Kilencéves csúcson van a búza ára a chicagói terménytőzsdén (CBOT), az Euronext párizsi Liffe kereskedésében a márciusi jegyzésű malmi búzaár tonnánként 296 dollárra, 2007 szeptembere óta a legmagasabb szinte emelkedett, miközben Magyarországon is rég látott magasságban vannak az árak – írja a Világgazdaság.

A lap szerint a búza árának emelkedése elsősorban az éghajlatváltozásra, a forró és száraz nyárra vezethetők vissza, aminek következtében a nagy búzaexportőrök – mint az Egyesült Államok, Oroszország és Kanada – visszafogták az exportjukat.

Az őrlésre alkalmas, jó minőségű búza ára Magyarországon tonnánként 90 ezer forint körül van, és a lap által megszólaltatott Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint januárban a 100 ezer forintot is elérheti, ami végső soron a pékáruk árán is meg fog látszani.

A lap idézi a szakértőt, aki negyven év alatt nem tapasztalt a mostanihoz mérhető áremelkedést. A búza tonnánkénti ára már a szezon elején soha nem látott, 62 ezres magasságban volt, és az aratás óta eltelt időszakban is csak növekszik. A malmoknak januárban várhatóan 40 százalékkal kell emelniük majd a liszt árát, miután már idén is kétszer emeltek ára, egyszer valamivel több mint 5, egyszer pedig 8 százalékkal – amihez képest a várható 40 százalékos emelés különösen fájdalmasnak tűnik.

Lakatos szerint azonban enélkül veszteséget termelnének a malmok, melyek a búza árának növekedése mellett az emelkedő üzemanyag- és energiaárakkal, valamint az emelkedő bérekkel is számolniuk kell.

Az üzemanyag- és energiaárak emelkedése a súlyosan energiafüggő termelési rendszerünk valamennyi lépcsőfokán érezteti a hatását. Vagyis példánk esetében a gabona megtermelésétől kezdve a szállításon keresztül a feldolgozás különböző fázisaiig hatással vannak a költségekre az energiaárak, amik végső soron a fogyasztónál megtermelt termékek árában csapódnak le.

Noha a kormány csütörtöki bejelentéséből kiderült, hogy az üzemanyag literenkénti árát három hónap időtartamra literenként 480 forintban maximálja, ami csökkenti az üzemanyag felhasználásával termelt élelmiszer árát – vagyis jelen esetben a szállítás árának ezen összetevőjét – más faktorok még szerepet játszhatnak.

Az elnök-vezérigazgató úgy számol, hogy a minimálbér emelkedése – ami a többi dolgozó bérét is viszi magával – a több, mint duplájára nőtt áramár, valamint a háromszorosára nőtt gázár miatt 500-600 milliós költségnövekedéssel néznek szembe jövő évtől. Véleménye szerint a 40 százalékos áremeléssel még épp nem kerestek egy forintot sem, és noha azok a malmok, melyek előre be tudtak tárazni búzából egy darabig alacsonyabban tarthatják az áraikat, nem tud olyanról, amelyik ki tudna tartani a következő aratásig.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a radikálisan növekvő energiaárak miatt a pékségek, sütödék működése is jelentősen drágul, miután ezek a cégek nem élvezik a lakossági rezsicsökkentés hatásait, ezáltal termelésük során ki vannak téve az energiaárak piaci változásainak, ami újabb rétege a végtermék, vagyis a lakosság által megvásárolt péktermékek drágulásának.

Az élelmiszerek egyébként is drágultak idén, a jegybank szerint 3-4 százalék várható e területen 2021-ben, míg 2022-re 4,8 százalékot prognosztizáltak. Az egyes élelmiszertípusok árai azonban jelentősen eltérő mértékben drágulnak: a krumpli például a tavalyi almaár-növekedéshez hasonló módon kerül markánsan többe, mint korábban, de világszinten 30 százalékkal nőttek az élelmiszerárak.

Noha a rezsicsökkentés, valamint az üzemanyagok árának befagyasztása nagy segítséget jelent a társadalomnak, kérdéses, hogy az élelmiszerek drágulása mennyire olvasztja el a jövő januártól esedékes minimálbér-emelés áldásos hatásait.

Az élelmiszerek drágulása ugyanakkor arra is rámutat, hogy a jelenlegi mezőgazdasági termelési módszerek, valamint a különböző világgazdasági anomáliáknak – például a koronavírus-járványnak – kitett hosszú ellátási láncok és a nagyarányú energiaimportra alapuló gazdasági rendszerek milyen törékenyek.

Többek között ezen problémákat dolgozza fel a Fordulat folyóirat legfrissebb, élelmiszer-önrendelkezésről szóló száma, ami fenntartható, ellenálló alternatívát is ajánl, hangsúlyozva, hogy a tőkés rendszerben domináló élelmiszer-termelési mód hosszú távon úgy környezeti, mint társadalmi szempontból fenntarthatatlan.

Rövidebb távon ugyanakkor az egyes élelmiszerek árának az üzemanyagokéhoz hasonló, hatósági maximálása enyhíthetne a társadalmat sújtó dráguláson – ez azonban, mint a fentiekből kiderült, állami segítségnyújtás nélkül a termelőket hozhatja nehéz helyzetbe. Ami úgyszint felveti a kérdést, hogy kívánatos-e a létfontosságú infrastruktúrát mint az élelmiszer-termelés különböző szintjeit kitenni a magánszektorra bízni és kitenni a piaci folyamatoknak valamint a profitmaximalizálási kényszernek, vagy pedig érdemes lenne – akárcsak a közműszolgáltatókat – visszavenni állami kézbe, párhuzamosan a közösségi tulajdonformák segítésével.