A vonatkozó uniós jogszabály szerint az európai strukturális és beruházási alapok felhasználását „a fenntartható fejlődés keretében, a környezet minőségének megőrzésével, védelmével és javításával kapcsolatos cél Unió általi előmozdítása révén kell megvalósítani…” Így történik-e ez Magyarországon?

A nagy tavaink pusztulnak. A Balaton ökoszisztémája óriási nyomás alatt áll olyan beruházások miatt, amelyeket nagyrészt uniós pénzekből finanszíroznak, illetve olyan cégek valósítanak meg, amelyek korábban főleg uniós pénzeken nőttek nagyra. Jordán Ferenc, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet volt igazgatója szerint „a Balatonnál az ingatlanbefektetők nevetnek, de mire az ötcsillagos szállók felépülnek, tényleg egy büdös posvány lehet az egész tóból”. (Az intézetnek a tó állapotáról szóló egyre riasztóbb jelentéseire a kormány az igazgató kirúgásával és az intézet részleges felszámolásával reagált.)

Magyarország második legnagyobb természetes tavát, a Fertő tót olyan építkezések teszik tönkre, amelyeket főként Orbán Viktor miniszterelnök gyerekkori barátjának, az uniós pénzekből dúsgazdaggá vált Mészáros Lőrincnek a cége végez. Az építkezések a helyi lakosság, a környezetvédelmi civil szervezetek, sőt az osztrák kormány és az UNESCO tiltakozása ellenére is teljes gőzzel folynak. A tatai tavat, a Ramsari Egyezmény értelmében nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyet a Hell Energy Company egyik leányvállalata által tervezett szállodaépítés veszélyezteti. Ez a cég bőkezű európai uniós támogatásban és magyar közpénzekből is részesült. (Ez az eset rávilágít az uniós finanszírozás rendszerszintű problémájára is).

Az utak, épületek és egyéb építmények által borított terület 2005 és 2019 között 31%-kal nőtt. 

E beruházások közül sokról bebizonyosodott, hogy nem hatékonyak és súlyosan károsítják a környezetet. Sok esetben finanszírozták ezeket uniós pénzekből – máskor pedig hazai költségvetésből, bohózattá téve a környezetvédelemre szánt uniós támogatásokat.

Ezen – részben vagy egészben közpénzből finanszírozott – beruházások esetében a George Monbiot által leírt nyolc szabályszerűség mindegyike fennáll: a beruházás elsősorban a beruházók további gazdagodását szolgálja, a projekt megtérülési mutatói rendkívül rosszak, a tervezés során felülbecsülik a környezetvédelmi előnyöket és alulbecsülik a költségeket, a megvalósításkor pusztítják a természetet, aránytalan mértékben sújtják a leghátrányosabb helyzetű lakosságot, meghagyják a már meglévő, környezetet terhelő infrastruktúrát, nem használják ki a meglévő infrastruktúrában lévő lehetőségeket (mivel ebből a beruházónak semmilyen haszna nem származna), és nem segítik elő az átállást a környezetbarátabb életmódra.

A Monbiot által felsoroltakhoz még egyet hozzátennék, amit Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke emelt ki, amikor ismertette, milyen eredményekre jutottak az uniós források önkormányzati felhasználásáról szóló vizsgálataik során: „Egy-egy településen megvalósítanak például egy fejlesztést, de azt nem veszik figyelembe, hogy mennyibe fog kerülni a beruházás fenntartása a következő 10-20 évben. Így a teljes időszakot tekintve lehet, hogy az uniós pénz többet árt, mint használ.”

Vajon mi motiválja ezt az elképesztő beruházási lázat?

Az egyik fő építőanyag-beszállító Orbán Viktor édesapjának, Orbán Győzőnek a cége, amelynek a nyeresége rendkívül megugrott, miután Orbán 2010-ben ismét hatalomra került. Orbán Viktor építőiparban tevékenykedő rokonainak és barátainak csillapíthatatlan étvágya hatalmas környezeti katasztrófához vezetett Pest megye délkeleti részén, ahol jelentős mértékben eltűntek a termőföldek és fontos természeti területek, továbbá számottevően csökkent a talajvízszint az építőanyagok mértéktelen bányászata miatt.

Az ilyen beruházások nemcsak pénzt, hanem munkaerőt is elszívnak a lakóépületek energiahatékonysági beruházásaitól: az átlagpolgárok számára ma már gyakorlatilag lehetetlen megbízható szakembert találni ezen a területen, és ha találnak is, a kínált ár többnyire meghaladja a lehetőségeiket.

Márpedig az épületek alacsony energiahatékonysága az egyik fő oka a borzasztóan magas, évente 13 ezer korai halálesetet okozó légszennyezettségnek és egy másik hatalmas egészségügyi problémának is: az Eurostat adatai szerint a magyarok 26 százaléka nyáron nem eléggé hűvös, közel 20 százaléka pedig télen nem megfelelően meleg lakásban él. Ez sok esetben szó szerint élet-halál kérdése: az elmúlt években a magyarországi hőhullámok idején átlagosan 15 százalékkal nőtt a halálesetek száma, a klímaválság pedig még ijesztőbb jövőt vetít előre.

Ám a légszennyezésnek van egy másik fő oka is: a lakossági hulladékégetés. Budapesten például ez felelős a levegőben lévő szálló por (PM10) koncentrációjának akár 5 százalékáért, és ennek az 5 százaléknak a toxicitása akár százszor nagyobb is lehet, mint a maradék 95 százaléké. A lakossági hulladékégetés nagyrészt az információhiánynak tudható be. A magyar média túlnyomó többsége azonban az elmúlt tíz évben semmiféle olyan információt nem közölt, amely a kormányzat legkisebb kritikáját is sugallná – beleértve a környezetszennyezés hatásairól szóló információkat is. (Ami a médiaszabadságot illeti, a Riporterek Határok Nélkül 2021-ben 180 ország közül a 92. helyre sorolta Magyarországot, míg tizenöt évvel ezelőtt még a 10. helyre.)

Bár a lakossági hulladékégetés illegális, a környezetvédelmi hatóságok képtelenek kezelni a problémát, mivel azokat nagymértékben leépítették és a viszonylagos függetlenségüket is megszűntették.

Nyilvánvalóan ez azzal magyarázható, hogy a hatóságok csakúgy, mint a független sajtó, akadályt jelentettek az uniós pénzek minél gyorsabb, sokszor a jogszabályok lábbal tiprásával együttjáró elköltésének, függetlenül attól, hogy ez milyen költségekkel és károkkal jár a társadalom számára.

Nemcsak az strukturális alapok, hanem a közös agrárpolitika keretében nyújtott finanszírozás is nagymértékben hozzájárult a környezet állapotának romlásához – egész Európában, így Magyarországon is.

Az egyik legjobb mutató ebben a tekintetben a madarak száma. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1999-ben kezdte meg a számuk nyomon követését. A következő öt évben ez a szám gyakorlatilag nem változott, 2004-es uniós csatlakozásunk óta azonban számuk évről évre csökkent – a mai napig csaknem 40 százalékkal!

Az uniós pénzek jelenlegi felhasználása miatti további környezeti károk elkerülése érdekében az Európai Bizottságnak azonnal fel kell függesztenie a magyar kormánynak nyújtott finanszírozást.

Szakértők már évekkel ezelőtt bebizonyították, hogy egy ilyen intézkedésnek bőséges jogi alapja van (például itt, itt és itt). Nemrég az Európai Parlament képviselői egy jogi szakvéleményt terjesztettek elő, amely szintén megerősíti ezt.

Természetesen a felfüggesztést fel kell oldani, amint a magyar kormány megteszi a szükséges lépéseket az európai adófizetők pénzének megfelelő felhasználása érdekében. Többek között civil szervezetek is részletes javaslatokat tettek ilyen lépésekre.

„Annak biztosításában, hogy az uniós pénzeszközöket megfelelően költik el, a végső politikai felelősség a 27 tagú európai biztosi testületé” – olvashatjuk az Európai Bizottság honlapján. Legfőbb ideje, hogy a biztosok eleget tegyenek ennek a felelősségnek. Ellenkező esetben hazánkban egyre gyorsuló ütemben válik élhetetlenné a környezetünk.