Kevés marxista gondolkodó volt elkötelezettebb a szocializmus eszméjének programja mellett, mint Rosa Luxemburg. Zsidó származású volt, német és lengyel volt, de csak egy hazát ismert el „anyaországának”, az internacionalista szocializmust.

Korának sok más szocialistájától eltérően Luxemburg számára az internacionalizmus nem állt meg az európai országok határainál. Szembeszállt az európai gyarmati gondolkodással és nem rejtette el szimpátiáját a gyarmatosított népek harca iránt.

Természetesen ebben nagy szerepe volt a német gyarmati háborúnak is, pl. az 1904-es herero felkelés brutális leverésének Német Délnyugat-Afrikában, amelyről egy 1911-es nyilvános beszédében így szólt:

„A herero fekete törzs, amely évszázadok óta a saját területén él… A hererók bűne az volt, hogy a földjüket nem adták a fehér embernek, nem engedték át a megszállóknak… A német fegyvereket akkor dicsfény övezte, […] a férfiakat fejbe lőtték, a nőket és gyerekeket az égő sivatagba űzték.”^[1]

Miközben elítélte a német imperialista erőfeszítéseket Észak-Afrikában (Franciaország ellen) – hivatkozván az úgynevezett „marokkói incidensre”, amikor 1911-ben Németország hadihajókat küldött Agadírba – addig a francia kolonializmust Algériában úgy jellemezte, mint „erőszakos kísérletet a polgári magántulajdon bevezetésére az arab törzsek ősi, családi kommunizmusával szemben”.

A szociáldemokrata párt iskolájában, 1907-1908-ban hangsúlyozta a hasonlóságot a fejlett kapitalista országok proletárjai és a gyarmati népek „ősi felkelői közt, akik az elnyomó birodalmi hatalomnak megálljt parancsolnak a további profitéhes menetelésben”.^[2]

A legfontosabb könyvében, a Tőkefelhalmozásban vitatja, hogy a kapitalista tőkefelhalmozás újkori jelenség volna, azt állítja, hogy a tőkefelhalmozás az erőszakos kisajátítás állandó folyamata.

„A tőke nem ismeri a kérdés más megoldását, mint az erőszakot, amely a tőkefelhalmozás mint történelmi folyamat állandó módszere, nem csupán keletkezésekor hanem mind a mai napig. A primitív társadalmak számára azonban, mivel minden esetben létükről vagy nemlétükről van szó, nem marad más magatartás, mint az ellenállás és az életharc a teljes kimerülésig vagy a kiírtásig. Ez az oka annak, hogy a gyarmati módszerekben állandóan napirenden van a gyarmatok katonai megszállása, a bennszülöttek felkelései és a gyarmati expedíciók ezek leverésére.”^[3]

Abban az időben nagyon kevés olyan szocialista volt, aki nemcsak elítélte a gyarmati expedíciókat, hanem helyeselte a gyarmatosított népek ellenállását és harcát is. Ez a hozzáállás megmutatja Rosa internacionalizmusának egyetemes jellegét – habár figyelme középpontjában csakugyan Európa állt.

„Világ proletárjai, egyesüljetek!”

Lukács György a Történelem és osztálytudat című könyvének (1923) Rosa Luxemburg, a marxista című fejezetében úgy érvelt, hogy „A tudo­mányban a totalitás kategóriájának uralkodó jellege a forradalmi elv hor­dozója”.^[4] Rosa Luxemburg írásait, különösen A tőkefelhalmozást úgy tekintette, mint a dialektikus megközelítés iskolapéldáját. Ugyanez Rosa Luxemburg internacionalizmusának a jellemzője: minden társadalmi és politikai kérdést a totalitás, azaz a nemzetközi munkásmozgalom érdekeinek szemszögéből ítélt meg, elemzett és tárgyalt.

A dialektikus totalitás nem absztrakció, nem üres univerzalizmus, nem differenciálatlan lények konglomerátuma volt: jól tudta, hogy a nemzetközi proletariátus pluralitás, amely saját kultúrával, nyelvvel és történelemmel rendelkező emberekből állt, akiknek az élet- és munkakörülményeik is jelentősen különböztek. A tőkefelhalmozásban hosszasan elemzi a dél-afrikai aranybányákban és ültetvényeken zajló kényszermunkát – ehhez hasonlót nem ismertek a német gyárakban. De ezt a különbözőség nem úgy jelent meg az írásaiban, mint a közös cselekvés akadálya: számára az internacionalizmus azt jelentette, mint Marx és Engels számára: „Proletarier aller Länder, vereinigt euch!” – jelesül a munkások egysége mindenféle országból a  közös ellenséggel: a kapitalizmussal, az imperialista rendszerrel és az imperialista háborúkkal szemben.

Ezért utasította el a militarizmusnak, a katonai hiteleknek és a haditengerészeti expedícióknak tett engedményeket nem sokkal Németországba érkezése és a Németország Szociáldemokrata Pártja (SDP) soraiba való belépése után. Amíg a szociáldemokrata jobbszárny képviselői (pl. Wolfgang Heine és Max Schippel) hajlandóak voltak egyezséget kötni a császári kormánnyal az ilyen kérdésekben, addig ő nyíltan elítélte a kapitulációt, amelyet állítólag a „munkahelyteremtés szükségessége” indokolt.

Következetesen háborúellenes

Rosa Luxemburg tisztán látta az európai háború veszélyét és sosem adta fel, hogy az imperialista német kormány háborús előkészületeit elítélje. 1913. szeptember 13-án Bockenheimben, egy Frankfurt am Mainhoz közeli városban tartott beszéde ünnepélyes internacionalista kijelentéssel zárult: „Ha ők azt hiszik, hogy gyilkos fegyvert fogunk szegezni francia testvéreinkre, akkor azt kiáltjuk közösen: sosem fogjuk megtenni!”.^[5] Az ügyészség azonnal vádat emelt ellene „nyilvános törvénysértésre való felbujtás” miatt.

A tárgyalás 1914 februárjában zajlott, amelyen Rosa Luxemburg félelmet nem ismerő beszédet tartott. Támadta a militarizmust és a háborús politikát, és idézte az Első Internacionálé 1868-as brüsszeli konferenciájának határozatát: „háború esetén a munkásmozgalom tagjai általános sztrájkot hirdetnek”. A beszéd megjelent a szocialista sajtóban, mintegy a háborúellenes irodalom klasszikusává vált. Egy év börtönre ítélték, ám csak a háború kitörése után, 1915-ben merte letartóztatni a császái hatalom.

Míg oly sok más európai szocialista és marxista az első világháború kitörésekor a „haza védelme” nevében támogatta saját kormányát, ő azon nyomban szervezni kezdte az imperialista háború elleni mozgalmat. Írásai ezekben az első, meghatározó hónapokban nem engednek az agresszív, „patrióta” ideológiának, és egyre kritikusabb érveket fogalmaznak meg az SPD vezetésével szemben, amely szánalmasan elárulta a proletár internacionalizmus elveit.

Több alkalommal bebörtönözték az antimilitarista és pacifista írásai miatt, elvi álláspontját pedig egy 1916-os esszében ismertette, amelynek címe Az Interncionálé újjáépítése:

„A proletárok hazája, amelynek védelmét minden más cél fölé kell helyezni, a szocialista Internacionálé.”^[6] A II. Internacionálé összeomlott az általa „szociálimperializmusnak” nevezett politika hatására, amely a „Világ proletárjai, egyesüljetek!” jelszavát a „Világ proletárjai egyesüljetek a békében és vágjátok el egymás torkát a háborúban!” szlogennel helyettesítette.^[7]

Válaszul Luxemburg kiadott egy felhívást egy új Internacionálé megteremtésére. A jövőbeli Internacionálé alapjainak papírra vetése közben hangsúlyozta: „Nincs szocializmus, ha nincs meg a pro­letariátus nemzetközi szolidaritása, és nincs szó szocializmusról, ha nem folyik osztályharc. A szocialista proletariátus nem mondhat le sem bé­kében, sem háborúban az osztályharcról és a nemzetközi szolidaritásról, mert ezzel öngyilkosságot követne el.”^[8]

Ez természetesen válasz volt Karl Kautsky képmutató érvelésére, miszerint az Internacionálé békeidőben eszköz, de háborús helyzetben nem tekinthető adekvátnak. Kautsky elmélete szolgált igazolásul a német „nemzetvédelem” támogatásához 1914-ben.

A Vagy-vagy  című írása tartalmaz egy személyes kiáltványt, a Rosa által osztott etikai és politikai értékekről szóló megindító vallomást is: „A világ mun­kásainak testvérisége számomra a világon a legszentebb és legmagasztosabb dolog, ez vezérlő csillagom, eszményem, hazám; inkább feláldozom életemet, semhogy ehhez az eszményhez hűtlen legyek!”^[9]

Figyelmeztetés a nacionalizmus veszélyére

Rosa Luxemburg prófétikusan figyelmeztetett az imperializmus, a nacionalizmus és a militarizmus gonoszságaira. A próféta nem az a személy, aki csodálatos módon megjósolja a jövőt, hanem az, aki Ámoszhoz és Ézsaiáshoz hasonlóan figyelmezteti az embereket az előttük álló katasztrófára – hacsak nem tesznek közös lépéseket annak megakadályozására. Arra inett, hogy amíg imperializmus és kapitalizmus létezik, mindig lesznek háborúk.

„A világbékét nem lehet biztosítani sem tőkés diplomaták nemzetközi döntőbírósága által, sem »leszerelésről« a »tengerek szabadságáról« szó­ló diplomáciai megállapodásokkal, sem »európai államszövetségekkel«, »a közép-európai vámegyesületekkel«, »a nemzeti ütköző államokkal« és hasonló utópikus vagy alapjában véve reakciós tervekkel. Imperializ­must, militarizmust és háborúkat nem lehet kiküszöbölni vagy megfékez­ni mindaddig, amíg a tőkésosztályok akadálytalanul gyakorolják osztály­uralmukat”.^[10]

A nacionalizmust, mint a munkások és a szocialista mozgalom halálos ellenségét láttatta, és úgy jellemezte, mint amely a háború és a militarizmus táptalaja. „A szocializmus elsődleges feladata írta 1916-ban – „hogy szellemileg felszabadítsa a proletariátust a burzsoázia uralma alól, mely a nacionalista ideológia terjesztésének megtestesítője.”

A Töredékek a háborúról, nacionalizmusról és forrada­lomról (1918) című írásában a háború utolsó évében a nacionalista mozgalmak hirtelen felemelkedése miatt aggódik: „a nacionalista Blockberg Walpurgis éjjel fenyeget” (utalva a német mitológia boszorkányszombatjá­ra). Ezek a mozgalmak nagyon más természetűek voltak. Némelyik a kevésbé fejlett polgári osztályok kifejeződése volt (mint a Balkánon), amíg mások, mint például az olasz nacionalizmus, tisztán birodalmi-gyarmati jellegűek. A „világszerte előretörő nacionalizmus” a sajátos érdekek színes sokféleségét tartalmazta, de egy közös érdek egyesítette mindegyiket, amely az 1917 októbere által teremtett kivételes történelmi helyzetből fakadt: a proletár világforradalom fenyegetése elleni küzdelem.

Rosa a „nacionalizmus” alatt természetesen nem a különböző népek nemzeti kultúráját vagy nemzeti identitását értette, hanem azt az ideológiát, amely a „Nemzetet” teszi a legfőbb politikai értékké, amelynek minden másnak alá kell vetnie magát („Deutschland über alles”).Figyelmeztetései prófétikusak voltak, amennyiben a huszadik század bizonyos legszörnyűbb bűntetteit – az első és a második világháborúig (Auschwitz, Hirosima) és azon túl – a nacionalizmus nevében, a nemzeti hegemónia, a „nemzetvédelem”, a „nemzeti élettér” és hasonló frázisok nevében követték el. Maga a sztálinizmus a szovjet állam nacionalista degenerációjának terméke volt, ahogyan azt a „szocializmus egy országban” jelszó megtestesítette.  Kritizálhatjuk néhány álláspontját a nemzeti követelésekkel kapcsolatban,  de ő tisztán felfogta a nemzetállam veszélyeit (területi konfliktusok, „etnikai tisztogatás”, a kisebbségek elnyomása). A népirtásokat nem láthatta előre.

Szemben a nemzeti függetlenséggel

Igaz, hogy a radikális internacionalizmus arra késztette, hogy a nemzeti kérdésben megkérdőjelezhető álláspontot képviseljen. Szülőhazáját, Lengyelországot illetően például nemcsak a Piłsudski-féle Lengyel Szocialista Párt (PPS) „szociálpatriótái” által felvetett lengyel nemzeti függetlenségre vonatkozó felhívást ellenezte, de elutasította azt is, hogy a bolsevikok támogatták a lengyel önrendelkezési jogot (beleértve az Oroszországtól való elszakadás jogát).

A nézeteit 1914-ig „közgazdasági érvekre” alapozta. Lengyelország már integrálódott az orosz gazdaságba, ezért a lengyel függetlenség pusztán utópisztikus követelés, amelyet csak a reakciós arisztokrata vagy kispolgári rétegek osztottak. A nemzetekre, mint kulturális jelenségre tekintett, és a „kulturális autonómiát” javasolta a nemzeti követelések megoldásaként. Az ő megközelítéséből pontosan a nemzeti kérdés politikai dimenziója hiányzik – ahogyan azt Lenin a témával kapcsolatos írásaiban hangsúlyozta –:

az önrendelkezéshez való demokratikus jog.

Legalább egy cikkében azonban sokkal nyíltabban és dialektikusabban fogalmazta meg a problémát: A lengyel kérdés és a szocialista mozgalom című gyűjtemény 1905-ös bevezetőjében különbséget tesz aközött, hogy a függetlenség minden nemzet joga – amely „közvetlenül a szocializmus legelemibb elveiből következik” – és a függetlenség Lengyelország számára való kívánatos volta között, amit elutasított. Azt is hangsúlyozta, hogy a nemzeti elnyomás „a legelviselhetetlenebb barbár elnyomás”, és csak „haragos, fanatikus lázadást” válthat ki.

Azonban néhány évvel később, Az orosz forradalom című 1918-as füzetében – amely rendkívül értékes kritikát fogalmaz meg a bolsevikok demokrácia- és szabadságkorlátozásaival szemben – mint „üres, kispolgári frazeológiát” ismét elutasít minden hivatkozást a nemzet önrendelkezési jogára.

A globalizált baloldal iránytűje

Mi Rosa Luxemburg internacionalizmusának üzenete ma? Természetesen a történelmi feltételek a huszonegyedik század elején jelentősen eltérnek a száz esztendővel ezelőtti körülményektől, amikor Rosa a szövegeit írta. Mégis, néhány döntő vonatkozásban az internacionalista üzenete ma is ugyanolyan – vagy talán még inkább – aktuális, mint az ő idejében.

A huszonegyedik században a kapitalista globalizáció hatalma történelmileg példátlan mértékben mutatkozik meg, és az egyenlőtlenségek obszcén szintjét teremti meg, valamint katasztrofális környezeti következményeket idéz elő. Az Oxfam 2017-es jelentése szerint 8 milliárdos és a multinacionális vállalatok tulajdonosainak vagyona megegyezik az emberiség legszegényebb felének (3,8 milliárd ember) vagyonával. A tőke az intézményein – a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) és a G7-ek – keresztül a dereguláció és a neoliberalizmus eszközével egységbe kovácsolta az tőkés uralkodó osztályokat.

A különböző imperialista érdekek között természetesen vannak ellentmondások, de mindegyiküknek közös a programja: a munkásmozgalom minden részleges térhódításának eltörlése, a közszolgáltatások felszámolása, a profit privatizálása és a veszteségek társadalmasítása, és így a kizsákmányolás fokozása. Ezt a globális folyamatot az élősködő pénzügyi tőke hegemónizálja, amelynek despotikus uralma a „pénzügyi piacok” vak és reifikált mechanizmusain keresztül ma már minden országon végigsöpör.

A helyi és nemzeti ellenállás szükséges, de nem kielégítő: egy ilyen perverz rendszerrel a teljes planéta szintjén kell harcolni. Más szóval, az antikapitalista ellenállást globalizálni kell.

Rosa Luxemburg korabeli Kommunista és Szocialista Internacionáléi aligha léteznek ebben a formában. Vannak regionális szervezetek, mint az Európai Baloldal Pártja, vagy a latin-amerikai São Pauló-i Konferencia, de ezek nem hasonlíthatóak a 100 évvel ezelőtti mozgalmakhoz. A Lev Trockij által 1938-ban alapított Negyedik Internacionálé mind a négy kontinensen még mindig aktív, de a befolyása korlátozott.

A legfőbb ok a reménykedésre a globális igazságosságért indított új nemzetközi mozgalom, amely az internacionalista kultúra magvait hinti szét. A kapitalista globalizációval szembeni globális ellenállás formája a „mozgalmak mozgalma”, a társadalmi mozgalmak laza szövetsége, amelynek fő letéteményese a 2001-ben alapított Szociális Világfórum. A szakszervezetek, feministák, aktivisták, környezetvédők,  parasztok, munkások, őslakos közösségek  és ifjúsági szervezetek, valamint szocialista, kommunista csoportok közös harca a vállalati – azaz kapitalista – globalizáció ellen fontos előrelépés. Természetesen ez elsősorban a tapasztalatcsere és a szétszórt közös kezdeményezések terepe, a világfórum nem törekszik arra, hogy közös stratégiát vagy programot határozzon meg.

Rosa Luxemburg hagyatéka több szempontból is fontos lehet a mozgalom a számára. Tisztázta, hogy az ellenség nem a „globalizáció” vagy a „neoliberalizmus”, hanem a globális kapitalista rendszer. Az alternatíva a globális kapitalista hegemóniára nem a nemzeti szuverenitás, a nemzet védelme a globálissal szemben, hanem a globalizáció, a nemzetközi ellenállás. A Birodalom alternatívája nem egy „szabályozott”, „humanizált” kapitalizmus, hanem egy új szocialista és demokratikus civilizáció.

Természetesen a mi korunkban több olyan kihívással is szembe kell néznünk, amelyek Rosa Luxemburg korában ismeretlenek voltak: az ökológiai katasztrófával és a globális felmelegedéssel. Ezek a kapitalista destruktív dinamikából adódnak, a határtalan vágyból a növekedésre és a kiterjeszkedésre, amely ellen globális szinten szükséges fellépni. Más szóval, az ökológiai válság új érv Luxemburg internacionalista ethoszának aktualitása mellett.

Rosa Luxemburg figyelmeztetése a nacionalizmus mérgével kapcsolatban soha nem volt ennyire aktuális. Manapság – és elsősorban Európában és az Egyesült Államokban – a nacionalizmus, az idegengyűlölet és a rasszizmus különböző „hazafias”, reakciós, fasiszta vagy félfasiszta formákban egyre erősödnek, és halálos veszélyt jelentenek a demokráciára és a szabadságra. Az iszlamofóbia, az antiszemitizmus és a romaellenes rasszizmus nyílt vagy diszkrét kormányzati támogatást élvez. Mindenekelőtt a migránsok – az üldöztetés, a háború és az éhínség elől menekülő kétségbeesett népesség – elleni idegengyűlöletet cinikusan támogatják a neofasiszta pártok és/vagy az autoriter kormányok. Orbán, Salvini és Trump csak a legnyilvánvalóbb és legundorítóbb képviselői annak a politikának, amely a migránsokat – legyenek azok muszlimok, afrikaiak vagy mexikóiak – bűnbaknak tekinti, és a nemzeti, faji vagy vallási identitást fenyegető veszélyként hivatkozik rájuk. Az európai határok hermetikus lezárása miatt migránsok ezrei veszítik életüket a Földközi-tengerben.Tekinthetjük ezt úgy is, mint a Rosa Luxemburg által állhatatosan bírált gyarmatosítás új formáját.

Szocialista internacionalizmusa megmarad értékes morális és politikai iránytűnek az idegengyűlölet viharában. Szerencsére a marxista internacionalisták nem az egyetlenek, akik makacsul szembeszálltak a rasszista és nacionalista hullámmal: világszerte sokan, akiket humanista, vallási vagy erkölcsi értékek mozgatnak, szolidaritást vállalnak az üldözött kisebbségekkel és a bevándorlókkal.  A szakszervezetek, a feministák és más társadalmi mozgalmak arra törekednek, hogy faji vagy nemzetiségi hovatartozástól függetlenül mind többeket szólítsanak a kizsákmányolás és elnyomás elleni közös harcba.

Manapság a reakciós idegengyűlölet a nacionalizmus egyetlen formája? Nem tagadhatjuk , hogy még mindig léteznek olyan nemzeti felszabadító mozgalmak, amelyek jogos önrendelkezési igényeket támasztanak – amellett törnek lándzsát, amit – mint tudjuk – Rosa Luxemburg nem támogatott. A palesztinok és kurdok két egyértelmű példa erre. Ugyanakkor érdemes felfigyelni arra, hogy a legfőbb kurd baloldali-nacionalista erő, a PKK (Kurd Munkáspárt) úgy döntött, hogy felhagy a különálló nemzetállamra vonatkozó követeléssel. A nemzetállamiságot mint elnyomó formát kritizálva a demokratikus konföderalizmus mellett köteleződött el, amelyet Murray Bookchin anarchista eszméi befolyásoltak.

Rosa Luxemburg, de ugyanúgy Marx, Engels, Lenin, Trockij, José Carlos Mariategui, Gramsci, W.E.B. Dubois, Frantz Fanon és sok más gondolkodó internacionalista eszméi értékes eszközök a valóságunk megértéséhez és átalakításához. Szükséges és nélkülözhetetlen fegyverek korunk harcaiban. Mindazonáltal a marxizmus nyitott, állandóan mozgásban lévő módszer, amelynek új eszméket és gondolatokat kell kialakítania, hogy szembenézzen minden korszak új kihívásaival.