Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A pedagógusok szerint felháborító Orbán „bérfagyasztó” ajánlata

Ez a cikk több mint 2 éves.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös közleményt adott ki pénteken, melyben visszautasítják, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalás közben, rendeletben hirdette ki „bérfagyasztó ajánlatát”. A PSZ és a PDSZ közös sztrájkbizottsága felháborítónak tartja, hogy miközben a sztrájkbizottsági tárgyalások még folynak az Emberi Erőforrások Minisztériumával, a Magyar Közlönyben megjelent a rendeletmódosítás, miszerint januártól 10 százalékos ágazati szakmai bérpótlékot kapnak a pedagógusok, így a korábban kapott, szintén 10 százalékos juttatással együtt 20 százalék lesz a bérpótlék.

,,A két szakszervezet visszautasítja ezt az etikátlan magatartást: meccs közben
nem hirdetünk végeredményt!”

-írják.
A szakszervezetek leszögezték, évek óta tisztességes bért követelnek, nem pedig
bérpótlékot, de ezt a kormány nem értette meg, sőt önmagának is ellentmondva
újabb bérpótlékot vezetett be tavaly. A pedagógusok előmeneteli és
illetményrendszerének bevezetésekor éppen az volt a kormányzati szándék,
hogy a béremelésekben érvényesüljön egyfajta automatizmust magában foglaló
bértábla. Ne pótlékokkal, hanem alapbérnöveléssel emeljék az illetményeket,
amelyek valamennyi járandóságba, így pl. a jubileumi jutalomba is
beszámítanak.

,,A PSZ és a PDSZ küzd azért, hogy a kormány tartsa be eredeti ígéretét, és a folyamatosan növekvő mindenkori minimálbért vegye figyelembe a pedagógus végzettségű foglalkoztatottak fizetésének kiszámításakor„.

Szerintük a kormány ezt sem tartotta fontosnak, miközben pedagógusok ezrei hagyják el a szakmát, a pályakezdők pedig messze elkerülik az iskolákat, óvodákat az alacsony fizetések miatt.
A szakszervezetek emlékeztetnek, a kormány a 2014-ben 101 500 forintos minimálbérrel mint vetítési alappal fagyasztotta be az illetményeket, úgy vélik a mostani újabb „bérfagyasztó”, bérpótlékról szóló rendelkezés további feszültséget okoz:

januártól egy 17 éves fiatal, akinek szakmunkásvizsgája van, ugyanannyit fog keresni, mint egy 14! éve pályán lévő tanítónő, óvónő.

A szakszervezetek szerint, habár a minimálbér tovább növekedik jövőre, a kormány nem tartja fontosnak, hogy azokat is megbecsülje, akik a gyermekeket, a diákokat oktatják és nevelik. ,,Ezzel a döntésével a kormány ismét megalázta a közoktatásban dolgozókat”- írják a közleményben.

A PSZ és a PDSZ szerdán tárgyalt a kormánnyal, mely után Szabó Zsuzsanna, a PSZ elnöke azt nyilatkozta, hogy a béremelésekre vonatkozó elképzeléseik sem közeledtek egymáshoz, a kormány ajánlatát „vérlázítónak” találták.  Totyik Tamás, a PSZ elnöke korábban kifejtette, legalább 30%-os béremelésre lenne szüksége a pedagógusoknak ahhoz, hogy a pályakezdő fiatalok bérét felzárkóztassák, a pedagógusok elvándorlásának megakadályozására pedig 60-70%-os béremelésre lenne szükség a kormány 10%-os ajánlatával szemben.

A pedagógushiány, az alacsony bérek és a magas munkaterhek miatt nemrég a két nagy pedagógusszakszervezet, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közösen kezdeményezett sztrájktárgyalásokat a kormánnyal. Az első sztrájktárgyalás kudarcba fulladt, a szakszervezetek szerint a kormány „slendriánsága” miatt.

Címlapkép: MTI/Vajda János