Újpesti gyerek vagyok, se nem szégyelltem soha, se nem büszkélkedtem vele, egyszerűen ez adatott. Igazán szerethető hely, gondoltam mindig, hol fás-bozótos, hol panelokkal és túlöntött betonépítményekkel tagolt, tipikus észak-pesti környék. Barátaimmal rengeteget jártunk a Tungsram (születési nevén az Egyesült Izzó) strandjára, nekünk, helyieknek a Tungira. Nagyon szerettük a Tungit, nagyon szerettük a nagymedence közepén lévő gomba alakú pihenő építményt, és nagyon szerettünk ugrálni a medencébe, annak ellenére, hogy előbb-utóbb mindig megjelent egy ideges felnőtt síppal a szájában, hogy kiparancsoljon minket az ugrálásért.

Fogalmunk se volt arról, hogy a Tungsram már rég nem is Tungsram, hanem General Electric, és fogalmunk se volt róla, hogy a rendszerváltás után a kerület emblematikus gyárát felvásárló cég minden erejével igyekszik megszabadulni a Tungitól, mivel annak fenntartása nem volt eléggé kifizetődő.

Pedig ha tudtuk volna, mi gyerekek, a magunk naiv, infantilis világképével, bizonyosan felháborodtunk volna, mégse járja, hogy eladják a fejünk fölül a kedvenc strandunkat. Biztos lehetne tenni valamit, gondoltuk volna megmosolyogtató gyerekességgel, ha szólnak, segítünk, mi magunk kitakarítjuk, besegítünk az üzemeltetésbe, bármi. Szerettük.

De a világ nem így működik. Már legalábbis az, amit mi örököltünk.

Barátaimmal már rég nem jártunk a Tungira, amikor végül, 2005-ben végleg bezárt. Vevő végül nem akadt rá, a mai napig lezárt, romos terület a valaha szebb napokat látott, munkáscsaládok szabadidejét vidámítani hivatott, Duna-parti strandfürdő.

Nem sokkal később a GE-nek egyértelművé válhatott, hogy az izzógyártásnak az a formája, amelyet az újpesti gyárban, és országszerte még négy-öt üzemben folytatnak, már nem korszerű. Hirtelen nem csak a gomba-medence, de a nagyvállalat alkalmazottainak ezrei is kolonccá váltak a tulajdonosok szemében.

Csak hát erről ők, vagyis a dolgozók nem értesülhettek az utolsó pillanatig, amikor már nem volt mit tenni. Néhányan biztosan összerakták az üzemi menzákon folytatott eszmecserék, vagy a szakszervezeti gyűlések során, hogy mire is utalhat a hamarjában lezavart, négy évvel ezelőtti tulajdonosváltás.

„Örökségünk az innováció”

– volt a jelmondata a GE-ről újra Tungsram névre váltó, immár magyar és kormány-partner munkáltatónak,

és nem szakadt rájuk az ég.

Az örökségről persze hamar kiderült, hogy gyorsan elverhető.

Innováció itt láthatóan annyi volt, hogy a korszerű, a nagy cégeknek minden kedvezményt megadó állam által teremtett feltételeket, vagyis a munkás érdekképviselet lefegyverzését, a sztrájkjog nevetségességig gyengítését modern és szakszerű módon használta az új főnökség: alig két hónappal ezelőtt, vagyis a Tungsram-dolgozók több mint felének elbocsátása előtt gyorsan és egyoldalúan átírták a kollektív szerződést, hogy a lehető legkevesebbel ússzák meg emberek kirúgását, mint arról Sallai Gábor szakszervezeti vezetőtől értesülhettünk. A felmondási időt, a végkielégítést és csoportos létszámleépítés esetén a vállalatnál dolgozó házastársak védelmét érintő pontokat mind átbabrálták modern, szakszerűen dolgozó kezek.

Örökségük az innováció.

Majd jönnek az oknyomozó újságírók, és talán talán a munkásokat képviselő ügyvédek, akik esetleg valamennyit előásnak arról, hogy miről is szólt a hivatalos tulajdonosváltás 2018-ban, amikor akár már tudhatták is a cég számait ismerők, hogy ebből nem lesz fényes jövő. Hogy az új tulajdonosi körnek miért érte meg a süllyedő hajó kormányához állni, csak találgatni lehet egyelőre.

Mindenesetre századjára és ezredjére is kiderült, hogy amíg itt alapjaiban nem változik meg valami, igazi kockázatot csak a melós vállal, már egy nagyvállalathoz való belépés pillanatában is. Amíg a Széll Kálmán Terv és leszármazottai változatlanok, amíg a munkás érdekképviseletet a magyar vezető elit továbbra is kiherélt állapotban tartja, amíg semmilyen nagy munkáltató nincs arra kényszerítve, hogy igazi felelősséget vállaljon az alkalmazottaiért, addig ez mind így is marad.

Ő az első, akit feláldoznak, és az utolsó, amikor osztanak.

A kövér macskák az ilyen csődöktől sose fogynak le. Ők sose éheznek.