Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Frissítve: Nem Z. Kárpát Dániel tépte ki a molinót a tiltakozók kezéből, ott sem volt

Ez a cikk több mint 2 éves.

Frissítés 15:00

Korábban tévesen írtuk, hogy Z. Kárpát Dániel a kozármislenyi összellenzéki utcafórumon az ellen tüntető roma önkormányzati képviselők kezéből kitépte volna a molinókat.

A valóság ezzel szemben az, hogy ott sem volt,

hibásan értelmeztük az ATV által közölt hírt. A tévedésért elnézést kérünk olvasóinktól és Z. Kárpát Dánieltől.

A rendezvényen valójában az ATV alapján a pécsi önkormányzat jobbikos képviselője kérte a Z. Kárpát Dániel ellen tiltakozókat a távozásra, valamint ő vette el a molinókat is.

Korábbi beszámolónkat a fentebb ismertetettek fényében, kiigazítva közöljük alább

Ahogy azt már mi is megírtuk, március közepén járta körbe a magyar sajtót az a videó, amelyen Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke látható, ahogy karlendítést intéz egy pódium elől. Az eset körül az ellenzékben egy ideig mély volt a hallgatás, majd a sajtó nyomására a Jobbik és Márki-Zay Péter is elutasította a politikus kizárását az összefogásból. Mindeközben Z. Kárpát előkelő, biztos befutó helyet foglalt és foglal el az Egységben Magyarországért pártlistáján.

Az, hogy a Z. Kárpát Dánielről előkerülő felvételeknek nem lett következménye, meglehetősen furcsa, hisz korábban ez egy politikai karrier végét jelentette – nem az első jobbikosról kerülnek ki karlendítős felvételek. Tavaly az előválasztási kampányban az ózdi jobbikos jelöltről, Farkas Péter Barnabásról került elő náci karlendítős fotó, ezután pedig egy másik jobbikos alpolgármesterről is megjelent egy ilyen kép. Akkor az ellenzéki pártok sorra elhatárolódtak a fasiszta gesztusokat imitáló politikusoktól, Farkas pedig le is mondott az alpolgármesteri posztjáról, majd az előválasztásból is kiesett.

Mindennek ellenére Z. Kárpát Dániel továbbra is a Jobbik egyik vezető politikusa maradt, és szinte bizonyosan parlamenti mandátumot is fog szerezni az ellenzéki listás helyének hála. Ma mindez konfliktust okozott a kozármislenyi összellenzéki utcafórumon, ahol  Jakab Péter, a Jobbik elnöke és Szakács László, a DK képviselőjelöltje kampányolt.

Az ATV számolt be róla, hogy az említett ellenzéki kampányeseményre eljöttek  a helyi roma önkormányzat tagjai is, akik Z. Kárpát ellen tiltakoztak. „Béke” és „Z. Kárpát távozzon” feliratú molinókat tartottak a magasba Jakab Péter beszéde alatt, valamint Hoppál Pétert, a helyi fideszes jelöltet támogató pólót viseltek.

Később Varga István, a Pécsi Nemzetiségi Roma Önkormányzat elnöke elmondta, hogy ők Jakab Pétert kívánták szembesíteni azzal, hogy nem kérnek a Varga megfogalmazásában „karlendítő náci” Z. Kárpát Dánielből.

A helyzetből konfliktus alakult ki. Az ATV információ szerint a pécsi önkormányzat egy jobbikos képviselője többször kérte a Z. Kárpát ellen tiltakozókat, hogy távozzanak. Miután erre nem voltak hajlandók, a politikus kitépte a molinókat a roma önkormányzat tagjainak kezéből, majd heves szócsata alakult ki. Néhány perc múlva már több szirénázó rendőrautó is a helyszínre érkezett. A Baranya Megyei Rendőr-Főkapitányság később elmondta az ATV-nek, hogy hét fő ellen szabálysértési eljárást indítottak a kozármislenyi incidenssel kapcsolatban. Szakács László, az utcafórumon résztvevő DK-s politikus szerint a tüntetők ellen intézkedtek a rendőrök.

Az esetre eddig Gyimesi Gábor, a Jobbik pécsi szervezetének elnöke reagált, aki igyekezett a kérdést a pártpolitikai csaták keretében elhelyezni:

„Amikor én megláttam ezeket, akkor egyből arra gondoltam, hogy nyertünk. Tehát ha a Fidesz-aktivisták ilyen eszközhöz próbálnak folyamodni, akkor az azt jelenti, nagyon nagy bajban vannak.”

De legyenek bármily elkötelezettek a Fidesz mellett a Pécs környéki roma önkormányzatok, tiltakozásukkal mégiscsak arra kérdeztek rá, hogy miért vannak még továbbra is olyan jelöltek az ellenzéki összefogásban, akik mosolyogva antiszemita gesztusokat tesznek. Valószínűleg a politikai következmények elmaradása, valamint a mostani molinó-kitépés és a rendőrségi fellépés sem tett sokat azért, hogy meggyőzze a roma önkormányzat tagjait az ellenzéki összefogásról.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd