Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A szavazólapon biztosan nem lesz egymás mellett Karácsony és Márki-Zay neve, de visszalépési megállapodás még lehet

A Civil Választási Bizottság és a DK is kizártnak tartja, hogy Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltek neve mellett ugyanaz a rubrika szerepeljen majd az ellenzéki előválasztás második fordulójában. Karácsony szerint egy-két napon belül el fog dőlni, hogy ő vagy a hódmezővásárhelyi polgármester lesz-e a miniszterelnök-jelölt.

Hétfőn beszámoltunk arról, hogy Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely választási szövetsége új szintre lépett azzal a sajátos javaslattal, amellyel hódmezővásárhelyi tárgyalásuk után álltak elő: azzal ugyanis, hogy a előválasztás második fordulójának szavazólapjain ne egymás alatt, hanem egy választási opcióként, egymás mellett szerepeljen kettejük neve.

Magyar György ügyvéd, az előválasztás lebonyolítását intéző Civil Választási Bizottság elnöke az ATV-nek hétfőn azt mondta: „Az eredeti szabályok úgy szólnak, hogy a második fordulóba azok a miniszterelnök-jelöltek jutnak be, akik elérték a 15 százalékot, következésképpen, aki nem érte el, az nem indulhat el. Aki pedig elérte és nem akar elindulni, miniszterelnök-jelöltről van szó, nem más pozícióról választanak a választók, csak egy név szerepelhet. Tehát ebben a helyzetben le fog egyszerűsödni, kétszereplős lesz ez a verseny, és bárki bármilyen megállapodást kötött, ezt ilyen értelemben a szavazólap nem fogja tükrözni” – mondta Magyar.

Szerinte ki lehet zárni annak lehetőségét, hogy közösen induljanak a második fordulóban, és az a szavazólapon is megmutatkozzon.

Karácsony Gergely a Márki-Zayjal folytatott tárgyalás után hétfő este az Egyenes Beszédben vendégeskedett az ATV-n. Rónai Egon moderátor felvetésére, hogy megállapodtak volna, hogy senki nem lép vissza a másik javára, Karácsony pontosított: szerinte hétfőn nem állapodtak meg abban, hogy ki lesz kettjük közül az „egyenlőbb”, mert az aznapi tárgyalás nem arról szólt, hogy ki lesz végül a miniszterelnök-jelölt, hanem arról, hogy a politikai programjaik közötti különbségeket hogyan lehet „összefésülni”, hogyan tudnak egységes politikát képviselni a választáson.  Ezeknek a programoknak az összeegyeztetése szerinte szükséges ahhoz, hogy a visszalépésről szóló döntés is megszülethessen.

Példaként az alkotmányosság helyreállításának kérdését említette, amelynek eszközeit tekintve a jelölti vitákon is érezhetően más álláspontot képviseltek. Közjogi tanácsadó testület felállításával oldanák fel.

A Márki-Zayjal való közös indulás formájáról azt mondta: bár hétfőn még nem döntötték el, ki lép vissza – és Karácsony vasárnapi kijelentéseit megerősítve ismét elmondta, hogy ő maga nem készül visszalépésre -, szerinte ez egyértelműsödni fog a voksolásig.

Rónai Egonnak arra a kérdésére, hogy az október 10-én induló második forduló idejére tudható lesz-e már, hogy melyikük kapja a miniszterelnök-jelölt, illetve a -helyettes szerepét, Karácsony azt mondta: „Egészen biztosan.”

Karácsony szerint ez „egy-két napon belül” el fog dőlni.

Karácsonyék ellenfele, Dobrev Klára szintén megfordult az ATV stúdiójában hétfő este. Arról, hogy Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter együtt  szeretne szerepelni a szavazólapon, azt mondta, zavaros javaslatnak érzi, szerinte riválisai nem gondolták végig ezt. „Egy miniszterelnök-jelöltet választunk, ahogyan egy miniszterelnököt választunk jövő áprilisban is, ez nem úgy van, hogy vagy én, vagy ő” – mondta Dobrev.

Az Országos Előválasztási Bizottságban a többi párthoz hasonlóan vétójoggal rendelkező DK jelöltje elmondta: önmagában a visszalépéssel neki személyesen semmi baja nincs, szerinte ez belefér a politikába, de valamelyiküknek el kell döntenie, ki lesz a „másodhegedűs”, és ki indul ténylegesen miniszterelnöknek. „Nem lehet menet közben kitalálni, hogy akkor mégis lehet tandemben indulni” – fejtette ki.

Dobrev „nagyon idő előttinek” nevezte, hogy Karácsony Gergely kormányzati pozíciókra nevez meg konkrét szereplőket, szerinte ezt csak a koalíciós kormány felelállása utána lehet érdemben megtenni.

A szavazólapokat egyébként hétfőn már nyomdába szállították, és az ATV hétfői riportjában elhangzottak szerint szerdán kezdik nyomtatani azokat. A voksolás október 10-én reggel 9 órától indul.

Mint azt a 24.hu kiemeli, annak, hogy a szavazólapok már nyomdában vannak, az lesz a következménye, hogy a kinyomtatott szavazólapokon mindenképpen rajta lesz mind a három jelölt neve.

A portál információi szerint amennyiben a következő napokban döntés születik, hogy Karácsony Gergely vagy Márki-Zay Péter visszalép a másik javára, akkor a visszalépő nevét filctollal kell majd lehúzni az összes szavazólapról.

(24.hu, atv.hu)