Március 22-én Kolozsváron járt Márki-Zay Péter, a Planetarium Café meghívásának eleget téve. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt két másik erdélyi városba, Marosvásárhelyre és Tordára is ellátogatott a napokban.
Ahogy Mostis Gergő, a Planetárium Café tulajdonosa és Márki-Zay kolozsvári beszélgetőtársa kiemelte, ez már nem a 2021 októberére tervezett, a járványhelyzet miatt elhalasztott pódiumbeszélgetés volt (az intézmény ekkor az „egyszer mindenkit meg kell hallgatni” mottóval operálva Orbán Viktort is meghívta). Kampánydíszletben, kampánymolinókkal folyt a beszélgetés, és Márki-Zay mögött a kék-arany székely zászló is helyet kapott az emelvényen.
„Akkor is szeretünk titeket, ha nem ránk szavaztok”
Ez a bevallottan provokatív célzatú felirat állt a beszélgetők mögött, amely kapcsán Márki-Zay is elmondta, bár szeretné, ha a jelenlévő regisztrált szavazók mindannyian a közös ellenzéki listára adnák le levélszavazatukat, tisztában van a sokat hangoztatott statisztikával, amely szerint az erdélyi kettős állampolgárok elsöprő többsége feltételezhetően a Fideszre fog szavazni.
Részben ez a tény fűti a külhoni magyarok szavazatainak legitimitását és/vagy mikéntjét boncolgató vitát, amely nem csak az erdélyi kisebbséget érinti. (Erről számos alkalommal cikkeztünk korábban.) A külhoni szavazatok történetében állandó hivatkozási pont a kedvezményes honosítás bevezetéséről szóló 2004-es, érvénytelen népszavazás, amely előtt a Fidesz az egyszerűsített honosítás mellett, az akkori kormánypárt pedig annak ellenében kampányolt. Bár 2000-ben az első Orbán-kormány képviselői még időszerűtlennek nevezték a kettős állampolgárság kérdését, 2004-ben már markáns pozíciót vehettek fel a kérdésben az akkori MSZP-SZDSZ koalíció ellenében: a nemzet egysége mellett kiálló pártként tetszeleghetett a Fidesz, ugyanebben a narratívában politikai ellenfeleik pedig hazaárulók lettek.
A 2004-es népszavazás ebben a távlatban egy olyan bohózat abszurd felvonásának tűnik, amelynek célja csupán az, hogy az egymás ellenében kampányoló pártok élesen szembehelyezkedhessenek egymással. Megmutatkozott az az anomália, amelyhez hasonlók Romániában is szoktak: a népszavazás első, kórházak privatizációjáról szóló kérdésben egy jobboldali párt a privatizáció ellenében, egy baloldali párt pedig a privatizáció mellett kampányolt. Mindezek ellenére alaposan sikerült elmérgesíteni az addig sem verőfényes többségi-kisebbségi viszonyokat. Ezeken nem változtatott különösebben, hogy 2010-ben a második Orbán-kormány elfogadta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, vagy hogy 2016-ban Mesterházy Attila elnézést kért a határon túli magyaroktól, amiért „egy rosszul feltett kérdésre rossz választ adtak”: a 2014-es országgyűlési választásokon már szavazhattak pártlistán a határon túli magyarok, és azóta is előmelegített kampánykérdés tud ez lenni, szükség szerint elegánsan kitakarva a választási rendszer további szépséghibáit.
Ahogy a beszélgetés során azonban Mostis is kiemelte, az MSZP 2004-es kiállása óta minimum gyanúval fordul a baloldal és az ellenzék felé az erdélyi kisebbség – s ezen nem segítettek sokat Gyurcsány, vagy a DK-s képviselők későbbi kiállásai sem.
Márki-Zay egyszerű válasza erre, hogy Gyurcsány Ferenc elszámolta magát, ahogy elszámolta magát Orbán Viktor is 2000-ben. Hozzátette, hogy az ellenzéki pártok közül három olyat tud mondani, amelyik a „régi baloldallal” szemben jött létre – a Jobbik, az LMP és a Momentum. A közös cél érdekében történő összefogás elmondása szerint nem azt jelenti, hogy ők mindenben egyetértenek, hogy fölvállalnák egymás múltját, egymás nézeteit. „(…) ez egy rendkívül pragmatikus szövetség, arról van szó, hogy az ezeréves történelmünk legnagyobb tolvajai menjenek börtönbe, és ne a parlamentben pöffeszkedjenek.” De vajon nem túl egyszerű egy elhibázott identitáspolitikai megközelítést félrecsúszott matematikának elkönyvelni?
Márki-Zay ezt a kisebbséget is szereti
Kétségtelen, hogy nem lőtt mellé Márki-Zay Péter, amikor kampánya fontos paneljei közül kiválasztotta a kolozsvári magyarokkal potenciálisan leginkább rezonálókat. Így korrupció elleni harca a romániai, 2017-ben kezdődő #resist demonstrációkra rímelt, amelyek azóta is a legtöbb embert megmozgató tüntetések voltak. Hosszasan részletezte erdélyi származását, nem mulasztotta el felsorolni kolozsvári értelmiségi felmenőit. Erdély vélhetően legkevésbé konzervatív városában talán feleslegesen hangsúlyozta, hogy ő bizony alapvetően jobboldali, de nem mulasztotta el kiemelni a sajtószabadság szükségességét, illetve a szabad és független kulturális intézmények támogatásának fontosságát.
A beszélgetés végén megnyitották a kört, a moderátor előbb az online, előzetesen összegyűjtött kérdésekből olvasott fel, majd a közönség kérdéseinek is teret engedett. Itt viszont már elhangzottak olyan kérdések, amelyek felkészületlenül érték Márki-Zayt.
Határon túli támogatások megvonásával kampányolni nyilván botorság lenne, s el is hangzott, hogy az ellenzék továbbra is finanszírozni tervezi a határon túli magyarság intézményeit (mi több, ezért cserébe nem várná el ezen intézmények feltétel nélküli támogatását, és Márki-Zay feltételezése szerint ilyen feltételek mellett az RMDSZ-szel is lehetőség lesz együttműködniük). Sipos Zoltán, az Átlátszó Erdély újságírójának kérdésére, hogy a 2020 óta érzékelhetően csökkenő támogatások felső vagy alsó határát tervezik-e megközelíteni, nem kaptunk egyértelmű választ.
Ugyancsak nagy vonalakban sikerült a miniszterelnök-jelöltnek választ adnia a közönség soraiból jövő, a romániai magyar oktatás feljavításának lehetőségeit célzó kérdésre Az iskolák versenyképességének növelését emelte ki, a szabad tankönyvválasztás fontosságát hangsúlyozta – pedig Romániában sikeresen összefoglalhatóak az iskolarendszer problémái a „forráshiány” szóval, emellett a tananyag inkább tendál a kompetencia-alapú fejlesztés, mint a tárgyi tudás számonkérése felé, és több tárgyat oktathatnak egészen jó minőségű, magyar nyelven írt könyvekből a kisebbségi pedagógusok.
Elszalasztott lehetőség volt a szexuális kisebbségek jogairól szóló kérdés megválaszolása is — esetükben a népszavazáson érvénytelen szavazásra buzdító miniszterelnök-jelölt azt hangsúlyozta, hogy a homofób propagandával a kormány – nyilván szándékai ellenére – „a témát a közbeszédben olyan mértékig tematizálta, annyit beszéltünk erről, hogy ma sokkal elfogadottabb a szexuális kisebbségek különbözősége, mássága Magyarországon, mint volt a Fidesz gyűlöletkampányai előtt. Én optimista vagyok ebben, szerintem pont az ellenkező hatást érte el a Fidesz: itt gyűlöletet akart kelteni, és ezzel szemben egy olyan tolerancia van Magyarországon, hogy a Fidesz levette a témát napirendről.” Szokásához híven ehhez később még hozzátette, tulajdonképpen ő állította le a Fidesz gyűlöletkampányát, amikor Orbán Gáspár szexuális érdeklődésére kezdett el utalgatni.
E két utóbbi kérdés metszete viszont fontosabb is lehetne akár egy, a magyar gyermekek jövőjéért kampányoló ellenzéknek. Szexuális kisebbségekhez tartozó emberek alapvető jogainak védelméhez ugyanis édeskevés az elfogadottság kérdése, és egy komprehenzív és inkluzív iskolai szexuális nevelés tantervének kidolgozása is csupán első lépés lehetne. A gyermekanyák száma, amely Romániában a legmagasabb, de egész Kelet-Európában aggasztóan magas, ugyancsak indokolná ezt.
Bajos kisebbségek helyzetét összehasonlítani, de ha van közös azokban a kisebbségekben, amelyek Márki-Zay átfogó „szeretetkampányában” szerepelnek, akkor az az, hogy programszerűen mintha még mindig nem tudná felvállalni őket az ellenzék.
Jó lenne azt hinni, hogy azért, mert nem ismeri elég alaposan helyzetüket, és nem azért, mert nem is érzi szükségesnek, hogy ismerje. Az viszont egyre egyértelműbbé kezd válni, hogy a szereteten túl értő, egyenlősítő képviseletre van szükségük – csak az kérdés, hogy ezt mikor és ki meri felvállalni.
