Múlt szombaton egész Európában nagy figyelem kísérte  a 26. Budapest Pride demonstrációját, melyről a Mérce is tudósított. A rendezvényen több mint 30 ezren vettek részt, másfélszer annyian, mint a korábbi évek felvonulásain. Tavaly a járvány miatt el kellett halasztani az eseményt, idén viszont különösen nagy tétje volt a felvonulásnak, hiszen az elmúlt két évben példátlan támadások érték a magyarországi szexuális kisebbségeket. 

Ahogy a kormány fokozatosan építi fel saját, öncélú narratíváját az LMBTQI közösséggel szemben, úgy egyre inkább világossá válik, hogy társadalmi összefogásra van szükség, hogy a mozgalom visszavegye a szexuális kisebbségekkel kapcsolatos diskurzus irányának meghatározását a kirekesztő hatalomtól. 

A homofób intézkedésekre és diskurzusra az ellenzéknek is érdemi politikai választ kell adnia, ugyanis a szimpla kiállás már nem elég egy olyan rendszerben, ahol a különböző kisebbségek jogait szisztematikusan építi le a regnáló hatalom.  

Az utóbbi évek jól ismert fesztiválhangulata idén is érezhető volt a rendezvényen, azonban az eddigi felvonulásokhoz képest szombaton már nem lehetett eltekinteni a politikai klíma fojtogató légkörétől. A zenés kocsik, buborékfújók és szivárványos zászlók között szép számmal akadtak kreatív transzparensek is, melyek a kormány homofób intézkedéseit figurázták ki. Az eredetileg pártpolitikai szempontból semlegesnek indult rendezvény, az utóbbi évek kirekesztő törvénykezése nyomán egyre inkább kormánykritikus jelleget öltött. Ugyanis a szélsőjobb által gyakran hangoztatott állásponttal ellentétben az igazság az, hogy nem a szexuális kisebbségek provokálnak, hanem a hatalom. 

Azzal, hogy a kormány összemossa a pedofil bűnelkövetőket az LMBTQI közösséggel, továbbá a melegházasságot és a nem- és névváltást ellehetetlenítő rendelkezéseket hoz, nyíltan semmibe veszi a mindenkit megillető emberi jogokat.

A hatalom homofób retorikája ellenére azonban a Pride idén is megőrizte szabadságát, így a felvonulás nagyrészt kordonok nélkül zajlott, és az ellentüntetők maréknyi csoportosulása sem tudta érdemben megzavarni a rendezvényt. 

A rendezvényre meghívott felszólalók közt akadtak civilek, valamint külföldi és magyar politikusok is, akik egytől egyig a mozgalom fontosságát, az egymással való szolidaritást és a hatalommal szembeni kiállást hangsúlyozták. Szél Bernadett például a nőket érintő kirekesztő diskurzusra is felhívta a figyelmet, amely szerinte egy tőről fakad a kormány homofóbiájával. Karácsony Gergely a jászapáti romákkal és az egészségügyi dolgozókkal való szolidaritási tüntetésekre hívta a tömeget, továbbá kijelentette, kötelessége jelen lenni, mert ha ebben a városban, ebben a hazában valakit bántanak, akkor meg kell védeni őket.

A politikusok részéről a szervezők külön kérésére nem hangzott el kampánybeszéd. Fontos azonban megjegyezni, hogy a politika szereplőinek nem csak a karzatról kell szolidarítani a kisebbségekkel egy-egy tüntetés alkalmával, hanem folyamatosan azon kell dolgozniuk, hogy segítsék a mozgalmat abban, hogy társadalmi párbeszédet kezdeményezzen a kormány kirekesztő narratívájával szemben, és egyedül ők határozzák meg, mit jelent ma Magyarországon az LMBTQI közösséghez tartozni. 

A mostani Pride beszédei rámutattak arra, hogy a propaganda megdöntéséhez nem elég pusztán a szóban történő kiállás, a hatalommal szemben. A felvonulás után most itt az ideje  konkrét politikai célokat megfogalmazni.

Mint ahogy egy épkézláb romapolitika megalkotása során, az ellenzéknek ebben az esetben is az érintettekkel közösen kell dolgoznia egy olyan politikai napirenden, amely egy lehetséges kormányváltás után valóban a közösség érdekeit képviseli, és véget vet az öncélú, politikailag motivált reprezentációnak.

Ehhez pedig nem csak az év egy napján kell kiállnunk embertársainkért, hanem aktívan szolidarítani, és együtt dolgozni, hogy a hatalom kirekesztő kommunikációja és rendelkezései révén egyetlen kisebbséget se nyomhasson el.