Az ellenzék a múlt héten hirdette meg népszavazási kampányát: a Fudan Egyetem ügyéről és az álláskeresési járadék meghosszabbításáról kérdeznék meg a választópolgárokat. Az aláírásokat jelenleg is gyűjtő aktivisták tapasztalatai szerint a választókat jobban érdekli a Fudan és a Diákváros ügye, mint az álláskeresési járadék meghosszabbítása, sokan nem tudják, az utóbbi jelenleg hogyan működik, de még az ellenzék miniszterelnök-jelöltje sem mindig találja el a pontos számokat.
A munkájukat vesztett állampolgárok támogatása azonban nem csak a járadék folyósításának időtartamán múlik, komoly szakpolitikai kérdéseket is át kell gondolni az ügyben. A Mérce Csóti Csabát, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnökét kérdezte az álláskeresési járadék meghosszabbításáról, a támogatás céljáról és a kormány jelenlegi politikájáról.
Szolidáris kezdeményezés egy „munkaalapú társadalomban”
„Azért kell meghosszabbítani, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek nem találnak 3 hónap alatt munkát, és egzisztenciálisan kiszolgáltatottá válnak” – kezdi Csóti.
A szakszervezeti konföderáció elnöke szerint az álláskeresési járadéknak és a munkanélküli segélynek nincs ideális időtartama és összege, ezeket – ahogyan a jogosultság feltételeit is – mindenhol viták övezik. A támogatás céljáról is társadalompolitikai viták folynak.
Az álláskeresési járadék gyakran kényszerítő eszközként merül fel, hogy az ember minél hamarabb megélhetést biztosító munkát találjon. A másik álláspont szerint a támogatás abban segíti a munkájukat elvesztő embereket, hogy ne csak a megélhetéséhez szükséges alapvető bevételüket találják meg, hanem a kiegyensúlyozottsághoz és a boldoguláshoz szükséges forrást is.
„A társadalmilag szolidáris álláspont általában az utóbbiból indul ki, képviselői egy hosszabb idejű, különböző képzésekkel ellátott, differenciált támogatási rendszerben hisznek. Akik úgy gondolják, hogy a segély egy kényszerítő eszköz, azok általában rövidebb időtartamra folyósított összegben gondolkodnak.”
Csóti úgy véli, a konzervatívabb gazdaságfilozófiát követő kormányzatok, mint hazánké, általában az utóbbi álláspontot követik. Céljuk, hogy az emberek minél előbb visszakerüljenek a munkaerőpiacra. Az elnök hozzátette, az álláskeresési járadék jellege folyamatosan változott, a rendszerváltás óta állandó vita övezi, „mint minden kapitalista társadalomban”.
2012 óta azonban a támogatás áttolódott a kényszerítő eszközök irányába.
Az elnök szerint az egyik legjelentősebb változás, amit a Fidesz-KDNP kormányzása hozott, hogy a munkanélküli segélyt járadékká alakította, így már nem igényelhette mindenki, akinek nincs munkája, a támogatást előzetesen megszerzett jogalaphoz kötötték. A mindenkori kormány társadalompolitikai felfogása tehát közvetlenül befolyásolja, hogy milyen jellegű támogatást kaphatnak az állásukat elvesztett emberek. A SZEF elnöke úgy véli, a mostani rendszer erről egy igen leegyszerűsített álláspontot képvisel.
„A munka alapú társadalom egy erkölcsi ítélet: akinek munkája van, jobb ember annál, aki nem dolgozik” – véli a szakszervezeti konföderáció vezetője.
A jelenlegi kormányzat által hirdetett munkaalapú társadalom – magyarázza az elnök:
”ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy ha valaki dolgozik, az önmagában hatalmas érték, ezért arra törekednek, hogy minél többen vállaljanak munkát. Személy szerint én úgy vélem, hogy ez egy elég leegyszerűsített felfogása a problémának, hiszen nem mindegy, hogy valaki olyan munkát végez, amelyből kellemes életet tud biztosítani magának 8 vagy 6 órában, vagy 3 műszakban dolgozik, amiben csak az alapvető életfeltételeit tudja fenntartani. Mi annak a pártján vagyunk, hogy minőségi életet lehetővé tévő munkához jussanak az emberek. Nem gondolom, hogy munkaalapú társadalmat kell építeni.”
Nem talál mindenki
Csóti szerint jelenleg nincs konszenzushoz közelítő álláspont a társadalmi vagy politikai vitákban arról, hogy tulajdonképpen ez a támogatás miért is van, ezért nem is az az elsődleges kérdés, hogy az összeget növeljük vagy a támogatás időtartamát. Arról kellene társadalmi párbeszédet folytatni, hogy mi a célja a járadéknak:
„Egy nagyobb rendszer részeként segítse az egyén boldogulását, vagy hogy az egyént arra idomítsa, hogy saját maga oldja meg a problémáját?”
Az elnök attól függetlenül nagyon pozitív dolognak tartja a kezdeményezést, hogy kialakul-e érdemi társadalmi vita a kérdésről, hiszen ezzel a téma bekerült a közbeszédbe.
Azt önmagában egyedülállónak találja, hogy egy népszavazás apropóján az alul lévők érdekeiről indulhat párbeszéd. Hozzátette, a leszakadó réteg, akikről ez a népszavazás közvetlenül szólna, sokkal nehezebben tudja artikulálni a véleményét, ugyanis egy jellemzően politikailag nem aktív társadalmi csoportról beszélünk. Csóti szerint ez azzal is összefügg, hogy aki több mint fél évet tölt munka nélkül, annak jó eséllyel az egészsége mellett a kulturális viszonyai is romlanak.
Nem minden érdekképviselet részéről fogadták pozitívan a kezdeményezést. Palkovics Imre korábban azt nyilatkozta a Világgazdaságnak, hogy aki munkát akar találni, az talál is. A Munkástanácsok elnökének kijelentésére Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese és Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, valamint Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke (SZEF) is reagált.
A politikusok erősen bírálták Palkovics szavait, Székely pedig kiemelte, hogy – szemben a Palkovics által említett 2-3 hónappal – még az állami statisztika szerint is körülbelül nyolc hónap alatt találhatnak az állásukat elvesztett emberek új munkahelyet. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat júliusi közlése alapján nyáron még 14,6 hónapba telt átlagosan, míg valaki újra keresetet talált magának Magyarországon.
Csóti Csaba a Mércének elmondta, a Munkástanácsok elnökéről nem feltételezi, hogy kényszerítő eszközökben gondolkodna, de „mégiscsak szerencsétlen, hogy egy munkavállalói érdekképviselet elnöke így gondolkodik”. Megjegyezte, a szervezet tavalyi, a kormánynak intézett javaslatcsomagjában szintén szerepel az álláskeresési járadék meghosszabbítása.
A járvány alatt különösen nagy szükség volna rá
Az elnök a járványhelyzet okozta munkanélküliséggel szemléltette a járadék meghosszabbításának fontosságát. Ha valaki a koronavírus miatt elvesztette az állását, és lejárt a 3 hónap folyósítási idő, akkor ez arra kényszerítette őt, hogy gyakorlatilag bármilyen munkát elvállaljon. Egy elnyújtottabb támogatással azonban át tudta volna vészelni ezt az időszakot. „Ha például egy cipész elveszti az állását és feléli minden tartalékát, gyakorlatilag bármilyen munkát elvállal, ha nem akar éhen halni. Míg egy hosszabb támogatási időszakban megpróbálhatna munkát keresni a saját szakmájában, amiben már hosszú évekig dolgozott.”
Rövid álláskeresési támogatás esetén ugyanis az emberek egy részét abba az irányba tolják, hogy a képzettségétől eltérő, képesítése alatti munkát is elfogadja, míg egy hosszabb esetében esélyt adnak arra, hogy a képzettségének és a kialakult munkakultúrájának megfelelő munkát találjanak maguknak.
A Mérce rendszeresen beszámol a koronavírus miatt megnövekedett munkanélküliségről. A járvány okozta gazdasági válság több ezer ember megélhetését veszélyezteti. Az első hullám utáni rövid fellendülést a második hullámban ismét egy kétségbeejtő visszaesés követte. A hónapok közötti drasztikus csökkenés a KSH adatsoraiból kiolvasható foglalkoztatottak arányában is meglátszik. Az Európában példátlanul alacsonynak számító hazai álláskeresési járadék pedig csak tovább tetézte a válságot. Tavaly szeptemberben 160 ezer fő felett volt azok száma, akik már nem voltak jogosultak a támogatásra, de még álláskeresőnek számítottak. Pont ezért javasolták már korábban is közgazdászok, civilek és szakszervezetek az álláskeresési járadék meghosszabbítását és a támogatás kiterjesztését.
Az elnök szerint az álláskeresési járadék problémájára saját megoldást kell találni, Magyarországnak nem érdemes külföldi példákat egy az egyben átvennie. Ugyanis egészen más szakpolitikai intézkedések szükségesek ott, ahol például a társadalom jelentős százaléka önálló vagyonnal bír. Csóti szerint „mi nem ez a történet vagyunk”.
A strukturális munkanélküliség jelensége szintén olyan probléma, amit országra szabottan kell kezelni. A KSH 2019-es adatsoraiból például kitűnik, hogy a foglalkoztatottsági ráta a legrosszabb és a legjobb helyzetű régiók között 8,7 százalékponttal különbözik: vagyis a munkanélküliség régiókra koncentrálódik, és gyakran együtt jelentkezik munkaerőhiánnyal. A statisztikai hivatal szerint a munkaerő-tartalék jelentős része az ország észak-északkeleti területein koncentrálódik, ezzel szemben a többletmunkaerőt döntő részben az ország gazdaságilag fejlettebb régiói igénylik. Azokban a megyékben is magas a betöltetlen állások száma, ahol relatíve magas a munkanélküliség is.
A strukturális munkanélküliség problémájára mutat rá mások mellett az Egyensúly Intézet szeptemberben bemutatott kutatása is. Szakpolitikai javaslatcsomagjuk több említett problémára is válaszol. A rövidtávú programok között szerepelnek a munkavállalók ingázását segítő támogatások és minőségi szakmunkásképzések. Az intézet szintén szükségesnek tartja az álláskeresési járadék emelését, tíz hónapra tett javaslatot, és magasabb összeget is határozna meg, mindezt ugyanakkor szorosabb együttműködéshez kötné a munkaügyi hivatallal.
”Ha valóban az a cél, hogy segítsük az emberek boldogulását, akkor országra kell szabni a megoldást, egy átfogó társadalmi vita után. Nem hiszem, ha bármilyen mintát leveszünk a polcról, az jó lesz” – mondja Csóti.
Az elnök szerint a mostani helyzet kezelésére egy hosszabb idejű folyósítás, egy emelt összegű, vagy egy emelt összegű és hosszabb idejű folyósítás lenne alkalmas, valamint hogy ne járulék, hanem segély formájában működjön.
„Az álláskeresési járadék meghosszabbítása szociálisabb gondolkodás felé mutatna a munka alapú társadalom helyett. Viszont ahhoz, hogy például a strukturális munkanélküliséget kezeljük, komolyabb szociálpolitikai lépésekre van szükség.”
