Múlt vasárnap délután egy nyíregyházi hotel termében mintegy 30 fős nézőközönség gyűlt össze, hogy meghallgassa Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1-es és 2-es választókerületében az előválasztáson induló képviselőjelölteket. Néhány nappal azután, hogy a Partizán vitáin „összecsaptak”, a jelöltek most helyi romák és az 1Magyarország Kezdeményezés meghívására érkeztek, és egy asztalnál foglaltak helyet azokkal a roma szószólókkal, akik jegyzeteik felett várták türelmesen, hogy eléjük tárhassák azokat a kérdéseket, helyi és személyes ügyeket, amelyeket a korábban megrendezett lakossági fórumon sikerült összegyűjteni, és amelyekre politikai válaszokat vártak.

Egy nappal korábban több száz kilométerre innen, Szeged belvárosában is sor került egy ilyen fórumra, ahol egy sokkal zajosabb és élénkebb rendezvényen szegediek, hódmezővásárhelyiek és kistelekiek próbáltak közös nevezőre jutni abban, hogy melyek az őket sújtó legnagyobb problémák.

Tucatnyi hasonló találkozó jött létre az elmúlt hetekben a 2019-ben alakult 1Magyarország Kezdeményezés szervezésében, elsősorban kistelepüléseken és néhány nagyvárosban, Borsodban, Csongrádban és Szabolcsban, valamint Pest megyében. A mostani kezdeményezés előzményeként a két évvel ezelőtti önkormányzati választás kampányában csaknem 3000-en írták alá azokat a helyi nyilatkozatokat, amelyek a lokális problémák megoldását és alapvető demokratikus elvek rögzítését célozták, és amelyek mellé egy nagy közös 1Magyarország Nyilatkozat is született.

Az előválasztás alkalmából is efféle célt tűzött ki a mindössze 8-10 fős maggal és mintegy 30 aktivistával számoló csoport, hogy ebben az előválasztási folyamatban is láthatóvá váljanak a roma emberek, és elsősorban azok az ügyek, amelyek a vidéki települések lakóit érintik, különös tekintettel a szegénységben élőkre és hátrányos helyzetű csoportokra. A Mércén Rézműves Benjámin, a kezdeményezés egyik alapítója számolt be terveikről:

Ezúttal azonban jóval keményebb fába vágták a fejszéjüket.

„A megfélemlítés mindenkit áthat, természetessé vált, hogy kussolni kell”

Először is, a fórumok szervezésekor az a kellemetlen meglepetés érte őket, hogy helyi szövetségeseik közül többen, még olyanok is, akik eddig „odatették magukat az önérvényesítés terén”, most nem kívántak részt venni a csupán ellenzéki erőket megszólító projektben, mesélte a Mércének Rézműves Szilvia, a most futó projekt koordinátora. Ez nemcsak kisebb településeken, hanem vidéki nagyvárosban is előfordult, ami eleve megakadályozta, hogy megvalósítsák eredeti terveiket.

Az is komoly problémát okozott, hogy sok helyütt termet sem sikerült találni a rendezvényekhez. Arra egyáltalán nem számítottak, hogy ezúttal még magántulajdonban lévő helyiségek bérlésével is gond lehet, Rézműves szavaival, „az emberekben egzisztenciális szorongás van”, nem akarják elveszíteni a munkájukat, pláne ha az közmunka. Mások kormányzati forrásoktól, megrendelésektől, a kormánypárthoz „bekötött” vállalkozásoktól függnek.

Tudomásuk szerint volt olyan hely, ahol a polgármester jelezte, hogy nem lehet fórumot szervezni, volt, ahol magyarázat nélkül csak „lerázták” az embereiket, volt, ahol kormánylátogatást vártak, ezért nem jöhetett szóba, hogy néhány tucat roma vagy éppenséggel nem roma arról beszélgessen, milyen problémákkal küzdenek a mindennapokban, és milyen megoldásokat várnának a politikusoktól.

Noha az 1Magyarország független a pártoktól, és korábbi projektjeiben minden politikai erőt, így a Fideszt is megszólították, a tény, hogy ez az előválasztás az ellenzékkel kapcsolódik össze, nagyban hozzájárulhat ahhoz a félelemhez, amit a szervezők megtapasztaltak.

Azonban a Mércének nyilatkozó aktivisták szerint ma eljutottunk oda, hogy „már nem kell odaszólni, már kialakult, annyira mélyen az emberek mindennapja lett”. És nemcsak a romák vagy a szegények körében: „a megfélemlítés mindenkit áthat, természetessé vált, hogy kussolni kell” a munkahelyeken épp úgy, mint az élet más területein, teszi hozzá Galyas Gyula, a projekt médiateamjének tagja.

„A választások mechanizmusát közelebb vinni az emberekhez”

Ebből persze az is következik, hogy a félelem egy része igazolható, egy másik része viszont „hozzá van gyártva”, véli Rácz Béla, a kezdeményezés egyik alapító tagja, aki az első csalódások után ma már úgy érzi, ilyen körülmények között csoda, hogy sikerült létrehozni a másfél tucat fórumot, amelyeket a tervek szerint még 6-8 jelölti vita követ a következő hetekben.

Rácz szerint ebben az előválasztási kampányban megjelenítenek valamit, amivel senki sem akart foglalkozni, egy több százezres lakossági csoport érdekképviseleti igényét. És

„a félelem ellenpólusaként reményt és lehetőséget” mutatnak: a létrejött események ugyanis bizonyítják, hogy „nem vagyunk egyedül”.

A találkozók során a gyakorlatban tehették próbára az 1Magyarország elgondolását, hogy a függőségi helyzetekből, amelyeket nem csak a roma emberek tapasztalnak meg, „a kiemelkedés lehetőségét az emberi interakciók és egy közös diskurzus kialakulása teremtheti meg”.

Ha túljutottunk a félelem gátjain, akad még jó néhány: vidéken és a szegénységben élők körében nagyon kevés cigány tudja, mi is az az előválasztás. Rézműves Szilvia benyomása az, hogy az ellenzéki pártok inkább a városi középosztályt célozták meg, és ami bizonyos: „a cigányokat senki sem szólította meg” közülük.

Ehhez adódik, hogy a szegénységben élő romákhoz is elsősorban a kormányzati média jut el, így pl. azt, hogy egyre nehezebben férnek hozzá az egészségügyi szolgáltatásokhoz, nem kötik össze a kormánypárt politikájával, véli Kadét Ernő, a projekt kommunikációs felelőse. És azt is hozzáteszi, a mélyszegénységben élők között sokan elárulva és kisemmizve érzik magukat, és gyakran cinikusak – de könnyű pálcát törni felettük a kényelmes budapesti otthonainkból, ha neki kéne „egy hétig a helyükben lennie”, ő is cinikus lenne.

Az előválasztás ráadásul egy eleve komplex és viszonylag új politikai gyakorlat. Ha a pártok nem végzik el az ennek feldolgozásához szükséges tájékoztató munkát sem, akkor nem meglepő az értetlenség és az érdektelenség. Ez a civilekre maradó politikai munka – a „választások mechanizmusát közelebb vinni az emberekhez” – pedig biztosan nem pipálható ki néhány hetes gyorstalpalókkal.

„A cigányt nem hallgassák meg”

„Jó kérdés, hogy miért nem válhatunk célcsoporttá az ellenzéki pártok számára”, tűnődik Rézműves Szilvia. „Mintha nem akarnák felvállalni, mintha félnének attól, hogy a többségi társadalom ellenszenvét is kiválthatják” találgatják aktivista társával, Szirmai Norberttel. Van, aki élesebben fogalmaz: „Megtanulták a pártok, hogy nem szabad a romákkal foglalkozni, mert az szavazatot visz.”

Az elismerés vágya, amely olykor elvárásként, olykor legitim követelésként fogalmazódik meg, visszatérő motívum, a Szeged környéki települések kétkezi munkát végző fórumozóinál éppúgy, mint a vidéken született és ma már Budapesten élő értelmiségiek esetében. Csak míg az előbbiek még abban sem biztosak, hogy emberszámba veszik őket – a „mi is érző emberek vagyunk” mondatot követő tapsból legalábbis erre lehet következtetni; a projekt kezdeményezői, úgy tűnik, azért dolgoznak, hogy olyan polgárként ismerje el őket a politika, akinek a szavazata és véleménye is számít, és aki nem utolsósorban értékes tagja a társadalomnak.

Azt akarjuk, hogy célközönséggé váljunk, hogy figyeljenek fel ránk, mondja Rézműves Szilvia, aki szerint az elismerés az egyik kulcsfogalom az ellenzéki összefogás ajánlatának megítélésében is. Ez szól a romák kvázi nemzethez tartozásáról is, hogy a romákra is úgy tekintsenek, „mint akikben ugyanúgy él a tennivágyás, a hazaszeretet”. De szól arról is, hogy a romákhoz is eljussanak a fejlesztési források, hogy ha 10 év alatt 3 útfelújítás is volt a településen, a szegregátumban élőknek is járjon a jobb út. És ne maradjanak ki az újraelosztásból, hiszen őket is éppúgy megilletné a CSOK.

Ez, az elismerés, a romák igényeinek tekintetbe vétele a fejlesztési források és az újraelosztás kapcsán, illetve a valós képviselet lenne a 3 legfőbb elvárás a pártok, az intézmények felé. Ez utóbbi nemcsak arra utal, hogy hitelesebb személyekre van szükség, mint a „10 év alatt kétszer megszólaló Farkas Flórián”, aki a szegedi fórumon a lényegre törő rabló jelzőt kapta egy hozzászólótól. Hanem arra is, hogy a kisebbségi képviseleti rendszer – legalábbis a cigányok esetében – nem működik, és hogy „az Országgyűlésben, a Nagy Döntéshozatalnál, van-e, aki képvisel minket?”

Az ellenzéki pártoknál nyilván érzékelhetők értékkülönbségek, nincs egyetértés a romák inklúziójával kapcsolatban, mondja Rézműves Szilvia: „nincs semmi, amit az összefogás el tudna mondani a romák emancipációjáról”. De ez még nem zárná ki, hogy az egyes pártok nyitottak legyenek a roma közösségek javaslataira.

„Vajon eszükbe jutott-e, hogy amellett, hogy a romák többsége a társadalom peremén él, vagyunk sokan képességes, érdeket érvényesíteni akaró civilek a mozgalomban?”, teszi fel a kérdést, a fiatal értelmiségiek, illetve komoly politikai, szervező munkát végző csoportok nevében is, sorolva a példákat az Ame Panzh-tól az Idetartozunk Egyesületig. „Itt vagyunk, és azt szeretnénk, hogy vegyék figyelembe a véleményünket, és ne csak az évtizedes sallangokat ismételjék.”

„Ne csak két tollvonás legyen a cigányok haszna”

A képviselet igényén túl egy másik is megfogalmazódik, az, hogy „a cigányok tudjanak dönteni”, hogy ne a polgármester vagy a helyi hatalmasságok befolyásolják az emberek szavazatát. Jó lenne, ha el lehetne mondani, hogy a cigányokat nem lehet megvenni, hogy szabadon választhassanak, hangsúlyozza Szirmai Norbert. Nagyon lecsupaszítva ez tűnik az 1Magyarország projekt másik alapvető célkitűzésének, azaz egy olyan politikai emancipáció, amely a kollektív politikai gyakorlat, a közös kiállás felszabadító erejével hat, és amelynek szele még egy kissé kaotikus lakossági fórumon is megcsaphatja az embert.

„Emberek vagyunk, magyar állampolgárok vagyunk, nekünk is ugyanannyi jogunk van az élethez, mint bárki másnak… Azt nem lehet, hogy a cigányt ki kell taszítani a világból. Adjanak nekünk is esélyt, lehetőséget. Ha a gyerekem fölkel kora reggel, elmegy az iskolába hajnali 4 órakor, kitanulja azt a rohadt szakmát, hogy legyen belőle később valami, miért kell a cigányt mindig eltaszítani?… Amíg maga a cigány nem fog kapni esélyt, addig a mi gyerekeink, a mi unokáink és azoknak a gyerekei végig ugyanezt fogják átélni, amit mi: hogy nem leszünk megbecsülve mint emberek.”

Nehéz lenne elementárisabb erővel megfogalmazni azt, ami a diszkrimináció vagy esélyegyenlőtlenség szavak sterilitása mögött láthatatlan marad, és ezért könnyű letagadni vagy minimalizálni is: a megaláztatás, az elnyomás mindennapi, sőt, időtlen tapasztalatát. Dékány Sárához hasonlóan, aki a szegedi fórum nyomán az egyik szószóló lehet a szeptember 19-én esedékes jelölti vitán, gyakran a nők azok, akik átütő módon képesek átadni a legfontosabb sérelmeket és elvárásokat. Azt, hogy az oktatásban ne legyenek a gyerekeik másodrangúak, hogy jusson elég forrás a fejlesztő pedagógusokra, a romák számára is elérhető egészségügyi szolgáltatásokra, ösztöndíjra, hogy legyen munka tisztességes bérért, hogy „miértünk is tegyenek a politikusok”.

Azt ugyanakkor nem könnyű megértetni az emberekkel, hogy ezúttal nekik maguknak kellene képviselniük, összeszedniük és átadniuk a problémáikat a vitákon, többen azt szeretnék inkább, hogy a fórum szervezői, azok az emberek, akiket már ismernek, és megbíznak bennük, képviseljék őket.

A szegedi fórumon közösen, másutt többnyire kiscsoportos beszélgetéseken rakták össze a jelenlevők azokat a gondjaikat, amelyek többnyire rendszerszinten rontják a romák boldogulásának esélyeit. Előzetesen több mint félezer kérdőív is készült a körzetekben, a helyi problémákat felmérendő. A fórumokon pedig együtt választották ki, általában szavazással is megerősítve azokat a szószólókat, akik majd az aktivisták által összerakott problématérképpel szembesítik a jelölteket.

„Szemtől-szembe, pofába is el lesz mondva… hogy foglalkozzanak velük”, hangzott el a szegedi fórumon az ígéret, és másnap sor is került, az első, történetesen Nyíregyházán megrendezett jelölti vitára.

„Hibát követnek el, hogy nem számolnak a romákkal”

„Az ígéretből nem fogunk jól lakni”, hallottuk szintén Szegeden, de ha valaki arra számított volna múlt vasárnap, a Nyíregyházán megszervezett vitán, hogy a képviselőjelöltek olyan ígéretekkel halmozzák el a romákat, amelyeket – mint egyes résztvevők megjegyezték – „majd úgysem tartanak be”, csalódnia kellett.

A három megjelent jelölt – dr. Csipkés József, az 1-es választókörzet momentumos, és párttársa, dr. Kiss Krisztián, a 2-es választókörzet jelöltje, illetve az utóbbi kihívója, dr. Gyüre Csaba jobbikos országgyűlési képviselő, akit az LMP is támogat – ugyanis másfél óra alatt szinte semmit nem ígért a romáknak.^[1]

Leszámítva olyan evidenciákat, mint hogy segíteni kell a tehetséges fiatalok felemelkedését, és értékteremtő közmunka kell, illetve küzdeni kell az előítéletek ellen, de nem lesz könnyű.

Nemcsak konkrét szakpolitikai elképzeléseket nem vázoltak, de még azok a hívószavak sem hangzottak el, amelyek egy roma hallgatóság esetében a kötelező minimumot hoznák: így például hiába beszéltek ketten, Csipkés és Gyüre is hosszan arról, mennyire fontos az oktatás szerepe a régió felemelkedésében, az elvándorlás megállításában, a közoktatásban uralkodó szegregációra külön kellett rákérdezni.

Az ellenzéki összefogásban résztvevő pártok Közös Alap című programjában szereplő ígéretet a 18 éves korig tartó tankötelezettség visszaállítására is csak Dr. Kiss Krisztiánnak jutott eszébe megerősíteni, két kollégája elsiklott a kérdés felett. Ennek a programnak a romákra vonatkozó, kb. másfél oldalas szövegéből alig köszönt vissza valami a jelöltek által vázoltakban – mintha nem tették volna magukévá, vagy valamilyen okból nem érezték volna fontosnak a speciálisan a „célközönségre” vonatkozó programelemeket ismertetni.

Nagyjából az az elképzelés rajzolódott ki, hogy az oktatás fejlesztése hozhatja el majd – tegyük hozzá, feltehetően generációkkal később – a kitörés lehetőségét, addig pedig nagyjából be kell érni, jobb esetben a minimálbért fizető közmunkával.

Az ellenzék kormányra kerülve megakadályozná a korrupciót, és célba érnének a fejlesztési források – hogyan? miképp? erről nem sok derült ki. De az állami szerepvállalás összes többi területe így pl. a humánpolitika, a felnőttképzés, az egészségügy, a családsegítés és családtámogatások, a gyerekek után járó transzferek, a diszkrimináció elleni küzdelem konkrétumai nagyjából mind vakfoltnak bizonyultak a Momentum és a Jobbik/LMP jelöltjeinek víziójában.

Az 1Magyarország Kezdeményezés júliusban szervezett kerekasztalára, ahol az ellenzéki pártok képviselőit civil szakértők szembesítették a romákra vonatkozó közös program kritikájával, nem invitálták meg a Jobbikot. Ezt, ahogy akkor be is számoltunk róla a Mércén, a szervezők azzal indokolták, hogy „egyfelől a Jobbik nem írta alá 2019-ben a hat ellenzéki párt és több mint negyven civil szervezet által jegyzett Nyilatkozatot, másfelől nem tapasztaltak érdemi változást a Jobbik politikájában”. A beszélgetésen az is elhangzott, hogy „nem látni olyan gesztust a Jobbik részéről, amely a roma közösséget megnyugtatná”.

A most futó, előválasztási fórumokra és vitákra azonban több ismételt meghívást is kaptak a Jakab Péter vezette formáció tagjai, ahogy a pártelnököt is meginvitálták a kedden indult miniszterelnök-jelölti beszélgetésekre, egyelőre eredménytelenül.

„Magyaroknak van felvétel, cigánynak nincs”

Dr. Gyüre Csaba megnyilvánulásai jól illusztrálták, milyen nehézségekbe ütközik egy ilyen keretek között szervezett vita, ha a Jobbikot szembesíteni akarja azzal a gyűlöletpolitikával, amely a párt identitásának ma sem megtagadott, csupán szőnyeg alá söpört része.

A parlamentben 2010 óta immár harmadik ciklusát töltő Gyüre ugyanis tovább ment még a „hivatalos” magyarázatnál is, amely a romák fizikai megfélemlítésére szakosodó Magyar Gárdával egykor tandemben mozgó szélsőjobboldali párt „néppártosodásával” vág vissza a vádakra. A Jobbik alelnöke határozottan kijelentette, hogy ő, a párt egyik legrégibb, vezető tisztségeket viselő tagjaként „soha nem tapasztalt cigányellenes retorikát a Jobbikban”, csupán kiforgatták a szavaikat, és egy olyan médiapropaganda próbálja ezt elhitetni, amellyel nem tudják felvenni a versenyt.

A képviselő később a munkapiaci diszkrimináció kapcsán elismerte, hogy ha két munkavállaló jelentkezik azonos végzettséggel egy állásra, 90-95%, hogy a nem romát fogják felvenni, azaz sajnos, „az esélyek nem mindig egyenlőek”. Majd megállapította, hogy „éppen a Jobbik az, aki 2010 óta azon van, hogy ezeket a megkülönböztetéseket felszámolja”.

Hogyan viszonyul az előítéletesség elleni küzdelem pl. a cigánybűnözés központi kampánytémává tételéhez, ami a Jobbik népszerűségét megalapozta egykor? – az ilyen ellentmondásokkal, vagy csupán a konkrét tényekkel való szembesítésre nehezen alkalmas egy hasonló, több szereplős beszélgetés.

Az egyik roma szószóló, Kiss Márió ugyan elmondhatta, hogy ő a Huszár telepi iskola egykori diákjaként a Gyüre által „rideg integrációnak” nevezett deszegregációnak köszönheti, hogy ma negyedéves jogászhallgató. De azzal nehéz mit kezdeni, ha  Dúró Dóra vagy Novák Előd – ma a Jobbikból kivált szélsőségesek által szervezett Mi Hazánk politikusai – nevének hallatán a képviselő nevetve integet, kb. azt üzenve, „nem ér a nevem, ők már nincsenek itt”.

Arra sem könnyű elegánsan, de közérthető módon reagálni, bár ez a vita során több ízben is sikerült, ha a jelöltek megnyilvánulásaiban a romákat bűnbakká tevő, már-már áldozathibáztató előítéletek köszönnek vissza. Így pl. Tiszavasvári önkormányzati képviselője, dr. Kiss Krisztián arra a nézők köréből érkező kérdésre, hogy hogyan lehetséges, hogy több évtizede küzdünk ezekkel a problémákkal, és a helyzet mintha csak súlyosbodna, így indította válaszát: „Azért súlyosbodik a probléma, mert Farkas Flórián még mindig szabadlábon van.”

Ő emlékeztetett arra is, kifejezetten számonkérő modorban, hogy „őt csak az zavarja borzasztóan”, hogy ha a felemlegetett problémák mind fideszes önkormányzatokban keletkeztek, hogy lehet, „hogy ezekben a szavazókörzetekben, ahol mégiscsak a romák vannak többségben” – folytatta a képviselő egyre élesebb hangnemben – a Fidesz minden választáson toronymagasan vezet, de „mégis nekünk teszik fel ezeket a kérdéseket”.

„Az, hogy a roma közösségi részvételt tudtuk hozni, az egy csoda”

Öt hét, 13 fórum, 8 jelölti vita és várhatóan legalább 4 miniszterelnök-jelölti beszélgetés – mindez eltörpül a cigány lakosság arányaihoz képest, és még inkább akkor, ha tekintetbe vesszük azokat is, akik hasonló problémákkal küzdenek, és akiket a romákhoz hasonlóan nem csak nem képviselnek, hanem meg sem próbálnak megszólítani az ellenzéki előválasztás jelöltjei.

De az 1Magyarország 30-40 aktivistája és a hozzájuk csatlakozó néhány száz, nagyrészt roma ember valószínűleg így, „kicsiben” is, az előválasztási kampány talán legambíciózusabb projektjét valósítják meg.

Nemcsak nem volt még hasonló kísérlet, ahogy Rézműves Szilvia emlékeztet rá, de vélhetően nincs is esélyünk valódi demokratikus építkezésre, ha az nem a polgárok kollektív részvételével kijelölt problémákra keres megoldást, és nem azokat a célokat szolgálja, amelyek mindenki számára biztosítják az emberhez méltó életet és az elismerést társadalmunk, közösségeink teljes jogú tagjaként.