” alkotmányosságát,
• nem szólt egy szót sem, amikor a Clark Ádám téri dudálós tüntetőket vegzálták a rendőrök,
• nem kérte számon a törvényhozáson a homofóbra faragott pedofiltörvény egyértelműségét,
• nem szólalt fel, amikor biológiai fegyverhez hasonlították a cigányságot, 
• rendben levőnek találta, hogy a pedagógusokat megfosztották sztrájkjoguktól.

A legarcpirítóbb érvet felszólalása végére hagyta a biztos: szerinte ugyanis a leminősítés abból fakadt, hogy ő ombudsmanként nem a reakkreditációs bizottság iránymutatása alapján, hanem „kizárólagosan saját maga és munkatársai szakmai ismereteit alapul véve” kívánja eldönteni, mikor merül fel alapjogi sérelem, és mikor kell vizsgálatot indítani. Végül felháborodottan panaszolta, hogy az albizottság „megkérdőjelezi az alapvető jogok biztosának kompetenciáját azáltal, hogy elvárja az általa kijelölt alapjogi felfogást”, és

az emberi jogok védelmének más megközelítését nem ismeri el.

Ha tehát nem tűnt volna még fel mindenkinek, Magyarország alternatív módon közelíti meg az emberi jogokat. Nehogy már külföldről mondják meg nekünk, mikor sérülnek az alapjogok! Bárminemű egyezés a Fidesz „mi döntöttünk úgy, hogy kilépünk a Néppártból” jellegű kommunikációjával természetesen a véletlen műve. Aki pedig arra kíváncsi, hogy hol védi ma az alapvető jogainkat Kozma Ákos alternatív megközelítéssel, annak ajánljuk az azonos című, briliáns Facebook-oldalt.  

Most már tényleg fizessenek a gazdagok

Kiss Soma Ábrahám

„A fogyasztás helyett a vagyont, a munka helyett a tőkét kellene adóztatni!”

Az extraprofitadó számos kommentárt váltott ki az elmúlt hetekben az ellenzék, valamint a kormánnyal kritikus szervezetek, közszereplők részéről. Ezek általában az »extraprofit« mibenlétét, valamint a különadó jogosságát érintő gazdaságfilozófiai fejtegetések voltak. A társadalmilag érzékenyebb diskurzus pedig leginkább arról szólt, hogy ebben a formában a cégek végső soron a fogyasztókra fogják terhelni a különadókat. Az előbbi kritika valójában ideológiai kérdés, ami persze úgyszintén érdekes. Utóbbi azonban – noha a kormány váltig állította, hogy a szabályozás és a jogi környezet erre nem ad majd lehetőséget – valós költségeket jelent a fogyasztók számára, legyen szó a bankszektorról, a távközlési szolgáltatókról vagy akár a légitársaságokról (igaz, az MNB már harcias közleményben jelezte, hogy odacsap, ha a bankok az ügyfelekre hárítják a különadót).

A Párbeszéd frakciójában ülő Jámbor András ezzel szemben a korábban Botka László egykori miniszterelnök-jelölt által is használt „Fizessenek a gazdagok!” szlogennel – általánosságban – kiállt a különadók szükségessége mellett.

A politikus megjegyezte ugyanakkor, hogy a jelenlegi ágazati különadók nem elégségesek. Ezt azzal illusztrálta, hogy a költségvetés

• 9000 milliárdnyi áfa-bevételt,
• munkát sújtó adókból 4000 milliárdot,
• a tőke után 3000 milliárdnyi,
• ebből a nagy cégektől 2000 milliárdnyi adóbevétellel számol.

„A fogyasztás helyett a vagyont, a munka helyett a tőkét kellene adóztatni!”

– felkiáltással éreztette a koncepció igazságtalanságát, majd felsorolt több, itthon jellemzően a „nemzeti tőkésosztály” által dominált gazdasági ágazatot, valamint az említett csoport néhány emblematikus tagját, és kitért arra is, hogy a kormány gazdaságpoitikája elsősorban a német nagyipar és a centrumországok érdekeit szolgálja ki.

Bár kormányoldalon valószínűtlen, hogy megfontolnák vázlatos adóreform-javaslatait, a képviselő ezzel a felszólalásával egyrészt ismét kinyilvánította szociáldemokrata elkötelezettségét, az ellenzéki térfélen pedig még azon képviselők is megtapsolták, akiknél néhány hónapja még ilyen szerényen baloldali színezetű gondolatok is bizonyára kicsapták volna a biztosítékot. Bár nem lehet kizárni, hogy Jámbor csak a kötelező elismerést kapta meg.

Ennél jóval fontosabb, hogy behozta a vagyon és a tőke megadóztatásának kérdését. Ezek pedig jóval alkalmasabb eszközök lehetnek az egyes cégek által realizált profit – extra vagy sem, mindenesetre végső soron az emberi munka kizsákmányolása és a környezet kisajátítása útján megtermelt többlet – megadóztatásához. Továbbá a fogyasztókra is valamivel nehezebb lehet áthárítani. Az az érv pedig, hogy „úgyis a fogyasztóra hárítják a cégek az adót”, legfeljebb a kapitalizmus általános, ordító igazságtalanságára hívja fel a figyelmet.

Erre a szociáldemokrata válasz lehet az, hogy célzottan kell megadóztatni az egyes termelőket, szolgáltatókat és vagyonokat – amire egyébként a kormány is figyel valamennyire, hiszen, nem az olaj- vagy épp a csirkefarhát forgalmazására vetettek ki különadót.

Jámbor javaslatai nem haladják meg a polgári kapitalista berendezkedés kereteit, nem követel radikális változást, és vélhetően süket fülekre talál a döntéshozók körében. Mindazonáltal még ez is sokkal több, mint ami az elmúlt években jellemző volt a tisztelt házra, azt pedig mindenképp érdekes lesz látni, hogy az ehhez hasonló megszólalások mennyiben befolyásolhatják az ellenzék gazdaságpolitikai retorikáját.

A Fidesz újságja rácsodálkozik a Fidesz választási rendszerére

Bogatin Bence

„Így akart milliárdokat elvenni a baloldal a magyaroktól”

A legutóbb a harmadik világháborút kikiáltó Origo most azzal kápráztatja el a nagyérdeműt, hogy legújabb, névtelen szerzőtől származó cikke szerint az ellenzéki frakciók létezése a parlamentben maga a nagybetűs nyerészkedés. Ízlelgessük: az, hogy ellenzéki pártból több van, és ezeknek a pártoknak önálló képviselőcsoportjaik vannak a törvényhozásban, nem más, mint rablás a magyaroktól. Az Origo ráadásul azt a látszatot kelti, mintha a „baloldali” – ne is fáradozzunk azon, hogy a politikai fogalmak megtartsák a jelentésüket – pártok tudatosan kezdtek volna „osztódásba”, és csupán azért indultak közös listával, hogy így jussanak még több állami támogatáshoz.

Aki minimálisan olvasott újságot az elmúlt 12 évben, az persze tudhatja, hogy különböző pártszakadások aztán sok mindenre jók voltak a különböző ellenzéki formációknak, csak arra nem, hogy erőforrásokat szerezzenek. Meg aztán az is teljesen nyilvánvaló, hogy az egész cikk csak ürügygyártás ahhoz, hogy a válságra hivatkozva javaslatot nyújtsanak be arról, hogy három milliárddal megkopasszák a maradék politikai ellenfeleiket is.

De ennél érdekesebb a fentiek kapcsán visszagondolni arra a három héttel ezelőtti parlamenti Orbán Balázs-felszólalásra, amelyben a miniszterelnök politikai igazgatója (micsoda titulus!) elámult azon,  hogy „a neomarxisták, a kapitalizmus-kritikusok a neoliberálisok, a nagytőke listáján ülnek a parlamentben”. Nagyon szép rácsodálkozás ez attól a Fidesztől, amelyik kitalálta azt a választási rendszert, amely miatt az ellenzéki pártok, sutba dobva a köztük feszülő ideológiai ellentéteket, az összefogás mellett döntöttek.

Sanders Orbánnal példálózott

Lehoczki Noémi

„Szerintem az elnöknek oda kéne menni a nagy olajtársaságokhoz, és meg kellene mondania nekik, hogy rendkívüli extraprofitadót kell kivetnünk arra, amit csinálnak, hogy megakadályozzuk őket abban, hogy kifosszák az amerikai népet.”

A jobboldali Fox News csatornán vitázott a szocialista Bernie Sanders a republikánus Lindsey Grahammal. A vitában Orbán Viktor neve is elhangzott, amikor a baloldali szenátor a magyar miniszterelnököt hozta példaként, mint autoriter jobboldali vezető hírében álló személyt.

A vita során a szocialista politikus felrótta, hogy a republikánusok kétségbe vonják a Joe Biden győzelmével záruló 2020-as választást, ami szerinte fenyegetést jelent az amerikai demokráciára. Utóbbira Graham úgy reagált, hogy majd akkor lép fel a választási eredményt tagadó párttársai ellen, ha majd Sanders is felszólal a baloldal ellen, amiért pénzelvonást követel a rendőrségtől. Sanders erre azt mondta, hogy ő nem a pénzt szeretné megvonni a rendőrségtől, hanem decentralizált, kisközösségeket szolgálaló rendőrséget szeretne látni.

A két vitapartner tehát nem sok mindenben jutott konszenzusra, de Dél-Karolina jobboldali szenátora annyit elismert, hogy egy dologban azért egyetért Bernie-vel: „Putyin szívás”, ahogy fogalmazott. „Nem vagyok a vulgaritás híve, de a szándék korrekt”, reagált Bernie Sanders.

Egyetlen egy dologban Orbán Viktorral is egyetértett a szocialista politikus. Míg az olajtársaságok, a dráguló benzin és az USA-t is sújtó energiaválság kapcsán Lindsey Graham amellett érvelt, hogy az energiaárak azért növekedtek, mert a környezetvédő demokraták gátolják az olajkitermelést, Bernie Sanders extraprofitadó kivetését javasolta az olajcégekre.

A patkóelmélet hívei így újabb muníciót kaptak, de azért tegyük hozzá, Bernie Sanders biztosan nem a hadiiparra költené az extraprofit adóból származó bevétel felét, sőt, a vagyon radikális újraelosztásáért harcol. Ahogy a vitában is elmondta, fel kell lépni „a társadalom oligarchikus formája” ellen, ahol néhány milliárdos „rendkívüli gazdagsággal” és „rendkívüli politikai hatalommal rendelkezik”. Azt is érdemes észben tartani, hogy az extraprofitadó egyáltalán nem egyedülálló a világban, és még a neoliberalizmus előörse, Margaret Thatcher is élt ezzel az eszközzel.