Június végétől megszűnik az egészségügyi dolgozók röghöz kötése, a jelek szerint a szakmában sokan csak erre várnak, a Független Egészségügyi Szakszervezet szerint tömeges felmondási hullám indulhat az egészségügyben. Mi jöhet az egészségügyben a harmadik hullám elültével? Szakszervezeti vezetővel beszélgettünk.

Fél év tilalom után, június 15-től újra felmondhatnak az egészségügyi dolgozók – adta hírül az erről szóló friss kormányrendeletet a keddi Magyar Közlöny. Sokan vártak erre a pillanatra: ki azért, mert szeretne másik intézményben dolgozni, ki azért, mert teljesen el szeretné hagyni az egészségügyet vagy az országot.

A felmondási tilalmat november 29-én vezette be a kormány a járvány második hullámának súlyosbodásával. Annak ellenére, hogy a Független Egészségügyi Szakszervezet már április végén arra kérte levélben Orbán Viktort, engedje el a röghöz kötött dolgozókat, ha már minden más területen megkezdődött a nyitás, ez végül csak most, több mint egy hónap ráhúzással történt meg. A dolgozók számos okból voltak eddig is elégedetlenek, de miután március elején a kormány ultimátum elé állította őket az új egészségügyi szolgálati jogviszonnyal, sokaknál betelt a pohár.

Akkor mintegy ötezren úgy döntöttek, nem írják alá az új, sok szempontból aggályos, a szakdolgozók számára kifejezetten megalázó és hátrányos szerződést, nekik – mivel ezzel megszűnt a jogviszonyuk – másnap már nem is kellett bemenniük dolgozni (nem sokkal a járvány harmadik hullámának legsúlyosabb hetei előtt). Sokan úgy döntöttek, aláírnak, de ez még nem azt jelenti, hogy meg lennének elégedve a helyzetükkel: a szakszervezetek már akkor azt jósolták, a felmondási tilalom megszűnésével újabb pályaelhagyási hullám indulhat meg.

Hogy mi tudná mégis megállítani a jó eséllyel bekövetkező tömeges felmondásokat, és milyen állapotban vannak egyáltalán jelen pillanatban az egészségügyi dolgozók, arról Soós Adriannával, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnökével beszélgettünk.

Mint arról a Mércén beszámoltunk, a szakszervezet friss felmérése szerint minden második egészségügyi dolgozó pályaelhagyásra készül. Sokan a teljes magyar egészségügynek hátat fordítanának számos okból, de leginkább a bérfeszültség, az alacsony, illetve romló bérszínvonal, a kimerültség és a túl hosszú munkaidő áll a távozási szándékok mögött. Sokan a magánegészségügybe vagy külföldre készülnek: vannak, akiket már semmiképpen nem lehetne visszatartani, azonban a válaszadók kétharmada maradna, ha magasabb bért kapna, illetve ha jobb vezetői bánásmódban lenne része a továbbiakban.

Soós Adrianna szerint most minden azon múlik, hogy a kormány lép-e valamit nagyon rövid időn belül az egészségügyi dolgozók anyagi helyzetének javítása érdekében. Az azonnali béremelés mellett szerinte elengedhetetlen valamiféle rekreációs segítség nyújtása is a dolgozóknak, ami békediőben is fájóan hiányzik a rendszerből. De miután az egyébként is agyonhajszolt egészségügyi dolgozók végzetesen kimerültek, és nem ritkán traumatizálódtak a koronavírus-járvány egy évében, minden eddiginél fontosabb lenne foglalkozni a mentális egészségükkel.

Az egészségügy túlterhelődése miatt sokan teljesen más területekről (pl. szemészetről) kerültek be a covid-ellátásba, és haltak meg emberek úgy a kezeik közt, hogy arra nem voltak felkészülve pszichikailag (ezért is választottak eredetileg olyan szakterületet, ahol nem kell ilyen helyzetekkel szembesülniük) – mondta Soós.

A szakszervezeti vezető szerint olyan emberek is meghaltak pusztán a kapacitáshiány miatt, akiknek nem kellett volna: sok kórházban kétágyas kórtermek vannak, de amikor egy nővérre nem csak két beteg jut, hanem négy, vagy hat, esélye sincs észrevenni, hogy esetleg valakinek sürgős beavatkozásra van szüksége. Ezek nagyon súlyos lelki terhek, amiket a dolgozók magukkal cipelnek, hiszen feldolgozni néhány civil kezdeményezést leszámítva senki sem segít nekik.

Segíteni kellene, hogy ha valaki szabadságra megy, tényleg kiszakadhasson kicsit a mindennapokból, és ne egy másik kórházban dolgozzon másodállásban még ekkor is, mert nem tudja kifizetni a rezsit vagy a gyerek táborát – mondta Soós. Szerinte ebben nagy szerepet kellene vállalniuk az intézményeknek, sőt maguk is szervezhetnének a dolgozók gyerekeinek tábort, napközit, de jó lenne például üdülési lehetőséget is biztosítani a dolgozóknak. Mindez már csak azért is rendkívül fontos volna, mert többnyire fiatal nők dolgoznak az egészségügyben, így az ő jóllétük, illetve maradásuk vagy távozásuk szempontjából nagyon nem mindegy, hogy a munkáltató mennyire családbarát.

Bár ehhez nyilvánvalóan jól jönne a kormány támogatása is, a munkáltatóknak van valamennyi szabad keretük erre. Ezek az intézkedések megérnék a ráfordítást, hiszen nem kellene a túlhajszoltság miatt felmondó dolgozókat pótolni, illetve betanítani a helyettük érkezőket, nem kellene bérnővért alkalmazni, aki esetleg többe kerül, mint az, aki már 20 éve dolgozik az intézményben főállásban, és jól ellátja a feladatát – tette hozzá Soós.

Emellett a dolgozókat érintő bánásmódon is komolyan el kell gondolkodni, a szakszervezet felmérése szerint ugyanis sokan a vezetők méltatlan viselkedésére panaszkodnak. Ez végső soron mindannyiunkat érint: ha a dolgozók jobban érzik magukat, mert emberségesebben bánnak velük a munkahelyükön, a betegek is jobban fogják érezni magukat.

A kilátások sajnos hosszú távon sem jók: a következő 15 évben a szakdolgozók több mint fele eléri a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt. Miközben évenként 3 ezer ember kilép a rendszerből, fiatalok nem nagyon fognak érkezni: az egyébként sem kecsegtető egészségügyi pályát nem tette népszerűbbé a szakképzési rendszer átalakítása.

Soós szerint nemcsak ápolókból, hanem asszisztensekből és laboránsokból is nagy a hiány, akiknek a diagnosztikában pótolhatatlan szerepük van, arról nem is beszélve, hogy az egyre több feladatot kapó háziorvosi praxisokba is szakképzett szakasszisztensek, körzeti nővérek, ápolók kellenek. Emellett műszaki-gazdasági területen is elképesztő állapotok uralkodnak a létszámhiány miatt.

A szakszervezeti vezető úgy látja, ha ez a tendencia folytatódik, még tovább halasztódnak a vizsgálatok, beavatkozások, bizonyos gyógyító helyeket pedig be kell zárni.

Soós szerint ugyanakkor van egy olyan láthatatlan tartalék, amiben komoly potenciál rejtőzik. Kb. 70 ezer olyan szakképzett, 45 év alatti (tehát nem nyugdíjközeli) egészségügyi dolgozó van, aki elhagyta vagy eleve el se kezdte a szakmát – egy részüket legalábbis vissza lehetne csalogatni megfelelő feltételek mellett. Ehhez persze szükség lenne egy átképzési programra is, hiszen aki 10 éve nem dolgozik a szakmában, nem lehet egyik napról a másikra visszaállítani, illetve méltányos bért és bánásmódot, jó munkakörülményeket, lakhatást és családbarát munkahelyet kellene biztosítani számukra.

A szakszervezeti vezető arra is felhívta a figyelmet: nem mindegy, hogyan távoznak munkahelyükről a június 15-től újra szabad dolgozók. Fontos, hogy ha lehet, legalább az állami ellátáson belül munkahelyet váltó  dolgozókkal egyezzen meg a munkáltató a távozás feltételeiről, máskülönben egy éven belül nem lehet magasabb az illetménye, mint az előző munkahelyén volt. Ezzel a szabályozással azt akarta elérni a jogalkotó, hogy ne legyen bérfelhajtó mozgás, vagyis ne szipkázzák el egymástól az állami szolgáltatók a munkaerőt, magasabb bért kínálva.

Olyan hiányterületeken, mint az intenzív osztályok, a traumatológia vagy a sürgősségi, korábban volt példa rá, hogy többet fizettek magasabb pótlék vagy emelt alapbér formájában, mint amit a bértábla minimumként előírt, máskülönben nem volt elég munkaerő – mondta Soós. Hozzátéve: a most érvényben lévő szabályozás akkor érintheti például kellemetlenül a felmondással, és nem közös megegyezéssel távozó, de az állami ellátásban tovább dolgozókat, ha időközben jön egy béremelés, amit az új munkahelyükön egy évig nem kaphatnak meg.

Persze jobb lenne, ha ezekkel a kérdésekkel nem is kellene foglalkozni. Soós úgy látja, a felmondások elkerüléséhez mindenképp szükség lenne még idén béremelésre, és jövőre is legalább akkora emelést kellene adni a szakdolgozóknak, mint az orvosoknak.

„Ha nem akarnak intézményeket bezárni, vagy azt, hogy még több ember haljon meg, mert olyan későn tud a diagnózishoz és a gyógyító ellátáshoz jutni, akkor ezt meg kell tenni. Nincs más lehetőség”

– mondta a Mércének Soós.

A 2022-es költségvetésben azonban nem látja nyomát, hogy a korábban tervezett jövő évi 20%-os szakdolgozói emelésnél több valósulna meg, ami édeskevés.

„Az nem normális dolog, hogy korábban 50%-a volt egy szakdolgozó bére egy orvosénak, most 30, jövőre meg 25 lesz, ettől érthető módon nagyon megalázottnak érzik magukat”

– vázolta az új jogviszony nyomán kialakult bérfeszültséget Soós. Ennek fényében azonban nem sok jóra számíthatunk.

Bár mindeközben a járvány elcsitul, az emberek nem lettek egészségesebbek, sőt: mivel rengeteg beavatkozást halasztottak el az elmúlt évben, sokkal rosszabb állapotban kerülnek be ma a betegek az egészségügybe.

Nem ritka az elhanyagolt daganatos megbetegedés, valamint a szív- és érrendszeri, illetve mozgásszervi megbetegedések is sokkal rosszabb stádiummal érkeznek, mint korábban.

A betegszám sem lett kisebb, a dolgozók viszont kevesebben lettek, és ki vannak merülve, miközben a magánszektorban és külföldön is sokkal jobb bérek, jobb munkakörülmények és nagyobb megbecsülés várja őket. A szakszervezeti vezető arra felvetésre, hogy mi történne, ha a március-áprilisi  felmondási hullámhoz hasonlóan újabb ötezer dolgozó mondana fel, azt válaszolta: katasztrofális következményekkel járna.