Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Leszavazta a Fidesz, hogy ne csak a gyermeküket ápolók kapjanak magasabb otthongondozási díjat

Ez a cikk több mint 2 éves.

A parlament Népjóléti bizottságának a kormánypárti többsége leszavazta Ungár Péter LMP-s országgyálési képviselő arra irányuló javaslatát, hogy az otthonápolási díj minden esetben, ne csak a gyermeküket otthongondozók esetében érje el a mindenkori minimálbért – a bizottság határozata az Orsszággyűlés honlapján is fellelhető, valamint maga Ungár is beszámolt róla közösségi oldalán.

Mint ismert, Novák Katalin családügyi miniszter szeptemberben jelentette be, hogy 2022. január 1-jétől a minimálbér szintjére emelkedik a gyermekek otthongondozási díja (gyod). A gyod összege jelenleg havi 147 ezer forint.

Javaslatában többek között azzal érvelt Ungár – mint ahogyan azt a politikus számos nyilatkozatában és jegyzetében eddig is megtette – , hogy a családi, saját háztartásban végzett ápolás, gondozás társadalmi értéke mellett közvetlen, pénzbelihaszna is jelentős, hiszen a költséges intézményi ellátás kiváltásával jelentős normatívfinanszírozás is megtakarítható. Ezért arra kérte volna a kormányt, hogy még idéndolgozza ki az ápolási díj összegének a mindenkori minimálbér összegéhez való kötésének jogszabályi feltételeit.

Jelenleg az idős hozzátartozóikat, házastársaikat otthon gondozók  továbbra is nagyjából 50 ezer forintot kapnak havonta annak ellenére, hogy akár 0-24 órában, szünnap nélkül látják el a családtagjuk ápolásával járó feladatokat. Az LMP számításai szerint a minimálbérnek megfelelő összeget megadni nekik nagyjából évi 50 milliárt forintba kerülne a költségvetésnek évente, azaz például a kormány által támogatott Vadászati Világkiállítás megrendezésének megfelelő összegbe.

A WHO regionális irodája szerint az otthonápolás állami támogatása vitathatatlanul a legfontosabb közpolitikai intézkedés, amely hozzájárulhat az egészségügyi és szociális ellátás jövőbeli fenntarthatóságához az idősödő népességben, mi is beszámoltunk a héten. Az, hogy az otthonápolók nagyobb megbecsülésben részesüljenek (anyagi és jelképes szinten is), hazánkban is évek óta politika napirenden van. Éveken át tartó kampány előzte meg azt a kormányzati döntést, amely 100 ezer forintra emelte az otthonápolási díjat, amely azonban még mindig nem éri el a minimálbér szintjét.

A Népjóléti bizottságban kedden nemcsak az otthongondozási díj emelését szavazták le, hanem azt is, hogy az Országgyűlés április 23-át az otthonápolók napjává nyilvánítsa. 

Ezen kívül azt sem támogatták, hogy a szociális szektorban dolgozók megkapják az egyszeri 500 ezer forintos bérkiegészítést, amit a járványhelyzetben végzett pluszmunkáért az egészségügyi dolgozók megkaptak. Ebben a témában nem először törik bele Ungár képviselő bicskája a fideszes többségbe:  Tavaly novemberben, a koronavírus második hulláma alatt sem vette tárgyorozatba tárgysorozatba sem veszi az Országgyűlés arról szóló javaslatát, idén áprilisban pedig a Törvényalkotási bizottság tett ugyanígy. 

„Összeségében a gondoskodó munkát és az állami szektorban dolgozókat nem becsüli a Fidesz. Ezen már ők nem fognak változtatni. Kormányváltás kell azért, hogy a gondoskodásban és az állami  szektorban végzett munka megbecsülést kapjon”

– kommentálta javaslata újabb elutasítását Ungár Péter.

Címlapkép: Mérce