Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Színes forradalom, vagy a munkásosztály felkelése? – Interjú Ajnur Kurmanovval a kazahsztáni tüntetésekről

Ma minden posztszovjet tömegmédia és televíziócsatorna figyelme a Kazahsztánban hirtelen kitört tüntetések felé irányul. Ezek egyeseket reménnyel töltenek el, mások elborzadva tiltakoznak a látottaktól. Az eseményeket többféleképpen, és sokszor ellentmondásosan értelmezik: igaz szívű emberek demonstrációja, klánháború, Nyugat- és törökbarát erők összeesküvése, vagy akár „iszlamista reakció”. De mi történik valójában? A Zanovo-media munkatársa Ajnur Kurmanovot, a Kazahsztáni Szocialista Mozgalom egyik vezetőjét kérdezte.

Egy mintaköztársaság

Kazahsztán egyike a legnagyobb posztszovjet országoknak, rögtön másodikként az Orosz Föderáció mögött, a Szovjetunió összeomlása után politikai és gazdasági kapcsolatokon alapuló rendszerben. Mindez nem csupán azért lett lehetséges, mert Nurszultán Nazarbajev egyike volt a Független Államok Közösségét (FÁK) tető alá hozóknak. A kazah modellt, vagyis a párt és a szovjetek korábbi nómenklatúrájától az „ázsiai színezetű” kapitalista oligarchák rendszeréig vezető puha átmenetet sokan követendő példának tartották.

És valóban, ennek a modellnek a felszínen tényleg voltak vonzó sajátosságai, nemcsak a többi köztársaság uralkodó elitje, de az átlagpolgár számára is: magas gazdasági színvonal, a demokrácia formális jegyei, és kevéssé korlátozott nyugati kultúra. A természeti erőforrások, így az olaj bősége, és a szovjet időkből örökölt ipari potenciál kiváló ugródeszkának bizonyult a fiatal állam számára.

Ebben az időben az Orosz Föderáció hivatalos propagandája és a FÁK csatornái előszeretettel állították Kazahsztánt követendő példaként a „szövetségesi hagyományok” megőrzésében, a Nagy Honvédő Háború emlékének tiszteletében, a nacionalizmus hiányában, és így tovább.

Az interjú eredetileg orosz nyelven a Zanovo-media oldalán jelent meg. Az interjú Ivan Nyezazorov munkája, A cikket a Kelet-Európai Baloldali Médiaegyüttműködés (ELMO) keretein belül Bernáth Lackó fordította.

Az ELMO arra szerveződött, hogy a régió egyenlőségpárti, rendszerkritikus, nemzetközi szolidaritás iránt elkötelezett platformjai segítsék a rendszerszintű változás szempontjából nélkülözhetetlen információk régióbeli áramlását, és a régiós perspektívát alkalmazó elemzések születését. Az együttműködés keretein belül született cikkek itt olvashatóak angol nyelven.

Az újévi ünnepnapok után, január másodikán azonnal tömegtüntetések törtek ki. A demonstrációk oka az autókban használt cseppfolyósított gáz árának literenkénti 60 tengéről 120 tengére való emelkedése volt. Az első be nem tiltott megmozdulások Kazahsztán nyugati részén, a Mangisztau régióban kezdődtek el, a nagy olajkitermelő vállalatok központi területén. Itt fekszik a hírhedt Zsanaozen is, ahol tíz évvel ezelőtt brutálisan letörtek egy munkássztrájkot: 15 sztrájkolót megöltek, és százak sebesültek meg.

Másnap, január harmadikán Mangisztau tartomány tüntetői új szociális és politikai követelésekkel bővítették eredeti listájukat: élelmiszerár-csökkentés, munkanélküliség elleni intézkedések, az ivóvízhiány megoldása, illetve a kormány és a helyi vezetés lemondatása. Ezen a napon Almati terein és utcáiban, a fővárosban, Nurszultánban, és más városokban is tüntetők kezdtek el gyülekezni. Egy sor helyszínen úttorlaszokat emeltek, és a demonstrálók éjjelre sem oszlottak szét.

Tüntetők Almatiban

Január negyedikén, kedden, a tüntetők összecsaptak a rendőrséggel. Almatiban a biztonsági erők villanógránátokat használtak a tömeg oszlatására. Válaszul a tüntetők rendőrségi járműveket borítottak fel. Ugyanaznap este a mobilinternet, az üzenetküldő applikációk és a közösségi média leállt.

Kazahsztán hatóságai megpróbálták elmagyarázni, hogy az üzemanyag árának emelkedését az elektronikus tőzsde okozza. Ahogy mondják „a piac döntött”. A Mangisztau tartományi kormányzat határozottan kijelentette, hogy minden a modern piacgazdaság keretein belül történik, és a korábbi árazás már nem fog visszatérni.

Ehhez képest január negyedikén a tüntetők által kifejtett nyomás miatt a kormányzat arra kényszerült, hogy Mangisztauban leszállítsa az üzemanyag árát literenként 50 tengére. Kazahsztán elnöke, Kászim-Zsomart Tokajev úgy nyilatkozott, a lakosság egyéb követeléseiről külön fognak dönteni. Mindezek után, január ötödikén a regnáló kormánykabinetet feloszlatták, a Zsanaozen üzemanyagfeldolgozó üzem igazgatóját pedig őrizetbe vették.

A mélyszegénység tartománya

A Kazahsztáni Szocialista Mozgalom társelnöke, Ajnur Kurmanov így festette le a jelenlegi helyzetet:

„Zsanaozen munkásai voltak az elsők, akik felkeltek. Az üzemanyagár-emelkedés csak végső löketet adott a népi megmozdulásoknak. A társadalmi problémák tulajdonképpen évek óta hegyként tornyosultak már ekkor. Múlt ősszel Kazahsztánt inflációs hullám sújtotta. Fontos figyelembe venni, hogy az árukat importálni kell Mangisztauba, így ott az árak mindig két-háromszor magasabbak. Ráadásul a 2021 végi áremelkedések közben az élelmiszerárak még nagyobb ütemben növekedtek. Azt is hozzá kell számítani, hogy az ország nyugati részén állandó a munkanélküliség. A neoliberális reformok és a privatizáció következtében bezárt a legtöbb vállalkozás. Az egyetlen szektor, amely továbbra is működik itt, az olajkitermelés – de az is legnagyobb részben külföldi tőkéből. Kazahsztán olajának akár 70 százaléka is exportra kerül nyugati piacok felé, s a nyereség legnagyobb része is külföldi befektetőknél landol.

Ajnur Kurmanov

Gyakorlatilag semmiféle fejlesztési beruházás sincs a térségben: a szegénység, a totális szegénység területén vagyunk. És ráadásul múlt évben ezek a vállalatok nagyarányú racionalizáláson mentek keresztül. Munkahelyeket szüntettek meg, a munkások rendre elvesztették fizetésüket, bónuszaikat, sok vállalat átalakult puszta szolgáltatócéggé. Amikor aztán az Atirau tartományban működő Tengiz Oil cég egyik pillanatról a másikra negyvenezer munkást bocsátott el, egész Nyugat-Kazahsztán sokkot kapott. Az állam a kisujját sem mozdította, hogy megakadályozza a tömeges leépítéseket. Azt is meg kell érteni, hogy egy olajmunkás öt-tíz családtagot tart el.

Egy munkás elbocsátása automatikusan éhezésre kárhoztat egy teljes családot. Itt nincs más munka, csak az olajszektor, és az azt kiszolgáló szektorok.

Kazahsztán voltaképpen egy nyersanyagkapitalizmus-modellt épített fel. A lakosság köreiben rengeteg szociális probléma halmozódott fel, rengeteg a társadalmi bizonytalanság. A „középosztály” romjaiban hever, a reálszektor elpusztult. A nemzeti termék egyenlőtlen elosztása jelentősen hozzájárul a korrupcióhoz. A neoliberális reformok megsemmisítették a szociális védőhálót. És az a legvalószínűbb, hogy a nemzetközi cégek tulajdonosai úgy számították, hogy „a cső etetéséhez” körülbelül ötmillió emberre van szükség, a több mint tizennyolc milliós kazah lakosság egyszerűen túl sok. És éppen ez az, amiért ez a felkelés sok szempontból antikoloniális. A mostani tüntetések okai a kapitalizmus működésében gyökereznek: a cseppfolyósított gáz ára valóban az elektronikus kereskedés során emelkedett. Az üzemanyagot külföldön értékesítő monopolisták összeesküvése helyben üzemanyaghiányt és elszálló árakat idézett elő. Így hát ők maguk provokálták ki a zavargásokat. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a jelenlegi társadalmi felzúdulás az elmúlt 30 év összes kapitalista reformpolitikája és azok romboló hatásai ellen irányul.”

A munkásmozgalom hagyományai. A spontán sztrájk

Az eredeti tüntetésforma a klasszikus „proletársztrájk” volt. Január harmadikáról negyedikére virradó éjszaka vadsztrájk kezdődött a Tengiz Oil vállalatainál. A sztrájk gyorsan átterjedt a környező régiókba is. Ma a sztrájkmozgalomnak két fókuszpontja van: Zsanaozen és Aktau.

Ahogy az összeesküvéselmélet-gyártók mondják manapság, az elégedetlenséget Nyugaton készítették elő, ahogy arra bizonyíték a tüntetők gondos szervezése és koordinációja. Kurmanov szavaival:

„Ez nem Majdan, bár sok politikai elemző próbálja ilyen színben feltüntetni. Honnan származik ez a lenyűgöző önszerveződési képesség? Ezek a munkások tapasztalatai és hagyományai. Sztrájkok rázzák Mangisztau tartományt 2008 óta, és a sztrájkmozgalom maga is a kétezres években kezdődött. Még a Kommunista Párt, vagy más baloldali csoportok segítségére sem volt szükség, anélkül is folyamatosan követelték az olajtársaságok államosítását. A munkások egyszerűen látták saját szemükkel, hogy hova vezet a privatizáció és a külföldi tőkések tulajdonszerzése. A tüntetések eme korai szakaszában hatalmas tapasztalatra tettek szert a küzdelem és a szolidaritás terén. Maga a vadonban élés hozta el az összekapaszkodást. Ezek voltak azok a keretek, amelyek ellen összefogott a munkásosztály és a lakosság többi része. A zsanaozeni és aktaubeli munkástüntetések irányt mutattak az ország más régiói számára is. A jurták és a sátrak, amelyeket a tüntetők a nagyvárosok főterein emeltek, egyáltalán nem az Euromajdan mintáján alapultak: ezek álltak Mangisztauban is a tavalyi helyi szerveződésű sztrájkok idején. A lakosság maga látta el vízzel és élelemmel a demonstrálókat.

A kazahsztáni tüntetések helyszínei

Ma Kazahsztánban nem létezik legális politikai ellenzék, az egész politikai mezőt megtisztították tőle. Kazahsztán Kommunista Pártja volt az utolsó, amit likvidáltak 2015-ben. Kizárólag hét kormánybarát párt maradhatott meg. Ennek ellenére sok civil szervezet működik az országban, amelyek aktívan együttműködnek a hatóságokkal, nyugatbarát tevékenységet kifejtve. Kedvenc témáik: az 1930-as évekbeli éhínség, a Baszmacsi mozgalom tagjainak és a második világháborús kollaboránsoknak a rehabilitációja, és így tovább. A civil szervezetek továbbá segítenek a nacionalista mozgalom fejlesztésében is, amely mozgalom Kazahsztánban teljes mértékben kormánybarát. A nacionalisták Oroszország- és Kína-ellenes nagygyűléseket tartanak, amelyeket amúgy a hatóságok szankcionálnának.”

Beszélgetőtársunk szerint a rosszhírű iszlamisták, akik állítólagosan a jelenlegi események mögött állnának, szintén szélsőségesen gyengék és rosszul szervezettek Kazahsztánban. Biztosított minket, hogy a modern Kazahsztán valójában egy etnikumalapú állam kiépítését célozza, és a hivatalos ideológiája a nacionalizmus. A Mir tévécsatorna „szovjetbarát” Kazahsztánról szóló beszámolói, és az ahhoz hasonlók nem többek puszta mítoszoknál:

„Még 2017-ben emeltek egy emlékművet Kizil-Ordában Musztafa Csokajnak, aki a Wehrmacht Turkesztáni Légiójának szellemi atyja volt. Manapság az állam radikálisan újraírja a történelmet. Ez a folyamat akkor gyorsult csak fel igazán, amikor Nurszultán Nazarbajev néhány évvel ezelőtt az Egyesült Államokba látogatott. A pántürk mozgalom is egyre aktívabb. Legutóbb Nurszultán Nazarbajev kezdeményezésére Isztambulban alakult meg a Türk Államok Szövetsége 2021 november 12-én. Kazahsztán elitjének továbbra is Nyugaton vannak fő érdekeltségei. Éppen ezért nem érdekeltek egyáltalán az imperialista államok a jelenlegi rendszer bukásában: az már így is teljes mértékben az ő oldalukon áll.”

Esetleg előfordulhat, hogy nem minden ilyen egyértelmű Kazahsztán geopolitikai prioritásainak terén? A látszat azt mutatja, hogy az ország vezetése ugyanúgy hajlamos bizonyos többirányú politikára, Oroszország, a Nyugat, Kína és Törökország között manőverezve. De egy körülmény éppenséggel megfelel minden külföldi partnernek itt: a helyi „lojális” törvényhozás lehetővé teszi a külföldi cégeknek a profit kivitelét az országból. Lehetőségei szerint minden globális szereplő a kormány engedelmesebbé tételén dolgozik. És természetesen a liberális ellenzék meg fogja próbálni, sőt már próbálkozik is a tömegtüntetések feletti kontroll átvételével.

„Nazarbajev elnöki székből a Biztonsági Tanács élére való átkerülése pusztán a demokrácia látszatát volt hivatott szolgálni Nyugat felé is. A valóságban továbbra is teljes kontrollt gyakorol minden hatalmi ág felett, és csak növekedett a hatalma, miközben sikerült elhárítania minden felelősséget. Tokajev elnök puszta dekoráció csupán, egy báb az uralkodó családban. Kétségtelen, hogy a mostani tüntetések fajulhatnak odáig, hogy valamely frakciók palotaforradalmat, vagy ahhoz hasonlót robbantsanak ki. Nem lehet mindent összeesküvés-elméletekig silányítani. A mostani protestmozgalmat sem szabad idealizálni. Igen, ez egy alulról építkező társadalmi mozgalom, a munkások úttörő szerepével, akiket a munkanélküliek és egyéb társadalmi csoportok támogatnak. De a mozgalmon belül nagyon különböző erők működnek, pláne úgy, hogy a munkásoknak nincsen saját pártjuk, osztályszervezetük, érdekeiket segítő, világos programjuk. A létező baloldali csoportok Kazahsztánban leginkább politikai körökként működnek, és képtelenek komolyan befolyásolni az események alakulását.

Az oligarchák és egyéb külső erők meg fogják próbálni kisajátítani, vagy legalábbis felhasználni ezt a mozgalmat saját céljaik elérésére.

Ha győznek, a javak újraelosztása, és a burzsoázia különböző csoportjai közötti nyílt konfrontáció, a „mindenki mindenki ellen” fog elindulni. De bármi történjen is, a munkások képesek lesznek bizonyos szabadságjogok elnyerésére, és új lehetőségek megszerzésére, beleértve saját pártjaik és független szakszervezeteik megalakítását, amelyek a jogaikért való küzdelmüket szervezhetik a jövőben.”

Kazahsztán fegyveres erői megpróbálják felvenni a harcot a tüntetőkkel

U.I.: Miután a cikk napvilágot látott, nyilvánossá vált, hogy Almatiban és más városokban súlyos összecsapások bontakoztak ki, és ezeken a helyeken a tüntetők megszereztek néhány kulcsfontosságú infrastruktúrát. A tüntetések keltette nyomás hatására Tokajev elnök példa nélküli szociális engedményeket tett – megígérte az üzemanyagok és a társadalmilag elengedhetetlen cikkek feletti állami szabályozást, moratóriumot a rezsi további növekedésére, lakbér-támogatást a szegényeknek, és egy, a gyermekeket és a népegészségügyet támogató alap létrehozását. A tüntetők azt is követelték, hogy az ország térjen vissza az 1993-as alkotmányhoz, és olyan kormányt állítsanak fel, amelynek tagjai rendszeren kívüliek. És továbbra is követelik az alacsonyabb élelmiszerárakat, a nyugdíjkorhatár 58-60 éves korra való leszállítását, magasabb béreket és nyugdíjakat, gyermekek után járó juttatásokat, és így tovább.

A liberális ellenzéki aktivisták siettek deklarálni, hogy ők koordinálják a mozgalmat. Január ötödikén este érkezett a hír, hogy Nurszultán Nazarbajev már nem elnöke a Biztonsági Tanácsnak. Tokajev elnök átvette a helyét, és kijelentette, hogy szándéka „olyan keményen fellépni, amennyire csak lehet.” Ugyanebben az időben hangzott el egy „észszerű politikai reformok” közeljövőben való elindításáról szóló ígéret is.

Aznap valamivel később Tokajev felhívást intézett a Kollektív Biztonsági Megállapodás Szervezetének tagállamaihoz, hogy indítsanak el egy „békefenntartó” (valójában rendőrségi) hadműveletet a tüntetések elfojtására, amelyet a kazahok külső beavatkozásként ének meg. Január hatodika reggelén a KBMSZ elfogadta a felkérést, és már meg is jelentek az első beszámolók a Kazahsztánba érkező orosz csapatokról.

Kiemelt kép: Forrás: t.me/vlastkz