Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Karácsony Gergely visszalép, Márki-Zay Péterre bízza a politikája képviseletét

Ez a cikk több mint 2 éves.

Pénteken délelőtt 11 órakor jelentette be a Kossuth téren az előválasztások első fordulójában második helyen végzett Karácsony Gergely visszalépését a harmadik helyezett Márki-Zay Péter javára. A sajtótájékoztatóról a Mérce élőben közvetített:

 

A visszalépés híre nem jött teljesen váratlanul, tegnap több hírportál is cikkezett arról, hogy a főpolgármester kiszállna az előválasztási küzdelemből. A sajtótájékoztató előtt nem sokkal írta meg a Telex, hogy lemondott Karácsony Gergely kampányfőnöke, Gál J. Zoltán.

Karácsony Gergely elmondta, hogy egyrészt könnyű volt számára a visszalépés, mert szerinte Márki-Zay „jobban szereti a hazáját, mint a hatalmat”. Valamint hasonlóan a főpolgármesterhez, a hódmezővásárhelyi polgármesternek is van már tapasztalata a NER legyőzésében és az ellenszélben való kormányzásban. Karácsony emlékeztette a hallgatóságot, hogy eredetileg a „háta közepére sem kívánta a miniszterelnök-jelöltséget”, tehát nem voltak hatalmi szándékai.

Azonban Karácsony azt is kiemelte, hogy közte és Márki-Zay között számos érdemi politikai különbség húzódik (külön kiemelve az adórendszert), azonban szerinte a kormányváltás érdekében meg kell hoznia azt az áldozatot, hogy „szociáldemokrata, zöld politikusként” egy jobbközép jelöltet támogat.

Karácsony arról is beszélt, hogy a választási kampányban bizonyos szinten fókuszt vesztettek és a politikai víziókról való viták helyett túl sok figyelmet fordítottak a hatalmi csatározásokra.

Karácsony Gergely a köztük lévő világnézeti különbségek ellenére is jó szívvel lép vissza Márki-Zay Péter javára, mert szerinte csak így garantálható a kormányváltás. Forrás: Bogatin Bence/Mérce

Karácsony Gergely után Márki-Zay Péter lépett a mikrofonhoz és megköszönte Karácsony Gergelynek ezt a szerinte „államférfiúi tettet”, majd ő is elismerte, hogy az elmúlt időben túl sok időt vett el az „ellenzéki chicken game”. Szerinte a 2022-es választás tétje, hogy Magyarország Európában marad-e vagy a keleti diktatúrákhoz fog egyre inkább hasonlítani. Márki-Zay kiemelte, hogy a visszalépéssel létrejött a balközép és  jobbközép szövetsége az előválasztáson. Ezt illusztrálván a hódmezővásárhelyi polgármester bejelentette, hogy maga is belép a főpolgármester által életre hívott 99 Mozgalomhoz.

Márki-Zay az előválasztással kapcsolatban is kritikát fogalmazott meg, az egyéni jelöltek visszalépését „pártmutyiként” írta le. A Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje a sajtótájékoztatón azt állította, hogy Karácsonyt a DK is megkereste, hogy kormányzati pozíciókért cserébe lépjen vissza Dobrev Klára javára. Ezt az értesülését a DK már a sajtótájékoztató alatt közleményben cáfolta, de az MMM jelöltje fenntartotta az állítását.

Márki-Zay Péter úgy véli, hogy a Demokratikus Koalíció jelöltjének előválasztási győzelme esetén elúszna a kormányváltás esélye, mivel Dobrev megosztó személyisége nem alkalmas arra, hogy megszólítsa azt a „3 millió választót”, aki a Fidesz leváltáshoz szükséges. Azonban ennek ellenére Márki-Zay elismerően szólt Dobrev politikusi tevékenységéről, külön kiemelve, hogy nőként ért el ilyen sikereket.

A hódmezővásárhelyi polgármester politikusi pályára lépésének indokait egy érzékletes tanterem-allegóriával írta le.

Szerinte a magyar társadalom olyan, mint egy iskolai osztály, ahol „egy rossz gyerek” (Orbán Viktor és a NER) terrorizálja a többieket, és „leüti” azokat, akik megpróbálnak felállni a padjuktól, hogy szembeszegüljenek vele. Szerinte most ráhárul a feladat, hogy rendre utasítsa ezt a rossz gyereket. Szerinte az ő vezetésével a tanterem többi „kisgyereke” végre felállhat és szembeszállhatnak az őket terrorizálókkal.

Ezt követően Márki-Zay Péter megköszönte a Momentum támogatását, és arra biztatta az eredetileg Karácsony Gergelyt támogató pártokat (Párbeszéd, MSZP, LMP), hogy ők is „álljanak fel a többi kicsi gyerekkel”, és álljanak be az ő jelöltsége mögé.

A megszólított pártok közül az LMP reagált először, a zöld párt kijelentette, hogy a második fordulóban egyik versenyben maradt jelöltet sem fogja támogatni, hasonlóan a Jobbikhoz, aki már napokkal ezelőtt meghozta ezt a döntést.

Márk-Zay szerint a következő napokban nem csak a Fidesz részéről, hanem baloldalról is kritika fogja érni, és figyelmeztette a hallgatóságot a kampány várható durva hangnemére.

Márki-Zay párhuzamot vont saját maga és az arab tavasz néven ismertté vált 2011-es tüntetéshullám kirobbantásában jelentős szerepet játszó tunéziai zöldséges, Mohamed Bouazizi között, aki tiltakozván a Tunéziát évtizedeken át vezető korrupt diktátor Zin-el-Abídin be Ali uralma ellen felgyújtotta magát, kirobbantván ezzel a ben Ali bukását eredményező forradalmat.

Az ATV azon kérdésére, hogy az elmúlt napok huzavonája nem vezetett-e az előválasztás bohózatba fordulásához, Karácsony Gergely elismerte, hogy talán hiba volt a nyilvánosság előtt lefolytatni  a vitákat. Továbbá Karácsony cáfolta azokat az értésüléseket, hogy a ciklus felénél átvenné a kormányzást Márki-Zay-tól és a parlamentbe sem fog beülni, marad a főváros élén és szívesen indulna egy újabb ötéves mandátumért 2024-ben.

Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is reagált a bejelentés hírére egy humorosnak szánt képpel:

A visszalépést elég hosszas huzavona előzte meg. Két nappal ezelőtt Márky-Zay Péter még arról beszélt, hogy nem kizárt, hogy visszalépne Karácsony Gergely javára. Az előválasztás hódmezővásárhelyi eredményváróján pedig még arról beszélt, hogy nem rendelkezik elegendő párti vagy pénzügyi erőforrással ahhoz, hogy szembe tudjon szállni 2022-ben Orbán Viktorral.

Nemsokkal az előválasztás első köre után elindultak az egyezkedések az akkor már biztosan második helyezett Karácsony Gergely és harmadik helyen álló Márki-Zay Péter között. Akkor Márki-Zay még azt mondta, hogy három feltétel teljesítésével lépne csak vissza Karácsony javára: az euró bevezetése, a keményebb és határozottabb elszámoltatás ígérete és az Alaptörvény akár feles többséggel való lebontása. Kedden pedig azt is megtudtuk, hogy nem egymás mellett fog szerepelni a két induló neve a második fordulóban a szavazólapon.

A két jelölt közötti erődinamikát a legújabb közvélemény kutatások eredménye billentette át Márki-Zay javára. Ezek után egyre inkább az a narratíva rajzolódott ki, hogy nem Marki-Zaynak, hanem Karácsonynak kellene visszalépnie, hogy az előválasztás második fordulójában ne megint Dobrev Klára győzedelmeskedjen, akit mindkét jelölt alkalmatlannak találja Orbán legyőzésére. Mindeközben a Telexnek azt nyilatkozta Karácsony, hogy legfeljebb akkor lépne vissza, ha „elütné egy villamos”.

Csütörtök délután pedig a Momentum bejelentette, hogy Márki-Zay Pétert támogatják az előválasztás második fordulójában, ugyanis csak vele tudják elképzelni a kormányváltást.

Címlapkép: Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter sajtótájékoztatója a Kossuth téren 2021. október 8-án. Fotó: Bogatin Bence/Mérce