Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Futárszövetkezet veszi fel a versenyt Londonban a nagy ételkiszállító cégekkel

Ez a cikk több mint 2 éves.

Az Egyesült Királyságban szövetkezeti alapon működő ételkiszállító cég, a Wings (Szárnyak) szövetkezet veszi fel a versenyt az olyan, munkásaikat szélsőségesen kizsákmányoló, profitorientált on-line ételrendelő cégekkel, mint a Deliveroo – derül ki a Mutual Interest szövetkezeti lap riportjából.

Szemben a Deliveroo-val ahol a bérek akár a magyar szemmel nézve is kirívóan alacsony két fontig süllyedhetnek, a londoni Wings munkásai legalább a megélhetési bérminimumot, vagyis jelenleg 10 font 81 pennyt keresnek óránként, és számos más szempontból is jobbak a körülményeik, mint a piaci alapon működő versenytársaknál dolgozók kollégáiknak.

Így a Wings a nagy ételkiszállító cégekkel szemben nem egyéni vállalkozóként foglalkoztatja a futárokat, és biztosít többek között olyan, a XX. század munkásmozgalma által egyszer már kiharcolt alapvető jogokat, mint a fizetett betegszabadság. Nem utolsó sorban pedig szövetkezeti formában működik, ami azt jelenti, hogy a dolgozók tulajdonosok és döntéshozók egyszerre a cégben, vagyis közösen hozzák meg a szövetkezet működését érintő döntéseket, melynek során minden tagnak egy szavazata van.

Emellett elkötelezettek a fenntartható és szociálisan érzékeny működés mellett, így kizárólag nulla helyi emissziójú járműveket használnak – javarészt hagyományos és elektromos bicikliket – emellett civil szervezetekkel és éttermekkel közösen ingyenesen juttatnak ételt rászorulóknak. A szövetkezet nem szerződik étteremláncokkal, kizárólag helyi kisvállalkozások ételeit szállítja ki, és árnyékkonyhákat, vagyis csak az adott platformon megtalálható, a cégnek kiszolgáltatott éttermeket sem üzemeltet.

A Wings a pandémia idején létrejött önkéntes futárszerveződésből alakult ki, melynek keretében rászorulók részére szállítottak ki élelmiszert. Hasonló kezdeményezés egyébként évek óta működik Magyarországon, a Budapest Bike Maffia tagjai hetente főznek rászorulóknak, az ételt pedig ki is szállítják, bár ők egyelőre nem működtetnek a Netpincérrel vagy a Wolttal versenyre kelő ételkiszállító-szövetkezetet.

A londoni szövetkezet ugyanakkor nem magában áll: egy nemzetközi hálózat, a Coop Cycle része, ami immár 63 városban van jelen. A föderációt a résztvevő szövetkezetek közösen irányítják, és fontos infrastrukturális hátteret nyújt a tagszövetkezeteknek kizárólag szövetkezetek által használható szoftverével. A Wings kapott támogatást és tanácsadást az UnFound brit szövetkezetek által fenntartott és őket támogató alaptól, valamint az islingtoni tanácstól, ami felismerte hogy segíthet sikerre vinni a helyi kisvállalkozásokat.

Ahogy korábbi cikkünkben kifejtettük, a nagy ételkiszállító cégek nemcsak a futárok munkakörülményei – például hogy hurrikánban is dolgozniuk kell – és foglalkoztatási struktúrája problematikus, de az éttermekre gyakorolt hatásuk is. A kis éttermek ugyanis kényszerhelyzetben vannak: fenn kell lenniük a platformokon, ha el akarják érni a napjainkra jelentős piacot jelentő ételrendelőket, azonban a kiszállítócégek akár 20-25 százalékos járulékot is szedhetnek a rendelések után.

Ráadásul a nagy cégek a korábban már említett árnyékkonyhákkal is nehéz helyzetbe hozzák az éttermeket. Ezek olyan éttermek, amik csak az adott platformon találhatók meg, és csak rendelésre készítenek ételt. Lehetnek a cég tulajdonában álló konyhák, vagy olyan éttermek, melyek a túlélés érdekében leszerződtek az adott platformmal, ezek ugyanakkor kirívóan kiszolgáltatott helyzetben is vannak, hiszen gyakorlatilag valamennyi, rájuk vonatkozó döntést az ételkiszállító cég hoz meg.

A Mutual Interest cikke szerint a futárszövetkezetek erre a problémára is megoldást kínálhatnak, amennyiben a futárok és a kisvállalkozások egyaránt a szövetkezet tagjaivá válnak, így közösen határozzák meg, hogy mi áll a futárok és az éttermek érdekében. A lap szerint szintén van potenciál abban, hogy olyan mindennapi fogyasztási cikkeket is kiszállítsanak a futárok, melyeket szövetkezetekben, vagy más etikus módon állítanak elő.

A Wingsnek mindazonáltal komoly erőfeszítéseket kell tennie, ha meg kíván erősödni, és terjeszkedne az ételkiszállítási piacon. A nagy cégek és az étteremláncok már csak méretgazdaságossági okokból és üzletmodelljükből kifolyólag is olcsóbbak tudnak lenni a fogyasztói oldalon, ráadásul sok esetben valójában befektetői pénzből működnek és előfordul hogy hosszú ideig nem termelnek profitot. A veszteségeket pedig inkább benyelik, minthogy a fogyasztók elpártoljanak tőlük – egy szövetkezet azonban, melynek tagjai az ott végzett munkából és bevételekből tartják fenn magukat, hosszú távon nem engedhetik meg ezt.

A Wings jelenleg pénteken és szombaton működik Finsbury Park régiójában, de terveik szerint növelni fogják a kiszállítási határaikat térben és időben.

Noha számos kihívással kell szembenéznie egy ilyen induló szövetkezeti projektnek, a tágabb értelemben vett szövetkezeti és szolidáris gazdasági ökoszisztéma segítheti a fennmaradását. Pontosabban az egy fontos kérdés, hogy az erőforrásokat mennyire tudja egy szövetkezeti hálózat bent tartani, vagyis hogy a befolyó pénz ne folyjon ki a rendszerből a másik oldalon. Magyarán legyenek megrendeléseik a piacról, „kívülről”, de a szervezetek, csoportok és egyének minél inkább az ökoszisztémán belülről elégítsék ki a maguk igényeit.

A Mércén tavaly sorozatot szenteltünk a válságra adható szolidáris gazdasági megoldásoknak, a témát taglaló cikkeink itt érhetők el.

Magyarországon is létezik már szövetkezeti modellben működő futárcég. A koronavírus-járvány elején készített riportunkban a Gólya futárszövetkezetét is bemutattuk, ők általános és teherbiciklis futárszolgáltatást nyújtanak, szövetkezeti formában működve.