Az idén július-augusztus folyamán kibontakozott, mesterségesen gerjesztett menekültválság az Európai Unió északkeleti (lengyel, lett, litván) határán novemberre jelentős nemzetközi politikai válsággá terebélyesedett, és miközben emberek százai és ezrei fagyoskodnak továbbra is a belarusz-lengyel erdőségekben, gyakran családostul, a helyzet megoldása minden valószínűség szerint még kínzóan messze lehet. Hogyan szolgálja mindez a katasztrófahelyzetet megalkotó belarusz rezsim mellett a Lengyelországot vezető szélsőjobboldalt? Mi történik mindeközben a fagyos határmenti erdőkben rekedt menekültekkel?

A PiS előtt kínálkozó politikai lehetőség

Amilyen gyorsan és kíméletlenül bontakozott ki a belarusz rezsim kortárs fogalmainkkal leírhatatlan, embertelen politikája – amely emberek halálos veszélybe csalására és abban tartására épült –, a másik oldal, elsősorban Lengyelország, olyan gyors ütemben találta meg a helyzetben saját sütögethető pecsenyéjét.

A varsói szélsőjobboldali kormányzat az események kezdetén ugyanis talán addig soha nem tapasztalt kül- és belpolitikai nyomás alatt állt. Az Orbán-rezsimhez hasonló autokratikus vezetés évek óta folyamatos harcban áll az Európai Unió csúcsintézményeivel, egymást érik a kötelezettségszegési eljárások az ország ellen, és októberben az Európai Parlament felszólította a Bizottságot és a Tanácsot, hogy újabb eljárás induljon a lengyel alkotmánybíróság szerintük jogellenes összetétele, az Európai Unió Bírósága (EUB) által meghozott ítéleteknek való megfelelés akadályozása, és az alkotmánybíróságra vonatkozó jogszabályok megszegése miatt. Az alkotmánybíróság mellett a lengyel Legfelsőbb Bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsát, a Nemzeti Igazságszolgáltatási Tanácsot és a Lengyel Államügyészi Szolgálatot is vizsgálat alá vetetnék.

De az ország belpolitikai helyzete sem mondható kifejezetten kedvezőnek a PiS-kormány (Prawo i Sprawiedliwość / Jog és Igazságosság) számára. Júliusban Donald Tusk korábbi miniszterelnök, illetve ex-európai parlamenti elnök bejelentette visszatérését a lengyel belpolitikába, ami jelentősen megnövelte az általa elnökölt ellenzéki Polgári Platform (Platforma Obywatelska) erejét. Emellett nem sokkal később, nyár végén ráadásul koalíciós válságba sodródott a kormány, ami a kisebbik kormánypárt távozásával végződött. Ha mindez nem volna elég, időről-időre erőre kap, és jelentős tömegeket mozgat meg országszerte a tavalyi alkotmánybírósági döntés eredményeképp bevezetett, szélsőségesen szigorú abortusztörvény elleni tiltakozás, amely nemrég csaknem térdre is kényszerítette Kaczyńskiékat, akik enyhítettek a törvény szigorán.

Ilyen körülmények között finoman szólva kapóra jött a szélsőjobboldali kormányzatnak a határon kialakult krízis.

A PiS útja a gyűlöletkampánytól az európai demokrácia védelmezőjének szerepéig

Bármennyire is kínálta magát a lehetőség, Kaczyńskiék nem ismerték fel rögtön a helyzet adta előnyöket. Az Orbán-kormánnyal szívélyes viszonyt ápoló szélsőjobboldali párt első körben, körülbelül az augusztustól október–novemberig terjedő időszakban a régi jó populista eszközökkel próbálkozott.

A 2015 óta szinte „kötelezőnek” tekinthető szélsőjobbos gyűlöletkampány indult be először, még a műfajhoz képest is meglehetősen otromba eszközökkel ráadásul: a kormányzat tévéadásban játszatott be állítólagosan „migránsok telefonján talált” pornográf felvételeket. A központi retorika alapeleme pedig az volt, hogy a többségében a terror, illetve az Iszlám Állam okozta helyzet elől menekülő emberek valójában szinte mind terroristák.

In order to make Poles feel disgust for Iraqi migrants who are trapped on their border between Belarusian and Polish guards, Polish government ministers have shown pornography – on public TV – claiming to have found it on one of the migrants’ phones. https://t.co/YdWMOGiiI4

— Anne Applebaum (@anneapplebaum) 2021. szeptember 29.

A gyűlöletkeltés azonban egy idő után még az olyan régi intézményes szövetségest is elidegenítette a PiS-től, mint a lengyel katolikus egyház: októberben már a lengyel püspöki kar feje szólított fel a menekültekkel szembeni emberséges viselkedésre, így egyre kockázatosabbá vált Kaczyński számára ez a fajta kampány. A holtpontról végül a november elején felpörgő események lendítették ki a helyzetet. Aznap kezdődött a kisebb-nagyobb szünetekkel azóta is tartó erőszakhullám, amelynek során a jelek szerint belarusz hatósági provokátorok által feltüzelt menekültek nagyobb csoportokban próbáltak meg átjutni a lengyel határzáron, végső soron lengyel vízágyúk és a belarusz biztonsági erők sorfala közé szorulva.

A PiS ezen a ponton jól láthatóan taktikát váltott, és az újabb kommunikációs kampánya már sikeresebbnek látszik: többé nem „fosztogató hordákról”, illetve „erőszakos migránsokról” szóltak a határmenti beszámolók, hanem az embertelen belarusz diktátorról, aki emberek százait teszi ki a szenvedésnek, és a demokráciát bátran védelmező hősi lengyel karhatalomról.

Az Európai Unió is sokkal nehezebb helyzetbe került autokratikus vezetésű tagállamával szemben, hiszen annak ellenére kell az EU értékeit, demokráciát, szabad sajtót, független igazságszolgáltatást számonkérnie szigorú eszközökkel Lengyelországon, hogy az a demokrácia őreként lép fel, ráadásul hosszú ideje nem egy képzelt, hanem nagyon is valósnak tűnő ellenség, a legkésőbb tavaly nyár óta Európa-szerte közutálatnak örvendő Lukasenka embertelensége ellen.

Ezt a taktikát a Foreign Policy-nak nyilatkozó amerikai volt varsói követ, Daniel Fried foglalta össze tömören:

„Nemzetközileg legalábbis nem a szélsőjobboldali migránsellenes retorikát követték. Egy Lukasenka-diktatúra ellenes retorikát követtek, ami valójában arra kellett, hogy a lehető legnagyobb fokú európai és amerikai támogatást elnyerjék.”

Mi történik a kommunikáción túl?

Minden bizonnyal ravasznak tekinthetjük a lengyel kormányzat helyezkedését, amivel szorult helyzetben Münchhausen-báróként saját hajánál fogva igyekszik kirángatni magát a gödörből, ám ez mit sem segít a valós helyzet miatt szenvedő százakon a fagyos Białystok-közeli erdőségekben. A lengyel határőrség, katonaság és egyéb karhatalmak a Human Rights Watch november végi jelentése szerint nem sokkal emberségesebbek továbbra sem a menedékkérőkkel belarusz kollégáiknál:

„Míg Belarusz az emberi következményekre tekintet nélkül állította elő ezt a helyzetet, Lengyelország osztozik a felelősségben, amit a határzónában tapasztalható szenvedésért kell viselni. Férfiakkal, nőkkel és gyerekekkel ping-pongoznak a határon a fagyban napokig vagy hetekig, miközben [a menekülteknek] égető szüksége lenne humanitárius segítségre, amelyet mindkét oldal blokkol.”

– közölte Lydia Gall, a szervezet európai és közép-ázsiai ügyekért felelős kutatója.

A szervezet jelentésében emlékeztet rá, hogy eddig legalább 13 ember vesztette életét az embertelen körülmények miatt, köztük egy egyéves kisfiú.

Gyakoriak az illegális visszatoloncolások, és családok szétszakítására is akadnak példák: több szemtanú számolt be a jelentés készítőinek arról, hogy lengyel határőrök több ízben toloncoltak vissza Belaruszba családtagokat, amikor a kórházi segítségre szorulókat elszállították. A visszatoloncolásokat és a családok szétszakításának gyakorlatát a lengyel hatóságok tagadják.

Embertelen bánásmódról számol viszont be – a média kitiltása ellenére – több, határzónához közel jutott újságíró is. Andrew Connelly skót szabadúszó újságíró például Twitterén számolt be egy esetről, amely során két, kihűlés határán lévő szír menekültbe futott bele az erdőben, akik közül az egyiknek súlyos vesefájdalmai voltak. A menekültek elmondták, hogy két alkalommal is menekültkérelmet próbáltak benyújtani a határőröknek, ám azok mindkét esetben visszakényszerítették őket Belaruszba.

Last night in the Polish forests I met two Syrians from Sweida. They were starving and trembling from hypothermia after wandering for two weeks. One was writhing in pain from serious kidney issues. pic.twitter.com/mZZVYgsdjm

— Andrew Connelly (@connellyandrew) 2021. november 26.

A német Zeitnak tudósító Olivia Kortasnak is sikerült találkoznia menekültekkel a lengyel erdőségben. Az újságíró egy hálózsákokban fagyoskodó négygyerekes családra bukkant a fák között, akik 20 napja éltek az erdőben, s akiket többször toloncoltak vissza Belaruszba, minekutána újra és újra nekiindultak a sártengernek.

Tóth Csaba Tibor az Azonnalin véleménycikkben elemezte a kialakult helyzetet, ebből az írásból megtudhatjuk, hogy a főként az északkelet-iraki kurd autonóm adminisztráció területéről érkező menekültek helyzete az ISIS bukása óta a helyi kormányzat óvó semmittevése mellett Törökország részéről indított folyamatos bombázásoknak köszönhetően is jelentősen romlott. Az amerikai külügy által is támogatott Barzani-klán vezette Erbil-székhelyű kurd kormányzat köreiben nagyon magas a korrupció, így az országrész általános elszegényedéstől is sújtott.

Az itt élő elkeseredett embertömegeket célozták belarusz és orosz utazási irodák, hogy – jó pénzért – beutaztassák őket a kelet-európai diktatúra területére.

„Az Európai Bizottságnak el kellene kezdenie szolidaritását kifejezni a szenvedő és haldokló áldozatok felé a határ mindkét oldalán. Belarusz alkotta meg a krízist, de ez nem menti fel Lengyelországot és az EU intézményeit humanitárius kötelezettségeik alól. Brüsszelnek nyomást kell gyakorolnia Varsóra, hogy az emberélet megőrzését a stratégiájának központi elemévé tegye.”

– zárulnak a Human Rights Watch jelentésének sorai.

Afelől kevés kétségünk lehet, hogy a válság még jócskán elhúzódik, ám Lengyelországnak – a szavakon túl – hamar el kell döntenie majd, miképp emlékszik majd az európai közvélemény a 2021-es menekültválság idején tett lépéseire.

(Foreign Policy; Die Zeit; Mérce; Notesfrompoland)