Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nyert a baloldal, Chile végre kiléphet Pinochet hosszú árnyékából

„Mi vagyunk az a generáció, amely felemelte a hangját, és követeli, hogy a jogainkat tartsák tiszteletben, és ne termékként vagy üzleti lehetőségként tekintsenek rájuk. Nem fogjuk többé megengedni, hogy a szegények fizessék meg a chilei társadalmi egyenlőtlenség árát. Nehéz idők állnak előttünk”

– mondta az összegyűlt tömegnek Santiagóban a frissen megválasztott Gabriel Boric. A mindössze 35 éves korábbi marxista diákvezér a vasárnapi chilei elnökválasztás második fordulójában 12 százalékponttal akkorát vert a szélsőjobboldali jelöltre, José Antonio Kastra, hogy az utóbbi által istenített Augusto Pinochet hármat pördült a sírjában.

A győzelem nemcsak a következő négyéves elnöki ciklust biztosította a baloldalnak, de jó esélye van Chile jövőjét is meghatározni.

Gabriel Boric – kép: Wikimedia Commons/Rodrigo Fernández

A nép által kikényszerített alkotmányozás

Az Augusto Pinochet katonai diktatúrája által – a baloldallal való véres leszámolás után – 1981-től bevezetett chilei alkotmány 2019-ben megbukott, elsöpörte a népharag. A neoliberális, szélsőségesen piacpárti alaptörvények hatására került korábban az ország teljes vízkészlete magánkézbe, nőttek meg soha nem látott mértékben a különbségek a gazdag és a szegény rétegek között, és szegényedett el a chilei társadalom nagy része.

Bár a katonai diktatúra 1989-ben megbukott, az azt követő balközép kormányoknak nem sikerült jelentős változást hozni: érvényben maradtak a társadalmat elszegényítő törvények, nem zajlott le hatásos megbékélési folyamat, a katonai diktatúra által összehozott neoliberális alkotmány megmaradt, és maga Pinochet is élvezhette még hosszú évekig a szabadságot.

Ez az állapot fordult fel fenekestül 2019-ben, amikor Sebastian Piñera kormánya bejelentette a tömegközlekedési tarifák megnövelését. Válaszul baloldali diákszervezetek polgári engedetlenségre hívták fel a lakosságot, a jegyellenőrzés megkerülését segítő taktikákat osztottak meg széles körben. Az ellenállás nagyon gyorsan országos szintűvé duzzadt, és soha nem látott méretű tüntetések bontakoztak ki október során gyakorlatilag minden nagyobb chilei településen.

Ezek a demonstrációk már nem csupán a tömegközlekedés árainak normalizálását, de széles körű intézményes átstrukturálást követeltek az országos politikában: a nyugdíjrendszer, az igazságszolgáltatás és az oktatás átalakítását.

Az ország vezetői hiába próbálkoztak kezdetben nyílt elnyomással, hiába vezettek be szükségállapotot, vetették be a hadsereget a gyakran többmilliós tüntető tömegek ellen, halálos áldozatokat követelve. Az országban sok településen helyi tanácsok alakultak, és általános sztrájk bontakozott ki az elnök és a belügyminiszter lemondását, a hadsereg visszahívását és helyi tanácsokon alapuló alkotmányozó nemzetgyűlést követelve.

A kormányt a hetekig tartó forradalmi helyzet végül térdre kényszerítette, és népszavazást írtak ki az alkotmányozási folyamat megindításáról, ami 2021 nyarán el is kezdődött.

Egy alkotmány nehéz születése

Az azonban az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy nem elegendő az alkotmányozási folyamat kikényszerítése, annak tisztaságát, a nép beleszólását további harcok árán kell biztosítani. A Paktum a Békéért nevű, alkotmányozást előkészítő összefogásban gyakorlatilag minden, korábbi rendszerben aktív párt részt vállalt. Így a nép körében jogosan merült fel a kérdés, hogy vajon nem sikerül-e majd átmenteni a megbukott gazdasági-társadalmi kereteket a következő rendszerbe is.

Bár a 155 fős alkotmányozó testület élére egy őslakos aktivistát, Elisa Loncont választották, és bekerültek klímaaktivisták is, egy esetleges szélsőjobboldali elnök jelentősen megnehezíthette volna azt a folyamatot, ami optimális esetben megszünteti a piaci fundamentalizmust, és az ezzel összefüggő társadalmi és környezeti károkat.

A jobboldal jelöltje, a Pinochetet éltető Kast ugyanis mindent szeretett volna, csak éppen társadalmi haladást nem: a jelölt harcosan kiállt az azonos neműek házassága ellen; büszkén hirdette, hogy a tömeggyilkosságokat elkövető Pinochet „rá szavazott volna”; és a nyolcvanas években maga is küzdött a demokratikus átmenet ellen. Így az alkotmányozási folyamat komoly kihívások elé került volna Kast győzelmével.

José Antonio Kast – kép: Wikimedia Commons/Janitoalevic

Chile indulhat, de nehéz lesz az út

Erre azonban már nem kerülhet sor, ugyanis Gabriel Boric, a – többek közt az ő aktív részvételével szervezett – 2011-2012-es chilei társadalmi mozgalmakból kinőtt újbaloldali pártok és a Kommunista Párt közös jelöltjeként komoly vereséget mért Kastra.

Boric az első pillanattól kiállt az abortusz legalizálása és az azonos neműek házassága mellett, az őslakosok védelméért, az állami egészségügy és szociális bérlakás-rendszer kialakításáért, amit a gazdagok megadóztatásából kíván finanszírozni.

Mindezen markáns baloldali politikai küzdelmek és az alkotmányozás tisztaságának biztosítása mellett Boric-nak további komoly feladata lesz elnökként: a chilei társadalom és a politikai élet között tátongó szakadék felszámolása. Chilei radikális szociológusok évtizedek óta figyelmeztetnek rá, hogy a népi mozgalmak és az intézményes politika messze eltávolodtak egymástól: a diákszervezetek gyakran az országos szavazástól való távolmaradás mellett kampányolnak, de ez az álláspont népszerű sok szegénynegyedben is országszerte.

Vajon Boric-nak sikerül megnyernie a közös társadalmat kiépíteni igyekvő politikájának Chile népét? Sikerül-e minimalizálni az új alkotmányban a népnyomort szülő piaci fundamentalizmust?

Ezekre a kérdésekre nagyon fogunk figyelni az elkövetkező hónapok során.

Címlapkép: Twitter.