A miniszterelnök-jelöltek szerda esti vitáján Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció, valamint Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjei csaptak össze az RTL Klub stúdiójában, hogy azon választók, akik eddig nem szavaztak, eldönthessék, kire voksolnak az előválasztás második fordulójában. A vitáról készült összefoglalónk itt olvasható.
A vitán azonban elsősorban azt tudhattuk meg, hogy mindkét jelölt önmagát tartja a legesélyesebb jelöltnek Orbán leváltására, egyszersmind a legalkalmasabbnak a koalíciós kormányzásra. A vége felé pedig kis betekintést kaphattunk közpolitikai programjaikba. Vagyis abba, hogy a lényegében azonos program mellett mit kívánnak kihangsúlyozni politikai identitásuk markáns megkülönböztetése érdekében.
A hatalomtechnikai fejtegetéseket és egymás visszafogott gyalázását átugorva a mi szempontunkból az tűnhet fontosnak, hogy a Fidesz elmúlt három ciklusa után mindkét jelölt hitet tett a baloldali kormányzás szükségessége mellett. Épp csak arról hallhattunk sajnálatosan keveset, hogy ezt pontosan hogyan képzelik el – amit pedig hallhattunk, azt csak erős jóindulattal lehet baloldalinak nevezni.
A balos identitásversenyben Dobrev vitte a prímet, aki kampánya egyik legfontosabb aspektusává tette szociáldemokrata mivolta hangsúlyozását,. Ennek Karácsony visszalépése után a baloldaliként elkönyvelt pártok, az MSZP és a Párbeszéd több politikusa igyekeztek hitelt adni nyílt támogatásukkal. Márki-Zay ugyanakkor – jobboldali beállítottsága hangsúlyozása mellett – rendszerint helyeselt a DK-s politikus szociálisan érzékeny javaslataira, beismerve: a társadalmi újraelosztó rendszerek komoly korrekciójára van szükség a társadalmi igazságtalanságok enyhítésére. Ugyanakkor azt sem felejtette el kidomborítani, hogy még a problémák ismeretében is a fiskális fegyelem – vagyis a megszorító politika – pártján áll.
A nagy baloskodás közben ugyanakkor Márki-Zay mellett Dobrev is karakánul kiállt a szélsőségesen igazságtalan adó- és családtámogatási rendszer fenntartása mellett – némi finomhangolással.
A vitán elhangzottak szerint mindketten egyet tudnának érteni az egykulcsos helyett a kétkulcsos adórendszerrel. Ami édeskevés ahhoz képest, hogy milyen ordító társadalmi és kereseti különbségek vannak jelenleg Magyarországon. Kettejük között a különbség abban rejlik, hogy Márki-Zay egyáltalán nem kíván SZJA-t emelni, míg Dobrev az egymillió forintnál magasabb havi jövedelmeket adóztatná magasabb kulccsal – de hogy mekkorával, azt nem tudjuk. Hódmezővásárhelyi kihívója ezzel szemben kizárólag adócsökkentést tudna elfogadni, nevesül az alacsony keresetűek számára, ami egyébként kívánatos – utóbbival Dobrev is egyetértett, ami így részéről voltaképpen háromkulcsos adórendszert feltételez. Pontos számokat sajnos ez esetben sem hallhattunk.
Ugyanez igaz a DK-s jelölt által hivatkozott európai minimálbérre, amit – noha fontos lépés az uniós egyenlőtlenségek csökkentése felé –, az uniós szakszervezeti szövetség számos kritikával illetett.
A szociáldemokrata minimumnak számító – de még nem szociáldemokrata kormányzást jelentő – progresszív, sávos adórendszer pedig sajnos elő sem került a vitán, pedig a társadalomnak komoly adóügyi reformra lenne szüksége a jelenlegi, kirívóan igazságtalan, a magas keresetűeket kiszolgáló rendszer kiváltása érdekében.
Elgondolkodtató az az ellentmondás, hogy hiába ismerték el mindketten a családtámogatások alapvetően elhibázott mivoltát – Dobrev ismertette is, hogy a családok 90 százaléka nem tudja igénybe venni a CSOK-ot – példásan kiálltak a jelenlegi rendszer fenntartása mellett, de úgy, hogy a társadalom széles rétegeit segítse. Ez azért különösen érdekes, mert a jelenlegi rendszer elsősorban a tehetősek érdekét szolgálja, mégpedig fundamentális, strukturális okokból. Ezek tipikusan olyan, a perverz újraelosztást megvalósító támogatási formák, melyeket egy baloldali elveket valló kormányzatnak meg kell változtatnia, jó esetben el kell törölnie.
Noha helyes a szándék, hogy a szegényebbeket több támogatásban részesítsék – melyet elsősorban Dobrev képviselt, míg Márki-Zay az államkassza állapota iránti aggódalmából fakadóan kevésbé zajosan, de támogatott – önmagában halovány megoldási kísérlete a családpolitika alapvetéseiből származtatható problémáknak.
Az állami rendszerek válságára reflektálva mindkét jelölt elismerte: komoly béremelésekre van szükség a közszféra különböző szektoraiban, így az oktatás és az egészségügy terén, egyszersmind maguknak a szektoroknak a finanszírozását is javítani kell. Különbség leginkább itt is Dobrev vehemenciája (aka. osztogatás) és Márki-Zay visszafogottsága között mutatkozott.
Összességében a vita során kiderült: a jelöltek a másikat kölcsönösen hazugnak és alkalmatlannak tartják, aki nemhogy Orbánt nem tudná legyőzni, de az összefogást is szétbarmolná.
De ami ennél fontosabb, hogy afelől sem maradhatott kétségünk, hogy az ellenzéki Közös Alap program végrehajtásával kampányoló jelöltek gazdaság- és társadalompolitikája nem meglepő módon komoly hasonlóságokat mutat. Vagyis attól függetlenül, hogy épp melyikük festi magát szociáldemokrata vagy konzervatív színűre, mindketten az orbáni örökség finomhangolásával tartanák működésben a társadalmat és felszínen a létminimum környékén tengődőket, valamint a rendszer kárvallottjait. Azzal a különbséggel, hogy ezen koordinátarendszeren belül Dobrev a csillagokat is leígérné az égről, amihez Márki-Zay minden lehetséges alkalommal hozzáfűzte: csak akkor, ha jut rá pénz.
De nemhogy a rendszer alapjaihoz nem nyúlnának – amire persze aligha lenne esélyük –, de még ott sem lennének elég bátrak belenyúlni az égbekiáltó igazságtalanságokat hordozó szakpolitikákba, ahol szuverén állam vezetőjeként megtehetnék.
A vita során a jelöltek között a fenti kérdésekben elsősorban abban alakult ki vita, hogy miből finanszíroznák, amire a dobrevi érv a fölösleges kormányzati költések leállítása, míg a márki-zay-i ellenérv a kassza orbáni kisöprése volt – tehát szak- és közpolitikai szinten elenyésző, technikai megközelítésben annál több különbséget láthattunk közöttük.Ez azonban nem elegendő. Noha kétségkívül reménykeltő, hogy láthatóan mindketten tisztában vannak a társadalom és a szociális rendszerek állapotával, magukat bal- és jobboldaliként pozicionáló, önbevallásuk szerint ugyanakkor egyaránt baloldali politikát sürgető jelölteknek ideje lenne, a társadalmi igazságosságot hathatósabban előmozdító javaslatokkal is előállniuk.
Mert amit hallhattunk, az a Közös Alapra építő csűrés-csavarás volt, és ahogy Márki-Zay a vita végén találón meg is fogalmazta, elsősorban nem a programok között van különbség, hanem abban, mennyire tudják megszólítani a választókat. Mondhatnánk persze, hogy elfogadták az induló szervezetek a dokumentumban megfogalmazott irányelveket – politikusként azonban a jelöltek dolga, hogy a társadalom valódi problémáira reflektáljanak anélkül, hogy egy szándéknyilatkozat különösebben megkötné a kezüket. Hisz mind felelős politikusként, mind felelős szakértőként az lenne a feladatuk, hogy ha egy program nem elégséges, akkor megreformálják vagy olyanra cseréljék, ami valóban a nép érdekeit szolgálja.
Mert persze, fontosak az oktatás, egészségügy, ésatöbbi rendszerek reformjai. Az azonban kevés lesz, ha a NER társadalmi és gazdasági berendezkedését próbálják emberarcúvá tenni – működhet, persze, sőt, rosszabbul is lehet kormányozni egy országot. De attól még ott lesz az az egyharmadnyi távol maradó szavazó, és a társadalom létminimum alatt élő ötöde, akiknek a Fideszbe belefáradt pesti polgárokkal és a vidéki vállalkozókkal szemben megint nem ajánlottak jószerével semmit az ellenzék messiásai.
